A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hüvelyes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hüvelyes. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 17., vasárnap

Grillezett zöldbab

Ez egy nem-recept. Csak ez is olyan, hogy muszáj megemlítenem. Annyira finom, hogy abbahagyhatatlan. 
Olyan zöldbabot válasszatok hozzá, amilyen a képen is van, és akár a zöld, akár a sárga változata tökéletes a grillezéshez. Zsenge legyen, mert ha szálkás, akkor élvezhetetlen lesz. A széles, lapos fajta nem jó, az nehezebben puhul. Azt főzzétek meg levesnek vagy főzeléknek.



Egy gerezd fokhagymát kaparjatok le pépesre késsel deszkán. Keverjétek el valamilyen nemesebb olajban: olívában vagy hidegen sajtolt repcében vagy szőlőmagolajban. Keverjétek jól el, és hagyjátok leülepedni. Aztán öntsétek le a fokhagymáról az olajat, csak rá lesz szükség. (A fokhagyma megéghet a forró serpenyőben, és akkor keserű lesz és az nem jó.)
A serpenyőt nagyon melegítsétek fel, dobjátok bele a megtisztított zöldbabot, kissé sózzátok is meg: attól puhul is, nem csak sül. Öntsetek rá egy evőkanálnyit a fokhagymás olajból és végig nagyon nagy lángon grillezzétek. Pár perc alatt készen is van. 
Tálalásnál kevés citromlével, joghurttal meg is lehet locsolni, zöldfűszerrel dúsítani, így egyfajta meleg saláta lesz belőle. De megszórható friss kecske- vagy juh- vagy tehéntejből készült sajttal is, a fetát is kedveli. Kiváló köret hal, hús mellé, de buggyantott tojáshoz is kiváló.



A sütőben soha nem lesz ilyen. Ropogós lesz ugyan, de kemény marad, serpenyőben viszont épp annyira meg is puhul, amennyire kell. Ráadásul a nyári melegben nem kell a sütőt sem begyújtani. Egy hátránya van: igen füstöl.
De ha kerti grillparti van, és tárcsán süttök, azon tökéletes lesz, ki ne hagyjátok. :)

2018. január 20., szombat

Jókai(nak mondott) bableves

– Nos, Pál úr, mi ma az ebéd? – kérdi a hazaérkező kapitány, kardját leoldva oldaláról, s fegyvergyűjteményébe akasztva, melyet pompás antik fringiák és handzsárok egészítének ki.
Pál úr tudniillik, hogy szakács is.
Hát – „görög olvasó” – felel Pál úr karakán flegmával.
– Az jó lehet – szólt a kapitány –, s mi főtt bele?
– „Angyalbakancs.”
– Hisz az pompás eledel! Terített rám, Pál úr?
Pál úr végigméri e szóra tetőtől talpig a kérdezőt.
– Hát ma megint itthon ebédelünk?
– Ha kapunk valamit, Pál úr.
(…)
Nemsokára visszatért a gőzölgő tállal.
A „görög olvasó” paszuly volt, jó vastagon rántva, s a belefőtt „angyalbakancs” nem volt más, mint disznóláb.
A vén huszár magának készítette azt, de ha kettőjük között megoszlott, akkor is elég volt mind a kettőnek.
Richárd jó kedéllyel látott hozzá a katonás eledelhez. Evett, mintha sohasem látott volna annál jobbat.
A vén huszár ott állt a széke mögött, míg ebédel; pedig nem kellett tányért váltani, mert nem következett több fogás.

(Jókai Mór: A kőszívű ember fiai)



Kezdjük egy nagy klasszikussal az évet. A gazdag bablevesek, lencselevesek számomra igazi téli ételek, nyáron nemigen szokott szerepelni a repertoáron. Volt a karácsonyi kocsonyafőzésből még egy fél füstölt csülköm a fagyasztóban, ezért is került sorra most ez az elhíresült leves. Amúgy ha már nevezetesség, itt utánaolvashattok, hogy milyen is volt az eredeti. 
Egyébként meg, ez is olyan étel, hogy "ahány ház, annyi féle Jókai bableves". 

Hozzávalók 6 főre:
1 kicsi vagy fél nagy füstölt csülök
35 dkg tarkabab
15 dkg füstölt parasztkolbász
5 dkg zeller
10 dkg fehérrépa gyökér
20 dkg sárgarépa
1 nagyon nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 púpos evőkanál sertészsír (vagy 4 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj)
2 babérlevél
10 szem bors

1 púpos teáskanál pirospaprika
2 csapott evőkanál liszt
a csipetkéhez:
1 nagyobb tojás
1 mokkáskanál só
kb. 10 dkg liszt (vagyis amennyit felvesz a tojás)

A babot előző este beáztatjuk. Másnap a csülköt föltesszük főni kb. 4 liter vízben, sóval, borssal, babérlevéllel. Míg fő, megtisztítjuk a zöldségeket és karikákra, illetve kockákra vágjuk. Amikor már puha a csülök, kiemeljük a főzővízből és félretesszük, majd a főzővízbe beletesszük a szűrőkanálban leöblített babot és a zöldségeket. Míg főnek, elkészítjük a csipetkét és a rántást.
Csipetke: egy mélytányérba ütjük a tojást, sózzuk és felverjük, majd annyi lisztet adunk hozzá, amennyivel kemény tésztát kapunk. A tésztát átgyúrjuk, hogy sima legyen (mint bármely házitésztát, ugyanúgy), aztán szórunk egy evőkanálnyi lisztet a mélytányérba, és elkezdjük lecsipegetni a tésztát. Minden csippentést gombócolunk is, a csipetkék olyan csicseriborsó nagyságúak legyenek körülbelül. Folyamatosan lisztezzük, hogy ne ragadjanak össze a tányérban.  Mikor készen vannak, szétterítjük őket egy tiszta konyharuhán. Ha a legvégén csináljuk, amikor már készen van a leves, akkor meg egyenesen csak beleengedjük a tányérból a levesbe őket.



Rántás: a kolbászról leszedjük a "héját", karikákra vágjuk. A zsiradékon kisütjük őket és félretesszük a főtt csülök mellé. A visszamaradt kolbászos zsíron kevés sóval üvegesre fonnyasztjuk az apróra kockázott vörös- és fokhagymát, majd megszórjuk a 2 evőkanál liszttel és sötét zsemleszínű rántást készítünk. Mikor megvan, lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a pirospaprikát is, és apránként, állandóan kevergetve felhigítjuk olyan 2 dl hideg vízzel.
Amikor a bab már fél órája fő, a rántáshoz keverünk 2 merőkanálnyi forró levet, és hozzáadjuk a nagy fazék leveshez. Kevergetjük míg felforr, aztán a kolbászkarikákat és a feldarabolt csülköt is beletesszük. Készre főzzük, ami még cirka 20-25 percet jelent. Azért kell ennyit főnie a rántással együtt, hogy a hagymakockák megpuhuljanak és az ízük belefőjön a levesbe. A legvégén a csipetként is hozzáadjuk, és mikor feljönnek a felszínre, késznek nyilváníthatjuk művünket.
Friss fehérkenyérrel, tejföllel, csilivel kínáljuk. Én nem szoktam betejfölözni, mert nem szeressük a tejfölt. Legalábbis ételekben nemannyira. :) Jóféle kenyérrel viszont szeretjük natúre, nyersen tunkolni.

2017. július 11., kedd

Zöldbabos tésztasaláta & öntetek

Hogy honnan kerül elő, hová tűnik a szivárvány, arról senki sem tudott felvilágosítani. (Erről csak Jehova egy idetévedt tanúja tudott többet: Isten küldte az özönvíz után, annak jeléül, hogy többé nem küld vizet. Legközelebb tüzet fog küldeni.)

(Alexander Lenard: Völgy a világ végén)



Volt egy kis zöldbabom, eredetileg levesnek vettem, de ebben a melegben nem kívántam. (Kezdjük érezni asszem azt az Úr küldte tüzet, egyre forróbb napok vannak...) Tésztát is régen ettem, úgyhogy házasítottam őket. És nemrég találtam a lenti a videnyót, igazán jól jön ebben a nyárban. A cézár öntetet* tettem a salátára, mert joghurt is volt itthon - kiváltottam a majonézt vele -, meg Marcsi fincsi parmezánjából is volt a hűtőben. De bármelyik öntettel tökéletes lett volna.

Hozzávalók 4 főre jóllakásig:
35 dkg penne tészta
0,5 kg zöldbab (ha zöld színű zöldbabbal készítitek, jobban látszik a saliban, az enyémben eltűnt a sárga 👓)
2,5 dl natúr joghurt
1 evőkanál méz
1 nagy gerezd fokhagyma
1 púpos teáskanál mustár (az enyémben magos van)
1 kisebb citrom felének a leve
só, frissen őrölt bors
10 dkg reszelt parmezán
kevés petrezselyemzöld és bazsalikom apróra vágva
extraszűz olívaolaj

A zöldbabot megtisztítottam és 2 cm-es darabokra vágtam, majd enyhén sós-cukros vízben megfőztem. Szűrőkanálba öntöttem és hidegvíz alatt leöblítettem, hogy előbb hűljön. Közben a tésztát is megfőztem, azt is leöblítettem, hogy hűljön.
A fokhagymát pépesítve a joghurthoz kevertem a többi hozzávalóval együtt: méz, só, bors, aprított zöldfűszerek, parmezán. Majd mindent egy nagy tálban alaposan összekevertem.
Tálaláskor meglocsoltam még olívaolajjal.
Ez a mennyiség főételes, ha csak előételnek készítenétek, akkor 4 dkg tészta is elég/fő. S a többi arányosan ennyivel kevesebb.
Köretnek is nagyon jól illene natúr sült halhoz vagy csirke- illetve pulykamellhez is.

* (Az eredeti cézár salátaöntetben mondjuk nem majonéz van, hanem éppencsak-főtt tojás)


2017. május 24., szerda

Sárgaborsó gulyás

Mert hallottam este, a piacon,
míg dolgozott a nedves agyagon
a fazekas, hogy sóhajtott a sár;
„Ne durván, testvér, kérlek, nagyon fáj!”

Omar Khajjám (Nisápúr, 1048. május 18. - 1131. december 4; perzsa költő, matematikus, filozófus, csillagász) 




Tavasz ide vagy oda, ma setét, esős délelőtt volt. Nem volt kedvem piacra menni, körülkémleltem hát összes termeimet. S leltem egy zacskó sárgaborsót. A főzeléket nagyon nem szeressük, így gulyást főztem belőle. Megállapítást nyert, hogy ilyet máskor is elkövethetek, s legalább eszünk majd ebből a nem túl kedvelt hüvelyesből is kicsit többször, mert ebben a formában abszolút fogyasztható. (És... Nem csak a levest készítettem én, de a tálat is. Na jó "kis" segítséggel. 😏 Kicsit csálé, kicsit ollan amilyen, deazenyém.)

Hozzávalók 6 főre:
40 dkg sertéslapocka
30 dkg sárgaborsó
10 dkg húsos füstölt szalonna
1 szál fehérrépa (5-10 dkg)
1 nagyobb szál sárgarépa (15-20 dkg)
1 kis darab zeller (kb. 5 dkg)
1 nagyobb fej vöröshagyma (kb. 10-15 dkg)
2 nagyobb gerezd fokhagyma
1 evőkanál zsír
2 teáskanál pirospaprika
1 nagy babérlevél
1 teáskanál köménymag és
1 teáskanál koriandermag mozsárban frissen összezúzva
1 mokkáskanál kurkuma
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
só, frissen őrölt bors
2 nagy karika citrom

A sárgaborsót beáztattam. A hagymát apróra vágtam és egy nagy, 4 literes fazékban a zsiradékon kevés sóval üvegesre pároltam, a szintén apróra vágott fokhagymával együtt. A párolásnak valamikor a közepe táján a kis hosszúkás darabokra vágott szalonnát is a hagymákhoz adtam, s addig sütöttem őket együtt, míg a szalonna is megsült. Ekkor hozzáadtam a kisebb kockákra vágott lapockát is, és nagy lángon átpirítottam mindezt a hús fehéredéséig. Kis vizet aláöntöttem, és beletettem a pirospaprikát, a köményt és a koriandermagot is. Még kevés vizet aláöntöttem, sóztam-borsoztam és pörköltszerűen majdnem puhára főztem a húst fedő alatt.
Közben megtisztítottam és karikákra vágtam a zöldséget is. Mikor majdnem puha volt a hús, felöntöttem bőven vízzel, beletettem a sárgaborsót is, a zöldségeket is, fűszereztem kurkumával, gyömbérrel és a borsó puhulásáig főztem. A végén a két citromkarikát is hozzáadtam, s még pár percig főztem, míg a citromnak kioldódott az íze, savanykája.
Chilit feltétlenül kínáljunk hozzá.

2017. március 29., szerda

Rongyoskifli

Visszakapcsolódnék még az előző bejegyzéshez, egy aktualitás okán. Tudjátok miért szeretem nézni a Harry Pottert? Mert nem csupa fiatal, agyonpalsztikázott, csontsovány "szépség" szerepel benne, hanem mindenféle korú, alkatú nő, férfi, gyerek. Abszolút üdítő látni ezt a sokszínűséget a műtétektől lárvává fagyott maszkok helyett, akik a hollywoodi fellegvárból özönlik el a látóterünket. De az apropót most Y. S. Laurent legújabb közfelháborodást kiváltó kollekciója, illetve annak fotói adják. Az egyébként minősíthetetlen és először szembeötlő, felháborító tartalmon túl: a fotókon a nők arca nem is látszik, csak arc részletek vannak. A teljes eltárgyiasítás, szexualizálás képei. Ezért az úgynevezett "kultúrán" és "művészeten" nagyon el kell gondolkodnunk. Hogy mit közvetít, mit és ki diktál. És hogy mindez érték-e? Vagy csak elmebetegek jól finanszírozott őrülete? A válasz számomra legalábbis, egyértelmű. 




Igazán még nem tökéletes a recept, ami miatt mégis megosztom, az a formázás szépsége. Nagyon tetszik ez a kis rongyos kifli. Vagy nem is rongyos, inkább olyan, mint egy dáma, suhogó, gazdagon ráncolt lepelbe burkolva. Bolti réteslapból tökéletes lenne, de nem volt itthon. Így magam készítettem a tésztát, de sodrófával nyújtottam, így nem lett olyan lehelet vékony. A tészta jó, így is ehető volt, de legközelebb vagy egy kevés élesztőt, vagy sütőport is teszek bele.




Hozzávalók 9 kiflihez:
25 dkg liszt
1 kisebb tojás
1 ek. olaj
1,5 dl langyos víz
2 dkg élesztő
1 mokkáskanál cukor



A hozzávalókból jól kidolgozott tésztát készítünk, 9 db kis gombócot formázunk belőle, hagyjuk pihenni, s aztán nyújtjuk jó vékonyra és a tölteléke aztán bármi lehet. Édes, sós, kedvünk szerint. A videóban például egy lencsetöltelék van, én édes túrós kifliket csináltam.



2017. január 31., kedd

Csicseris pulykaragu


   Hangzavar kell ahhoz, hogy a csendet értékelni tudjuk. Mint ahogy általában mindent így tanulunk meg: az ellentétek által.
   A fenti mondatok apropója a fészbuk. Közel öt évig felhasználó voltam. A virtuális világ is világ, így meg kell ismerni, tapasztalni. Ahogy teltek az évek, egyre inkább rájöttem, hogy semmire sem való. Csak arra, hogy elfüstölje az időnket - ahogy a szürke urak teszik -, ha még emlékeztek Momo történetére.
   Vannak akik azt mondják, hogy megkönnyíti a kapcsolattartást ebben a rohanó világban. Szerintem éppenhogy megnehezíti. Sőt. A rohanó világot még rohanóbbá teszi. Akivel kapcsolatot akarsz tartani, azzal kapcsolatot is tartasz. Aki fontos neked, arra időt szánsz. Tehát ehhez nem kell fészbuk. Mert ott viszont azzal is kapcsolatot tartasz, akivel nem akarsz. A nagy testvér figyel, és ott mindenki nagy testvér, így a fészbuk csak kukkolókat teremt. Engem ettől a hideg kiráz, és még finoman fogalmaztam.
   Emellett a félreértések kiapadhatatlan forrása, mert az emberi kommunikációnak csak elenyésző kis hányada a szavak rendszere (és beszélni is milyen kevesen tudnak, nemhogy írásban kommunikálni!), a többi metakommunikáció. Vagyis körülbelül olyan a fészbukon lenni, mintha vakon, süketen, szaglás, tapintás nélkül mennél be az erdőbe. Csak sérülni lehet. Egy érzelmeiben gazdag, érzékeny ember számára rémisztő hely. Hiába próbálsz őszinte, figyelmes lenni, ott mások a szabályok.  De manipulációra kiváló terep, nárcisztikusok előnyben. Egyszóval nemhogy segíti a kapcsolatápolást, de valójában csak tönkreteszi, sőt, megöli azt. Az intimitás lenne az alapja az értelmes emberi kapcsolatoknak. Ahonnan kivész, ott csak felszínességet, kukkolást, minősítgetéseket, pletykát találni. 
   Aztán vannak akik azt mondják, az üzletük elérhetősége a cél. De. Aki meg akar találni, az megtalál a weboldaladon is, mert a gugli a barátod. Sőt, amúgy is oda irányítod a fészbukról is, tehát ahhoz, hogy igaz legyen az a tévhit, hogy ott fellendítheted a boltot, ahhoz az ismerőseid számának kéne hatványos hatvánnyal folyamatosan nőni. De mint tudjuk nem nő, mert mindenki valahol megálljt szab - mert egy bizonyos nagyságú tömeg és információdömping már kezelhetetlen. Még ha csak káposztafejekről is van szó. És az emberek nem káposztafejek, bár a fészbukon annak tűnnek. Elméletileg a hely a megosztásról szól, de azt tapasztaltam, hogy elenyésző azok száma, akik más embereket, tartalmakat is ajánlanak, vagy akik ténylegesen párbeszédre használják a közösségi oldalt. Közösséginek tűnik, de valójában az önkiszolgálásról szól, nem az együttműködésről. (Tisztelet a nagyon, nagyon ritka kivételeknek.) 
   Aztán vannak kapcsolat-vadászok, akik egyfajta társkeresőként vannak jelen. Tapasztalatok alapján ez sem működik, lásd fentebb az emberi kommunikációról írottakat.
   S végül: észrevétlenül is függővé tesz. Pontosan olyan, mint a drog. Ugyanúgy stimulál és ugyanúgy csak a belső ürességet növeli. Bármit is keresel ott, biztos hogy nem azt találod, csak eltévedsz egy árnyakkal teli rengetegben. A fészbuk a szirének szigete.
   Az arcok könyve nem az élet könyve. Épp ellenkezőleg. Hát én erre jutottam.




Maradt a csicseriborsólevesből, így átavanzsált raguvá.

Hozzávalók 4 főre:
50 dkg pulykamell
2 merőkanálnyi görög csicseriborsóleves (vagy 1 csicseriborsókonzerv és 1 nagyobb fej vöröshagyma)
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál koriandermag
1/2 mokkáskanál édesköménymag (lecserélhető római köményre, aki azt szereti)
1/2 mokkáskanál köménymag
1 teáskanál édesnemes pirospaprika
a csipet csilipehely
1 csapott teáskanál nagyobb szemű só
1 evőkanál olívaolaj
1/2 hámozott, darabolt paradicsomkonzerv (vagy 1 evőkanál sűrített paradicsom)
1 kis fahéjrudacska
1 csokor petrezselyemzöld
plusz a tálalásnál 1-1 szelet citrom, esetleg sűrű natúr joghurt

A húst kockákra vágtam és a következő fűszerkeverékkel bekentem: mozsárban összetörtem a koriandermagokat és a köménymagokat, majd a sóval a fokhagymagerezdeket is. Egy fűszerpépet készítettem tulajdonképpen. Tehát ezt a pépet és pirospaprikát tettem a húskockákra, és jól eloszlattam rajtuk. Az olívaolajon átsütöttem a húst, többször kevergetve-rázogatva. Aztán hozzáadtam a levesmaradékot, a fél paradicsomkonzervet és a fahéjrudacskát is. Jól összerotyogtattam olyan 5-10 perc alatt. Ha kevés lenne a szaftja, vízzel pótolható, kevés étkezési keményítővel sűríthető is.
Tálalhatjuk rizzsel vagy kuszkusszal vagy bulgurral is, de puliszkával is kitűnő lehet, vagy főtt kölessel. Laposkenyeret is sütöttem mellé.
Tipp: ha nem levesmaradékból készül az étel, akkor egy nagyobb fej vöröshagymát vágjatok apróra, olívaolajon dinszteljétek meg, s erre az alapra készülhet a ragu konzerv csicserivel is. Mivel a görög leves citromos, a raguba is elkél egy kis savanyúság, én tennék bele, szájízem szerint kevés citromlét. A marhahús is illene ehhez a raguhoz szerintem, sőt, akár darálthússal is készíthető.

És itt egy másik étel csirke vagy pulykamellből, hasonlóan délies, mediterrán. 

2008. szeptember 19., péntek

Hagymás lencse - amit Piedone is szeretne


Ha tanulni akarsz, nyisd ki a szemed és csukd be a szád.

(Bud Spencer)





Hogy lesz Piedone hagymás babjából lencse? Hát úgy, hogy tegnap hagymás babot ettem vóna. Csakhogy nem áztattam be előző este a belevalót, mer' hirtelen jött rákívánás volt. A lencsét meg legalább annyira szeretem mint a babot, és fél óra alatt meg is fő áztatás nélkül is - a lencse igazi "gyorsétel". Szóval így lett Bud Specer hagymás babjából hagymás lencse... A képen látható szép nagy edényt csurig főztem. Ehhez képest mára már csak az edény alján maradt belőle.

Hozzávalók 4-5 éhes emberre: 60 dkg lencse, 60 dkg vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 1 babérlevél (zsályával is tökéletes), 1 csilipaprika, 1 púpos teáskanál pirospaprika, só, frissen őrölt bors, jó sok olívaolaj (kb. 1 dl), 1 doboz hámozott, darabolt paradicsomkonzerv, 1 csapott evőkanál étkezési keményítő (el is hagyható). 

A lencsét alaposan megmostam, aztán feltettem főni babérlevéllel és sóval. Közben a hagymákat megtisztítottam és félkarikákra vágtam. Bő olívaolajon sóval megpároltam a hagymát, mikor már majdnem készen volt, a vékony szeletekre szelt fokhagymagerezdeket is hozzáadtam és azt is megpároltam. Levettem a tűzről és borsoztam, meg csilipaprikát karikáztam bele (szárított volt készleten) és elkevertem a pirospaprikával is. Mikor a lencse megfőtt, hozzáadtam a hagymát és beletettem a paradicsomkonzervet is. Jól összerotyogtattam - egy negyed órát főztem még felforrás után. Végül kevés keményítővel besűrítettem. Ezt el is hagyhatjuk. Az étel variálható, mert szelhetünk bele parasztkolbász karikákat, szalonnát, tehetünk hozzá darált húst (a hagymán süssük át, mielőtt a lencséhez adnánk), és készülhet paradicsomkonzerv nélkül is, csak hagymásan-pirospaprikásan is. Fehér házikenyeret vagy házi rozskenyeret adjunk mellé és egy jó pohár vörösbor is dukál hozzá. Tálaláskor még meglocsolhatjuk a tetejét extraszűz olívaolajjal is.