2020. március 22., vasárnap

Bécsi túrós palacsinta



Tegnap lustaasszony rétest terveztem a halászlé utánra, aztán ez a bécsi túrós palacsinta lett belőle. Tulajdonképpen semmi extra, csak tejföl helyett egy tojásos-tejszínes öntetet kap sütőbetétel előtt, így egyfajta palacsintafelfújttá változik. Ami azt eredményezi, hogy szuper könnyű, olyan "repülős" lesz, nem olyan tömör, mint a hagyományos csőben sült magyar változat. Valamint messze nem olyan savanykás, inkább édes az ízösszhatás. Nekünk nagyon ízlett.

Hozzávalók 4 főre:
10 db vastag, masszív palacsinta, amihez kell:
1 tojás fehérje + 1 egész tojás
20 dkg liszt
1 csapott mokkáskanál só
1 púpos evőkanál kristálycukor
2 dl tej
2 dl víz
+vaj vagy olaj a sütéshez
A töltelékhez:
25 dkg rögös túró
1 tojás sárgája
10-15 dkg kristálycukor (ízlés szerint)
1 vaníliás cukor
csipet só
mazsola ízlés szerint
1 citrom reszelt héja
Az öntethez pedig szükség van ezekre:
2 dl tejszín
2 tojás
1 púpos evőkanál kristálycukor
+ vaj a tál kikenéséhez

A palacsintákat megsütöttem. A tojás sárgáját habverővel a cukorral, sóval fehéredésig habosítottam, majd hozzákevertem a túrót, mazsolát, reszelt citromhéjat, és betöltöttem a kész palacsintákat, aztán egy jó éles késsel félbevágtam őket. Egy jénait vastagon kivajaztam, és kissé egymásra halmozva soronként elrendeztem a fél palacsintákat. Végül a két tojást is jó habosra felvertem a cukorral, hozzákevertem a tejszínt és ráöntöttem a palacsintákra. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütöttem 200 fokon.

Ha spórolnátok most a tojással, tegyétek el az ötletet későbbre. 
Tipp: akkor lesz igazán finom, ha jó vaníliás. Ezért ha van otthon készített vaníliás cukrotok vagy rudatok vagy esszenciátok, készítsétek azzal. Annyira tojásos-krémes-vaníliás, hogy akár húsvétra is ajánlom desszertnek.

Tipp2: Ez most jutott eszembe. Ha tényleg spórolnátok a tojással, de liszt van otthon bőven, és van kedvetek házi tésztákkal bíbelődni, akkor készítsetek sült szódabikarbónát, mert azzal remek, roppanós tésztát lehet készíteni, majdnem olyat, mint a durumtészták.

2020. március 1., vasárnap

Hideg almaleves



Igencsak romlásnak indultak az almák a gyümölcstálamban, így mentőötletként ez a leves jutott eszembe mára. Tegnap este meg is főztem, reggelre fincsi hideg lett.

Hozzávalók 6-8 tálkához:
5-6 normál méretű alma tisztítva, kis kockákra vágva
2,2 liter víz
0,5 liter zsírdús tej
1 vaníliás pudingpor
2 vaníliás cukor
3 evőkanál világos nádcukor
15-20 dkg kristálycukor
1 teáskanál só
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 fahéjrúd
6 szem szegfűszeg
2 evőkanál rózsavíz
1 evőkanál rum
2-3 evőkanál citromlé
a tetejére tálalásnál: mézes-mogyrós kukoricapehely

Föltettem a vizet főni a cukrokkal, sóval, fahéjrúddal, szegfűszegekkel, citromlével, gyömbérrel, és míg felforrt, megpucoltam az almákat és kis kockákra vágtam. Mikor már jó lobogósan forrt a víz, besűrítettem a hideg tejjel felhigított vaníliás pudinggal, s mikor újra forrt, beletettem az almakockákat is, és újraforrásig kevergetve főztem, végül azonnal hidegvízfürdőbe tettem. A vizet kétszer cseréltem alatta, hogy hamar hűljön, nehogy az almakockák túlpuhuljanak. Mikor már épp csak langyos volt, hűtőszekrénybe tettem éjszakára. 
Mindenképpen kóstoljuk mikor hűl, mert kellhet bele akár só, akár cukor, akár más ízesítő. Kóstolással tudjuk igazán a szánkra igazítani az ízét. Annyira finom, hogy akár desszertként ehető. :)