2013. december 8., vasárnap

A második Fény


Tátott szájjal születtem...
barackok és citromok és az érett nap
és e titokzatos női hús levétől
lucskosan léptem a világra,
ahol a vacsorát a
sejtelmes sivatag lehelete hozza el,
távoli tengerek fűszereivel,
mik az éj késői álmán lebegnek.

Ott születtem valahol
az agy és a gránátalma között,
a haj és a kezek és a szemek
édes illatát szippantva be,
a szív fazekából bukkantam elő,
a végtelen tejből, hogy gyalog
vágjak neki a végtelen világnak.

E téli ablak jégvirágaival
akarlak táplálni téged,
sok-sok leves minden aromájával,
a megszentelt gyertyák illatával, mely
a cédrusfa házban üldöz untalan.
A levendulát adom étkedül,
mit versekről tépek neked,
a sült almára tapadó fahéjat,
az égen feltűnt egyszerű örömöt,
amit szerelmünk óráján láttunk.

Táplálni akarlak a fanyar földdel,
ahonnan a fokhagymát szedem.
Az emlékeket adnám étkedül,
mik a nyárfahasábokból pattannak széjjel,
mikor tüzelőt hasogatok,
meg parázsló tobozok füstjét,
mi a házat öleli körbe egy nyugalmas estén,
és krizantémokat a konyhaajtó elől.

                                         (James Tippon: Töredék)





Azt hiszem, most már ideje ételekre is gondolni,a  karácsony erősen közeledik és körülvesz, tudjátok. :) Nem ajánlanék konkrét menüsorokat, ellenben hajdanán írtam egy összefoglalót arról, hogy mire ügyeljünk a karácsonyi menü összeállításánál. Kívánok tovább békés, lelkes, örömteli készülődést Mindenkinek. Talán még étel is lesz egy-kettő a blogon az ünnepig. Talán... :)


 

2013. december 1., vasárnap

Az első Fény


   Még éjjel van, de nem tudok aludni. Ég mellettem a kislámpa, a fénye láthatóvá teszi a billentyűzetet. Égnek már a kis égők is az ablakon, s ma este meggyújtom az első gyertyát is az adventi koszorún. Ismét eljött az évnek az az időszaka, amit talán a legjobban szeretek. Persze a nyáron kívül... De szeretem ezt az elsötétedést, szeretem hogy a világ kicsit lelassul, hogy minden és mindenki kicsit lágyabb lesz, talán a várakozástól. Vagy talán valóban a sötét hatalma ez, befelé irányít.



   Számomra a karácsonyvárás már régóta nem a vásárlásról, nem az ajándékozásról, még csak nem is a családról, sőt még csak nem is a főzésről szól. Hanem a hazatérésről. Igen.
   Az idő körkörös. Így van rendje és ritmusa. Vannak kisebb és nagyobb ciklusai. Például minden reggel elvégezzük ugyanazt a szertartást. Felkelünk, WC-re megyünk, megmosakodunk, kávézunk vagy teát iszunk, felöltözünk. Ez is rituálé, pedig elsőre nem annak tűnik. De ezek az apró dolgok hozzá tartoznak ahhoz, hogy a napunk el tudjon indulni. Minden reggel megújítjuk magunkat. Minden ünnep végső soron erről szól. Hogy újra és újra felvesszük a kapcsolatot valamivel, ami az életünk része. A kapcsolatainkban is ugyanígy teszünk, minden nap ápoljuk, vagyis megújítjuk azokat. Akár emberekhez, akár állatokhoz, akár tárgyakhoz fűződnek. A nagy ünnepek pedig a lelkünk ápolásáról és megújításáról szólnak. Vagy kellene hogy szóljanak... Egész évben tesszük a dolgunkat, rohanunk, mindig csinálunk valamit. Vagyis idővel elfáradunk, megfásulunk, elkopunk. Néha már azt sem tudjuk, miért is tesszük, amit teszünk. Mintha egy őrült mókuskerékben rohangálnánk, ami soha nem áll meg. Ilyen a világ ünnepek nélkül. Mélység nélkül. Csupa külsőség, csupa látszatcselekvés. Ezért írtam azt: időnként haza kell térnünk. Úgy értem belülre, igaz önmagunkhoz, hogy újra feltöltődhessünk, erőre kapjunk, megújulhassunk. Az advent időszaka számomra mindig erről szól. Lecsendesedem és várakozom. Végiggondolom az elmúlt esztendő körét, hogy aztán új ciklus kezdődhessen. Akkor tudok csak fényt adni, ha bennem az megszületik. Ha a világban sok kis fénypontocska születik, akkor talán a következő körben jobban tudunk együttműködni, talán kedvesebbek leszünk egymáshoz (és önmagunkhoz is), talán türelmesebbek és elfogadóbbak. A világ így válik élhetőbbé, egy sokkal jobb hellyé. Sehogy máshogy. Márpedig erre a megváltó kedvességre, figyelemre, együttérzésre ma a világnak igen nagy szüksége van.
Szépséges hazatérést mindannyiunknak. (d.)

2013. november 14., csütörtök

Citrom-fokhagyma elixír


Egy csipet megelőzés többet ér, mint száz mázsa gyógyítás.

                                                                                                                                                                   (David B. Agus)





Már többször megcsináltam ezt a citrom-fokhagyma elixírt és kúrát. Úgyhogy már vannak tapasztalataim róla. Hatásos, úgy vettem észre. Emellett finom is, én nagyon szeretem az ízét is - persze nekem bármi jöhet, ami citromos. A citrom és én... na ez szerelemi viszony...
Az elixír azért ilyen sárga, mert fel szoktam kissé turbózni. Az eredeti recept csak citromot, fokhagymát és vizet tartalmaz. Az enyémbe mindig kerül friss gyömbér és kurkumapor is. Utóbbitól ilyen szép sárga.
Mi a hatása? Remek értisztító, energizáló, gyulladáscsökkentő, immunerősítő, rosszindulatú sejtburjánzást gátló, stb....

Hozzávalók egy 3 hetes kúrához:
5 kezeletlen citrom (az is jó, amit természetes viasszal kezelnek, Aldiban, Lidliben, Spárokban lehet kapni),
30 gerezd fokhagyma,
1 liter víz.
Plusz az enyémben van:
1 csapott evőkanál kurkumapor,
1/2 teniszlabdányi friss gyömbér.

A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, a citromot alaposan megmossuk és darabokra vágjuk. (Én a gyömbért is itt tettem hozzá tisztítva, darabolva.) Konyhai késes robotgépbe (vagy turmixba tesszük a víz egy részével) tesszük és jól összedaraboljuk. Hozzáöntünk 1 liter vizet és az első buggyanásig forraljuk. (A kurkumát akkor kevertem hozzá, mikor felöntöttem vízzel a citrom-fokhagyma-gyömbér keveréket.)
Hagyjuk kihűlni, aztán átszűrjük és hűtőben tároljuk. Minden reggel éhgyomorra egy kis kupicával iszunk belőle. Bár rengeteg fokhagymát tartalmaz, cseppet sem büdös. A főzés lelágyítja mind az ízét, mind a szagát ennek a csodás, rontásűző növénynek.
A kúrát 3 hét elteltével lehet ismételni. Én kb. félévente megcsinálom.

A citrom -  AntalVali.com
A fokhagyma
A kurkuma, a szent por - itt olvashatsz róla
A gyömbér gyógyhatásai - szintén itt olvashatsz róla

Váljék egészségünkre! :)

2013. november 10., vasárnap

Koulouri (görög szezámmagos perec)


       a múlandó léleknek nem elég
Csupán kenyér, bor s menedék;
Az éj elszáll, a menedék nincs többé,
A kenyér sem tart örökké

                                                (Spencer Michael Free)



Tegnap délelőtt a fészbukon szembejött velem egy kép erről a finom perecről. Athénban kóstoltam a nyáron, valami isteni. Legalábbis szezámrajongóknak kötelező, kihagyhatatlan. A tésztája is nagyon fincsi, de hát a pirított magocskák ellenállhatatlanná teszik. Belül puha, kívül ropogós... mesés.
Egy angol nyelvű blogon találtam meg a receptet, köszönet érte. Sokszor fogom még sütni.

Hozzávalók a tésztához (12 darabhoz):
11 gr szárított élesztő (ez pont 1 tasak),
250 ml langyos víz,
30 gr porcukor,
65 dkg fehér liszt,
1 nagy tojás,
30 ml (2 evőkanál) olívaolaj,
100 ml langyos tej,
8 gr só (1 teáskanál).
A külsejére:
1 és 1/2 csésze szezámmag,
mivel én nem jutok hozzá must-sziruphoz, ezért 2 púposabb evőkanál sötétbarna nádcukrot felforraltam 1,5 dl vízzel.

A szárított élesztőt jól elkevertem oldódásig a langyos víz és tej keverékében a porcukorral együtt. Egy nagy tálba szitáltam a lisztet, sóval elkevertem, a közepébe ütöttem a tojást és csorgattam az olívaolajat, aztán az élesztős keveréket is hozzáadva kidagasztottam a tésztát. Nekem kevés tej még kellett hozzá, tüskeszentpéteri liszttel dolgoztam. Tehát ha még liszt vagy folyadék kell a tésztához, bátran, mert a lisztek nem egyformán működnek. A tészta ne legyen túl lágy, de kemény se, olyannak kell lennie, hogy legyen tartása, hogy majd formázni tudjuk.


Hagytam duplájára kelni. Közben a cukorral felforraltam a vizet, és hagytam hűlni, illetve serpenyőben enyhén megpirítottam a szezámmagokat. Vigyázzunk, nagyon óvatosan és rövid ideig pirítsuk, egy pillanatra se hagyjuk magára a serpenyőt, mert a szezámmag nagyon hamar pirul, és ha túlmegyünk egy ponton, keserűvé válik. Akkor jó, mikor még épp csak sötétedik a színe, de már érezzük azt a jellegzetes, finom, diós illatot. Az illat megjelenése azt jelzi: kapjuk le a serpenyőt, mert jók már a magocskák.
Begyújtottam a sütőt 180 fokra. A tepsiket szilikonos papírral kibéleltem. A tésztát 12 darabra vágtam. Minden kis darabot kb. 80 cm hosszú, vékony szállá gyúrtam, majd középen összehajtottam és megcsavartam, a két végét összecsippentettem, hogy kis koszorúk legyenek.
Minden darabot a kihűlt szirupba, majd a szezámmagba forgattam.
Hagytam kelni a tepsiben még 20 percet, aztán sütöttem. Szép barnásra süssük, akkor lesz kívül ropogós, belül puha.