Elkezdtem bogarászni a neten, mert azt sejtettem hogy nem egyszerű történet, hiszen a narancsnak gyakorlatilag nincs húsa - színtiszta nyárízű folyadékot rejtenek az izzó narancsszín gömbök. De ettem már nagyon finomat, és azt hiszem, az angol lekvár volt. Anyukám próbálkozott egyszer vele, de a végeredmény egy nagyon jó narancsszirup lett, amiben guszta kis szálacskákként úszkáltak a vékonyra vágott héjak. Így tehát azt sejtettem már, hogy ennek a finom gyümölcsnek minden része felhasználandó - így a fehér része is. Ráadásul azt is tudom, hogy a pektin (zselésítő anyag) mindig a héjban található, bármilyen keveset is tartalmazzon az adott gyümölcs.
Mindenképpen olyan receptet kerestem, aminél 24 óráig vízben kell áztatni a gyümölcsöt. Mert tapasztaltam már citrom esetében, hogy ez a módszer jelentősen csökkenti a héj alatt található fehér rész keserűségét, ráadásul a hosszú áztatásnak köszönhetően az illóolajok és a gyümölcs ízanyagai jobban kioldódnak. Azon viszont meglepődtem, milyen nagy mennyiségű cukrot írt mindegyik recept. Pedig én sem szoktam kevés cukorral eltenni a lekvárjaimat...
Azt már tőlem megszokhattátok, hogy csak hagyományos lekvárt teszek el, vagyis sokáig főzötteket, nagy cukortartalmúakat. Mert 1.: valóban korlátlan ideig elállnak és sokkal kevéssé romlékonyak, 2.: sokkal intenzívebb ízűek, mint a dzsemfixes társaik, 3.: épp ezért sokkal kisebb adag is sokkal erőteljesebb ízélményt produkál, ezért takarékosabb is. Látszólag kevesebb lesz a hagyományos lekvárból, mint a gyorsított változatosból ugyanannyi gyümölcsből, de csak látszólag, mert sokkal töményebb és a mennyiséget a cukor amúgy is visszapótolja. Ja és 4.: a dzsemfix nagyon drága, tehát amit megspórol a kedves háziasszonka a cukron, azt visszakölti dzsemfixre. Szóval én maradok a hagyományos lekvároknál. Ó, igen, 5.: a hagyományos lekvár sütésálló, nem folyik lévé ha egy kis hő éri.
Viszont ebbe a narancslekvárba tettem egy kevés agar-agart, mert hiába főztem először 2 órán át, aztán a cukorral még jó félórát, nem bíztam benne, hogy valóban lekvár sűrűségű lesz, mire kihűl. Így egy kevés zselésítő mégis került bele. És jól is gondoltam, mert így lett tökéletes. A receptet itt találtam. A mértékegységeket átváltogattam: 1 csésze = 240 ml, 1 font = 45 dkg
Hozzávalók:
1,5 kg narancs,
1,9 liter víz,
2,7 kg cukor,
1 csipet só,
1,5 darab citrom leve,
5 csapott teáskanál agar-agar.
A narancsokat természetesen azért alaposan megmostam, majd héjastul felkarikáztam és kockáztam. Felöntöttem vízzel és 24 óráig állni hagytam. Aztán főztem forrástól számítva 2 órán át kis lángon, fedőt félig tettem rá, nehogy az összes vizet elfője. Ekkor botmixerrel kicsit pépesítettem, de nem nagyon, hogy kissé rusztikus maradjon, látszódjanak benne a narancshéjdarabkák is. Ezután ízesítettem citromlével, csipet sóval és cukroztam. Még jó fél-háromnegyed óráig főztem közepes lángon, majd a kevés vízben oldott agar-agart is hozzákevertem. Pár percig még főztem, hogy az agar-agar teljesen feloldódjon. Csírátlanított üvegekbe töltöttem, folpackot tettem a tetejükre, rá egy csipenyi szalicilt, erre a tetőt és fél percre fejre is állítottam az üvegeket. Aztán szárazdunsztban hagytam őket kihűlni. Nem kis mennyiség, körülbelül 3,5-4 liternyi lekvár lett belőle.
Eszméletlen finom. A keserűségét szinte teljesen elvesztette, épp csak leheletnyit érződik a lekvárban, épp annyira, amennyire kell, és a sok cukor ellenére sem émelyítően édes. Tökéletes. Ma sütök hozzá foszlós kalácsot. Vajjal, kaláccsal valami mesés lesz. Van ígéretem citromra is - abból is lekvárt tervezek, ugyan ezzel a módszerrel.
Csodálatos, üvegben eltett mediterrán nyár... :)
p.s.: egyetlen dologtól lehet keserű: ha benne hagyjátok a magokat. Az tényleg megkeseríti, de a héj nem.