2010. augusztus 26., csütörtök

Liliomkert és programajánló

.




Persze balatoni tartózkodásunk alatt megint voltunk a káptalantóti Liliomkertben. A piac hatalmas lett. Egy egész délelőtt nézelődtünk, beszélgettünk, kóstoltunk, zenét hallgattunk, ettünk-ittunk, jól éreztük magunkat. A piac hangulata hála égnek nem változott - csak a kínálat bővült. Van itt minden kérem, ami szem-szájnak ingere, léleknek melegítője, szellemnek őrzője.
Hallgathattunk világzenét Koncz Csaba révén, aki egyszerre vagy 5 féle furuján játszott, kanalazott és a bokáin lévő csörgőkkel csörgetett. Volt nagyon szép flamenco gitárzene, sajnos nem tudom, ki játszotta, de profi zenész volt, az biztos.
Hatalmas kondérban rotyogott a halászlé, sültek a tócsnik, sütik, főttek a kukoricák. Aki erre jár, ki ne hagyja, mert nagy élmény. Vasárnap délelőttönként van a fák alatt. (Ha a kollázsra kattintasz, nagyban is láthatod a képeket.)

Szeptemberben pedig teleholdas non-stop hétvégét terveznek. Itt olvashatsz a programról.









Ezek a szépségek a legújabb szerzeményeim. A piacon árulta őket egy leányzó, és mondhatom, minden darabjában báj és varázslat volt. Szívem szerint a fél pultot elhoztam volna. Így csak egy kígyócskás sótartóval, egy teáscsészével, egy tállal és két jópofa pálinkás pohárral lettem gazdagabb. :)

Pritaminpaprikás nyári töltött dagadó


Mindannyian kedveljük az állatokat, éljenek akár a szabadban, akár velünk a házban, a lakásban. Közben nem biztos, hogy tudatában vagyunk annak: az állatok legközelebbi rokonaink, és lelki síkon nagyon közel állnak hozzánk. Erőt adó állataink, az úgynevezett totemállatok vigasztalóink, tanácsadóink, tanítóink és barátaink lehetnek.
A hegyet úgy hívják, Altamira, azaz "tág kilátás". Santander tartományban található, közel az észak-spanyol tengerparthoz. A település közelében 1868-ban véletlenül fedezték fel azt a barlangot, amelynek a falát állatokat ábrázoló falfestmények borítják. Mostanáig Európa-szerte több mint háromszáz hasonló barlangot találtak hasonló állatábrázolásokkal. A képeken szarvasokat, lovakat, bölényeket láthatunk, de olyan kihalt fajokat is, mint a gyapjas orrszarvú, a barlangi oroszlán vagy a mamut. A legtöbb ilyen barlang Spanyolországban és Franciaországban található, de akad belőlük néhány német nyelvterületen is.
Ezek a falfestmények régebbiek minden más, általunk ismert kulturális emléknél. Régebbiek, mint a Stonehenge, Carmac vagy a többi kőkorszaki építmény. Az állatábrázolások elődeink legősibb, ránk maradt dokumentumai. A képek okkerrel, szénnel, kagylókrétával, zsírral és egyéb anyagokkal kevert festékekkel készültek, némelyikük több mint harmincezer éve került fel a barlang falára.
Tulajdonképpen ma sem tudjuk pontosan, mi célt szolgáltak ezek az ábrázolások. A legtöbb kutató azonban abból indul ki, hogy az állatok azért kerültek fel a falra, mert az ember erejükért és ügyességükért tisztelte őket. Olyan állatok ezek, amelyekkel a körülöttük élő emberek szoros kapcsolatban álltak, amelyek szimbolikus jelentőséget hordoztak. Az ily módon kidekorált barlangok ceremóniák színhelyéül is szolgáltak, nyilvánvalóan templomhoz hasonló szerepet töltöttek be. Éppen ezért Altamirát nemritkán úgy is nevezik: "a kőkorszak sixtusi kápolnája".

A totemállatok gyógyereje
Állatmotívumokkal ékesített sziklaképek az egész világon előfordulnak. Sőt, a mai napig újak is készülnek, olyan természeti népek festik őket, mint a bozótlakók, Ausztrália őslakói vagy az indiánok. Léteznek aztán olyan művészeti stílusok is, amelyek csak bizonyos területeken figyelhetők meg. Így például az ausztrál őslakó törzsek kérgétől megtisztított ágakból formálnak kis állatszobrokat, és a világos fába sötét mintákat égetnek. Az Egyesült Államok délnyugati részén élő indiánok kőből, féldrágakövekből, csontokból és kagylókból faragnak csodaszép miniatűr állatokat, amelyeket fétisnek neveznek.
A fétis szó eredeti jelentése: jellemzően a pueblo indiánok által készített, állatot ábrázoló kép vagy szobor, amely egy meghatározott állat különleges tulajdonságára emlékeztet. Miközben medicinaként tiszteljük, saját magunkban erősíthetjük a szóban forgó tulajdonságot.
Különösen mély benyomást keltő, művészi állatábrázolások a totemoszlopok, amelyek több észak-amerikai indián törzsnél is előfordulnak. Ezekből a nagy faoszlopokból többnyire több is készül, és jellemzően a család, a klán, a nemzetség számára fontos állatok kerülnek rájuk. Néha előfordulnak rajtuk emberi alakok vagy mitológiai lények is, mint például a viharmadár, a sas mágikus verziója. A totemoszlopok főként bejárati oszlopként, emlékműként, üdvözlő figurákként és emlékoszlopként funkcionálnak. Hasonló szerepet töltenek be tehát, mint a nyugati kultúrákban a címerállatok. Sőt, a szakértők szerint valóban rokonság áll fenn a totemállatok és a címerfigurák között.
Ugyancsak a szakértők véleménye szerint egyre növekvő érdeklődés nyilvánul meg a heraldika és a totemoszlopok iránt egyaránt. Kanada nyugati részén mostanában sok fiatal szobrász tanulja meg az őslakók tradicionális fafaragó-művészetét. Nyugaton és Japánban olyan sokan rendelnek mostanában ilyen jellegű ábrázolásokat, hogy a készítők alig győzik teljesíteni a megrendeléseket.

Védőangyalok és totemállatok
A keresztények hite szerint megszületése után minden ember mellé odaszegődik egy védő szellem, egy védangyal. A sámánok ugyanerről úgy vélekedtek, hogy az embergyerek kísérője egy szellemi állatfigura, egyfajta állati formát öltött védőszellem, totemállat. A természeti népek sámánjai azt állítják, ez a civilizált világ lakóira is igaz. Hektikus, elidegenedett világunkban testileg és lelkileg is sokkal jobban éreznénk magunkat, ha tudatában lennénk személyes szellemi segítő állatunk jelenlétének; ha felvennénk a kapcsolatot vele álmainkban vagy álmodozásunk közepette; és ha közeli barátunkként bíznánk benne, mint olyan valakiben, aki egy másik világ küldötte. Ha helyet adnánk neki az életünkben, mint kollektív tudattalanunk képviselőjének, és ezzel nemcsak magunkkal tennénk jót, hanem a partnereinkkel, a gyerekeinkkel, a barátainkkal, a kollégáinkkal és az egész világgal is.
Az amerikai pszichológus, José L. Stevens azt írja, hogy a totemállatokkal végzett "munka" - például imagináció útján - hozzásegíthet minket ahhoz, hogy fejlődjön az önértékelésünk, és megbízható kapcsolatunk alakuljon ki saját belső hangunkkal. Egyébként a totemállattal vagy a védőangyallal való kapcsolat egyáltalán nem zárható ki. Az ismert amerikai samanizmus-oktatót, Sandra Ingermant rendszeresen felfogadják az Egyesült Államok katolikus egészségügyi szolgálatai, hogy ismertesse meg a papokat és apácákat a sámánisztikus módszerekkel. A saját totemállat megtalálásához vezető sámánisztikus technikák a szakértők szerint hasznosak lehetnek mindazok számára, akik erre nyitottak, függetlenül attól, milyen egyházhoz vagy valláshoz tartoznak.
"Saját totemállatunk megtalálása kulcsélményt jelent" - magyarázza Sandra Ingerman. "Az emberek arról számolnak be, hogy erőt adó állatuk olyannak fogadja el őket, amilyenek. Szereti őket, tartást ad nekik. Az emberek így megkapják totemállatuktól azt a feltétel nélküli szeretetet, amelyet a szüleiktől gyakran hiába vártak. Ez pedig hozzásegíti őket az egészséges élethez."

Több szeretet, több energia, fokozott teljesítőképesség
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a totemállat esetében nem valami kézzel megragadható, sokkal inkább saját belső világunkban átélhető élményről van szó. Ez azonban semmit nem von le a dolog hatásosságából és valóságából. Mindenki, aki szeretne valamit kezdeni éjszakai álmaival, tudja, ezek az álmok milyen nagymértékben képesek befolyásolni és megváltoztatni az életünket.
Ha felvesszük a kapcsolatot a totemállatunkkal, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy szinte egyik napról a másikra több energiánk lesz, fokozódik a kitartásunk, a teljesítőképességünk, önbecsülésünk, valamint a többi ember, a természet és az élet iránt érzett szeretetünk. Ha azt akarjuk, hogy ez az élmény tartóssá váljék, és még erősödjön is, akkor az a feladatunk, hogy ápoljuk a képzeletbeli állattal kötött barátságunkat, és újra meg újra helyreállítsuk vele a kapcsolatunkat.
Ha nem is vagyunk ennek tudatában, de az emberek és az állatok között mély kapcsolat áll fenn. Valamennyi ember méhen belüli fejlődése során keresztülmegy a törzsfejlődés felgyorsított folyamatán, így ezt a közösséget az állatvilággal szó szerint a sejtjeinkben hordozzuk. Ha ezt egyszer végiggondoljuk, nem annyira az agyunkkal, mint a szívünkkel, akkor megértjük: ezt az élményt nem szabad elfelejtenünk, mert elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberi léthez.

Hogyan találjam meg a saját totemállatomat?
Szerencsénk van, ha képesek vagyunk emlékezni az álmainkra. Ezt a figyelmességet edzhetjük is, ha lefekvés előtt elhatározzuk, hogy megőrizzük az álmainkat, és ha felébredünk reggel, lejegyezzük őket. Ha éjszakai utazásaink során egy meghatározott állat rendszeresen felbukkan, akkor nagy valószínűséggel az lehet a mi saját totemállatunk.
A segítő állat azonosításának másik lehetséges módja az álmodozás napközben. Ilyenkor gondoskodjunk róla, hogy senki ne zavarjon meg minket. Üljünk vagy feküdjünk le kényelmesen, és lazuljunk el. Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el, hogy egy csodaszép, védett helyen vagyunk valahol a szabad természetben.
Figyeljük meg, ahogyan a távolból egy apró pont felénk közelít. Ahogy közelebb ér, észrevesszük, hogy egy állatról van szó. Valószínűleg egészen más, mint amire eredetileg számítottunk. De ez így jó! Nagyon gyakran előfordul, hogy a totemállat és kedvenc állatunk nem ugyanaz. Ha az állat egészen a közelünkbe ér, kérdezzük meg tőle, ő-e a mi totemállatunk, és el akarja-e mondani nekünk, miért áll fenn közöttünk szoros kapcsolat. Ne várjunk a lénytől emberi beszédet. Gesztusokkal fog kommunikálni, vagy úgy, hogy ez bizonyos ötletet sugall nekünk.
Ha ez a gyakorlat nem vezetne célra, ne veszítsük el a türelmünket. Keressük fel újra és újra a pihenőhelyünket, és várjuk nyitottan a találkozást. Talán kezdetben valami más jelet kapunk, nem egy totemállatot. Ezt is fogadjuk el, és figyeljünk az üzenetére.
Milyen jelentést hordoznak a totemállatok?
Minden egyes állat, akár a legkisebb és legkevésbé jelentős is válhat személyes totemállattá, amelynek üzeneteit megtanulhatjuk értelmezni. Ha a kísérlet nem jár azonnal sikerrel, ne csüggedjünk! A türelem és a kitartás meghozza a gyümölcsét, az élethosszig tartó barátságot.



Aput vártam vacsorára - és mivel nem szereti a padlizsánt, mást kellett készítenem. Viszont nem akartam túlbonyolítani a dolgot, s mivel a pritaminpaprika, a petrezselyem is kéznél volt, egy igazi nyárias ízű töltelék született belőlük.
Sosem veszek felvágottakat, néha a parizer a kivétel. És nagyon ritkán a Pick szalámi. Inkább sütök húst, amit hidegen is lehet fogyasztani, finom kenyérrel, zöldségfélékkel. A dagadót különösen szeretem, mert a töltelékek változatosságának tényleg csak a képzeletünk mértéke szabhat határt. Azonban nagyon el is lehet rontani, ha nem megfelelően sütjük. Kiszáradhat és akkor ehetetlenül száraz és kemény lesz. Ha viszont jól van elkészítve, omlós, finom, szaftos marad. Mindig úgy sütöm, hogy legalább 2-3 dl vizet aláöntök, aztán jól lefedem alufóliával. Háromnegyedes lángon sütöm előmelegített sütőben kb. 80 percig, de végig fólia alatt. A pirítást csak az utolsó 10-15 percre hagyom. Így szép pirosasbarna lesz, de nem szárad ki.

Hozzávalók:
1 nagy tölteni való dagadó,
30 dkg darált hús,
1 zsömle,
1 nagy fej lilahagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1 nagy csokor petrezselyemzöld,
1 nagy pritaminpaprika,
3 dkg füstölt szalonna,
6-8 levél friss zsálya (ha nincs, szárított is jó),
só,
frissen őrölt bors,
1 tojás,
1/2 evőkanálnyi zsír.
Plussz a sütéshez:
1 evőkanál zsír,
1 fej fokhagyma,
2-3 dl víz.

A beáztatott és kinyomkodott zsömlét hozzátettem a darált húshoz, valamint a fűszereket, az apróra kockázott paprikát és szalonnát, a tojást, a zsírt és mindezt kézzel jól összedolgoztam.
A dagadót kívül-belül jól besóztam. Az oldalán, ahol csak a hártya tartotta, végigvarrtam, majd beletöltöttem a tölteléket. Akkor jó a menyniség, ha kissé lapos marad a hús, ugyanis mikor összesül, ha túl sok tölteléket tettünk bele, kirepedhet. Mikor betöltöttem, akkor a maradék részt is összevarrtam. Egy kizsírozott tepsibe tettem, a tetejét is megkentem zsírral. Aláöntöttem a vizet, valamint tettem mellé egy egyben félbevágott fokhagymafejet is. Jól lefedtem és megsütöttem. A végén, mikor a fóliát levettem róla, többször meglocsolgattam az alatta lévő szafttal.




Hidegen, melegen egyaránt finom.
Ha hidegtálra szánjuk, akkor legalább egy fél napot álljon hűtőben, mert akkor lehet szépen szeletelni. Csináltam utólag a már kihűltről is egy fotót, a feliratozott, legfelső kép az.

Az imám elájult - Imam bayildi



Nem gázlom, mint gém, az időt,
partján se heverek hanyatt.
Testem előtt, testem mögött
nyílik s zárul a pillanat.
Különös látomás színe
hálóvá köt minden alakot,
szélben a fák levele se
olyan kecses, mint én vagyok.
Némaság malma a fejem,
garatja üresen sose szól.
Bensőm, akár a meztelen,
üdvözült dervis, csupa mosoly.
Világ gyökere csontjaimon
indaként fut, úgy érzem én,
óriás mennyet szelve úszom
s befog a fény, befog a fény.
 

(Ahmet Hamdi Tanpinar, török költő)




Kedden piacoztam végre. Sok dolgot nem vettem, de gyönyörű kerti padlizsánok kínáltatták magukat nagyon olcsón. Két kilónyival tértem haza. Ajvárt szeretnék készíteni egy részéből, a másik feléből pedig töltött padlizsán készült. Az imam bayildi, vagy az ájult imám egy nagyon híres török étel. Méltán híres, mert nagyon-nagyon finom. Hogy miért ájult el az imám? A válaszra a Terebessen találtam rá:

Imam bayildi (az imám elájult) A vegetáriánusok álma is lehetne ez a töltött padlizsánféle, amelynek szó szerinti jelentése: az imám elájult. A legenda szerint történt egyszer, hogy egy hosszabb vallási ünnep után egy derék muszlim annyira megszédült a friss, gőzölgő padlizsán illatától, amellyel kínálták, hogy eszméletét vesztve rogyott össze. Hozzávalók: 1 kg hagyma, 6 db kisméretű padlizsán, 2 db tölteni való paprika, 0,5 kg paradicsom, 2 fej fokhagyma, petrezselyem, 1 mokkáskanálnyi só, 1 mokkáskanálnyi kristálycukor, fél pohár olívaolaj, étolaj (a sütéshez) Elkészítési módja: Megtisztítjuk a hagymákat és karikára vágjuk. Az egyik paprikát és a paradicsom felét apróra daraboljuk. A hagymát megpirítjuk az olívaolajban és hozzáadjuk a paprikát és az elaprított fokhagymát. 5 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsomot, majd ismét 5 percig pirítjuk. Megsózzuk, megcukrozzuk, felöntjük kb. egy pohár vízzel, felforraljuk és 5 percig főzzük. Leszűrjük és a levét félre tesszük. A padlizsánt - két végét kihagyva - meghámozzuk. A két végét azért nem hámozzuk meg, hogy ne essen szét. A padlizsánt egyik oldalán felhasítjuk, és sós vízben egy óráig állni hagyjuk. Miután kivettük, kinyomjuk belőle a vizet. Forró olajban mindkét oldalát megsütjük. Lecsepegtetjük róla az olajat és vágott részével felfelé tepsibe helyezzük. Kanál végével kinyitjuk a hasítékot és beletöltjük a tölteléket. Hosszában vágott paprikával és paradicsom-szeletekkel lefedjük a padlizsánt. A félretett lével meglocsoljuk és 2-3 percig forró sütőben átsütjük. Megszórjuk petrezselyemmel és hidegen kínáljuk.

(Recept innen.)





Én kétféle verziót készítettem. Mivel az ájult imám jól behűtve, hidegen az igazi olívaolajjal, citromlével, esetleg kevés natúr joghurttal meglocsolva - ezt vacsorára szántam. Egyébként remek svédasztalos fogás, remek vendégváró étel.



Délben az ember meleg ételre vágyik. Ezért csináltam egy darálthúsos verziót is, amit rizzsel, salátával ettünk, joghurttal meglocsolva. Csak annyit tudok mondani, a vega variáns a növényevők álma tényleg, a húsos pedig a húsevők kedvence lehet. Egy biztos: először, de nem utoljára készítettem. A török konyhaművészet az egyik nagy kedvencem, és most sem csalódtam a török nép finom ételeiben.
A húsos verzió úgy készült, hogy megcsináltam duplán a vega változathoz leírtakat, majd mikor leöntöttem a levét, a fennmaradt hagymás-paradicsomos ragut ketté vettem és az egyik feltéthez hozzákevertem egy adag darált húst. Kissé utánfűszereztem: sóztam, borsoztam és így töltöttem a padlizsánokra. Amiket grillserpenyőben természetesen a receptben leírtak szerint elősütöttem.



Amit nem ír a recept. Én mindkét verzióba tettem őrölt fahéjat. Isteni bele.
Valamint a padlizsánt nem tudtam szétnyitni - nekem tört össze-vissza, ezért én csak meghámoztam és egész egyszerűen ketté vágtam őket hosszában. A ducibb darabokat még feleztem, úgy hogy megálljanak a tepsin és tölthetőek legyenek.
Mikor minden darabot megtöltöttem, a finom félretett paradicsomos lét rá és alá öntöttem. Jó 3/4 órát sütöttem 3/4-es lángon. A szaft összesűrűsödött a padlizsánok alatt és valami mesés íze lett. (Ha a képekre kattintasz, azok nagyban is megjelennek.)

2010. augusztus 24., kedd

Mi is az a VERJUS ?

.



Elbúcsúztattuk a nyár utolsó szép napjait - ismét a Balaton-felvidéken. A fecskék már az őszt jelezték - gyülekeztek a hosszú repüléshez.
Ez a táj mesés, emberemlékezet-előtti, különleges. A magyar Toscana, vagy tán még szebb is. Nekem sokkal szebb. (Csak Toscanánának jobb a reklámja, nagy szomorúságomra.)
A tanúhegyek, a kőtengerek, a Balaton nyugodt, méltóságteljes jadezöld víztükre... egész egyszerűen lélegzet-elállító. A világ egyik legősibb tája, ahol minden szikla, minden fa, minden hegy, az ég, a víz valami ősi mesét mesél. Csak el kell csendesedni és meg lehet hallani.
Varázslatos vidék. Fügefák és mandulafák, vadkakukkfű és gyönyörű szőlőskertek, szép régi kúriák és parasztporták, régesrégi templomromok. Fehér vitorlások a kristálytista tavon.
Kis földutak tekeregnek az ismeretlen végtelenbe, amiken ha elindulunk, mindig valamilyen kaland és csoda vár ránk. Ragadozómadarak sikolya a hegyek ormán. Napsütötte és szélfútta arcú emberek, akik úgy tudnak regélni a szőlőről, az istenadta borról, a kertekről, a vízről, az állatokról és emberekről hogy reggelig hallgatnád egy-két-há-né-öt-hat-hét-nyóc-kilenc pohárka finom folyékony mámor mellett... Legyen az sárgászöld olaszrizling vagy halványarany szürkebarát vagy rubinszín-naplemente vöröstüzes...
Számomra ez a világ minden alkalommal a lenyűgöző szépség maga.




Tavaly is, idén is a Szent-György hegyről hoztunk haza e mesés táj folyékony ízéből. A Killer Pincészetre a káptalantóti Liliomkertben találtunk rá. (Persze most is piacoztunk, majd azt is megmutatom, miket vettünk.)




A finom boraik mellett hoztunk haza verjus-t is. Bevallom, most hallottam róla életemben először. Nagyon-nagyon finom! Hoztunk belőle natúrat is, és szörpöt is.




No de mi is az a verjus?
Szerencsére kaptunk róla egy pontos leírást.

"Az éretlen szőlőtermés hasznosításának a története egészen az ókorig nyúlik vissza. Mezopotámia civilizációi, majd a Római Birodalom egyes népei is felhasználták a szőlő alacsony cukortartalommal, magas sav-tartalommal szüretelt termését. Az éretlen bogyók préslevének az alkalmazása a Közel-Keleten, illetve a mediterrán térségben hagyományosan elterejdt volt, használatának gyakorlata innen jutott el az európai országokba. Régi orvosi és szakácskönyvekben gyakran előfordulnak e termékre vonatkozó receptek - de csak a 19. század elejéig.
Mire való az éretlen szőlő leve, s miért merült feledésbe a használata? Mi az oka annak, hogy újabban egyre többet hallunk róla?
Az éretlen termésből kipréselt, szűrt szőlőlé francia elnevezése a verjus (kiejtése: verzsü), mely a "vert" (zöld) és a "jus" (lé) szavak összetételéből származik. Jobb híján a magyar szaknyelvben is ezzel a névvel illetik. Angolul verjuce, németül és spanyolul Agraz, olaszul pedig agresto néven emlegetik. Kedvező hatásait már az antik időkben felismerték. A görög gyógyászatban fekélyek kezelésére, továbbá fájdalom csillapító, fertőtlenítő és emésztést segítő szerként használták. A verjus-t és az éretlen olajbogyóból sajtolt olívaolajat afrodiziákum, vagyis szerelmi vágykeltő készítéséhez is alkalmazták. Az olívaolaj egyébként a verjus hagyományos tartósító anyaga; a tárolóedény felszínére öntött olajréteg megakadályozza a szőlőlé levegővel való érintkezését.
A verjus a középkori konyhaművészet elengedhetetlen kelléke volt; az egyik legelterjedtebb savanyító szernek számított. Nagyra becsülték étvágygerjesztő, gyomorerősítő hatását, ezért a betegek ételeihez is felhasználták. Elkészítésének módját a korabeli szakácskönyvek ugyanolyan hangsúllyal tárgyalták, mint a kovászét vagy az ecetét, de említést tettek az ecet és a verjus eggyüttes használatáról is.
Mustárokat is higítottak vele; így a híres dijoni mustárban is szerepelt. Jean Louis Flandrin francia történész tanulmánya szerint a verjus a 14. században a receptek 42 százalékában szerepelt. Felhasználásának aránya azonban fokozatosan csökkent, s a 17. században már csak a receptek 13 százalékában fordult elő. A verjus-használat a 18. századtól nagymértékben visszaszorult, ennek fő oka a citrom térnyerése volt. A feledés homályába merülő terméket sokáig csupán a francia és olasz konyha különlegességei közt tartották számon.
A verjus napjainkban reneszánszát éli. Újrafelfedezése többek között annak is köszönhető, hogy Franciaország egyes borászataiban viszonylag nagy mennyiségben kezdték meg az előállítását.
A csúcsgasztronómiában elért látványos sikerei nyomán használata mind szélesebb körben terjed. Nemcsak a francia konyhában fiogyelhető meg fokozódó népszerűsége, megnőtt iránta az érdeklődés Európa más országaiban is, az USA-ban, Kanadában, Japánban és Ausztráliában is. A terméket a frissen préselt gyümölcs sajátos aromaanyag- és savösszetétele tette ismét kedveltté. A gasztronómiában egyedi fűszerként, salátaöntetként, továbbá mártásokhoz, édes-savanyú pácokhoz, levesekhez is használják.
A szakemberek olyan esetekben javasolják a verjus-t, ha a citrom, vagy az ecet nem harmonizál az étel többi komponensével. A verjus savai a citromhoz, illetve az ecethez képest finomabbak, rafináltabbak, jellegük sokkal kevésbé tolakodó. Ízharmóniája akkor igazán szembetűnő, ha az ételhez, illetve salátához könnyű, elegáns fehérbort szolgálnak fel.
A verjus-t gyümölcskompótokhoz, egzotikus koktélokhoz is javasolják, de ásványvízzel vagy szódavízzel hiogítva, üdítőitalként is fogyasztható és nagyon finom, kellemes.
A verjus nem tartalmaz alkoholt, azonban a "verjus-brandy fröccs" feltalálása sokak számára vonzó perspektívát jelenthet.
Összetétele:
Az éretlen szőlő leve csekély cukortartalommal,, viszont magas titrálható savtartalommal, polifenoltartalommal, illetve cukormentes extrakttartalommal jellemezhető. A verjus kedvező humánéllettani hatású; számos kardioprotektív hatású, vagyis a szív- és érrendszeri megbetegedések elleni védőhatással rendelkező polifenol található benne.
Antioxidáns, gyulladáscsökkentő, gátolja a tumorok fejlődését. Antimikrobális.
A bor és az ételek kapcsolata közismerten szoros. Ezt a verjus használata még szorosabbá fűzheti.
Felbontása után hideg helyen tároljuk, s lehetőleg két héten belül használjuk fel."


Használtam már salátákra, savanyú tojásleveshez, kóstoltuk limonádéként - és mondhatom, remek íze van. Hihetetlen, hogy kiment a divatból. Sokkal, de sokkal finomabb a hagyományos eceteknél.

Ha kóstolni szeretné valaki, ajánlok egy szép kirándulást a Szent-György hegyre, a Killer Pincészetbe. A verjus mellett még isteni finom boraik is vannak! Egyébként épp a tavalyi, nagyon finom olaszrizlingjüket kóstolgatom. :)
Az úriember svájci születésű, de gyönyörűen beszél magyarul. A felesége egy magyar hölgy. És szerintem már Herr Killer is az. :)