Strandos lángos

.
Nyár van, olvad a málna a számban,
Égek egy könnyű lázban,
Ha a váll a vállhoz ér!
És minden percben nyár van,
A csókod pihen az ágyban,
Lassan ébresztem,
Hátha az ajtóban utolér...
És lassan lüktet a város,
Ketten falnak egy lángost,
Én még semmit sem ettem,
Mert szerelmes vagyok beléd...

(Ruzsa Magdi)

Elég sűrűn sütök lángost, mert legalább annyira szeretjük mint a pizzát, és mert jó télen forralt borral vagy teával, nyáron meg fröccsel vagy hideg sörrel, és olcsó is. Épp beterveztem megint, mikor blogszerte láttam, hogy sokan megsütötték Nyammm igazi piacos lángosát, mely egy sokévtizedes családi recept alapján készül. Eddig én ezt a kefíres lángost szoktam sütni, de ma kipróbáltam Nyammm receptjét. Isteni ez is, tényleg olyan igazi strandos-piacos lángos. Nekem strandos, mert tinikoromból van emlékem hasonló finom lángosról. Az egerszegi strandon régen nagymamák sütötték a lángost egy kis bodegában, ami az utca felé is nyitva volt. Az egész városból odajárt mindenki lángosért, mert annyira jó volt. Akkora forgalmuk volt, hogy egyszerre 3-4 mami pörgött, és így is alig győzték. No ez a lángos olyan, mint amire régről emlékszem. Köszönöm én is Nyammmnak a családi receptet!

Hozzávalók 9 nagy vagy 12 minibb lángoshoz:

3 dl langyos (kézmeleg) víz, (nekem kellett bele majdnem 4 dl víz)

2 teáskanál cukor,

2 dkg friss élesztő,

1 csapott evőkanál só,

1/2 kg liszt,

1/2 dl olaj,

és a sütéshez bő olaj.

Fokhagymás kence:

1 nagyobb gerezd fokhagyma,

0,5-1 dl víz,

pici só.

Ez az eredeti recept, de én úgy jártam vele, hogy a három dl víz nagyon kevés volt a fél kg liszthez, nagyon kemény tésztát kaptam. Nem a recept hibája, mert a kollegináknak mindnek jó lett, hanem szerintem a tüskeszentpéteri liszt jóval több folyadékot vesz fel. Mert ez nem az első ilyen tapasztalatom volt, hogy a megadott folyadékmennyiségnél jóval többet kellett a liszthez adagolnom. Jártam már így fánkkal, kenyérrel, péksütivel. Ezért is szeretem én a száraz hozzávalókkal kezdeni, mert akkor apránként épp a megfelelő állagig lehet adagolni a folyadékot a liszthez és nem fordítva. 

Az eredeti receptet tehát Nyammmnál olvashatjátok.

Legközelebb viszont így csinálom: 

A fokhagymát belereszelem egy kis tálkába, pici sót adok hozzá és vízzel higítom. Félreteszem állni, hogy összeérjen íz íze, mire kisül a lángos.

Egy nagy tálba beleszitálok 0,5 kg lisztet. Egy mérőedénybe teszek 4 dl langyos vizet, belemorzsolom az élesztőt és hozzákeverem a cukrot is. Hagyom kissé felfutni, dolgozni. Majd hozzákeverem a sót is, s aztán az élesztős folyadékkal (amit több részletben adok hozzá) kidolgozom a tésztát. Lágy, majdnem ragacsos tésztának kell lennie, ami jól dagasztható, összeáll, de kissé "ragacsos".

A tálat ezután letakarom egy tiszta nylonzacskóval és kelni hagyom, míg a duplájára kel. Majd rálocsolok fél deci olajat, és körben elválasztom a tál falától a tésztát, így az olaj mindenhol éri a megkelt tésztát. Ekkor kinyomkodom belőle a levegőt és újabb 20 percig kelni hagyom. Végül kis gömböcöket szakítok (vágok) le a tésztából, s hagyom kelni megint 5-10 percig. Közben egy nagy és magasabb falú serpenyőben olajat melegítek. Az olaj olyan 3 cm magas legyen. (Lábosban  is süthető, ha nincs magasabb falú serpenyőnk.)

Az olaj hőfokát úgy ellenőrzöm, hogy egy borsónyi darabkát lecsippentek a tésztából és beledobom az olajba. Ha lemegy az aljára, de rögtön felrúgja magát és gyöngyözve-táncolva sülni kezd, akkor jó az olaj hőfoka. Ekkor kézzel kihúzogatom az első gömböc tésztát. Én szeretem, ha a közepe vékony és ropogós. Tehát úgy húzogatom ki, hogy középen vékonyabb legyen, a széle pedig vastagabb. Sőt. Szándékosan 2-3 kis lyukat is szoktam csinálni a középső vékony tésztarészbe, mert akkor sül ropogósra, ha kilyukad. Tehát ezt nem szoktam a véletlenre bízni. Az olaj forró legyen, de ne nagyon, mert akkor pillanatok alatt megég a lángos. Mert mindkét oldalát olyan 1-2 percig kell sütni körülbelül. Nálam ez a hőfok a kis és közepes láng között van, akkor sül jól.

Papírtörlőre szedem ki, hogy lecsöpöghessen a fölösleges olaj. 

A fokhagymás kencével, sajttal, tejföllel kínálom.

Ez pedig a kefíres lángos, ezt szoktam igazából sűrűbben készíteni.

Tippek: ha egy kisebb szem krumplit megfőzünk, összetörünk és a tésztájába dolgozunk, nagyon finom krumplis lángost ehetünk. Ha van krumplipüré maradékunk egy kevés, nyugodtan használjuk fel hozzá.

Káposztás lángos: a legyalult káposztát ugyanúgy megsütjük, mint a káposztás tésztához szoktuk. Mikor kis gömböcöket szakítunk a lángostésztából, azokat kissé húzogassuk széjjel, a közepükbe tegyünk egy-két kanálnyi káposztát, majd gombócoljuk vissza alaposan, hogy mindenhol összeragadjon a tészta, s így hagyjuk állni őket.Aztán sütés előtt húzogassuk, lapogassuk szét, és süssük ki.Ez esetben a közepét ne húzzuk ki nagyon vékonyra és ne is lyukasszuk ki.

Citromos, tejszínes vargányaragu

.

Az öreg két kézre fogta a tokaji borral telt fazekat. Nézett rá nagy áhítattal. Aztán fölemelte és megszagolta. Belekóstolt. Arca szinte átszellemült. A levegőbe nézett. Aztán újra ivott.
– Ez mán töszi – mondotta olyan hangon, amellyel inkább azt lehetett volna mondani: – Gloria in excelsis Deo. – De az öreg nem tudott latinul.

(Gárdonyi Géza: Kék pille)

(Gloria in excelsis Deo: Dicsőség a magasságban Istennek!)

Végre van újra gomba az erdők alján. Igaz, még csak pár ember kínálta a portékát a piacon, de legalább már árultak valamit. Talán ettől a párás, esős időtől beindul a tömegesebb érés is, s végre érdemes lesz elindulni gombászni nekünk is. Addig is vettem egy kis vargányát ebédre, úgyis rég volt már gomba terítéken.
Azt említettem már, hogy a gombát nem szeretem pörköltnek. Úgyhogy most egy tejszínes ragut készítettem belőle.

Hozzávalók 2 főre:
30 dkg vargánya,
4 nagy gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj (lehet olíva is),
2 dkg vaj,
só,
frissen őrölt bors,
kevés frissen reszelt szerecsendió,
1 mokkáskanálkányi friss (szárított is jó) kakukkfűlevélke,
3-4 cm-es hajtáscsúcsnyi friss rozmaring,
1 citrom reszelt héja,
1/4 citrom leve,
1,5 dl félédes fehérbor,
1,5 dl tejszín.

A gombát késsel megkapirgáltam ahol földes volt, aztán szeletekre vágtam. Serpenyőben sóval, borssal, kakukkfűvel, apróra vágott rozmaringgal zsírjára pirítottam a vaj-olaj keverékén. Felöntöttem a borral, hozzáreszeltem a citrom héját, csorgattam bele citromlevet is, és hagytam pár percig forrdogálni, hogy a borból kifőhessen az alkohol, és csak az íze maradjon. Ekkor felöntöttem tejszínnel, kevés szerecsendiót is reszeltem bele és 1-2 percig ismét forraltam. És készen is volt.
Petrezselyemzöldes, deszkán hosszúkásra kiszaggatott nokedlit csináltam mellé. A vele készült borral kínálhatjuk, mert borral együtt kerek ez az étel. Illetve aki velem együtt nem kedveli a félédes borokat, szárazzal öblítse le. Én épp ezért használom ezt a bort főzésre, mert amúgy egy nagyon finom nedű, de nem szeressem a félédest... ételbe viszont kitűnő. Isteni volt.

Tipp: Ha nem teszünk hozzá tejszínt és zsírjára sütjük, akkor pirítóson is kitűnő jóféle házikenyérrel.
De keverhetünk hozzá túrót vagy ricottát is bőségesen és tölthetjük canelloniba is, vagy nagy kagylótésztába. De házi szélesmetélttel is remek, tejszínes raguként. A puliszka is illik hozzá még köretként, illetve a burgonyagombóc is. (Burgonyagombóc: nudlitészta kis, 1.5 cm-es gombócokká formázva, így kifőzve.)

"Becci búzasüteménye"

Úgy volt az, hogy mikor az Úristen a világot megteremtette, leküldte az angyalokat, nézzenek körül idelent, van-e még valami híja a világnak.

- Van ám, Urunk-teremtőnk - jelentették az angyalok -, mert búzát elfelejtettél teremteni.

- Ejnye, ejnye - csóválta meg az Úristen a fejét -, hát akkor miből sütik odalent az emberek a kalácskenyeret?

- Bizony csak zuzmóból törik, fakéregből őrlik - panaszolták az angyalok.

- No, ez nem jól van így - tűnődött el az Úristen -, de hát mit lehetne itt most már tenni?

Szerencsére az Úristennek nem jutott eszébe ankétot összehívni, se népjóléti minisztérium nem volt még akkor teremtve, mert ha lett volna, akkor még ma se volna búza. Ehelyett kiadta az Úristen a parancsot az angyaloknak:

- Nosza hamar, rázzátok ki az abroszomat az ablakon!

Egy-kettőre fölkapták az angyalok az aranyabroszt az Úristen diófa-asztaláról, vitték a csillagablakhoz, s ami morzsa volt rajta, azt mind kirázták a földre: abból hajtott ki idelent a búza. 

(Móra Ferenc)

Hétvégén átjöttek hugomék egy tarokkpartira. És persze a két gyerkőc is velük és itt is aludtak nálunk a csemeték. Reggelire amcsipalacsinta jár nálam valamilyen finom öntettel (most narancslekvárral) és persze tejszínhabbal. Tanulok ám Nigellától. :) No meg az átkozott boszorkáktól: náluk csokis süti van reggelire, de az épp nem volt raktáron. Szóval reggeli közben említette Becci (Rebeka), hogy ő imádja a búzát. Az egész búzaszemek ízét, és szokott is rágcsálni. A tesója meg elárulta, hogy amikor anyjuk süt, és elől van a lisztesdoboz, Becci kanálszámra eszi a nyers!!! lisztet. No ezen felbuzdulva kerestem neki egy búzából készült sütit. No nem lisztből, mert abból ugye rengetegféle van, hanem búzaszemekből készültet.

Ági, aki főznél találtam meg először, aztán itt és itt is ráakadtam.

A szerbeknél ez ünnepi sütemény, de azt hiszem, aki nem abban a kultúrában nőtt fel, nyugodtan elkészítheti bármikor. 

Becci kijelentette, hogy ez a legeslegfinomabb süti, amit valaha evett. Nálam még a baklavát is übereli, pedig az a kedvencem. Csodálatosfinom.

Hozzávalók kb. 33 kis golyóhoz:

20 dkg tönkölybúza,

9 dl víz,

csipet só.

Belevalók:

2 félmarék dió rusztikusra aprítva,

30 dkg feketeszeder,

ízlés szerint porcukor vagy méz,

ízlés szerint mazsola,

10 dkg szezámmag.

A búzát átválogattam, megmostam szűrőben, és feltettem főni só nélkül. Főztem fedő alatt kis lángon kb. 2 órán át. Végül csipet sóval ízesítettem. A főzés végére a búza szinte teljesen beszívta a vizet. Fedő nélkül hagytam kihűlni. Robotgépbe tettem és jól megdaráltam. Ekkor kevertem hozzá a porcukrot, a durvára vágott diót, a mazsolát is a feketeszedret. A szedret én előzőleg kevés cukorral föltettem főni, hagytam egyet rottyanni.

A masszából kis golyókat formáztam, szezámmagban meghempergettem, kis papírokba tettem. 

A masszát simíthatjuk két ostyalap közé is, ha nem sokáig hagyjuk állni fogyasztás előtt. És persze bármilyen magfélét tehetünk bele: mandulát, mogyorót, napraforgómagot, fenyőmagot, lenmagot, stb... és bármilyen gyümölccsel vagy aszalt gyümölccsel gazdagítható.
Illetve a natúr főtt búzát keverhetjük sós dolgokkal is: pl. grillezett zöldségekkel, fűszerekkel, kiváló így pl. cukkinitölteléknek is. De búzafasírtot is készíthetünk belőle.

A sütemény aktuális is, hiszen július a búza aratásának hónapja. Ez a finomság igazán méltó formája ennek az ősi, csodálatos gabonának a megünneplésére. A búza évezredek óta táplálja az emberiséget. Áldott növény. Azt hiszem nincs is nap, hogy ne enném valamilyen formájában. A búza a mindenem.

A többezer éves azték "szendvics" és az igazi mexikói forró csokoládé

.

Delia a karomnál fogva odavezetett a nőkhöz és kérte, segítsek nekik a különféle kosarakban lévő porcelántálakat, kristálypoharakat, választékos evőeszközöket elővenni. A nők nem szóltak hozzám, sem egymáshoz. Csak gyönyörködve sóhajtottak, amiket Mariano Aureliano leemelte a felszolgálótálak tetejét; amikben tamalék, enchiládák, erős chiliragu és kézzel készített tortillák voltak. Nem lisztből készült tortillák – ahogy ez Észak-Mexikóban szokás volt, és amiért nem lelkesedtem különösen – hanem kukorica tortillák.

Delia odanyújtott egy tálat nekem, amin mindenből volt egy kicsi. Olyan mohón ettem, hogy mindenkit megelőzve fejeztem be az evést. – Ez volta legfinomabb étel, amit valaha ettem – áradoztam, reménykedve, hátha kapok még, de senki sem kínált meg. 

 * * *

 

A konyhában, melyet az ebédlőtől egy keskeny folyosó és egy boltozatos előszoba választott el, egy fél kanna champurradót és egy tálon letakart édes tamalét találtam. Túlságosan éhes voltam ahhoz, hogy felmelegítsem. Kitöltöttem magamnak egy bögrényi sűrű csokoládét, és kibontottam a kukoricahéjba csomagolt három kukoricasüteményt. Tele volt ananászdarabokkal, mazsolával és mandulával, nagyon finom volt.

(Florinda Donner: Álomban ébren)

Tamales

 (kép innen)

Most hogy lehűlt az idő, valamelyik nap volt már kedvem, figyelmem is az olvasáshoz. A könyvben egy érdekes étel nevére lettem figyelmes. Utána is néztem a neten, mi is ez. S kiderült hogy egy többezer éves, már az azték és maya civilizációban létezett, tradicionális Latin-Amerikai ételről van szó. Állítólag a harcosok, utazók, vadászok étele volt, mert a kis csomagocskákat magukkal tudták vinni, csak ki kellett bontani és elfogyasztani útközben. Azért is osztom meg veletek amit találtam róla, mert épp aktuális. Ugyanis kukoricacsuhé kell hozzá. Az étel neve tamale.

A tamale-be kerül masa, vagyis un. nixtamalizáción átesett kukoricaliszt, és tetszés szerint bármilyen fűszeres töltelék hússal vagy babbal, kerülhet bele piros vagy zöld salsa, de a tamale lehet édes is, aszalt gyümölcsökkel, mézzel. A kukoricaleveleket megszárítják, majd használatkor forróvízben áztatják, így visszapuhul és tölthetővé válik. Mexikó egyes részein a tölteléket csomagolják banánlevélbe vagy mángold, illetve avocadolevélbe is, ezeket meg is lehet enni a töltelékkel együtt. Nemzeti étel, mert nagy ünnepeken elmaradhatatlan, például karácsonykor, halottak napján vagy Mexikó függetlenségi napján. Népszerű reggeli illetve vacsora, amit általában az idézetben is olvasható champurradóval kínálnak. S mivel kis csomagocskák, népszerű utcai étel is. Olyannyira, hogy Kubában még egy híressé vált dal is íródott a tamaléhoz. 

Tehát nem csak Mexikóban népszerű, hanem Kubában, El Salvadorban, Quatemalában, Nicaraguában, Panamában, Argentínában, Peruban, Chilében is.

Az általában hozzá járó champurradót - vagyis a mexikói forró csokoládéitalt pedig ITT találtam (kép is innen), recept is van az oldalon.

Világörökség lett a mexikói konyha 2010-ben
Az UNESCO hivatalosan is a világ szellemi kulturális örökségének a szintjére emelte a latin-amerikai ország gasztronómiáját. Ez az első eset, hogy egy nemzeti konyha ilyen tekintélyes elismerésben, besorolásban részesült. A kitüntető cím tartalma a kulináris hagyományokkal együtt magába foglalja a mexikói gasztrokulturális, vallási/rituális szokásokat is. A Mexikói Gasztrokulturális Konzervatórium, valamint a Történelmi és Antropológiai Nemzeti Intézet egy évtizedes előkészítő és dokumentációs munkája előzte meg az UNESCO-hoz benyújtott kérelmet a nemzeti konyha kulturális örökségi besorolására.

Bazsalikomos dinnyesaláta

Mi van, ha mind sárga, mind görögdinnyéből sikerül tökízűt választani? Hát fel kell javítani! Én most így jártam. Először mentával akartam ízesíteni, de a bazsalikomom csudaszép az ablakban, a mentát meg szegényt ebben a kánikulában igen megritkítottam - a literszámra ivott limonádéba.

Így hát bazsalikomleveleket mézzel, kevés citromlével, és egy leheletnyi sóval mozsárban pépesítettem. A darabolt dinnyékkel jól összekevertem ezt az öntetet, s még egész bazsalikomleveleket is tettem bele. Isteni. Lehet még turbózni fenyőmaggal vagy dióval vagy mandulával is.
De magok nélkül mozzarellával is szuper lehet, vagy akár sonkacsíkokkal a tetején is kínálható, s ez esetben én tennék rá egy kevés olívaolajat is akár.
Készíthetünk egy mexikói ihletettségű salátát is, akkor bazsalikom helyett friss korianderzöldet használnék, s persze csilit, csilit, csilit.

Padlizsános manti* barna vajjal

Egy valódi meghitt kapcsolatban nem őrizzük meg a függetlenségünket, hanem vállaljuk az egybetartozás kockázatát és felelősségét. Amit megőrzünk, az a szabadságunk.

 (Pál Feri atya)

Na ennél finomabbat nem sokszor ettem. Az inspirációt megint a fantasztikus Casa Moro könyvből kaptam. Szerintem a világ legjobb szakácskönyve.
Az eredeti receptben bárányhús szerepel, én lecseréltem padlizsánra. Megérdemelt volna egy jobb fotót, de éppen két adagot csináltam és éhesek voltunk. Meg házassági évfordulós ünnepi lakomát nem fogok órákig fotózgatni... :) Majd legközelebb.

*manti = török, örmény, kazah, közép-keleti ravioliféleség (magyarul derelye)

Hozzávalók 2 főre (főételként, 6 főre előételként):
a töltelékbe
35 dkg padlizsán (úgy mértem, hogy a szárát már levágtam, tehát szár nélkül),
1 kisebb fej vöröshagyma (kb. 5 dkg),
1 nagyobb gerezd fokhagyma,
só,
frissen őrölt bors,
3-4 evőkanál olaj,
5 szem szegfűbors,
2 csipet frissen mozsárban őrölt római kömény,
1/2 teáskanál szárított menta,
1/2 csapott mokkáskanál őrölt fahéj.
A tésztához:
25 dkg liszt,
2 tojás,
annyi kevéske víz, amennyivel a tészta rugalmas, se nem lágy-se nem kemény lesz.
A joghurthoz:
2 dl natúr joghurt,
1/2 csokor petrezselyemzöld,
1/4 gerezd fokhagyma,
pici só.
A barna vajhoz:
5 dkg vaj.
A tetejére még:
darált csilipaprika (csípős pirospaprika).

A tésztát összeállítottam, jól átgyúrtam, tiszta nylonzacsiba tettem és hagytam pihenni míg elkészítettem a tölteléket.
 A padlizsánt fél centis szeletekre vágtam és forró serpenyőben 1-1 evőkanálnyi olajon kicsit szenesre-füstösre sütöttem. (Tényleg süssük meg jól, kell bele ez a füstös íz, mert a padlizsán borzasztó rossz tud lenni, ha nincs elég feketésre-barnásra sütve.) Végül kevés olajon az apró kockákra vágott vörös-és fokhagymát is megdinszteltem. Mindezeket robotgépbe tettem, fűszereztem és ledaráltam jó egyneműre. Végül kóstoltam, elég sós-e. Az állaga abszolút olyan volt egyébként, mint a nyers darált húsé. Ha valaki hússal készítené egyébként, az negyed kiló darálthúst vegyen 2 főre.

Megcsináltam a barna vajat is: kislábosban fölmelegítettem és addig hagytam közepes lángon rotyogni, míg lement a habja és szép barna színe lett, és finom karamellillata. Ne ijedjünk meg, mert az aljára le fog égni a vajban lévő fehérje egy része, kis apró feketés gyöngyöcskék formájában. Semmi baj ezzel. Mikor kész a barna vaj, a lábost állítsuk meg az élén valahogy ügyesen, hagyjuk pár percig leülepedni, aztán finoman öntsük le róla egy kis csészébe a vajat.

A joghurtot is elkészítettem: a nagyon kis darab fokhagymát mozsárban jól összedörzsöltem a csipet sóval, ezt adtam a joghurthoz, és persze az apróra vágott petrezselyemzöldet is.
A tésztát géppel kinyújtottam jó vékonyra (az én gépemen 6-os fokozat) és a raviolikészítő adapterrel megcsináltam a kis derelyéket. Ha kézzel készítjük: jó vékonyra nyújtjuk a tésztát, körülbelül 10 cm-es csíkokra vágjuk, aztán gondolatban két sorra osztjuk és keresztben is kockázzuk, s minden kis kocka közepére teszünk egy mokkáskanálkányi tölteléket. A töltelékek között ecsettel megvizezzük a tésztát, egy másik 10 centis üres tésztacsíkot ráhelyezünk, alaposan összenyomkodjuk és derelyevágóval kockákra vágjuk. De készíthetjük kicsit nagyobb kockákra is, amit előzőleg el is vágunk, mindnek a közepébe tölteléket teszünk, körben megvizezzük a tésztakocka széleit és egyik sarkot átlósan ráhajtjuk a másikra, alaposan lenyomkodjuk. Így háromszögeket fogunk kapni. De körökre is szaggathatjuk a tésztát - tényleg mindegy, ahogy kedvünk tartja.
Forrásban lévő sós vízben kifőztem (1-2 percig főztem), azonnal tálaltam barna vajjal és a fűszeres joghurttal bőven megcsurgatva. A tetejét őrölt csilivel díszítettem.

Mennyei étel.

Sokkoló leszek

Sokkoló lesz, csak szólok előre.



Mivel etetnek bennünket?

• Bodoky Tamás

2007. január 5., péntek 16:11

Anabolikus szteroidok, antibiotikumok, nyugtatók és neuroleptikumok a húsban, foszfát, glutamát, nitritek és kátrány a húskészítményekben, ipari oldószerek és nehézfémek a tojásban, növényvédő szerek és mikotoxinok a tejben - egy nemrégiben megjelent könyv szerint ezek kényszerű velejárói a nagyüzemi állattartásnak: az olcsó húsnak nemcsak híg a leve, de mérgező is lehet. A kiadó megpróbált utánajárni a magyar helyzetnek, de ellenállásba ütközött.

Az élelmiszer-ipari tömegtermékektől egyre jobban elforduló Németországban alapműnek számító "Halál a konyhában: gyógyszerek és vegyszerek a táplálékunkban" című könyvet 1982-ben írta Eva Kapfelsberger és Udo Pollmer, azóta többször aktualizálták. Tavaly decemberben a tudatos fogyasztók között már nem ismeretlen Kétezeregy Kiadó jelentette meg magyarul, és még arra is vette a fáradtságot, hogy hazai vonatkozású adatokkal egészítse ki a kötetet. Ez nem ment zökkenőmentesen.
"A nagyüzemi, intenzív állattartás elsősorban sokat akar termelni, és ehhez tiltott hozamfokozókat használhatnak. Ezért vannak ezek a húshegyek, amiket aztán át kell címkézni. Az éri meg az állattartóknak, ha minél rövidebb idő alatt, minél kisebb helyen, minél több húst tudnak termelni. De az állatok ezt nem biztos, hogy kibírják, ezért szükség van más típusú gyógyszerekre is. Azt szerettük volna megtudni, hogy ezekből mit mérnek és mennyit találnak Magyarországon az élelmiszerekben. De nem sikerült." - mondta Benda Judit, a kiadó vezetője az Indexnek.

Az index.hu-n folytatódik a cikk.


Aromáktól hamis ételek és italok

Bevezetésként az 1938-ban kiadott Új Idők Lexikonból idézek pár sort. Eszerint az ételízesítők „(…) levesek, mártások ízének teljesebbé tételére szolgáló ipari készítmények. A húskivonathoz hasonlítanak, azonban rendszerint mégsem húsból készülnek. Leveszöldségből, gombákból, s főleg élesztőből állítják elő őket fehérje-hidrolízis segélyével úgy, hogy az említett nyersanyagok vizes kivonatát konyhasóval együtt bepárolják. Élelmiszertörvényeink szerint fűszerek zamatanyagainak szabad az ételízesítőkben helyet foglalni, de konzerváló szereket az ételízesítőknek nem szabad tartalmazniuk(…)”

Az ízesítők, íz utánzó szerek használata tehát nem mai keletű, sőt a háborús időkben a szakácsoknak, sütőmestereknek, pékeknek, cukrászoknak - a különféle hozzávalók hiánya, vagy nehéz beszerezhetősége miatt - nagyfokú leleményességre volt szükségük. E kor szüleménye például a rozs nélküli rozskenyér, és a II. világháború idejéből származik a vérrel festett szójakolbász is. Steiner Gyula 1942-ben kiadott Cukrászok és sütők háborús kincses ládája című könyvében szó esik még arról is, miként lehet fából cukrot készíteni, s a facukorból tortát, és más egyéb édességet varázsolni. Megtudhatjuk, miképpen lesz a cukorból műméz, milyen módon készül a barackíz-utánzat, miként dúsítja a tök a gyümölcslekvárokat, hogyan takarítható meg a cukor fügével, milyenek a tejpótló anyagok, a pótcsokoládék, s a műélesztő krumplival, hogyan lehet liszt nélkül tortát csinálni, miként készíthető kenyér répából, kölesből, vagy szénából, tökből, esetleg fából.

Rosta Erzsébet oldalán folytatódik a cikk.

És itt olvasható Hans-Ulrich Grimm A leves hazudik, az ételek szép új világa című könyve.