2011. január 24., hétfő

Diós-konyakos sajtkrémleves

.

A sas nem volt mindig sas. A sas, mielőtt sas lett volna, Yukatengi volt, a Beszélő. 
A Yukatengi folyton csak beszélt. Folyton járt a szája. Csak magát hallotta. Sem a folyót, sem a szelet, sem a farkast. 
A holló azt mondta neki, hogy éhes a farkas. Ha nem beszélnél, meghallanád. Ahogy a szelet is. 
És ha meghallod a szelet, repülni fogsz. 
Yukatengi így befogta a száját, és átváltozott sassá. 
A sas szárnyal. És röptében benne van minden mondanivalója.

(Miért éppen Alaszka?)





Akkor az ünnepi háromévfordulós recept ez a konyakos-diós sajtkrémleves lesz, Erinaceának ajánlva. Valami érdekesebbet szerettem volna a sima besamelalapú, szerecsendiós változatnál (gondolom azt ismerted is), ezért kreáltam egy izgalmasabbat.
A leves képlékeny - már ami az elkészítési módot illeti. Több változatban is készülhet, a hozzávalóink meglététől függően.
Leírom ez hogyan készült, aztán a lehetséges módosításokat is.

Hozzávalók 4-6 főre:
1 közepes fej vöröshagyma (10-12 dkg),
2 nagyobb gerezd fokhagyma,
3 kicsit púposkás evőkanál liszt,
1 evőkanálnyi mustár,
1 evőkanál ghí (vagy sima vaj),
1 evőkanál dióolaj,
só,
iciripiciri fehérbors,
1 púposnagyobbacska késhegynyi őrölt fahéj,
1,3 liter csirkealaplé (vagy víz és 1 leveskocka),
5 dkg füstölt sajt,
25 dkg trappista vagy edami sajt,
2 félmarék dió,
1 evőkanál dióecet,
4 cl konyak,
1/2-1 dl tejszín..

A diót szárazon megpirítottam a lábosban, aztán félretettem egy kistányérra. Ghít és dióolajat öntöttem az edénybe, majd üvegesre pároltam rajta a vöröshagymát. Mikor már áttetsző volt, fölcsavartam a lángot és karamelles-barnára rápirítottam. Csak ekkor, a végén adtam hozzá a kis kockákra vágott fokhagymát is, és épp csak megfuttattam a zsiradékban. Hozzáöntöttem a konyakot és nagy lángon hagytam az egészet, a konyak elpárolgásáig. Lisztet tettem hozzá, amit 1-2 percig pirítottam, aztán felöntöttem alaplével apránként. Botmixerrel teljesen simára alakítottam. Fűszereztem fehérborssal és fahéjjal. Főztem 10 percig, majd hozzákevertem a reszelt sajtokat is. Így is főztem még 5 percig. A végén kevés dióecettel savanyítottam. Legvégül pedig 1/2 dl tejszínt öntöttem hozzá. Tálaláskor megszórtam az összeaprított dióval.




Készíthető úgy is, hogyha nincs dióolaj a készleten, hogy a diót az elején a vajban pirítjuk meg, majd félretesszük. Aztán összeaprítjuk kissé, és a botmixerrel a levesbe krémesítjük. Így garantált lesz a diós aroma. Ha nincs dióecetünk, akkor a levest a végén még egy kevés konyakkal lehet pikánssá tenni.
Ehhez a leveshez szerintem a brie típusú sajtok jobban illenének, de nekem most ez volt készleten. Így is tökéletes volt. Valamint parmezánnal sem lenne utolsó. Akkor viszont én liszttel pótolnám ki a leves sűrűségét és csak parmezánt tennék hozzá, úgy 15 dkg-ot. Ha nincs otthon konyak, akkor félbarna vagy barna sörrel is el tudnám képzelni ezt a finom és izgalmas levest. Sörből nyugodtan beleöntenék legalább 3 dl-nyit, alapléből pedig ennyivel kevesebbet tennék. Tejszín nélkül is tökéletes, bár lágyított az összhatáson és kihozta a diós aromát. Kevés ételben szeretem a tejszínt, de ebben a levesben kifejezetten jó volt.
Vegák zöldségalaplével készítsék.

2011. január 23., vasárnap

Tisztított vaj (ghí, szemne)




Ez a világalkímia: az életből kiköpülni az üdvöt. Ez a világegyetem csillagainak, a bolygóknak, az atomoknak, a szeleknek, a tengereknek, a sugárzásoknak végső értelme. Mindez azért történik, hogy végül is vajas kenyeret ehessünk. 

(Hamvas Béla: Tabula Smaragdina)



Még egy kicsit maradok a zsiradékoknál. Ha a tökmagolaj az Őrség folyékony aranya, akkor a ghí, vagyis tisztított vaj pedig Indiáé. A ghível készült ételeknek semmihez sem fogható ízük van. Ha indiai ételt készülünk főzni, a ghí véleményem szerint elengedhetetlen alapanyag. Egészen más íze van, mint a sima vajnak. Most 30 dkg vajból készítettem, és 15 perc alatt készen is volt. Megéri rászánni ezt a csekélyke időt. A 30 dkg vajból 21 dkg ghí lett. Minél nagyobb mennyiségből készítjük, annál hosszabb a sütési idő is. Mivel nem minden nap főzök indiai ételt, nekem ez a mennyiség elég lesz egy jódarabig, legalább 5-6 ételhez lesz elegendő. A ghí akkor is használható, ha nem indiait főzünk, mert például a natúran sült hirtelensültek olyan ízt kapnak tőle, hogy az elmondhatatlan. Az ízetlen és száraz natúr pulyka- vagy csirkemell egészen átlényegül tőle.
A ghí szobahőmérsékleten is hónapokig eláll. Ezért is ezzel főznek-sütnek Indiában, mert  vaj így tartósítható. A sütés során a vajból eltávozik a víz, s ami visszamarad, egy teljesen vízmentes zsiradék. A sütés során a színe, illata, íze megváltozik. A színének olyannak kell lennie, mint a folyékony aranynak. Az illata a pörkölt mogyoróéra vagy dióéra emlékeztet, ízében is megjelenik ez a diós, mogyorós teltség. A ghí még nagyon magas hőmérsékleten sem ég meg, nem kezd füstölni. Kiváló alapanyag tehát akár főzéshez, akár sütéshez.

 
A ghít nagyon lassan kell sütni, nehogy megégjen. A tűzhely legkisebb lángjának legkisebb fokozatán. Eleinte hab keletkezik rajta, ezt célszerű leszedegetni. Sülés közben érdekes szortyogó hangot hallat, amit az edény aljáról felszálló vízbuborékok adnak ki. Akkor van készen, mikor ez a hang megszűnik, és a vaj színe és illata is megváltozik. Az alján marad egy kissé sötétre sült ragadós réteg, apró kis göröngyökből, ezek a vaj fehérjetartalmának kicsapódásai. Nem kell egyáltalán kevergetni éppen ezért, mert így a végeredmény egy szép tiszta, aranyszínű zsiradék lesz.
Az elkészült ghít apró lyukú szűrőn aztán átszűrjük egy edénybe (vagy ritkább szövésű vászonanyagon), amibe tárolni szándékozunk. Tartható hűtőszekrényben is, de én inkább a spájzot, vagy konyhapolcot javaslom. Kár lenne ha hűtőízt kapna ez a drága finomság.

2011. január 21., péntek

Török vöröslencseleves (ezogelin corbasi)

.
Az emberi nyomorúságból az, ami elkerülhető lenne, nem elsősorban a butaság, hanem a tudatlanság, a tudni nem akarás miatt létezik még ma is. Az önismeret hiánya az, ami a legpusztítóbb.

(Carl Sagan)


Az utóbbi két évben meglehetősen rákaptam a hüvelyesekre. Előtte nem nagyon főztem, ettem. Valamiért elfelejtődtek. Azt hiszem, az indiai konyha iránti rajongásom változtatott az áldatlan állapotokon. Indiában ugyanis nagyon népszerűek - főleg a vegetáriánusok körében - a dahl-ok, vagyis a gazdag, laktató egytálételek: csicseriborsóból, babfélékből, lencsefélékből, sárgaborsóból. Már régóta szemeztem a  vöröslencsével és ma úgy hozta az élet, hogy olyan boltban jártam, ahol egyszerűen felkínálta magát.
Ez az étel azonban török. Nem csak az indiai, de az arab konyha is a szívem csücske. A török konyhát is beleértve. Anno Áginál, aki főz csodálkoztam rá erre a nagyon laktató, sűrű, szinte főzelékszerűen gazdag levesre. Aztán utánanézegettem a neten és több helyen is megtaláltam.
A vöröslencse csodálatosan égőnarancs színű. Kicsi szemű (valós mérete kisebb mint a képen), villám gyorsan megfő. Áztatás nélkül is 20-30 perc alatt szétfő. Tehát ettől a lencsefajtától ne is várjuk, hogy egyben marad. Ahogy puhul, el is oldódik, színe kifakul. Íze nem különösebben jellegzetes - sőt, inkább azt mondanám: jellegtelen. Mintha a lencse és a sárgaborsó keveréke lenne, de jelentősen letompított ízvilággal. Akár az általunk ismert lencsét vagy sárgaborsót idézem vissza a számban, mindkettő sokkal-sokkal jellegzetesebb, erőteljesebben meghatározható zamatú. Ennek ellenére ez a leves nagyon finom.


Hozzávalók 2 főre:
15 dkg vöröslencse,

1 nagy fej vöröshagymának a fele (kb.6-8 dkg),
2 gerezd fokhagyma,
só,
frissen őrölt bors,
3 dkg vaj,
1 evőkanál olívaolaj,
5 dkg rizs,
5 dkg bulgur (búzatöret),
1 evőkanál szárított menta,
1 mokkáskanál pirospaprika,
1 evőkanál sűrített paradicsom,
1 és 1/2 liter víz vagy alaplé (vagy víz és 1 és 1/2 leveskocka).
A tetejére:
5-6 evőkanál olívaolaj,
1 mokkáskanál pirospaprika
és aki szereti 1/2 mokkáskanál
erős pirospaprika,
plussz: citromgerezdek.

A vaj és olívaolaj keverékén megdinszteltem kevés sóval az apró kockákra vágott vöröshagymát és fokhagymát. Mikor üvegessé vált, hozzátettem a vöröslencsét, a sűrített paradicsomot és a rizst is, majd felöntöttem másfél liter vízzel. Zöldség-alaplével az igazi, ha nincs tehetünk bele másfél leveskockát, de anélkül is jó.
Fűszerezzük borssal és pirospaprikával. Mikor a lencse szétfőtt a levesben, hozzátesszük a bulgurt is és a szárított mentát. Sok kell bele, úgy az igazi. Tényleg nagyon illik ehhez az ételhez. Még tíz percig főzzük, és készen is van. Ha túl sűrű lenne, vízzel higítható.
Egy pici lábosban kissé felmelegítjük az olajat (én fokhagymás olívaolajat használtam), félrehűzzuk a tűzről és belekeverjük a pirospaprikát. Én erőset is tettem bele és nagyon illett a leveshez. Tálaláskor ezzel a szép színű olajjal megcsorgatva díszítjük, citromgerezddel kínáljuk. Nagyon finom hozzá a citrom savanyúsága, ezzel válik kerekké a leves ízvilága.

Ez pedig talán egy még autentikusabb, és jóval egyszerűbb recept.

2011. január 19., szerda

Törökméz és... törökméz

.
 
Csele titokban törökmézre alkudott egy szomszédos kapu alatt.
 
A törökmézes ember ugyanis szemérmetlenül felemelte az árakat. A törökméz
ára tudvalevőleg az egész világon egy krajcár. Ezt úgy kell érteni, hogy 
a törökmézes ember megfogja a kis bárdot, s amennyit a nagy darab fehér,
mogyoróval spékelt masszából egy ütésre le tud belőle hasítani, az egy
krajcárba kerül. Valamint hogy a kapu alatt minden egy krajcárba kerül, 
ez lévén az egység. Egy krajcár a fapálcikára nyársalt három szilva, három
fél füge, három prünella, három fél dió, mindmegannyi folyós cukorba
mártva. Egy krajcár a nagy darab medvecukor, és ugyancsak egy krajcár 
az árpacukor. Sőt egy krajcár az úgynevezett diákabrak is, mely apró
staniclikba van osztva, s mely a legízletesebb keverékek egyike. Van ebben
mogyoró, mazsola, malagaszőlő, cukordarabka, mandula, utcai szemét,
szentjánoskenyér-törmelék és légy. Egy krajcárért a diákabrak felöleli 
a gyáripar, a növény- és állatvilág igen sok termékét.
Csele alkudott, ami azt jelenti, hogy a törökmézes ember fölemelte az
árakat. A kereskedelem törvényeinek ismerői jól tudják, hogy az árak
akkor is emelkednek, ha az üzletcsinálás veszéllyel jár. Így például
drágák azok az ázsiai teák, amelyeket rablók lakta vidékeken cipelnek
végig a karavánok. Ezt a veszedelmet nekünk, nyugat-európai embereknek
kell megfizetnünk. És a törökmézesben határozottan volt üzleti
szellem, mert szegényt el akarták tiltani az iskola közeléből. Tudta
jól szegény feje, hogy ha el akarják tiltani, hát el is tiltják, s
minden cukorkészlete ellenére nem tud oly édesen mosolyogni az előtte
elhaladó tanárokra, hogy azok benne az ifjúság ellenségét ne lássák.
- "A gyerekek minden pénzüket annál az olasznál költik el" -
mondogatták. És az olasz érezte, hogy üzletének nem lesz hosszú élete
a gimnázium mellett. Tehát fölemelte az árakat. Ha már mennie kell
innen, legalább nyerjen rajta valamit. És meg is mondta Cselének:
- Azelőtt volt minden egy krajcár. Ezután most minden két krajcár.
És amíg nagy nehezen kinyögte ezeket a magyar szavakat, vadul
hadonászott a levegőben a kis bárddal. Geréb odasúgott Cselének:
- Vágd a kalapodat a cukor közé!
Csele el volt ragadtatva ettől az eszmétől. Tyű, micsoda gyönyörűség
lett volna ez! Hogy repültek volna jobbra-balra a cukrok! És hogy
mulattak volna a fiúk!
Geréb, mint az ördög, suttogta fülébe a csábítás igéit:
- Vágd oda a kalapodat! Ez uzsorás.
Csele levette a kalapját.
- Ezt a szép kalapot? - mondta.
El volt tévesztve a dolog. Geréb rossz helyen tette a szép ajánlatot.
Hiszen Csele gigerli volt, és csak lapokat hozott a könyvekből.
- Sajnálod? - kérdezte tőle.
- Sajnálom - mondta Csele. - De azért ne hidd, hogy gyáva vagyok. 
Én nem vagyok gyáva, csak a kalapot sajnálom. Én ezt be is bizonyíthatom,
mert ha akarod, én a te kalapodat nagyon szívesen odavágom!
Ilyet nem lehet Gerébnek mondani. Ez majdnem sértés volt. 
Fel is fortyant. Ezt mondta:
- Ha már az én kalapomról van szó, hát odavágom én magam. 
Ez egy uzsorás. Ha félsz, menj el.
És azzal a mozdulattal, ami nála a harciasságot jelentette, le is
vette a kalapját, hogy szétüssön vele az x-lábú asztalon, mely teli
volt rakva cukorral.
De valaki megfogta hátul a kezét. Egy majdnem férfiasan komoly hang
ezt kérdezte tőle:
- Mit csinálsz?
Geréb hátranézett. Boka állt mögötte.
- Mit csinálsz? - kérdezte tőle ismét.
És komolyan, szelíden nézett rá. Geréb morgott egyet, mint az oroszlán,
mikor az állatszelídítő a szemébe néz. Meghunyászkodott. A fejére
tette a kalapot, és vonogatta a vállát.
Boka csöndesen mondta:
- Ne bántsd ezt az embert. Én szeretem, ha valaki bátor, de ennek
semmi értelme nincs. Gyere!
És feléje nyújtotta a kezét. A keze csupa tinta volt. A tintatartó
kedélyesen csöpögtette a zsebébe a sötétkék levet, és Boka mit sem
sejtve húzta ki a zsebéből a kezét. De ezzel nem törődtek. Boka a
falhoz kente a kezét, aminek az lett a következménye, hogy a fal
tintás lett, de Boka keze viszont nem tisztult meg. A tintaügy
azonban ezzel be volt fejezve. Boka karon fogta Gerébet, és elindultak
a hosszú utcán. Mögöttük maradt a csinos kis Csele. Még hallották,
amint fojtott hangon, a levert forradalmár bús lemondásával szólt az
olasznak:
- Hát ha már ezentúl minden két krajcár, hát adjon két krajcárért
törökmézet.
És belenyúlt finom kis zöld erszényébe. Az olasz pedig mosolygott, és
azon törhette a fejét, hogy mi volna, ha holnaptól kezdve minden -
három krajcár volna. De ez csak álom volt. Ez olyasvalami volt, mint
amikor valaki azt álmodja, hogy minden forint egy százast ér. Nagyot
sújtott a késsel a törökmézre, s a lepattant szilánkot egy kis papírba
tette.
Csele keserűen nézett rá.
- Hiszen ez kevesebb, mint azelőtt!
Az olaszt most már szemtelenné tette az üzleti siker. Vigyorogva
szólt:
- Hát most drágább, hát most kevesebb.
És már egy új vevő felé fordult, aki ezen az eseten okulva, a kezében
tartotta a két krajcárt. És vagdosta a fehér cukormasszát a kis
bárddal olyasvalami furcsa mozdulatokkal, mintha valami mesebeli
középkori, óriási hóhér lett volna, aki apró, mogyorófejű emberkéknek
csapkodja le a fejüket egy kis arasznyi bárddal. Szinte vérengzett a
törökmézben.
- Pfuj - mondta Csele az új vevőnek -, ne vegyen ennél! 
Ez uzsorás.
És egyszerre csapta be a szájába az egész törökmézet, amelyre a fele
papír ráragadt, letéphetetlenül, de nem lenyalhatatlanul.
 
                                                                                                         (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk)
A molekuláris gasztronómia legelső terméke - bár keletkezésének pontos időpontját nem sikerült megtalálnom. Legalábbis a törökméz egyes verziója. Az a narancsszínű, amiket ma vásárokban szoktak árulni. Heston Blumenthal oda lenne érte szerintem... Nekem legalábbis ő jutott eszembe, mikor a mézes cukorszirupba beletettem a szódabikarbónát és az vadul elkezdett habzani, buborékolni és térfogatának 10-szeresére nőni egy szempillantás alatt. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy tányérra próbáljátok tenni. Inkább jól beolajozott, szilikonos sütőpapírt javasolnék, mert azt le lehet húzni a megkeményedett édességről. A tányérra viszont rákötött mint a betony.



Nem sok hozzávalója van:

15 dkg kristálycukor,
1 evőkanál méz,
1 és fél csapott teáskanál szódabikarbóna.



A cukrot én 2 evőkanál vízzel elkevertem, aztán a mézzel. Lángra tettem, felolvasztottam és mikor olyan szép haloványsárga lett, levettem a tűzről és folyamatos keverés mellett beletettem a szódabikarbónát. Nagy edényben kell csinálni, mert nagyon megnő, szinte azonnal. Az előre a tűzhely mellé készített, megolajozott sütőpapírral kibélelt tortaformába öntsük ki és hagyjuk megdermedni. Aztán ha kihűlt, húzzuk le róla a papírt és éles késsel próbáljunk darabokat pattintgatni belőle. Önmagában is jó kis rágcsa, de desszertekhez is felhasználható.
Van egy másik verziója is a törökméznek, ez hasonlít leginkább a Molnár Ferenc által is megírthoz. A receptre Égigérő Paszulynál leltem rá. Nagyon finom!

Hozzávalók:

17,5 dkg méz (én most repcemézet használtam),
30 dkg kristálycukor,
2 evőkanál víz,
1 tojásfehérje,
30 dkg földimogyoró vagy mandula, vagy pisztácia, vagy dió vagy éppen mindezek vegyesen.


Egy darab sütőpapírt ecsettel megolajoztam és a tűzhely közelébe készítettem. A magféléket száraz serpenyőben megpirítottam. Az enyémbe most földimogyoró, mandulaforgács és dió került. A cukrot benedvesítettem a vízzel, hozzáadtam a mézet és felolvasztottam. Kevergettem addig, míg szép aranysárga karamellszínt kapott. Lezártam a lángot alatta és gyorsan felvertem jó keményre a fehérjehabot kézi robotgéppel. Folyamatos keverés mellett hozzáöntöttem a szirupot. És innentől nagyon gyorsan kell dolgozni, mert nagyon hamar szilárdul. Tehát gyorsan belekevertem a magokat és gyorsan szétterítettem az olajos sütőpapíron. Körülbelül fél óra elteltével olyan félig megdermedt állapotba került. Ekkor vágtam kockákra. Ha ebben a félig szilárd állapotában nem vágjuk fel, akkor már csak úgy lehet rácsapni, ahogy a Pál utcai fiúkban a törökmézes ember tette, mert teljesen keményre szilárdul. Nagyon finom csemege. Jó fogúaknak ajánlott! :)

2011. január 14., péntek

Narancsos saláta 2 variációban


Ha mindig látjuk az utat magunk előtt,
nem érdemes utazni.

                                             (Chakotay parancsnok, Star trek Voyager)



Ma akciós vagyok: two in one - két verziót is hoztam. Mindkettőt nagyon szeretem. Roppant egyszerűek, kevés alapanyaggal, de nagyon-nagyon finomak.
Azért precíz receptet ne várjatok. A saláta egy kreatív és spontán műfaj, semmi sincs kőbe vésve.

Az egyik a ruccolás. A borsmustárnak van egy nagyon erőteljes, jellegzetes, fanyarkás-csípős-kesernyés íze. Ehhez a narancs frissessége és édessége remekül passzol. A salátát valamilyen sajtféle teszi teltebbé: nekem most mozzarellám volt itthon, de kitűnő a márványsajt is, a feta is, a brie vagy a kecskesajt is hozzá. És hogy a sós íz is képviseltesse magát, kapribogyót vagy gyümölcsöt (nekem most ez került a salátámra), vagy olajbogyót szoktam tenni rá. A fekete még színben is csodálatosan kiegészíti ezt a könnyű étket. Öntetként meglocsolom tökmagolajjal (a kedvencem, imádom) és kevés olívaolajjal, pár csepp balzsamecettel, kissé sózom és bőven tekerek rá friss borsot. Voilá és ennyi. De tényleg remek. Ma natúr vajon sült csirkemellfilét ettem hozzá, lévén húsos napom volt.
A másikba sárgarépa kerül alapnak, mert a narancsot és e szépséges színű gyökérzöldséget szerintem egymásnak szánta az ég is, igazán jól illenek egymáshoz. A sárgarépát vagy zöldséghámozóval ilyen nagyobb darabokra lenyesve, vagy tökreszelőn kisebbre lereszelem. Mikor milyen hangulatom van. Erre jönnek a narancsgerezdek, mazsolaszemek és pár darab száraz serpenyőben megpirított dió. Öntetként dióolajat vagy olívaolajat és kevés tökmagolajat szoktam rátenni. Diós ecettel megspriccelem (csak nagyon csínyján), sózom kissé, frissen borsozom és kész. Ha nincs dióecet, citromlé vagy grapefruit leve is tökéletes a savanyításhoz. Vagy a verjus. A verjus egyébként mindkét salátához jól illik, mert csak nagyon enyhén savanyú és igazán gyümölcsös ízű.

Ez a saláta gazdagítható bulgurral is.

Yorkshire puding

A yorkshire puding nekem nagyon kedvenc köretem szaftos húsokhoz. 

 



Hozzávalók 12 darabhoz (a muffintepsihez):
4 tojás,
2 dl tej,
20 dkg liszt,
csipet só.
Olaj a sütéshez.

Úgy kezdjük, hogy előmelegítjük 190 fokra a sütőt. Mikor már meleg, betesszük a muffinsütőt úgy, hogy minden mélyedésbe öntünk egy evőkanál olajat. Miközben melegszik a sütőben az olajos sütőforma, kikeverjük a tészta hozzávalóit simára. Tulajdonképpen egy sűrű palacsintatészta. Majd kivesszük a felhevült olajos formát a sütőráccsal együtt és minden mélyedést megtöltünk úgy félig-háromnegyedig. Betesszük a sütőbe és kb. 20 percig sütjük 190 fokon. Mikor lekapcsoljuk a sütőt, egy fakanállal kitámasztjuk a sütő ajtaját, hogy épp csak résnyire legyen nyitva, és így hagyjuk a pudingokat kicsit hűlni. Bármilyen szaftos hús mellé kiváló köret. Tipp: egyben is süthető, egy közepes tepsiben. Kevéssé macerás, de kevésbé is látványos. 

Íme Jaime Olvier yorkshire pudingja, talán könnyebb elkészíteni a videó alapján.

2011. január 13., csütörtök

Pirospaprikás sült csirkemáj



Perzselte a tengert a nap,
Akár a Szaharát.
Ezer hullámon csillogott
  Vagy százezer karát;
És mindez kissé furcsa volt,
Mert már éjfélre járt.

                                                (Lewis Caroll)

Szeretjük a májat. Ma a fűszeres sült máj egy izgalmas, paprikás-korianderes változatát készítettem. Tudjátok, a fűszerezés mindig hangulat szerinti. Amúgy is nagy paprika rajongó vagyok, de most már napok óta különösen rá vagyok kattanva mind az őrölt pirospaprikára, mind a darált pritaminpaprikára. Ha meg kéne neveznem 10 dolgot... szóval ha csak 10 dolgot tarthatnék a spájzomban, az Édes Anna vagy Erős Pista köztük lenne. Ha választanom kéne, egyértelműen a csípős változatot választanám. Imádom az ízét. Az illatát. A színét. Tényleg piros arany ez - találó név. Akárki elméjében bukkant fel, nagyon igaz. Piros arany... Sokan azt gondolják, hogy a paprika csak csíp. Pedig nem. Hihetetlen aromája és íze is van. Mindig többféle erőspaprika is van itthon. Ilyenkor télen van egy nagy tál szárított csilim is, és van egy bébiétel-üvegnyi macskap.cse :)) paprikám is. Nem tom mi a hivatalos neve. Tudjátok, az a nagyon pici de nagyon mérges fajta. Szóval zárható üvegben szoktam tartani. Mikor leveszem a tetejét és beleszagolok, hát az illata olyan, mint valami nagyon izgalmas parfümé. Próbáljátok csak ki. Tegyétek zárható üvegbe és pár nap elteltével vegyetek illatmintát. Bódító. Csodálatos. Szeretem a paradicsomot is (ezek valahogy nekem párban vannak), de azt hiszem, a paprikák iránti rajongásom sokkal nagyobb.
No hát, ma teljesen elcsábított és levett a lábamról ismét a darált paprikás üvegcse. Még van sajátom tavalyról. A koriandermag pedig a másik nagy kedvenc, nagyon sok ételbe, kenyerekbe is használom.

Hozzávalók 4 főre:
1,2 kg csirkemáj (szívvel együtt),
6 púposabb evőkanál mangalicazsír vagy jóféle házizsír,
2 púposabb evőkanál édes anna vagy erős pista,
1 csapott teáskanál édes őrölt pirospaprika,
frissen őrölt bors (úgy jócskán),
2 púpos evőkanál szárított majoránna,
1 púpos evőkanál szárított bazsalikom,
1 csapott evőkanál egész koriandermag,
2 közepes fej vöröshagyma,
1 egész nagy fej fokhagyma,
só.

A májról eltávolítottam a szíveket - cicóka legnagyobb örömére, mert imádja. :) A májakat kettévágtam, vagyis csak a két lebenyt választottam szét. A zsírban föltettem kis lángon üvegesedni a negyedkarikákra vágott vöröshagymát és a szeletekre vágott fokhagymát. A fűszereket is hozzátettem: a koriandermagot, borsoztam, majoránnát, bazsalikomot tettem bele. Aztán a májlebenyeket is a fazékba raktam, pirospaprikáztam és hozzátettem a 2 evőkanál édes darált paprikát is (némi csípőssel keverve). Fedő alatt kis lángon 20-25 percig sütöttem. A végén még kissé sóztam. Kóstoljuk, mert az édes anna, erős pista nagyon sós.
Tálalható tört burgonyával, vagy ki lehet tunkolni friss kenyérrel is. Ha beletörjük a zsírba, finom májkrémet kapunk, ami kenyérre kenhető. Azért ennyi zsírral készítettem, mert ez a hagymás-fűszeres zsír, ha el is fogy a máj belőle, kitűnő zsíroskenyérnek is. Sőt. Savanyú káposztával, hajában sült forró krumplira téve önálló vacsoraétel, és milyen finom...

2011. január 9., vasárnap

Omlós vajas keksz narancsosan

 .


A fontos dolgok inkább odajönnek hozzánk, ahol vagyunk, ha engedjük; ha befejezzük a görcsös próbálkozást, és csak hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek úgy, ahogyan meg kell történniük.

(Benjamin Hoff)


Megkezdtem a  Sok kicsi akcióban, a nyereménycsomagba ígért házi sütik készítését. Az egyik amit küldök Eszternek, ez a narancsos keksz lesz. Igazi teához, kávéhoz való ropogtatnivaló. Vajas, omlós és nagyon narancsos. A receptet Delikátnál találtam. Tényleg isteni.
A mennyiségen változtattam csak, 1 tojáshoz igazítva. Így is bőven szép adag lett belőle.

Hozzávalók:
0,6 dl frissen facsart narancslé (rostokkal együtt nyugodtan),
4 alaposan megmosott narancs reszelt héja,
22 dkg vaj,
21 dkg porcukor,
32 dkg liszt,
1 tojás,
1 rúd vanília kikapart magjai vagy
1 teáskanál vanília-esszencia vagy
3-4 vaníliás cukor,
1 csapott teáskanál sütőpor,
1/3 csapott mokkáskanál só.

A narancs levét felforraltam, majd a vaj felével habosra kevertem. A lisztet elkevertem a sütőporral, sóval, cukorral, vaníliával, reszelt narancshéjjal, tojással és a puha vaj másik felével. Robotgéppel krémesre alakítottam vagy legalábbis alaposan eldolgoztam. Aztán a vajas narancslét is hozzákevertem. Hűtőbe tettem jó 3 órára, hogy teljesen hideg legyen. Két nagy gáztepsit kivajaztam, golyóbisokat formáztam (kicsiket, olyan fél diónyi nagyságúakat), lelapogattam egy villával (lisztbe mártogattam így nem ragadt a sütikhez) és 160-180 fokos sütőben max. 8 percig sütöttem. Tényleg jó és gyorsan elkészül. Máskor is fogom sütni.
Ja, igen. Jó messzire kell tenni egymástól a kis golyókat, legalább 10 centire, mert nagyon elterülnek és megnőnek!

2011. január 7., péntek

Sóágyon sült csirke

.

Heillinger szerint a férfi akkor igazán férfi, ha felesége van, és fordítva is, a nő akkor nő, ha férje van. A szerelemhez hozzá tartozik, hogy mindketten férjjé és feleséggé akarnak lenni. Ha más meggondolásból választják egymást, az kudarcra ítéli a partnerkapcsolatot. Ilyen egyéb ok lehet az anyagi megfontolás, a mások általi összeboronáltság, a kényelmesség, hogy ne kelljen ruhát mosni, intellektuális igény, vallásos ok, vagy pedig az, ha valaki a másikban szívesen látná születendő gyermekei apját vagy anyját.

(Thomas Schafer: Ami a lelket megbetegíti, és ami meggyógyítja)





Egy igazi diétás fogás. Omlós sült csirke, semmi plussz zsiradék. A sóssága is abszolút tökéletes (nekem még kissé sótlan is volt, mert én elég sósan eszem), és még az én bénácska sütőmben is olyan igazi grillcsirkésre sült meg.
Ritkán sütök egész csirkét, mert néha lehet csak kapni szabadon tartottat. Ma szerencsém volt hozzá. Pedig a jó sült csirke bizony azt hiszem mindenki kedvence.
De hogyan készül a jó sült csibe? Mindig csodálkozom Nigellán, meg Ramseyn, meg Jaimen, mert csak úgy betolják a sütőbe. Na jó, asszem Gordon kivétel. Véleményem szerint ha jó omlós és szaftos csirkét vagy pulykát akarunk enni, ahhoz bizony fóliázni kell a madarat. Különben kiszárad. Kivétel ez a sóágyon sült csirke, mert ez a sótól valahogy szaftos marad. Én mindig úgy sütöm a csibét, hogy minimum 40 percig fólia alatt párolódik olyan 180-200 fokon és mikor már teljesen puha, akkor majdnem teljes lángon fejezem be a sütést, amitől szépen meg is pirul a mádóóórka. Fűszerezni bármivel lehet, ízlés szerint, de szárnyast szigggorúan mindig vajjal sütök! Nem olajjal, hanem bőségesen vajjal. Omlós lesz tőle és isteni ízt kap. Egy normál grillcsirkéhez kell 5 dkg vaj. És persze ez ugyanígy igaz a karajra, dagadóra, oldalasra, a marhahúsra is. Mármint a lassan sütés és fóliázás. A szárazabb disznóhőst is mindig vajjal sütöm. (Karaj, comb, dagadó)

Hozzávalók 4 főre:
2 kisebb csirke,
1,5 - 2 kg nagyobb szemű só,
2 citrom reszelt héja,
1 egész citrom,
15-20 db babérlevél,
4 csillagánizs.

A sót tepsibe öntöttem, elkevertem 2 citrom reszelt héjával. Babérleveleket szórtam rá, majd rátettem a csibéket. A lábukat összekötöztem, hogy szép maradjon a formájuk. A hasüregükbe babérleveleket tettem és fél-fél citromot. Körülbelül 180 fokos sütőben másfél órán át sütöttem.


 

Egyébként semmi extra, szerintem mikor pácolva van a csirke és mindenféle finomság van alá és bele téve, sokkal-sokkal fincsibb. Igazából nem nagyon éreztem hogy átvette volna a citrom, babér ízét. Ez is bizonyítja, hogy zsiradékban oldódnak igazán ki az ízek. Viszont. Ez tényleg olyan igazi grillcsirke, amilyet eddig itthon még sosem sikerült sütnöm. És egyszer ezt is ki kellett próbálnom. De nem lesz a kedvencem, ez tuti. :)
A sókéregben sütést viszont feltétlenül kipróbálom. Szerintem az jobb módszer lehet, mert abban tényleg párolódik is a hús vagy hal. Majd ha nem kettő, csak egy csibét készítek.
Köretnek a többieknek rizibizit csináltam. Magamnak pedig egy olyan salátát, ami külön bejegyzést is megérdemel majd - nem is tudom, miért nem fotóztam le. Mert nem is gondoltam, hogy ennyire jó lesz. Annyira, hogy azt hiszem, az egyik kedvenc salátám lesz. Ugyanis rajongok a ruccoláért, vagyis borsmustárlevélért. Nagyon egyszerű kis saláta: ruccolalevelek, narancsgerezdek és brie sajtdarabok. (Márványsajttal vagy fetával vagy finom krémes kecskesajttal is tökéletes lenne.) Öntetnek csak egy-két löttyintésnyi olívaolaj, kevés só rá és balzsamecet vagy - grapefruit leve. Mindenképpen fölteszem külön bejegyzésben is, mert nagyon jó.