2008. augusztus 30., szombat

Cukkinis & padlizsános spagetti


A vágy nagyon fura dolog. Szerintem senki nem tudja, honnan jön vagy mi az, de még az egysejtű organizmusoknak is van vágyuk. Tehát az élet valahogyan egyenlő a vággyal. 

(Feldmár András)






Igazi szezonja van mind a cukkininek, mind a finom, igazi napon ért paradicsomoknak. Az étel tökkel, csillagtökkel, padlizsánnal is elkészíthető.

Hozzávalók 4 főre: 1 csomag durum spagettitészta, 10 nagyobb paradicsom, egy kicsi cukkini (1 közepes padlizsán), 1 kisebb-közepes fej vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál olívaolaj, só, friss vagy szárított bazsalikom (jó bőven), friss vagy szárított zsályalevél (4-5 levél), 2 csapott teáskanál kristálycukor vagy méz, parmezán sajt vagy friss ricotta.

A paradicsomokat 20 másodpercre forrásban lévő vízbe dobom - így könnyen lejön a héjuk. A hagymát apróra vágva egy evőkanál olívaolajon sóval kis lángon üvegesre párolom, aztán hozzáadom az apróra kockázott fokhagymagerezdeket, ezeket is átfuttatom az olajon, majd a kis kockákra vágott paradicsomokat is. Sózom és kevés cukrot is teszek bele. Erős lángon főzöm hogy besűrűsödjön, aztán mikor már jól szétfőtt a paradicsom, hozzáteszem a vékony szeletekre vágott cukkintit is. Puhára párolom, ami pár perc. Végül az apróra vágott friss fűszerekkel ízesítem. A kész tésztát leszűröm és a mártásba teszem, jól összekeverem. Reszelt parmezánnal vagy morzsolt ricottával megszórva tálalom. Sajt nélkül is tökéletes.

A padlizsános kissé eltér: kis kockákra vágom a padlizsánt és először őt sütöm át kevés olívaolajon sóval és frissen ráőrölt kevés borssal. Jól megpirítom, kissé feketésre, füstös ízűre, mert a padlizsánnak csak akkor van jó íze, ha alaposan megsütjük. Tehát megsütöm a kis darabkákat, és félreteszem egy tálkába. Ezután jön az olívaolajon átdinsztelt hagyma, fokhagyma, paradicsom bele és ekkor teszem hozzá az átsütött padlizsánt. Együtt rotyogtatom sóval, cukorral, míg a paradicsom besűrűsödik, a végén hozzáteszem a friss zöldfűszereket. (A képen a padlizsános változat van, de csak az utolsó falatokat tudtam elkapni, mert annyira finom volt. Házi szélesmetéltet készítettem hozzá.)

2008. augusztus 25., hétfő

Keleties céklaleves




Hozzávalók 4 főre: 1 nagy, vagy két közepes cékla, 1 nagy csokor zellerzöld (vagy korianderzöld), 1 közepes fej vöröshagyma, só, őrölt bors, 2-3 evőkanál szójaszósz, ízlés szerint ecet, 1 púpos teáskanál Erős Pista, 1-2 teáskanál méz vagy cukor, 1,5 liter alaplé (leveskockából is jó), 1/2 evőkanál olaj, 1 csomag üvegtészta. 

A céklát az apróra vágott hagymával együtt az olajon sóval párolom fedő alatt, kb negyed óráig. Majd felöntöm vízzel, ízesítem a hozzávalókkal és puhulásig főzöm. A végén a zellerleveleket is beleteszem a levesbe, a karikákra vágott szárral együtt. Üvegtésztával tálalom. Mindenképpen kóstoljunk, mert ez egy csípős-édes-savanyú leves, és az ízeknek egyensúlyban kell lennie. Nagyon finom, és nagyon egyszerű leves.

Tipp: sima vagy sült tofukockákkal még dúsítható.Tálalásnál a tetejére szórhatunk valamilyen friss csírát is (pl. retekcsírát.)

2008. augusztus 16., szombat

Körtés kukoricasaláta


A valódi szánalom nem negatív. Átérezhetjük mások fájdalmát, de ettől még szellemünk biztonságban maradhat. A föld is így viselkedik velünk. Bár az emberi élet drámáját a földön játsszuk el, a föld távolságtartó marad. Az erdők, mezők, hegyek nem miattunk lesznek és tűnnek el. Ha nem fogadjuk el, hogy a földnek szelleme van, akkor mindez közömbösséggé válik. A földet a közömbösség nevében kifosztják. A föld iránti szánalom csak akkor lehetséges, ha szellemünket az övével egyesítjük.

(Deepak Chopra)

A kukorica csodálatos növény. Minden része felhasználható, és értékes. Emellett nagyon finom is. Szárítva lisztjéből kenyér, sütemény készül, darájából puliszka, szárított bajuszából, gyökeréből, leveléből gyógytea.
Szára régen tüzelőanyag is volt.
A kukorica nem csak embert, de állatokat is jóllakat.
Közép-Amerikából származott el hozzánk, az ottani indián kultúrák szent növénye.
Tápértéke, vitamin és ásványi anyag tartalma is nagyon magas. Igazi kincs!
Nem csak a testet élteti, de a lelket is, hisz mindannyian láttunk már csuhébabákat. Régen tehát otthon készítették belőle a játékokat is.
Sőt alkalmas kalapok, dobozok, kosárkák fonására is.
Tényleg csodálatos növény. Mindene használható és hasznos.
És én nagyon szeretem is... a friss kukoricának páratlan íze van... édes, zamatos, melegséges és tápláló.
A hugicámék kertjében értek be ezek a gyönyörűségek. Én most egy nagyon fenséges salátát készítettem belőlük. A csöveket megtisztítottam, kb. 25 percig főztem, majd lehűtöttem hideg víz alatt. Végül késsel levágtam róluk a szemeket, amit aztán az elkészült majonézbe morzsoltam. De lássuk a receptet.
Hozzávalók a majonézhez:
2 db tojássárgája,
1 egész citrom leve,
1 csapott mokkáskanál só,
1 púpos teáskanál kristálycukor,
frissen őrölt bors (csak finoman...),
kb. 2-3 dl olaj vegyesen: napraforgó-, szőlőmag-, és dióolaj,
1 teáskanál mustár.

A kész salátához még:
1 körte,
zellerlevelek,
lilahagyma,
és kevés friss rozmaring apróra vágva.

A sárgájákat elválasztottam a fehérjéktől, és egy nagyobb tálba tettem. Egyből hozzákevertem a mustárt, majd a cukrot, sót, citromlét, borsot is. Aztán apránként így vegyesen, állandó keverés mellett az olajakat is.
Mikor készen lett, a majonézhez adtam többi hozzávalót is.
Nagyon laktató, finom saláta. Akár önálló fogásként, pirított kenyérfélékkel is nagyon finom. Én most ebédre készítettem, valóban "csak" salátának, köretnek.
Rántott disznómájjal és hajában főtt, vajon átpirított burgonyával ettük.
Jó étvágyat hozzá.

2008. augusztus 13., szerda

Paradicsom saláta


A világ olyan változatos, hogy legszívesebben havonta felcsapnék egy atlaszt, böknék egyet, és elutaznék körülnézni.

(Uma Thurman)





Ez az egyik legkedvencebb salátám. Egy titka van, mindig abszolút frissen készítem, mert a paradicsom pillanatok alatt szottyosodik, ha áll. Ez azt jelenti, hogy összekészítem, de csak közvetlenül az asztalra adás előtt sózom, ecetezem, olajozom és keverem össze.

Ha csak magamnak, akkor nem is keverem össze tálban, csak rétegezem a tányéron a hozzávalókat: egy réteg hagymakarika (ezüst- vagy gyöngyhagyma), egy réteg paradicsom, megint hagyma, megint paradicsom. Zöldként bazsalikomlevelek ízesítik még a nyár e vérvörös ajándékait. De szoktam készíteni menta- vagy petrezselyemzölddel is, nagyon jól illik hozzá mindkettő. Természetesen meglocsolom olívaolajjal, pár csepp ecettel, és zom. (Én most tökmagolajat is csepegtettem rá.) Mindössze ennyi az elkészítése. A paradicsomot soha nem teszem hagyományos cukros-ecetes-sós lébe, mert amúgy is levet enged. Egyre szoktam ügyelni, hogy ne ecetezzem túl. Alig pár cseppet szabad csak rátenni.

Ha nagyobb adagot készítek, tálban keverem hozzá az ecetet, olívaolajat, sót.
Tipp: Lucullust szoktam venni hozzá ha kapok: az tömör húsú és szinte nincsen leve és magja sem, salátának kiváló.

Zalziki


Táncolni kell uram! A zene majdcsak megjön valahonnan...


(N. Kazantzakisz: Zorba, a görög)





Egy híres görög előétel. A titka a sűrű görög joghurt, amit nálunk nemigen lehet kapni. Viszont házilag előállítható, nagyon egyszerűen.
Végy fél liter natúr joghurtot és 2,5 deciliter zsírdús tejfölt, s a kettőt keverd össze. Egy nagy szűrőkanálba tégy egy vékony vászonanyagot és a keveréket öntsd bele. Ezt tedd rá egy magasabb lábosra és mehet a hűtőbe 24-36 órára. Sűrű, krémes állagú joghurtot fogsz kapni. (A kicsöpögtetett joghurtot én mindig boltiból készítem. Valamiért a házi joghurt nem igazán csöpög ki, nem lesz igazán sűrű.) Minél hosszabb ideig csöpögteted, annál sűrűbb lesz a joghurt. 
Másik verzió: csöpögtess ki 8 dl natúr joghurtot, s amikor már készen van, keverj hozzá 20-25 dkg mascarponét.
Zalziki: 2 normále kígyóuborkát moss meg, ha nagyon vastag a héja, akkor hámozd is. Majd tökgyaluval reszeld szálasra, hintsd meg egy csapott teáskanál sóval és hagyd álni, hogy a levét kiengedje. A jól kinyomkodott uborkát keverd a joghurttal, ízesítsd fél csokor apróra vágott kaporral (el is hagyható, lehet készíteni csak mentával is), evőkanálnyi olívaolajjal, egy gerezd fokhagymával és 8-10 apróra vágott mentalevéllel (el is hagyható, lehet készíteni csak kaporral is) és ízlés szerint sóval. Kevés citromlé sem árt meg neki, de el is hagyható. Jól hűtsd be, tálald pirítóssal, paradicsommal, tetejét csurgasd meg olívaolajjal alaposan.
Ez ha előételnek szánod, négy főnek bőven elegendő. Ha vacsinak, két emberes adag.

Tipp: A zalziki salátának is készíthető, ha híg natúr joghurttal készíted a fenti ízesítéssel.

Gombafasírt

Az ismerőseim

azt mondják,
túl magasan lakom.

De nem. Csak
az Ég alatt.
A Föld fölött.
Pontosan középen.

Három emeletnyi lépcsősor.
Van, akinek pokoli magas.
Az angyaloknak meg túl alacsony.

De én ember vagyok.

Az ég alatt,
a föld fölött,
pontosan középen.

(d.)


 




A gomba rendkívül sokféleképpen készíthető. Fasírtként akkor készítem, ha már nem egészen friss, ressenős... Feltétnek is kiváló főzelékekhez például. 

Fél kiló gombát (termesztett csiperke ez most éppen) szálasra aprítok a robotgépben. Aztán olajon sóval, őrölt borssal, őrölt koriandermaggal, kevés őrölt köménnyel, zsírjára sütöm. Ez fontos, mert a levét el kell veszítse, különben nem áll majd össze a fasírt.Két beáztatott zsemlét jó alaposan kinyomkodok, egy nagyobb tálba teszem. Hozzá jön a sült gombareszelék, egy kisebb fej vöröshagyma apró kockákra vágva, egy gerezd fokhagyma reszelve, és némi pirospaprika. Majd elfelejtettem! És természetesen egy fél csokor petrezselyemzöld aprítva. Meg egy tojás. Mindezeket kézzel jól összedolgozom. Ha nagyon lágy lenne, kevés zsemlemorzsát keverek még hozzá. Vizes kézzel gombócokká formálom, zsemlemorzsában meghempergetem. Közepesen forró olajban szép pirosasra sütöm a fasírtok mindkét felét. Szalvétára szedem ki.

Tökfözelék



Tökfőzelék nélkül lehet élni. De érdemes? :)) Imádom.

A hozzávalók 2 főre:

egy szép tök - olyan 1-1,3 kg-os
egy nagy fej vöröshagyma
egy nagy csokor zsenge kapor
2 evőkanál olaj vagy 4 dkg vaj
egy kisdobozos 20%-os tejföl 
1 púpos evőkanál liszt
só, cukor, ecet és
víz, ha szükséges a higításhoz.

A tököt félbevágom, egy leveseskanállal kimagozom, majd hámozom, lereszelem. A kockákra vágott hagymát a zsiradékon üvegesre dinsztelem némi sóval. Ezután beleteszem a lábosba a gyalult tököt is, a kaprot is, kicsit sózom és fedő alatt kis lángon hagyom párolódni cirka 10 percig. Vizet nem teszek hozzá. Közben a tejfölt egy kisebb keverőtálba teszem, és habverővel szép simára keverem a liszttel együtt. Aztán adok hozzá kb. két deci vizet is, azzal is simára keverem. Mikor puha már a tök, hozzáadom a lisztes tejfölt, forrásig kevergetem. Hagyom még 3 percig kis lángon rotyogni. A végén beízesítem: kevés cukrot, ecetet adok hozzá. A tökfőzelék akkor finom, ha a sós-édes-savanyú íz jó arányban van. Nem szabad túlsavanyítani sem, és túlédesíteni sem. 
Ez az egyik titok. A másik az, hogy a sűrűségét ne a liszt adja, hanem a tök. A harmadik pedig, hogy elég hagyma legyen alatta, mert attól lesz igazán ízletes.
Nos, tökfőzelékről vagy jót, vagy semmit!:)

Legfinomabb - szerintem - valamilyen barna, magos, rozsos kenyérrel. Feltétnek adható hozzá fasírt, pörkölt, sült hús, sült kolbász, bundáskenyér, főtt-, tükör-, vagy buggyantott tojás is, és lencse vagy gerslifasírt is.

Fetasajtos padlizsánkrém


Egy este, mikor visszajött, nyugtalanul megkérdezte: - Van Isten, vagy nincs? Mit szólsz te mindehhez, jó uram? És ha van - minden lehetséges -, hogyan képzeled el?
Vállat vontam, nem válaszoltam.
- Én, ne nevess, jó uram, az Istent pontosan olyannak képzelem, mint magam vagyok. Csak magasabbnak, erősebbnek, bolondabbnak és halhatatlannak. Lágy báránybőr bundákon ül lustálkodva, és az ég a kunyhója. Nem ilyen pléhdobozokból összetákolt kunyhó, mint a miénk, hanem felhőből van. Jobb kezében nem kardot tart, nem is mérleget - az efféle szerszámok gyilkosok és mészárosok kezébe valók -, hanem egy nagy szivacsot, teli vízzel, mint a felhő. Balról van a paradicsom, jobbról a pokol. Jön a szegény lélek, meztelenül, mert elvesztette a testét, és remeg. Az Isten szemügyre veszi, és kuncog a bajusza alatt, de játssza a félelmetest: „Gyere ide - mondja neki, és mélyíti a hangját -, gyere ide, átkozott!" És elkezdi a vallatást. A lélek Isten lábához veti magát. „Irgalom, kegyelem - kiáltja -, bűnös vagyok!" és mondja, mondja a bűneit. Beszél, se vége, se hossza. Az Isten meg unja, és ásítozik. „Hallgass már - kiált neki -, megsüketülök!" És zsupsz, veszi a szivacsot, törül rajta egyet, és már föl is oldotta minden bűnéből. „Mars a paradicsomba! Péter, ereszd be a szerencsétlent!" Mert tudnod kell, jó uram, hogy az Isten hatalmas, nagylelkű úr, és a nagylelkűség megbocsátást jelent.
Aznap este, emlékszem, mikor Zorbász mindezeket felsorolta, nevettem rajtuk, de azóta „Isten nagylelkűsége" együttérzően, bőkezűen és mindenhatóan gyökeret vert bennem.

(Nikosz Kazantakisz: Zorbász, a görög)





Ahány ház, annyi padlizsánkrém... Ez is kicsit más, mint a többi. A fetától egészen krémessé válik, a füstölt sajttól pedig egészen megbolondul... :-) Én így szeretem a legjobban.

Hozzávalók: 2 db padlizsán, 5 dkg fetasajt, 2-3 dkg füstölt sajt (az a sivatagi menetes...), 1 evőkanál extraszűz olívaolaj, só, 1 nagy gerezd fokhagyma, diónyi vöröshagyma, citromlé ízlés szerint.
A padlizsán késsel több helyen beszúrom, aztán forró sütőbe teszem 25-30 percre. Ha a szurkálást elfelejted, robbantott padlizsánt fogsz készíteni... de az egy másik recept... :)))
Közben a hagymát, fokhagymát kockázom, a fetát úgyszintén, a füstölt sajtot pedig lereszelem. Mindezt beleteszem egy konyhai robotgépbe, az olívaolajjal, sóval, citromlével együtt, végül a héjától megszabadított sült padlizsán is a többi hozzávaló mellé kerül. (Csak ki kell kanállal kaparni a héjból a belsejét.) Jó krémesre apríttatom a géppel. Végül kóstolom, és ha még kell bele valami, pótolom.

Őszibarack csatni


A világ szárazföldből és vízből áll, az emberi élet pedig evésből és verésből, és a verés van túlsúlyban.
(Rabindranath Tagore)
 





"Csatnik: a kísérő ételek között előkelő helyet töltenek be az "édes-csípős" vagy "erős-savanyú" csatnik, melyek általában valamilyen gyümölcsből (almából, citromból, guavából, mangóból, banánból, eperből, szilvából, kókuszból stb.) készülnek. Ám nem kevésbé finomak a rebarbarás, paradicsomos, sárgarépás csatnik. Ezt a szószós, krémszerű ételt legtöbbször párolt rizs mellé tálalják. A krémszerű, szószós csatnik növelik az ízválasztékot és segítik az emésztést." (Rosta Erzsébet: Vegetáriánus konyha Indiában, Terebess e-tár: Keleti konyhák)

Hozzávalók:
érett őszibarack, só, cukor, citromlé, friss gyömbér, szegfűbors, szerecsendió, fahéj, szegfűszeg, chilipaprika, hagyma. (A fűszerekkel csínján bántam, így lett finom.) 

A barackokat hámoztam, daraboltam és először minden nélkül hagytam megfőni, besűrűsödni. (Mint mikor lekvárt főzök.) Csak ezután reszeltem bele a gyömbért, tettem hozzá a cukrot, sót, citromlevet, hagymákat, fűszereket. Így főztem még vagy 5 percig. Én jó édesre készítettem, bátran használva a citromlét is. Mert "a jó csatni olyan csípős, hogy nem lehet megenni és olyan édes, hogy nem lehet otthagyni..." :) Nagyon finom grillezett húsokhoz, rántott zöldségekhez - természetesen rizzsel körítve.

2008. augusztus 12., kedd

Limonádé - te örök


Amikor a dolgok igazán jól mennek, nagyon figyeljünk oda, hogy észre is vegyük. Nem nagy diadalokról van szó, hanem egyszerű alkalmakról: olyasmiről, mondjuk mint limonádét inni az árnyékban egy forró délután, vagy egy közeli pékség illatát beszívni, vagy horgászni, vagy ügyet se vetni rá, fogunk-e valamit, vagy sem, vagy hallani, amint valaki csak úgy magában gyönyörűen zongorázik a szomszéd házban. 

(Kurt Vonnegut)




Nagyon meleg van még mindig a lakásban... Hála Égnek - még nyár van! :-)
Ahogy ültem a számítógép előtt nagyon megszomjaztam. És hát örök kedvenc nyári italom a limonádé, jó sok jéggel, kevés mézzel. Van úgy hogy vágok bele mentalevelet is, most csak díszítettem vele. És van úgy, hogy friss gyömbért lereszelek, a levét belefacsarom a limonádéba. Isteni! De finom friss citromfűből készült, jól lehűtött teával készítve is.
Sokszor főzök sűrű cukorszirupot, amit a hűtőben tárolok. Mert sosem bírom kivárni, míg elolvad a cukor a citromlében. Így pedig pikkpakk készen van kedvenc italom.
Tehát: főzz egy adag cukorszirupot fele víz, fele cukor arányban. Hűtsd le, tárold hűtőben. Majd facsard ki fél citrom levét egy nagy pohárba, tégy bele szirupot ízlés szerint, öntsd fel szódával, hűtsd jégkockával. Díszítsd tetszés szerint. :)

Csőben sült zöldbab




Nincs bajom a zöldbabfőzelékkel sem, de azért ez az étel... nem is sikerült rosszul... Egy fontos eleme van: csak nagyon friss, épp ezért szálkátlan zöldbabból lehet készíteni. 

Hozzávalói (nem írok mennyiségeket):
személyenként kb. 20 szál zöldbab,
papírvékonyra szeletelt szalonna (bacon),
tej,
vaj,
liszt,
reszelt olvadós sajt,
nagyon kevés vöröshagyma,
egy gerezd fokhagyma,
pici ecet,
kristálycukor,
ételízesítő,
só, őrölt bors,
és friss zöldfűszerek: zsálya, ánizskapor, tárkony.

A zöldbabot sós-cukros-ételízesítős, forrásban lévő vízben roppanós-puhára főztem, majd hideg vízzel leöblítettem hogy ne puhuljon tovább. Egy jénai tál aljára nagyon kevés apróra vágott vöröshagymát és zúzott fokhagymát hintettem, és a négy darabonként szalonnába göngyölt zöldségkötegeket szépen sorba helyeztem.

Készítettem egy nem túl sűrű besamel-mártást (vaj, liszt, tej), amit a végén sóztam, borsoztam, picit eceteztem-cukroztam, és belekevertem a frissen aprított zöldfűszereket is. Mindezt a zöldbabkötegekre öntöttem, reszelt sajttal megszórtam, és forró sütőben megsütöttem.
Köretként bulgurt adtam hozzá. De rizzsel is tökéletes.

Házi savanyúságok (bedobálós vagy hordós savanyúság)


Mindig én teszem el a savanyúságot, mert nagyon egyszerű a dolog. És nem is kell nagy mennyiség egy-egy fajából, így több körben készítem - mikor minek van szezonja, illetve mikor a legolcsóbbak a piacon a hozzávalók.


Az alaplé mindnél ugyanaz, de természetesen ízlés szerint lehet édesebbre, sósabbra vagy ecetesebbre készíteni. A fűszerek is alapvetően megegyeznek.

Tehát az alaplé:
3 liter víz,
3 dl 20%-os ecet,
10 dkg só,
35 dkg kristálycukor,
1 és fél mokkáskanál borkénpor (ettől szép színűk marad),
1 és fél csapott teáskanál szalicil.


Nem kell felforralni, csak így hidegen kikeverni. Érdemes kóstolni, így a szánk íze szerint készül biztosan. Ez a lé viszonylag savanyú, de ettől nem kell megijedni, kell ennyi ecet, hogy a zöldségek be tudják szívni, megízesedhessenek tőle. Mikor kóstolunk, nagyon tiszta kanállal tegyük.
A savanyúságos üvegeket nagyon alaposan mossuk el, a zöldségeket is úgyszintén alapos mosás, válogatás után tegyük csak üvegekbe. Ahol nem ép a zöldség, ott vágjuk ki azt a részt. Az uborkákat én körömkefével szoktam megsikálni, úgy az összes föld- és homokszemcse kijön a kis szöszeik közül, sőt a szöszök is lejönnek róluk. Minden üvegbe teszek tormaszeletet, fél-fél mokkáskanálnyi mustár- és koriandermagot is. Az uborkás üvegek aljára egy-egy szál kaprot is teszek.

A káposztás (alma)paprikához a káposztát szép vékonyra gyalulom, besózom és állni hagyom. Mikor levet enged, jól kinyomkodom, és egész köménymagokkal elkeverem. Így töltöm jó szorosan a csumájától megszabadított paprikába.
Szorosan beleteszem a zöldségeket az üvegekbe (az almapaprikát, hagymát félbevágva), aztán jó csurig öntöm őket a lével. Folpackot teszek a tetejükre duplán, majd alaposan rácsavarom a fémtetőket is. Mehetnek a spájzba. Körülbelül egy-másfél hónap múlva fogyaszthatók.


Savanyúságnak tehetünk el: almapaprikát simán vagy káposztával töltve, zöld dinnyét, kosszarv paprikát, zöld paradicsomot, gyöngyhagymát vagy apró vöröshagymát, uborkát önmagában vagy a kovászos uborka is téliesíthető, illetve eltehetjük az öregebbjét svéduborkának, karfiolt, cseresznyepaprikát, csillagtököt, csicsókát.