Van egy tartozásom. A kerekrépa, vagy tarlórépa fotóját ígértem.
Ma végre volt a piacon, mert a kerekrépát nálunk is csak olyan árusoknál lehet találni, akik saját kiskertjükben termelik meg. Nagykereskedőknél nem kapni. Amint a répán látszik is, biotermény. Nem a legszebb, de permetszert nem látott.
Tehát igy néz ki. A savanyított répát ebből készítik, hasonlóan mint a savanyú káposztát. Csak vastagabb csíkokra vágják. Az íze nagyon kellemes, kicsit csípőskés - hasonlít a retekére. És kicsit a káposztáéra is - olyasmi, mintha a kettő kombinációja lenne. Nyersen salátának is finom, vagy akár szendvicsekre, mint a retek. Készítenek belőle főzeléket is, levest is, egytálételt is - amit én savanyú répa néven közöltem pár napja.
A másik zöldségféle a csicsóka. Már a neve is belopta magát a szívembe. Olyan jó hangzása van, jó kimondani is: csicsóka. Mint a madárcsicsergés, olyan.
Ez a zöldségféle is csak pár éve éli újra reneszánszát. Pedig nagyon egészséges, és szinte bárhol megél, kiirtani is alig lehet. Sok gyógyhatása is van, és nyersen fogyasztva jobb mint bármilyen mű-vitamin. Nagyon finom az íze, kissé édeskés, kissé olajos, mégis roppanós-friss. Nem beszélve arról, hogy nagyon olcsó is. Dulminánál olvastam sok finom csicsókás receptet. Én leginkább csak nyersen elrágcsálom. Külsőre egészen olyan, mint a gyömbér. Wikipédia a csicsókáról itt.
"Vannak emberek, akik szeretik a hatalmat,
másoknak pedig hatalmuk van szeretni."
"Mélyen magamba nézek,
és nem törődöm azzal, amit az emberek tesznek és beszélnek.
Csak a rendes dolgokkal törődöm."
"Minek komolyan venni az életet,
ha az élet egy képzelt kaland,
amiből sosem kerülünk ki élve."
"Ha reggae-t hallgatsz és nem mozogsz,
akkor te halott vagy."
"Isten egy küldetéssel küldött engem a földre.
Csak ő állíthat meg, az emberek sohasem."
"Mindig az az otthonom, ahol vagyok.
Az otthonom nem egy anyagi valóság...
az otthonom az elmémben létezik"
(Bob Marley)
A zenét Napmátkának ajánlom. Különös tekintettel a jó szövegre... Is. Meg a reggae-re is, persze. Tánc? :-)
Ma valami igazi melengetőre vágytam és folyadékra. Ami mindezt egyesíti: egy jó, tartalmas leves. (És legalább hűtőt is nulláztam.)
Úgy tűnik, a január nem csak a körkérdések hava nálam, de a nemzetközi konyháé is. :-)
Ez egy gazdag, keleti ihletésű leves. Azt nem tudom, milyen a thai konyha, vagy a kínai vagy a japán, de én bátran elneveztem thai ihletésűnek a levesemet. Nem vak ez a ló csak bátor, alapon.
Első lépcsőben a zöldségeket megtisztítottam, a kellevél és csicsóka kivételével mindent kockákra vágtam. Említett kettőt csíkokra.
Az olajon az apróra kockázott mogyoróhagymát üvegesre pároltam a szintén apróra vágott fokhagymával és gyömbérrel együtt, majd hozzáadtam a három nehezebben puhuló zöldfélét is: a zellert, a sárgarépát és a céklát. Fedő alatt 10 percig pároltam. Aztán felöntöttem vízzel és ízesítettem. Sóval, leveskockával és a fűszerekkel - a petrezselyemzöldet kivéve. A koriandert és mustármagot mozsárban megtörtem.
Míg a leves főtt, elkészítettem a többi hozzávalót. A darált húst kevés sóval és borssal, valamint egy tojással jól elkevertem. Az üvegtésztára forrásban lévő vizet öntöttem, hagytam benne úgy 5 percig, aztán leszűrtem egy tálba. A maradék tojásokból kevés olajon sóval rántottát sütöttem.
Mikor a levesben minden puha volt, hozzáadtam a csicsókát és a kelleveleket is. Ezek könnyen puhulnak. Amikor újra felforrt a leves, teáskanállal mini húsgombócokat szaggattam bele. Mikor mind a levesben úszkált, a rántottát is a levesbe tettem kis darabokra vágva. Az étkezési keményítőt nagyon kevés hideg vízben feloldottam és szintén a leveshez adtam. Még 5 percig hagytam kis lángon forrni a levest, aztán lezártam. Ezután kevertem hozzá a balzsamecetet. Ennél a levesnél is muszály szájjal főzni, mert az ízeknek egyensúlyban kell lenniük: édes-sós-csípős-savanyú ízű leves ez - tényleg lélekmelengető, ha jól sikerül. Leves, de olyan gazdag, hogy majdnem nevezhető egytálételnek is.
Az üvegtésztát és a frissen aprított petrezselyemzöldet külön tálaltam hozzá.
Kicsit bonyolultnak tűnik, de nem az. Nagyon finomra sikerült.
Vegák is elkészíthetik, húsgombóc és leveskocka nélkül is nagyon ízletes.
Ezt az ételt egy kedves barátomnak ajánlom. Mozzarella-függő. :-))
Hatására én is vettem, újrakóstolás céljából. Azt hiszem, az eredeti bivalytejből készült mozzarella lehet az igazi, a nagy ő. Legalábbis nekem. A tehéntej elég semleges ízű, így az ebből a fehér itókából készült sajt is semleges.
Ismerem a szokásos mozzarella-paradicsom-bazsalikom szentháromságot, de most tél van. A paradicsom így szóba sem jöhet... De aztán a múzsa homlokon csókolt. Eszembe jutott, hogy kedvenc olasz szakácskönyvemben van egy egészen zseniális, oltári finom, egyszerű és olcsó csoda. És már sokszor készítettem.
Cipolle al balsamico annyit tesz: hagyma balzsamecetben.
Hozzávalók 4 főre:
0,5 kg apró lilahagyma,
2 evőkanál olívaolaj,
2 evőkanál balzsamecet,
0,5 dl száraz vörösbor,
2 teáskanál méz,
1 szárított erőspaprika (annak csak, aki szereti),
só,
frissen őrölt bors,
5-10 friss zsályalevél.
A megtisztított lilahagymákat hosszában negyedbe vágtam, majd olívaolajon friss rozmaringgal, mézzel, frissen őrölt borssal és sóval erős lángon átsütöttem. Rozmaringgal készítettem, mert friss zsályám most nem volt, pedig nagyon finom hozzá. De rozmaringgal is fenséges lett. Tehát karamellizálódtak-megpirultak a hagymagerezdek. Ezután rájuk öntöttem a bort, a balzsamecetet és némi vizet, és az egészet kicsit beforraltam. Kóstoltam is közben, mert akkor finom, ha egyensúlyban van az édes-sós-savanykás íz. Mikor készen volt, hagytam kihűlni a levében és még hűtőbe is tettem pár órára. Az sem árt meg neki, ha egy éjszakát áll a finom páclében.
A mozarrellát is pácoltam: sóztam, rozmaringot, erőspaprikadarabokat raktam rá és megöntöztem olívaolajjal. A balzsamecetes hagyma egészen fantasztikusan illett a mozzarellához. Hm. Jó kis étel... Fogyókúrához is kiváló egyébként, vagy sült húsok köreteként, vagy el tudom képzelni hajában sült krumplihoz is.
Volt egyszer egy asszony. Nem is asszony volt, hanem ember. Illetve maga
sem tudta és így senki sem, hogy ember-asszony vagy lány. Néha azt
hitte, hogy öreg, máskor meg azt, hogy gyermek. Azt sem tudta pontosan,
mikor született. És ezért azt sem, hogy hány éves. Mások sem. Aztán
rájött, hogy ez nem is fontos.
(Polcz Alaine)
Ezt a levest anyósom szokta főzni, tőle tanultam. Egyszerűsége ellenére, a világ egyik legfinomabb levese, egyébként igazi zalai tájétel. Anyósom szegény ember bablevesének is hívta, mert maximum egy darabka szalonnabőrt főztek a levesbe, de sokszor még azt sem. Olyan ez a leves, mint azok a nagyon egyszerű, ugyanakkor szenzációsan finom olasz ételek, amikért úgy rajongunk. Pár hozzávaló, és mégis hihetetlen íze van: csak bab, babérlevél, só, hagyma-fokhagyma, tejöl és pici ecet kell a fazékba. Egyszerűen imádom. Aki gazdagabban enné, főzhet bele valamilyen jóféle házitésztát is, de mi nagy karéj kenyérrel szoktuk enni, vagy köménymagos sörkiflivel. De a legfinomabb talán úgy, hogy szikkadt, igazán jóféle házikenyér darabokat tépkedek a tányérba, és rászedem a forró levest. A kenyér megszívja magát, megpuhul, és a babbal együtt nagyon tartalmas, egyszerű és finom fogást produkál. Ebben a tekintetben is hasonlít az olaszok által oly kedvelt kenyérlevesekre.
Hozzávalók 4 főre:
1/2 liter szárazbab,
1 darabka szalonnabőrke,
2 babérlevél,
1 jó nagy fej vöröshagyma,
2 nagy gerezd fokhagyma,
só,
1/2 teáskanál 10 %-os ecet (el is maradhat),
2 dl tejföl,
1 púpos evőkanál liszt.
Ahogy anyóskám főzte: a babot előző este beáztattam, másnap leöntöttem az áztatóvizet és megmostam a babot szűrőkanálban, folyó vízzel. Hideg vízben föltettem főni a csak félbevágott vörös- és fokhagymával, babérlevéllel, sóval, szalonnabőrkével. Ha nincs félretéve bőrkém, kis kockákra vágott kolozsvári szalonnát szoktam még beletenni, nem sokat, csak hogy ízt adjon.
Mikor megpuhult a bab, a tejfölből és lisztből habarást készítettem, hozzáadtam a leveshez és forrás után még öt percig főztem. Végül az ecetet is hozzáadtam, s kissé azzal is forraltam.
Ha szárazbabból készítjük, azt előző este áztassuk be feltétlenül!
És tényleg nem kell bele sem vegeta, sem semmilyen alaplé higgyetek nekem, és nem, zöldségek sem (ez nem zöldséges bableves!), mert így, ennyire egyszerűen is olyan finom, hogy el nem tudom mondani...
A legfinomabb fejtett babból, de szárazból is tökéletes, viszont mindenképpen tarkababból készítsük, mert annak van a legfinomabb íze.
És még egy tipp: mostanában a vöröshagymát nagyon apróra kockázva teszem a levesbe, mert szét szokott főni, és akkor nagyobb darab hagymák úszkálnak benne. Így viszont gyakorlatilag eltűnik a hagyma benne. A fokhagymagerezdeket csak félbe vágom, úgy kerül a fazékba.S a végén az ecet mellett egy csipet cukrot is szoktam beletenni, még harmonikusabb lesz az íze.
Az ősi társadalmakban az ember az élelmet az Isten, a Szellemek és az eltávozott ősök szellemeinek az ajándékának tekintette, és ezért minden családi étkezés egyúttal családi ételáldozat is volt. Az étkezés előtt az elkészült ételből áldozatot mutattak be az Istennek, az ősök szellemeinek, kérve az áldásukat a családra és kérve segítségüket, hogy a családnak a jövőben is meglegyen az elegendő élelme. Az étkezések, imák és kommunikációs kapcsolatteremtések is voltak az ember, az Isten, az ősök szellemei és földöntúli erők között.
A sámángyakorlatú ősi magyar vallásrendszer áldozati ételét áldosnak hívták. Az áldos készítésének a szabályait az ősi sámángyakorlatú hitvilág értékei határozták meg. Ezeknek az értékeknek a legfontosabb alapelve az összhang, a harmónia létrehozása volt: összeköttetés meghatározó elemei (víz, tűz, föld, levegő, fém, fa) az égi, a földi és földalatti világ termékei és az állat és növényvilág között.
Ezért az áldos alapanyagait mindig szabadtűzön, vízzel telt bográcsban főzték össze (víz, tűz, föld, fém, levegő, fa), olyan módon, hogy harmóniát hozzanak létre az állat- és növényvilág között ( a feláldozott állat apróra vágott húsa és összevágott növények) és az égi (virágok) a földi (földön lévő növények, például gabona vagy káposzta) és a földalatti világ (például hagyma, só, föld alatt kifejlődő gyökeres zöldségek) termékei között. Az áldos tehát egy hosszú lére eresztett leveses jellegű ételt jelentett, melyet minden sűrítés, zsír és olaj hozzáadása nélkül készült el.
(Cey-Bert Róbert Gyula)
Hát áldost sajnos most nem főzhettem, mivel nincsen kertem. Az ablakpárkány pedig elég szűkös... Viszont a toroskáposzta azt hiszem mégis egytálétel, csak épp: üstöny-féle - elkészíthettem volna aképpen is, de én most a közvetlen és közelebbi ősök szellemét hívtam segítségül. Tehát a hagyma elmaradt, és zsírral készült.
Ez a toroskáposzta joggal pályázhat a világ legegyszerűbb egytálétele címére. Mindössze három összetevője van az ételnek. A három összetevő azonban nagyon fontos, hogy jó minőségű legyen. Nem készíthető gyorsérlelt káposztából, csak igazi házi hordóskáposztából. S ha így nézem, az étel valóban egyszerű, de a káposzta bizony sok figyelmet, babusgatást és munkát igényel, mire savanyúvá válik. Másik fontos összetevője a jóféle házi disznózsír. Olajjal nem készíthető, csak zsírral. A harmadik szereplő legfontosabb tulajdonsága pedig a frissessége. Hát, egytálétel vagy sem, számomra minden benne van ami fontos és tápláló, mert furcsa étek ez... Furcsa dolog az idő és a tér...
Ezt az ételt gyerekkoromban ettem utoljára, akkor is tán egyszer. Nagyanyám főzte, még most is számban érzem az ízét. Ahhoz, hogy el tudjam ugyanúgy készíteni, meg kellett idéznem az ősök szellemét a tűzhelyemhez. Nagynyámét, az ő anyjáét, az ő anyjáét... ez a lánc az idő ködébe burkolózik, de nem vész el. Olyan hosszú, hogy tán ezerszer is körbeérné a világot és olyan ősi, mint Földanya. A nők ételeken keresztül is őrzik anyáik, nagyanyáik emlékét és szellemét.
Ezt az ételt nagymamámnak ajánlom.
Hozzávalók 4 főre:
1 kg disznóhús vegyesen (lapocka és oldalas),
1 evőkanálnyi mangalicazsír vagy jóféle házi disznózsír,
1 kg házi hordóskáposzta,
só.
A húsféléket megmostam, majd rusztikusabb darabokra vágtam. A zsírt felhevítettem, így tettem bele a húsdarabokat. Szép pirosasra sütöttem nagy lángon, hogy finom pörzsanyagok képződjenek a zsírban. Ezután kevés vízzel felöntöttem, sóztam. Mikor a hús félig puha lett, hozzáadtam a hordóskáposztát is és fedő alatt hagytam puhulni. Pici vizet mindig öntöttem alá. Mikor a hús is, káposzta is megpuhult, zsírjára sütöttem.
Nagymama tényleg jelen volt, mert az étel íze egészen olyan lett, mint amire emlékeztem.
Friss kenyérrel, vörösborral tálaltam. Nagyon jól illik még hozzá a hajában sült burgonya is. Nagyon laktató, nagyon finom.
A hozzávalókat elől hagyjuk hogy puhák legyenek, így könnyebben összeáll a kence. Aztán 1-2 óra elteltével egyszerűen robotgéppel összedolgoztatjuk. Lehet villával is, de így gyorsabb, könnyebb és krémesebb lesz.
Pirítósra kenve tökéletes.
A modern kor hozta magával először a városi ember számára azt a jogot,
hogy önmaga lehessen. Ezért szeretem annyira a várost. A város esélyt
jelent. Sokan rossz szemmel nézünk a városra. Negatív, pesszimista
képünk van róla. Úgy gondoljuk, hogy a város lélekvesztő, hiszen csupa
elszigetelt, individualista, egoista embert nevel. Szerintem megteremti
azt a távolságot, amely mindenkinek megadja, hogy megválassza önmagát,
akarja önmagát, kitalálja önmagát.
(Henri Boulad)
A zöldborsós szelet készíthető bármilyen húsból: szárnyasból, vagy disznóból is. Én most sertéshúsból készítettem, kivételesen combot vettem. De karajból, vagy lapockából is finom. Üdítő színfolt, mert a legtöbb ragus hús tejfölös. Ez viszont nem. Nem szeretem a tejfölös ragukat.
Hozzávalók 4 főre:
80 dkg hús,
4 félmarék zöldborsó,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 csokor petrezselyemzöld,
3 dkg vaj,
3 evőkanál olívaolaj,
mustár,
só, őrölt bors,
1 gerezd fokhagyma,
csontlé vagy 1 húsleveskocka,
némi liszt,
3 cl száraz fehérbor.
A húst szeleteltem, aztán kiklopfoltam. Sóztam, borsoztam, mustároztam, majd lisztbe forgatva elősütöttem erős tűzön a vaj és olívaolaj keverékén. Mikor minden szelet megsült, az addig félretetteket visszatettem a széles lábosba, a tetejére szórtam a félkarikákra vágott vöröshagymát, a cukorborsót, az aprított petrezselyemzöldet, az erőleveskockát és felöntöttem vízzel. Fedő alatt hagytam párolódni körülbelül fél órát, majd a bort is hozzáöntöttem. Kóstoltam, kell-e még só bele és puhulásig főztem, ami még 10-15 perc volt körülbelül. Közben egyszer pótoltam a vizet. Azért van lisztbe is van forgatva a hús, mert a párolás alatt leoldódik a liszt és finom sűrű szaftot képez.
Egyszerűen főtt burgonyával tálaltam. Rizzsel is nagyon finom, vagy rizsgombóccal. Vagy burgonyakrokettel. Vagy bulgurral. Kinek mi éppen a szíve csücske.
Ha a húst csíkokra vágjuk és ha csirke- vagy pulykamellből készítjük, még hamarabb elkészül. Ez csak egy időspóroló tipp a recepthez.
Zöldborsós szelet 2: a húst csíkokra vágjuk, sózzuk, kissé borsozzuk, lisztbe mártjuk és vajon elősütjük, majd a visszamaradt vajban sóval fedő alatt megpároljuk a borsót is. Mikor már puha a borsó, visszatesszük a húscsíkokat, felöntjük alaplével, ízesítjük petrezselyemzölddel és kevés frissen reszelt szerecsendióval. Forraljuk 5 percig, végül kevés tejszínt is teszünk bele. Végül kóstoljuk, s ha szükséges, kevés cukorral ízesítjük.
Ha a nekünk magyaroknak jobb lenne a marketingünk, ez a leves Gordon
Ramsayn, Nigella Lawsonon és Jamie Oliveren át már elhíresült volna.
Imádják a chorizot, ami gyakorlatilag majdnem megfeleltethető a mi
füstölt parasztkolbászunknak, imádják a füstölt szalonnát, és az
egyszerű, de roppant jóízű leveseket, arról nem is beszélve, hogy az
olaszos tésztaételekért is odavannak, ebben a levesben pedig egészen
különleges az, hogy a tésztát alaposan meg kell pirítani a zsiradékon,
és ez adja többek között a jellegzetes ízét. Melyik olasz ételben van
ilyen? :) Szóval pocsék a marketingünk, mert ezt a levest imádnák
külföldön, meg a trendi főzős műsorokban, az tuti.
Hozzávalók 4 főre:
1 nagy fej vöröshagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma
8-10 dkg lebbencstészta kisebb darabokra törve (ez bolti száraztésztából ennyi),
30 dkg burgonya,
10 dkg szép húsos szalonna,
2-3 evőkanál olvasztott zsír vagy olaj (attól is függ, mennyi zsírt ereszt a szalonna),
10-15 dkg szárazkolbász,
1 teáskanál pirospaprika,
1 csapott teáskanál köménymag,
fűszercsokor: pár szál petrezselyemzöld, egy kis szál lestyán, pár levélke zellerzöld
1 babérlevél,
só,
1 szárított chilipaprika,
nyáron 1 paradicsom és 1 paprika is.
Egy nagyobb (olyan 3 literes) fazékban a kis csíkokra vágott szalonnát 2-3 evőkanál zsiradékon a zsírjára kisütöttem, majd kiszedtem szűrőkanállal és félretettem. A szalonna zsírjában a tésztadarabokat pirítani kezdtem közepes tűzön. A tészta akkor jó, ha majdnem sötétbarnára pirul, mert az étel ízének java részét ez adja meg. Amikor már jó színe volt, kiszedtem a zsírból és félretettem, ahogy a szalonnakockákat is. A visszamaradt zsiradékon megfonnyasztottam a kis kockákra vágott vörös és fokhagymát, aztán félrehúztam a tűzről és pirospaprikát kevertem hozzá, valamint visszatettem a szalonna- és tésztadarabokat is, illetve a kisebb kockákra vágott burgonyát is hozzáadtam, a zöldfűszereket csokorrá kötve, a fűszereket is, és felöntöttem vízzel. A karikákra vágott kolbászt is beletettem a fazékba, kóstoltam, sóztam, aztán visszatettem a tűzre. Puhulásig főztem.
Jó sűrű levesnek kell lennie.
Mikor
tésztát gyúrok, egy keveset félre szoktam tenni megszárítani. Kicsit
vastagabbra nyújtom mint szokásos, nagyobb darabokba vágom és jól
szellőző helyen hagyom teljesen megszáradni. A lebbencsleveshez ugyanis
az igazi a házitészta. Jó boltiból is (a lasagne lapok tökéletesek hozzá), de házival még finomabb.
Vegáknak tipp: Főzzétek meg.
Vargányával. Vagy szegfűgombával. Vagy rizikével, vagy igazi
csiperkével, vagy pereszkével...stb... stb... más finom erdei-mezei
gombával. Isteni lesz! :)
Az a kevés őszinteség, ami a világon van, az olyanoké, akiket valami bánat megpróbált.
(Tennessee Williams)
Ma későn kecmeregtem ki az ágyból, vagyis elaludtam rendesen. Pedig fánkot akartam sütni. De ha az ember lánya fél 12-kor áll neki ebédet készíteni, akkor ugye valami "kapkodósabb" ételt kell választani. Így hű maradtam az elképzelésemhez, mégis gyorsan készen lett az ebéd.
A csörögefánk, vagy forgácsfánk a farsang egyik jellegzetes édessége. Gyorsan elkészül, nem igényel nagy gyakorlatot és emellett nem is egy drága édesség. Finom, én szeretem. Talán jobban is, mint a hagyományos fánkot. Könnyebb, "repülősebb", mint testvére, a szalagos fánk. De majd azt is sütök, mindenképpen.
Én a szokásos mennyiség felét csináltam meg, a fentiek már a csökkentettek. De 4 főre ez is bőven elég.
A lisztet elkevertem a sóval és cukrokkal, a tojások sárgájával és annyi tejföllel, hogy gyúrható tésztát kapjak. Az állaga olyan legyen, mint a kifőtt tésztáké, ha házilag készítjük. Talán kicsit lágyabb annál.
Két gombócba gyúrtam, aztán jó vékonyra nyújtottam. Fölvágtam derelyevágóval kb. 5-6 cm széles csíkokra, majd téglalap alakra. Minden téglalapot hosszában párhuzamosan behasítottam, és a két hosszabb csücsköt áthúztam a nyílásokon. Kis masniszerű formát kell kapnunk.
Jó bő, forró olajban kisütöttem a kis tésztákat. Az olaj legyen forró, de ne égessen, a fánkoknak gyöngyözve kell sülniük benne. Ne tegyünk sokat egyszerre, mert megdagadnak kicsit. Szalvétára szedtem ki, és egyből szitából megszórtam porcukorral.
Lekvárral fogyasztandó. Nagyon finom rummal fölforralt sárgabaracklekvárral, vagy narancslekvárral. Citromlekvárral, jajj, az de finom! :)
(Ha kicsit még ropogósabbra, lágyabbra csinálnánk, kevés sütőpor is mehet bele, fél csapott mokkáskanálnyi elég is.)
Elméletileg tandori csirkére készültem. De keveselltem a csirkemellet amit vettem, így átkalibráltam az agyam a rablóhúsra. Aztán fejen talált az isteni szikra: a kettő egy is lehet. A szintézis jól sikerült, a fejem is még egyben.
De tandorinak nem nevezhetem, mert
1. nem tandorban sült (ugyanis a tandori csirke arról a különleges sütőalkalmatosságról kapta a nevét, amiben sül: ez egy mély, csőszerű kemenceszerűség),
2. sajnos nincs birtokomban sem az eredeti recept, sem tandori masala.
A neten kutattam receptek után és azt hiszem, a Mindmeggettén találtam a kiinduló leírást.
Tandori vagy nem tandori, mindenkinek nagyon ízlett.
Hozzávalók 4 főre:
2 csirkemell.
A páchoz:
1 natúr joghurt,
1 kicsi sűrített paradicsom,
1-2 piros chilipaprika,
1 evőkanál olaj,
1/4 citrom leve,
1 gerezd fokhagyma,
1/2 diónyi friss gyömbér,
1 mokkáskanál koriandermag,
1/2 mokkáskanál köménymag,
1/2 mokkáskanál kurkuma,
2 db zöld kardamommag,
2 teáskanál méz.
A nyársra még:
1 és 1/2 alma,
2 nagy fej vöröshagyma.
Én csontos csirkemellet veszek mindig, mert a csontokat el szoktam tenni a fagyasztóba. Majd valamikor jó lesz egy csont- vagy húslevesbe.
A csirkemelleket tehát kicsontoztam és nagyobbacska kockákra vágtam.
Egy akkora tálba öntöttem a joghurtot, amekkoráról sejtettem, hogy beleférnek majd a csirkemellkockák is, és belekevertem a fent felsorolt összes fűszert. A koriander-, kardamom-, köménymagot mozsárban összetörtem. A fokhagymát reszeltem, a chilit nagyon apróra vágtam. Az én keverékem messze nem lett olyan hupipiros, mint amilyen az indiai keverék - mint megtudtam, ételszínezéktől kapja az erős bíbor árnyalatát. De lehet beletenni egy kevés céklaport, és máris olyan lesz, mint az eredeti.
Ebbe a pácba kevertem bele a csirkemellkockákat, lefedtem és egy éjszakára hűtőbe tettem. Másnap készítettem el a nyársakat belőle. Az almát kockáztam, a hagymát nagyobb darabokra vágtam. A sort hagymával kezdtem, majd hús, aztán alma, hús, hagyma, hús, alma, stb. Hagymával fejeztem be, mert az jó szorosan megáll a nyárson, így biztosan nem csúszik le semmi róla. Igen, majd elfelejtettem. A húst csak a sütés előtt, a nyárson sóztam meg.
Serpenyőben kevés olajon, közepes lángon és fedő alatt minden oldalát körbesütöttem a nyársaknak. Lehet készíteni sütőben is ha több főre csináljuk, nem olyan macerás.
Az élet nem lehet illúzió. Papucsomban ott a lábam nyoma.
A káposzta saláta szerintem az egyik legfinomabb és legegészségesebb saláta. Főleg így télen. Mindenki ismeri, úgyhogy nagy szakmai titkokat különösebben most nem fogok elárulni. De általában az egyszerűség együtt is jár a nagyszerűséggel...
Én most egy nagy fej káposztának csak a negyedét szeltem le és készítettem el. De érdemes többet is csinálni belőle, mert üvegbe téve a hűtőszekrényben két-három hétig is eláll. Ha tiszta evőeszközzel nyúlunk bele minden alkalommal, persze csak akkor.
A káposztát szép vékonyra leszeljük és egy nagy tálba tesszük. Belevágunk egy fél diónyi vöröshagymát is nagyon apró kockákra vágva, és rászórjuk a köménymagot is. Sózzuk is, majd forrásban lévő vízzel leöntjük. Annyi víz kell amenyni ellepi. Így a káposzta kicsit lágyabb lesz. Mikor már langyos, én le szoktam önteni a léből mert túl sok az, amit először ráöntök. Ahhoz túl sok, hogy épp akkora edénybe tudjam tenni, ami befér a hűtőbe is.
Tehát öntök le róla némi levet, aztán ízesítem: cukorral, ecettel és általában még só is kell rá. A káposztasaláta akkor lesz finom, ha a lé elég ízes, ha nem vízízű.
Kihűlés után hűtőbe teszem még fogyasztás előtt pár órára. Jót tesz neki, ha áll egy kicsit - így igazán összeérik. Sokszor járok úgy, hogy az ecetet evés előtt pótolnom kell egy picinykét, mert a káposzta magába szívja.
Ez egy időigényesebb változat, érdemes előző nap elkészíteni.
Van egy másik variációm is, a hozzávalók ugyanazok, csak sokkal gyorsabb. A káposztát a leszelés után a hagymával együtt besózom és hagyom állni fél órát. Aztán jól kinyomkodom, így kerül bele a salátalébe. Ebben az esetben is jót tesz neki, ha fogyasztás előtt egy-két órán át van lehetősége összeérni. De így el lehet készíteni a főzés kezdetekor, és mire asztalra kerülnek a finomságok, a saláta is fogyasztható.
Egy finomra sikeredett káposztasaláta teljességet és kerekséget ad olyan egyszerű ételeknek is, mint a paprikás krumpli, a rakott krumpli... és még sorolhatnám. :-)
Mi azért idétlenkedünk a kertben, mert a konyhánkban villanytűzhely van meg mikrosütő, viszont rájöttünk, hogy a valódi tűzzel érintkező étel sokkal finomabb. Csak hát ezt az elődeink úgy kétmillió éven át tudták. Prométheusz elhozta a tüzet és ezzel egyebek között a konyhatechnológiát is megalapozta.
(Váncsa István: Ezeregy recept)
Ezt az ételt kedvenc anyóskámtól tanultam. Ha jól emlékszem, Ő pedig anno nagyon régen talán a Nők Lapjából csinálta meg először. Nomen est omen - a név kötelez. Tényleg a család egyik kedvence lett. Nem is lehet kis adagban megcsinálni, csakúgy mint minden rakott ételt. Emellett nagyon kiadós és laktató is és viszonylag olcsó. Amilyen egyszerű, olyan finom, én általában kéthavonta elkészítem, nagyon szeretjük.
Hozzávalók 6 főre (egy 36-szor 22-es tepsihez):
90 dkg hús: sertéskaraj vagy tarja
45 dkg rizs,
4 nagy vöröshagyma vagy 6 közepes,
só,
őrölt bors,
mustár,
olaj vagy zsír vagy vaj a tetejére:
4 dl tejföl,
2 tojás
20 dkg reszelt sajt
só
frissen reszelt szerecsendió vagy
5 dkg vaj
6 dkg liszt
6 dl tej
20 dkg reszelt sajt
2 tojás
só
frissen reszelt szerecsendió.
A rizst megfőztem, simán csak vízben sóval. A húst vékony szeletekre vágtam, kiklopfoltam, sóztam, borsoztam, mustároztam. Majd elősütöttem vaj és olívaolaj keverékén, és egy tányérra félretettem. A visszamaradt zsiradékon sóval megfonnyasztottam-pirítottam a nem túl vékony félkarikákra vágott vöröshagymát. (Ha kissé karamellizálódik, az csak jót tesz neki.) A tepsibe vagy jénaiba alulra kerül a sült hagymaréteg fele, erre a húsok, rá a hagyma másik fele, a gomba, végül a főtt rizsréteg. Ezt kissé lapogassuk rá, hogy tömörebb, és egyenletes legyen.
A tetejére vagy tejfölt keverek el jól felvert tojással, ízesítem és reszelt sajtot keverek hozzá.
Másik variáció, mikor besamel kerül a tetejére: a vajon a lisztet kissé átfuttatom, majd apránként fölengedem a tejjel. Kissé sózom is, reszelek bele szerecsendiót. Mikor langyosra hűl, hozzáadom a 2 jól felvert tojást és a reszelt sajtot is, és ezt kenem a rizs tetejére.
Elméletileg kockákat lehet vágni belőle tálaláskor, nekem sosem sikerül, frissenm forrón nehéz egyben tartani a kockákat. Szépen csak kihűlés után lehet vágni, tányérra tenni.
Legfinomabb hozzá az almakompót vagy almaszósz. Higgyetek nekem, a sertéshús és az alma párosa verhetetlen. Salátaidényben fejes salátával is nagyon jó,vagy nyáron paradicsomsalátával is isteni. Ha nem kedveli valaki az édes-sós párosítást, még a káposztasaláta elmegy hozzá. Lehet dúsítani egy sült szalonna réteggel is, vagy kolbászkarikákkal is. Vegetáriusok készíthetik csak gombával, szerintem úgy is nagyon finom. De el tudom képzelni padlizsánnal, cukkinivel is. Csak akkor kicsit fűszeresebben készíteném.
"Mindig az a perc a legszebb perc, mit meg nem ád az élet. Mindig az a csók a legszebb csók, mit el nem csókolunk."
(Karády Katalin)
A káposztás cvekedli érdekes dolog. Mint a magyarság. Pont középen van... A németek káposztaevők. De nem ismerik a káposztás tésztát. Az olaszok tésztaevők. De nem ismerik a káposztás tésztát. Végre valami, amiben mi jártunk a legjobban! Mert ezen étel a világon - legalábbis szerintem - az egyik legistenibb.
A káposztás tésztáról nekem mindig Karády Katalin jut eszembe. Egyszer régen olvastam az életéről egy könyvet. Abban volt egy sztori. Elmeséli hogy egyszer egy barátnőjével moziba mentek. És akkor még nem volt popkorn... Viszont voltak jó kisvendéglők Pesten. Szóval mozi előtt betértek egy kockásabroszospörkölteskisföccsös helyre, és vittek két adag káposztás cvekedlit - a moziba. Rágcsa gyanánt.
Nos, a történetnek majdnem lincselés lett a vége... Ugyanis a nézőközönség úgy cuzammen rákívánt eme illatos étekre, és a film ki tudja mennyire lebilincselő képsorait elhomályosította a cvekedli illata. :-)
Hát... ez is olyan, amit csak mi ismerünk és szeretünk, és ami összeköt bennünket...
Még karácsony előtt vettem a káposztát, aztán kimaradt a menüsorból. És ma nem volt kedvem a mínusz 13 fokban boltba menni. És időm is volt. Úgyhogy ma házi, saját készítésű tésztával csináltam a fent dicsőített csodát. Minden összejátszott, a csillagok állása úgy tűnik, a tésztagyúrásnak kedvezett.
Hozzávalók 4 főre:
50 dkg liszt,
4 egész tojás,
1 nagy fej káposzta,
só,
5 teáskanál kristálycukor,
5 evőkanál olaj (zsírral mégjobb).
A káposztát megtisztítottam a torzsájától, aztán robotgéppel lereszeltem. Besóztam és állni hagytam vagy úgy húsz percet. Egy nagy lábosba 5 evőkanálnyi olajat öntöttem, és hozzátettem a jól kinyomkodott reszelt káposztát is. Fedő alatt kis lángon hagytam párolódni. Húsz perc elteltével hozzáadtam a cukrot és még egy kevés sót is tettem bele. A káposztás tészta ugyanis csak akkor finom, ha a sült káposzta kellően ízes. Vagyis kell rá só is, cukor is. a két íz legyen egyensúlyban. Második trükk: csak akkor lesz finom, ha kellően megpirul-barnul a káposzta. Mert csak ekkor karamellizálódik kicsit rá a cukor, ekkor kapja meg azt a jellegzetes ízét. Szóval ne féljünk, ha kicsit odakap, föl lehet keverni és eloszlik az egészben aztán.
Míg a káposzta puhult, elkészítettem a tésztát is.
Az átszitált liszthez hozzátettem a 4 tojást és némi vízzel együtt jó rugalmas tésztává dolgoztam. (Sót nem tettem bele, a főzővízbe viszont nem sajnáltam.) Négy darabba vágtam, a darabokat egyenként gombócokká gyúrtam, majd letakarva félretettem őket - egy kivételével. Lisztezett deszkán jó vékonyra kinyújtottam, derelyevágóval kockákra vágtam és lobogó, sós, forrásban lévő vízben kifőztem. És aztán utána a természetesen a maradék három tésztagómbóccal is így jártam el.
Eszembe jutott még egy dolog a káposztás tésztáról. Az egyik hugom hónapokat szokott Görögországban tölteni. Mielőtt jön haza, az anyu mindig megkérdezi, mit főzzön? És mindig káposztás cvekedlit kér...
Légy kedves, amikor csak lehetséges. Mindig lehetséges.
(Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma)
Még mindig ördögűzök... Ezt a levest is influenza elleni vakcinának készítettem. Mellesleg, nagyon finomra is sikerült. (Lehet hogy szabadalmaztatom.) A kurkuma nagyon hatásos gyógynövény is, ezért is került a leveskémbe. Immunerősítő, emésztést segítő, májregeneráló, epetisztító, antibiotikus fűszer, rákgyógyszer. "Szent por", az "élet fűszere" az indiai hagyományok szerint. Érdemes elolvasni róla a link alatti cikket.
Avakcina - bocsánat, a leves hozzávalói 4 főre:
4 nagyobb fej vöröshagyma,
4 dkg vaj vagy olaj,
2 evőkanál méz,
2 evőkanál liszt,
1 teáskanál ételízesítő (vagy ha van zöldség-alaplé még jobb),
1 csapott teáskanálnyi kurkuma,
1/2 mokkáskanál őrölt gyömbér,
1 késhegynyi őrölt fehérbors,
frissen reszelt szerecsendió,
1 dl száraz fehérbor.
A vöröshagymákat vastagabb félkarikákra szeltem, és a vajon a mézzel átpirítottam. Hogy karamellizálódjon kicsit a méz. Aztán megszórtam liszttel, és még fél percig kevergettem. Majd félrehúzva a tűzről belekvertem a fűszereket is, és apránként, folyamatosan kevergetve vizet öntöttem hozzá. Így szép simára el lehet dolgozni. Visszatettem a tűzre, sóztam, ételízesítőt adtam hozzá és hagytam fölforrni. Forrás után még tíz percig főztem, végül hozzáadtam a bort és még két percig főztem - míg újra föl nem forrt.
Pirított, sajtos kiflikarikákkal tálaltam.
Van egy tartozásom. A kerekrépa, vagy tarlórépa fotóját ígértem.
A másik zöldségféle a csicsóka. Már a neve is belopta magát a szívembe. Olyan jó hangzása van, jó kimondani is: csicsóka. Mint a madárcsicsergés, olyan.
