Aki ragaszkodás nélkül végzi kötelességét, és minden eredményt átad az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, azt nem éri bűn, mint ahogyan a víz sem éri a lótuszlevelet.
(Bhagavad-Gitá, V, 10.-ik vers)
Ennek a kenyérnek valami fantasztikus tésztája van - állapítottam meg a készítésekor. Nagyon rugalmas, eszméletlen jó dolgozni vele. Azt hiszem, majd más formákban is fogok kísérletezni vele, pl. kis cipócskákra gondoltam. Ez a kenyér is Vegavarázs konyhájából származik, köszönet érte.
Hozzávalók 6 darabhoz: 2,5 dl fehér liszt, 2,5 dl teljes kiőrlésű liszt, 1 teáskanál száraz élesztő (vagy 1 dkg friss), 1,5 teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál joghurt, 1/2-1 dl langyos víz. A töltelékhez: 3 kisebb- közepes krumpli, só, 1/2 teáskanál őrölt római kömény, 1/2 teáskanál amchoor (mangópor) - én 1 mokkáskanál őrölt gyömbérrel helyettesítettem, 1/2 teáskanál garam masala, 1/2 zöld erőspaprika, 1 csokor koriander- vagy petrezselyemlevél.
Az élesztőt elkevertem a langyos vízben a cukorral. A liszteket tálba tettem és elkevertem a sóval, majd hozzáadtam az olajat, a joghurtot és a kissé felfutott élesztős vizet is. Összedolgoztam, míg szép fényes lett a tészta. Nem kell sokat babusgatni, hamar összeáll. Kicsit bekentem olajjal, lefedtem a tálat és hagytam kelni 2 és fél órát. Közben a burgonyát sós vízben megfőztem, leszűrtem és alaposan összetörtem. Hozzáadtam a fűszereket is.
Begyújtottam a sütőt. Mikor megkelt a tészta, hat kis gombócot formáztam belőle. Mindegyiket kissé kinyújtottam (olyan 15 cm átmérőjűre) és a közepükbe tettem egy-egy pingponglabdányi méretű golyóvá formált krumplimasszát. A tésztát ráformáztam (mint ahogy a szilvás gombócnál szoktuk), jól összenyomkodtam és hagytam még kelni 15 percig a tésztagombócokat. Végül vékonyra kinyújtottam őket (kb. 1/2-1 cm vastagra) és nagyon forró sütőbe tettem sülni.
Sajnos az én sütőm meglehetősen "lassú". Ehhez a kenyérhez nagyon magas hőfok kell. Akinek van kis kemencéje az udvarán, abban süsse ha teheti. Úgy az igazi szerintem. Ez a kenyér készülhet töltelék nélkül is, más töltelékekkel is. Isteni.
Akik odaadással imádnak Engem, transzcendentális Formámon meditálva, azoknak elhozom, amire szükségük van, s megőrzöm, amijük van.
(Bhagavad-Gitá, IX, 22.-ik vers)
Ezt a nagyon finom és egyszerű ételt néztem ki a töltött naan kenyér mellé, mert Vegavarázs azt írta, hogy általában szabjit adnak mellé. Én mondom, fergetegesen finom volt mind a szabji, mind a kenyér és együtt tényleg szenzációsan jó.
Mindenkinek nagyon-nagyon ízlett!
El tudnék élni indiai koszton, rajongok érte... Fantasztikus ételei vannak ennek az évezredes népnek és kultúrának. Be kell valljam, a távol-keleti konyhákat egyáltalán nem kedvelem. Bajban lennék ha Japánban vagy Kínában kéne élnem. A mediterrán és arab ételeket viszont szintén nagyon szeretem. (És persze a magyar konyhát is.) Telt ízek, változatos ételek. És ez az indiai konyhára a legmesszebbmenőkig igaz.
Hozzávalók 4 főre:
3 doboz konzerv paradicsom (vagy nyáron ennyinek megfelelő friss paradicsom),
1 közepes fej karfiol (vagy brokkoli) vagy 6 nagymarék spenót vagy 30 dkg zöldborsó vagy 0,5 kg zöld csirág vagy 2 kisebb cukkini vagy 1 közepes-nagyobbacska csillagtök,
2 dl tejszín,
3 csapott kávéskanál lepkeszegmag,
só,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
2 csapottabb teáskanál kurkuma,
1 csapott kávéskanál csilipor vagy 2 csili apróra szelve.
A vajat felolvasztottam, kissé megpirítottam benne az őrölt lepkeszegmagot, majd hozzáadtam az darabolt paradicsomkonzerveket. Fűszereztem sóval, cukorral, kurkumával, csilivel és hagytam rotyogni. Közben sós-cukros vizet forraltam, és megfőztem benne a 2 cm-es darabokra vágott csirágot, de csak roppanós állagig. A spárgafejeket csak a főzés vége felé tettem a vízbe, mert annak sokkal kevesebb idő kell.
Mikor besűrűsödött a paradicsommártás, beletettem a csirágdarabokat és a kockákra vágott házisajtot is. Hagytam még 5 percig főni, majd belecsorgattam a tejszínt is és még egyszer összeforraltam.
Tényleg nagyon finom. Tálalhatjuk rizzsel, bármilyen indiai lepénykenyérrel: csapatival, rotival vagy naannal.
Gyerekkorom napjai általában nem valami izgalmasan teltek, és én ennek örültem. Egyszerű, jó életünk volt. Egyik nap úgy telt el, mint a másik. Csak egyetlen dologban különböztem más indián kölyköktől. Én sohasem voltam éhes, mivel nagyapámnak sok lova és marhája volt. Nagyanyám mindig jókor reggel felkelt, mielőtt bárki is felébredt volna, és levette a polcról a nagy pléhdobozt, amiben a kormánytól kapott kávét tartotta. Először azt hallottam, hogy pörköli a kávébabszemeket egy serpenyőben, aztán megdarálta őket. Mindig nagy, kétgallonos fazékban főzte a kávét, két bő marokkal szórt belőle a vízbe. Melasszal vagy juharszörppel édesítette; a cukrot nem szerettük. Tejet vagy tejszínt sem tettünk pézsúdá ízáfónkba - fekete orvosságunkba.
Nagyanyám mindenekelőtt kilöttyintett egy jó nagy leveseskanálnyit a kávéból, áldozatul a szellemeknek, aztán forrt a fekete lé a fazékban naphosszat. Bárkit látott meg nagyanyám a ház körül, rögtön kikiabált: - Gyere, igyál egy kávét! -, mindegy volt neki, ki az. Ha a fekete orvosság kifogyott, vizet öntött hozzá, nagy adag újabb kávét tett bele, és megint felforralta az egészet. Egyre sűrűsödött, egyre erősebb és erősebb lett. Végül megállt benne a kanál. - Most igazán jó a kávé - mondogatta ilyenkor.
Minden reggel előszedte a sütőport, és a kávéhoz szódakenyeret és squaw-kenyeret,indiánasszony-kenyeret sütött. Az utóbbival az ember jól megtömhette a bendőjét. Úgy tűnt, belül még egyre dagad. Minden nyáron, amint az idő melegre fordult, a férfiak „asszonyhűsöldét" csináltak nagymamának. Szellős lugast építettek négy felállított fatörzsből, a tetejükre néhány gerendát kötöztek vízszintesen. Aztán az egészet befedték fenyőgallyakkal. Összeütöttek egy tűzhelyet, egy kecskelábú asztalt, és hoztak egypár rönköt is, hogy nagymamának legyen hol főznie és legyen mire leülni. Nyáron az életünk legnagyobbrészt az asszonyhűsöldében zajlott, ahol mindig járt egy kis szellő. Az asszonyhűsöldék még ma is nagyon népszerűek a rezervátumban.
Nagyanya egy kis pipát szívesen elszívott. Szerette a vörös fűzfa kérgéből készült dohányt, akinikinik-et. Egyszer véletlenül egy idős látogatója ölébe ejtett néhány szem izzó parazsat. Az öreg még bőrruhát viselt. Hirtelen égésszag ütötte meg az orrunkat. A bőrruha tüzet fogott, le kellett rángatnunk az öregről, és eloltani a lángokat. A vendégnek majdnem megégett a gyerekcsinálója. Mivel nagyon öreg volt már, nem sokat számított volna, hanem ugrani, azt még tudott.
(Sánta Őz, sziú indián sámán)
Vegavarázslat áldozatául estem. :) Egy kedves lány jön ma hozzám, aki nem eszik tojást és múltkor kölcsönadtam Vegavarázs szakácskönyvét nézegetésre, mert nagyon tetszett neki. És jön még valaki, aki viszont már vagy 40 éve vegetárius. Amúgy meg nemrég kinéztem Hémangi oldaláról egy jó kis krumplis töltött kenyérfélét, az aloo naan-t. Ma itt lesz az alkalom, hogy meg is süssem - már kel a tálban. És készítek hozzá még egy indiai finomságot is. De ezekkel majd csak holnap érek már ide. Tehát visszájáról lesz most a menü: a desszerttel kezdem. És ez is vegavarázs-lat, hát persze! :)
A recept módosult, mert nincs itthon sosem instant kávé, csak rendes őrölt.
És levettem a mennyiségből is hogy pont 12 db legyen, mert ennyi hely van a muffinsütő tálcán.
Hozzávalók 12 darabhoz:
15 dkg liszt,
15 dkg porcukor,
egy csipet só,
1 teáskanál sütőpor,
1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna,
10 dkg vaj,
1 dl joghurt,
kb. 1 dl lefőzött hígabb kávé,
1 teáskanál durvára őrölt kávé,
2 cl konyak vagy rum,
1 késhegynyi fahéj.
A díszítéshez:
csokiöntet,
tejszínhab.
Vagy: vaníliafagylalt.
A szárazanyagokat összekevertem alaposan, majd hozzáadtam a joghurtot, az olvasztott vajat, kávét, konyakot is és robotgéppel jó habosra kikevertem. A tészta ne legyen túl híg, épp csak folyjon.
Mielőtt összedolgoztam volna a sütihez valókat, a muffinpapírokat egy ecsettel megvajaztam. Így garantáltan nem ragad rá, és könnyű lesz leszedni a sütiről.
