A húslevesröl

Akkor pár szót erről a jófajta, aranylóan sárga, áttetsző, ízletes csodáról, ami még a holtakat is életre kelti. 

Húslevest mindenki tud főzni. Még az is, aki úgy hiszi, hogy nem. Pusztán csak pár szabályt kell betartani. Még annyit így előzetesen, hogy húslevesből nem érdemes keveset főzni, minimum legyen egy 4-5 literes fazekatok hozzá. Hűtőben leszűrve több napig eláll, sőt, le is fagyasztható. 

 

 

1. Húslevest mindig csontos húsrészekből főzünk. Csirke: farhát, lába, szárnya, combja. Kacsa, liba: farhát szárny. Sertés: orjaleves, azaz karajcsont, lapockacsont, tarjacsont. Marha: szegy, lábszár, fartő, ököruszály: azaz marhafarok, de általában úgy is árulják a levesbe való marhahúst, hogy húsos csont. Fácán, gyöngytyúk, tyúk. kakas: egészben. Pulyka: nyak, szárny, comb. A leves készülhet egy fajta állat húsából, de lehet vegyesen is főzni. 

2. Körülbelül amennyi a hús súlya, háromszor, három és félszer annyi víz mehet rá. Tehát egy kilogramm hús = 3-3,5 liter víz. 

3. Van, aki sok zöldséggel, van, aki kevesebbel készíti a levest. Mindkettő tökéletesen jó: gondoljunk csak a kocsonyára, amelyben zöldségként csak hagyma és fokhagyma szerepel, és milyen pazar íze van. 

Tehát az összes zöldség súlya olyan 3/4-e a hús súlyának. Arányai: amennyi súlyú a sárgarépa (2 nagy szál), fele annyi a petrezselyemgyökér (1 szál), a zeller, a karalábé. Vöröshagymából egy kisebb-közepes fej elég, különben nagyon édesíti a levest, és mehet héjastól megmosva, szép színt ad a levesnek. Fokhagymából én a 4 literes fazekamba 2-3 gerezdet szoktam tenni. A vöröshagymát is a 4 literes fazékhoz mondtam. A többi zöldség szabadon választható: van aki tesz bele kelkáposztalevelet vagy kelbimbót, gombát, karfiolt, brokkoliszárat. Lehet bele tenni lestyánlevelet, zellerzöldet, petrezselyemzöldet, nyáron paprikát, paradicsomot. Húslevesbe mindig nagy darabokra vágva tesszük a zöldségeket, nem karikákra aprítva. 

4. Hideg vízben tesszük föl és először csak a húst. Ha felforrt, kis lángra tesszük, és a tetejéről leszedjük a habot. Vannak, akik leöntik az első főzővizet, de szerintem azzal értékes ízeket öntünk ki. Nem kell. LEHABOZNI pediglen nem AZÉRT KELL, mert zavarossá teszi A HÚSLEVEST - és ebben szerintem mindenki téved -, hanem azért, MERT BESZÜRKÍTI A LEVEST. Ugyanis ha nem habozzuk le, ellenben gyöngyözően, lassan pötyörögtetve főzzük, akkor is tiszta marad a levesünk. Tehát a zavarossá válásnak a főzés intenzitásához van köze, nem a habhoz. Ha lobogtatva főzzük, akkor lesz zavaros, még ha le is szedtük róla a habot. Viszont, ha rajta marad a hús habja, de szépen lassan főzzük, akkor ugyan nem lesz szép aranyló sárga, hanem szürke lesz a leve, ellenben nem lesz zavaros. 

5. Ha lehaboztuk a tetejét, mehetnek bele a zöldségek, a só, 15-20 szem egész bors. Én mindig teszek egy késhegynyi kurkumát is, nemcsak a szép szín végett, hanem mert a kurkuma egy szupergyógynövény, és így legalább sűrűn fogyasztjuk, ha nem is nagy mennyiséget. Valamint én a 4 literes fazekamba teszek még egy csapott teáskanál vegetát is. El is hagyható, de én húsleveshez használom, meg zöldséglevesekhez néha. 

6. Ha újra felforrt a levesünk, tegyük annyira kis lángra, hogy a tetején épp csak gyöngyözzön a leves. Ha túlságosan forr, zavaros lesz, ha forrás alatt marad, nem fő meg. 

7. Amíg fő a levesünk NEM NYÚLUNK HOZZÁ! Nincs belekevergetés, piszkálódás. Ha belekevergetünk, szintén zavarossá válik a leve. Maximum egyszer a főzés közepe felé érdemes megkóstolni, hogy elég sót tettünk-e bele. Ilyenkor nyugodtan pótoljuk. 

8. A jó húsleves hozzávalói közé az időt is fel kell jegyeznem, mert a jó húsleves egyik titka, hogy sokáig fő. Marhahúsnál, tyúknál, fácánnál, gyöngytyúknál minimum olyan 5-6 óra főlés kell, sertésnél, pulykánál 4 óra, csirkénél 2,5-3 óra. 

9. Mikor elkészült, egy hosszú szárú fogóval vagy csipesszel kiveszegetjük belőle a zöldségeket, húsokat. Aztán hagyjuk 10 percig ülepedni a levét, és egy sűrű szűrőn átszűrjük merőkanalanként egy másik fazékba. A főzős fazék alján maradó zavarosabb kis réteget már nem szűrjük hozzá a többihez, kiöntjük - hiszen ezért hagytuk ülepedni. Egyébként nekem az a 100 forintos boltokban kapható színes műanyag szűrőm van, aminek extrasűrű a hálója. Azt szoktam egy nagy szűrőkanálba beletenni és úgy az üres fazék tetejére. Nagyon szépen megszűri a levest. És azért kell leszűrni, mert ha benne hagyjuk a zöldségeket akár egy-két óráig is, megváltozik az íze, édes és zöldségízű lesz a levesünk. 

10. A levesbetétet mindig külön, bő, sós vizet forralva úgy főzzük, mint az olasz tésztákat: szinte al'dentére. Főleg igaz ez a vékonymetélre. Ha megfőtt, egy nagy szűrőkanálba öntjük és csap alatt, bő hideg vízzel alaposan leöblítjük, majd alaposan lecsöpögtetjük. Így nem fő tovább, és a liszttel, keményítővel teli főzővizet is leöblítjük róla, ami zavarossá tenné a szép tiszta levesünket. A levesbetétet soha nem tesszük bele a levesbe, minden tányérba külön-külön szervírozzuk. Ugyanez igaz a zöldségekre is. 

11. Ha marad a főtt húsból, azt visszatehetjük a maradék levesbe, így nem szárad ki.

12. Ha túl zsírosnak ítélnénk a húslét, evőkanállal, majd konyhai papírtörlővel leszedhetünk belőle. Vagy ha csak másnap tálaljuk, és hűtőbe tesszük, akkor megfagy rajta a zsírréteg, és egyben le tudjuk szedni róla.

Rába menti tüdöleves

Nagyon szeretem a szalontüdőt, ellenben a benne főtt tüdőt egyáltalán nem tudom megenni. Mindig ki szoktam kotorni a tányérból. A minap viszont újra átolvastam a Vasi, zalai parasztételek című szakácskönyvet. És találtam benne egy levest, amiről úgy gondoltam, hogy ezt megenném. Ugyanis a főtt tüdőt és szivet le kell darálni és így kerül vissza a levesbe. Az íze pedig hasonlóan pikáns, mint a szalontüdőé. Nagyon finom! Megtartom, az biztos, hogy fogom még főzni. Amolyan igazi jó kis téli leves. 

Hozzávalók: 

• 50-60 dkg sertéstüdő
• 1 sertésszív
• 2 sárgarépa
• 1 petrezselyem
• 5-10 dkg zeller
• 1 fej vöröshagyma
• 2 nagy gerezd fokhagyma
• késhegynyi őrölt bors
• tojásnyi zsír
• 3 evőkanál liszt (kettő a rántásba, egy a habarásba)
• késhegynyi színes paprika
• 1 babérlevél
• 1 teáskanál kakukkfű
• 1 kis pohár tejföl
• 1 púpos kávéskanál cukor
• 1/4 - 1/2 citrom
• só

A tüdőt és a szívet feltesszük főni, legalább 2,5 liter sós vízbe. Hegyes villával szurkáljuk meg a tüdőt, így nem dagad ki az edényből. Ha felforrt, hozzátesszük a babérlevelet és egy óra alatt fedővel puhára főzzük, majd kivesszük a húsokat, kissé hagyjuk hűlni, daraboljuk és ledaráljuk. Közben a levét egy sűrű szűrőn átszűrjük, majd visszaöntjük a fazékba. (Ez nem szükséges, de én átszűrtem.) A tisztára mosott és feldarabolt zöldségféléket beletesszük a lébe, fűszerezzük kakukkfűvel, borssal, és persze a ledarált húst is hozzáadjuk a leveshez. A zöldségek puhulásáig főzzük. Közben a zsíron elkezdjük dinsztelni az apróra kockázott vöröshagymát, s mikor már félig puha, 2 evőkanál lisztet is hozzáadunk és sötét zsemleszínű rántást készítünk úgy, hogy mikor majdnem kész a rántás, a cukrot is beletesszük, és és így pirítjuk sötétre a rántást. Ha készen van, levesszük a tűzről, és a zúzott fokhagymát is átkeverjük benne. Végül kevés hideg vízzel fölengedjük, pici pirospaprikát is hozzákeverünk. A rántást aztán hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, s pár percig erősen forraljuk. Végül egy csapott evőkanál liszttel elkevert tejföllel behabarjuk a levest, s azzal együtt is forraljuk pár percig. Legvégül egy negyed vagy fél citromot belecsavarunk a levesbe, Kóstolni kell, mennyire szeretjük savanykásan. Pirított zsemlekockát, csíkokra vágott palacsintát, vagy apró zsemlegombócot adunk hozzá betétnek. Én most apró zsemlegombócokat készítettem.

A krumplipüréröl

A krumplipüré ott kezdődik, hogy nem mindegy, milyen fajta burgonyát választunk hozzá. A "C" jelzésűeket keressük, vagyis a sütnivaló, magasabb keményítőtartalmú fajtákat. És én még azt is mondom, hogy ha lehet, őstermelőtől vegyétek, mert a multis burgonyák sokkal vizesebbek, mint a kiskertekben termettek. És az nem tesz jót a pürének, ha vizes a krumpli. 

Neten utána lehet olvasni egyébként, melyek a C jelzésű fajták. Sajnos, nálunk Magyarországon alig lehet egy-két burgonyafajtát találni a piacokon, nem is értem, miért szűkült le ennyire a kínálat. Itt például Agriát lehet kapni - sokan termesztik -, és az egy nagyon jó fajta, szinte mindenhez azt használom. Püréhez is tökéletes. 

 

Van, aki hajában főtt krumpliból készíti a pürét, én sokkal jobban szeretem hámozottból és úgy főzöttből. Isteni a hajában főtt krumpli, csak szerintem nem püréhez való, más az íze. Tehát a krumplit hámozzuk, mossuk, kockázzuk és sós vízben megfőzzük. Tényleg puhára, és ezt ellenőrizni tudjuk egy villa segítségével. Majd TÖKÉLETESEN leszűrjük róla a vizet. Sőt, várunk egy percet, hogy a gőzökkel az a csöpp maradék is távozzon, ami még a burgonyakockákon maradt. Aztán így forrón krumplinyomóval, vagy krumpli préssel (azzal a két karossal) alaposan összetörjük, vagy átnyomjuk. NEM HASZNÁLUNK BOTMIXERT, SEM MÁSMILYEN ROBOTGÉPET SEM! Hideg vajat (véletlenül sem margarint!!!) adunk hozzá - nem is keveset: a hámozott burgonya súlyának körülbelül a nyolcadát-tizedét, vagyis egy kiló burgonyapüréhez 8-10 dkg-ot. Amikor eldolgoztuk a vajat is a pürében a burgonyanyomóval, akkor áttérünk a fakanálra, vagy a kézi habverőre. Nekem van egy középen lyukas fejű fakanalam, mindig azzal keverem ki a pürét, mert az a cél, hogy habosra keverjük, vagyis levegőt kell juttatni a burgonyamasszába. A tejet, amit hozzáöntünk, forróra kell melegíteni. A folyadékunk lehet tej, vagy tej és tejszín keveréke. 

Burgonyapürébe nem használunk 0,001%-os tejeket meg főzőtejszínt, hanem 2,8-ast vagy 3,5-est. A tejet már óvatosan adagoljuk, mert a túl híg püré már nem püré, hanem krémleves. A másik, hogy mindenki más állagot szeret. Van aki az egész híg pürét szereti, van aki az éppen csak kevés tejjel kikevert sűrűbbet. Az apránkénti adagolással lehet az állagát beállítani. És azért is jó a vajat tenni először a krumplira, hagyni hogy elolvadjon, mert az is folyadék. 

Én a masszívabb pürét kedvelem, nem szeretem a túl laza, híg burgonyapürét. Sőt, azt is szeretem, ha nincs totál simára eldolgozva, hanem maradnak benne itt-ott kisebb burgonyadarabok. Tehát kézzel, lendületes mozdulatokkal habosra keverjük a pürénket. Én a tejes keverés végét már láng fölött szoktam csinálni, hogy a hideg vaj miatt kissé visszahűlt püré kellően forró legyen. De nem szabad túlkeverni, túlmelegíteni sem, mert akkor már csirízesedhet. Ha már szép habos, laza, akkor el is készült. A végén kóstoljuk meg, és ha szükséges, még sót adhatunk hozzá. 

Lehet ízesíteni is zöldfűszerekkel, szerecsendióval, borssal, a krumplival együtt főzött fokhagymagerezdekkel. Vagy más alapanyagokkal keverve is csinálhatjuk: zellerrel, édesburgonyával, sütőtökkel, karfiollal, kerekrépával. Így szénhidrátbarátabbá válik, és változatosság is. De megmondom őszintén, a krumplipürébe én csak sót teszek, mert szeretem a vaj, burgonya, tej édeshármasának lágy ízét (égben köttetett szentháromság ez), más alapanyagot meg szintén azért nem teszek bele soha, mert nekem a krumplipüré legyen krumpliból. 

Hogy miért nem használunk gépi keverentyűket? Mert akkor nem burgonyapürét fogunk készíteni, hanem csirízt. Szó szerint. Nyúlós állagú plakátragasztó válik ugyanis a kicsapódó keményítő miatt a krumpliból, mert a gépek olyan fordulatszámon dolgoznak, ami ezt eredményezi. Ezért mindig kézzel dolgozzunk. Ha marad a püréből, számtalan ételhez felhasználhatjuk: pogácsába, lángosba, kenyérbe, levesbe gombócnak, nudlinak, hercegnő burgonyának, krokettnek, pásztorpitéhez.

Lilahagymával, fokhagymával sült cékla

Ezer éve nem ettem céklát, úgyhogy eljött az ideje. Egyébként én sütve vagy borscsnak ezerszer jobban szeretem, mint salátának. És így sütve remek alternatívája például a párolt lilakáposztának, mert ízvilágra ugyanaz az édes-savanyú karakter jellemzi. Ajánlom sült vadhúsok, liba vagy kacsa köreteként, de fetakrémmel (lásd lejjebb az Ottholengi-féle sült padlizsán receptnél) is egészen jó párost alkot a cékla édessége a feta sósságával. Így előételnek is tökéletes egy menüsorban. Vagy ha egy kitűnő friss pita vagy langaló kerül mellé, önálló fogásként is megállja a helyét a sűrű görögjoghurttal krémesre kevert fetával.

 

 

 

 

Hozzávalók 4 főre: 

70-80 dkg cékla 

3 evőkanál olívaolaj 

1 nagy vagy 2 kisebb fej lilahagyma 

5 gerezd fokhagyma 

2 teáskanál méz 

2 evőkanál málnaecet (vagy vörösbor vagy fehérborecet) 

só, frissen őrölt bors (az enyémen cayenne bors is van)

2 teáskanál kakukkfű 

2 teáskanál oregano 

 

A sütőt előmelegítjük 200 fokra alsó-felső sütésre. A céklát meghámozzuk, a hagymákat úgyszintén. Egy nagy tálba tesszük a darabokra vágott céklát, a vastag félkarikákra vágott lilahagymát, felezett fokhagymagerezdeket, ízesítjük a fűszerekkel, olívaolajjal, ecettel, mézzel. Alaposan elkeverjük, majd áttesszük egy sütőtálba vagy tepsibe. Aláöntünk 1,5 dl vizet, alufóliával lefedjük, és egy órán át sütjük. Ha maradna víz a sütés végén is a céklán, a fóliát levéve még addig sütjük, amíg elpárolog alóla a folyadék. Érdemes kóstolni mikor elkészült, mert lehet pótolni, ha valami hiányzik az összhangzattanból: még méz vagy ecet vagy só. Ha pótoltuk, átkeverjük és langyosan kínáljuk. Nagyon fincsi.