Sárgaborsós húsgombócok

.– Amikor türelmetlen vagy – folytatta –, fordulj balra és kérj tanácsot a halálodtól. Rengeteg elpárolog a kicsinyességedből, ha a halálod feléd int, ha megpillantod, vagy akár csak ha érzed, hogy társad ott van és les.

(Castaneda: Ixtláni utazás)

Ez az étel a maradékhasznosítás jegyében született. Készítettem ugyanis a héten sárgaborsókrémet, de jócskán maradt belőle. Aztán meg volt a fagyasztóban egy kevés duplán darált húsom is. Ötvöztem őket. Így született meg a sárgaborsós húsgombóc, ami egyébként meglepően finom lett.

A hozzávalókkal kicsit bajban vagyok... azért próbálkozom,

tehát 4 főre, előételként:

40 dkg darálthús,

15 dkg sárgaborsókrém,

6 evőkanálnyi főtt rizs,

1 kis fej vöröshagyma,

1 tojás,

só,

frissen őrölt bors.

A mártogatóhoz:

2 kis dobozos natúr joghurt,

1 kis gerezd fokhagyma,

kevés citromlé,

só,

olívaolaj.

A sütéshez:

bő olaj.

Egy tálban alaposan összekevertem kézzel a gombócbavalókat. Kissé lágy állagú lett, de formázható és sülésnél remekül egyben is maradt. Tehát vizes kézzel kis gombócokat formáztam és közepesen forró olajban kisütöttem őket. Míg pironkodtak, kikevertem a joghurtot sóval, fokhagymával, kevés citromlével és olívaolajjal.

A recept szerintem úgy is működik, ha a sárgaborsókrém receptje szerint megfőzzük a borsót, de csak villával rusztikusra törjük és így keverjük a darált húshoz.

A forró gombóckákat a hideg joghurtba mártogatjuk - nagyon finom így együtt, a citrom kitűnően illik hozzá. Javasolnék mellé még valamilyen egyszerű zöldsalátát is - majd ha lesz már kerti fejessaláta.

A gombóckák egyébként hidegen is nagyon jók, akár vendégváró svédasztalra is ajánlom. Főételként is tökéletes, csak akkor nagyobb menyniséget készítsünk, valamilyen körettel. Például krumlipürével.

Sült banán a la' Mexikó

.

Mielőtt a dédnagyanyám akár csak megnyikkanhatott volna, Tita, koraszülöttként, már világra is jött, a konyhaasztalon, a tűzhelyen rotyogó zöldségleves, a kakukkfű, a babér, a koriander, a forralt tej, a fokhagyma, és természetesen a vöröshagyma szaga közepette. Mint nyilván sejtik, a szokásos fenékre verésre nem volt semmi szükség, mivel Tita már sírva jött a világra, talán mert tudta, hogy a csillagokban jó előre megíratott: megtagadtatik tőle a házasság öröme. Nacha úgy mesélte, hogy Titát a szó szoros értelmében a könnyáradat csusszantotta ki ebbe a világba, mely elöntötte az asztalt, meg még a konyha padlóját is.
Aznap délután, amikor az ijedtség már elmúlt, a víz pedig, hála a napsugaraknak, elpárolgott, Nacha összesöpörte a könnyeknek a padlót borító vörös kőlapokon lerakódott üledékét. Egy ötkilós zsákot töltöttek meg ezzel a sóval, s jó ideig használták a főzéshez. E szokatlan születési körülmények eleve úgy szabták meg Tita élete folyását, hogy valami határtalan vonzalmat érezzen a konyha iránt, s hogy élete nagy részét benne töltse, úgyszólván születésétől fogva, mert épp csak két napos volt, mikor apja, vagyis az én dédnagyapám, szívrohamban meghalt. Elena mamának a megrázkódtatástól elapadt a teje. Mivelhogy azokban az időkben még nem volt tejpor, sem semmi efféle, dadát pedig se égen, se földön nem tudtak szerezni, komoly bajban voltak, hogyan csillapítsák a kislány éhségét. Nacha, aki a világon mindent, de mindent tudott, ami csak a konyhával kapcsolatos - és még sok egyebet is, ami most nem tartozik ide -, ajánlkozott, hogy ő majd gondoskodik Tita táplálásáról. Úgy érezte, ő a legalkalmasabb személy, hogy "megformálja a gyomrát annak az ártatlan kis jószágnak", noha soha nem volt férjnél, és soha nem volt gyereke. Írni-olvasni nem tudott, hanem a konyhai tudományban, abban olyan járatos volt, mint senki más.
Így aztán, ettől a naptól kezdve Tita kiköltözött a konyhába, s tejes kukoricaliszten meg teákon, kicsattanóan egészséges kislánnyá cseperedett. Csakis ezzel magyarázható, hogy valamiféle hatodik érzéke fejlődött ki mindennel kapcsolatban, ami ennivaló.

(Laura Esquivel: Szeress Mexikóban - Regény, havi folytatásokban, szerelemmel, finomságokkal, házipatikával...)

Valamelyik nap ebédhez almakarikákat akartam sütni bundában. Aztán ránéztem a gyümölcsöstálra és megállapítottam, hogy a banánokat sürgősen meg kell enni. Úgyhogy ez a recept a fent említettnek egy továbbgondolt változata. Nekem Mexikót idézi - bár még sajnos soha nem jártam ott...

Hozzávalók:
személyenként 1 banán,
egérketészta 2/3 kukoricalisztből 1/3 normál lisztből (nem kell sok belőle és persze sem narancshéj, sem mazsola nem kell bele),
natúr kukoricapehely,
bő olaj a sütéshez,
csokoládé,
némi őrölt fahéj,
pici porcukor a díszítéshez.

A banánokat félbe, majd hosszában is ketté vágtam. Az egérketésztába beleforgattam őket és valahogy ráimádkoztam a kukoricapelyhet. :)) Bele is keverhetjük az egérketésztába, talán úgy könnyebben megmarad rajta.

Forró olajban kisütöttem és azon forrón olvasztott, fahéjas csokoládéval meglocsoltam.
Nagyon finom. Mondhatnám abbahagyhatatlan. Szenvedéllyé tud válni. A banán krémes benne, a kukoricapelyhek pedig eszméletlenül roppannak rajta... És a csokoládé hozzá...