Fűszeres Eszter telibe'talált. 🎯 Épp elő akartam hozakodni a jelenséggel, de Eszter megírta helyettem, köszönetem.
Annyival kiegészíteném, hogy van sokféle evési rendellenesség is: anorexia, bulimia, vegánság, nyersevés, stb... hogy a legismertebbeket mondjam. Ígyhát az egészségmánia is kapott egy orvosi címkét: orthorexia nervosa, vagyis egészséges étkezés megszállottság. A szó furán hangozhat: megszállottság, pedig bizony az. A kényszeres viselkedés egy formája. Csak normálisnak tartjuk, mert hát az "egészségről" szól. Elméletileg. Gyakorlatilag pedig egészen más az összkép, ha az árnyékát is megfigyeljük.
Valóban elhatalmasodtak az evési zavarok, egyre többek életét keserítik meg, olyanokét is, akik csak együtt élnek evési zavaros emberekkel. Érdemes többet tudni ezek hátteréről tehát, utánaolvasni, mi deformálódott el a lélekben. És jó ha azt is tudatosítjuk, hogy ezek csak tünetek, belső konfliktusok tünetei. Vagyis nem örökké tartó állapotok (csak az orvosok ezt nem szeretik hangsúlyozni). Ahogy keletkeztek, el is múlhatnak, ha a belső okot megtaláljuk és megszüntetjük. Vagy nem, de akkor is megtanulhatunk úgy élni velük, hogy sem önmagunkat, sem másokat nem kergetünk az őrületbe vele.
A pszichés evészavarokon túl, nagyon érdekes kortünet az, hogy milyen sok ember allergiás valamilyen ételre, összetevőre. Nem meglepő, mert amit a Földdel és élőlényeivel teszünk, az történik
velünk is: mérgezettek a vizek, a föld, a levegő, így hát az élelmünk
is, és az étel = élet (ÉL-elem), vagyis az életünk is.
Aztán ott vannak, akik csak kitűnni vágyásból válogatósak: voltam már nagy társaságban nem egyszer, ahol együtt is étkeztünk, és kész agyrém volt a legtöbb alkalom... majd' mindenki azzal volt elfoglalva, ő mit ehet és mit nem. (Ne feledjük: az evés-heppek jóval több mint fele mögött nincs betegség, valóban csak mániák, divatjelenségek.)
Aztán ott vannak, akik csak kitűnni vágyásból válogatósak: voltam már nagy társaságban nem egyszer, ahol együtt is étkeztünk, és kész agyrém volt a legtöbb alkalom... majd' mindenki azzal volt elfoglalva, ő mit ehet és mit nem. (Ne feledjük: az evés-heppek jóval több mint fele mögött nincs betegség, valóban csak mániák, divatjelenségek.)
Hol van már az egy tálból csemegézünk világa? Az étel megosztásának rituáléja? Gondoljunk csak a street food-őrületre. Már nem is asztalnál eszünk, együtt semmiképpen, hanem rohanvást, az utcán. Pedig állítólag a megosztások világában élünk. Állítólag. Valójában soha nem voltunk elkülönültebbek, egoistábbak, én-központúbbak, szorongóbbak, neurotikusabbak, és hadd ne folytassam.
"A modern korban két absztrakt
embert ismerünk: az egyik a szcientifista, a másik
a puritán. Mondani sem kell, hogy mind a
kettő
az ateizmus válfaja.
A szcientifizmusra jellemző, hogy nem ismeri a szerelmet, hanem a szexuális ösztönt; nem
dolgozik, hanem termel; nem táplálkozik, hanem fogyaszt; nem alszik, hanem biológiai
energiáit restaurálja; nem húst, krumplit, szilvát,
körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik,
hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét,
nem bort iszik, hanem alkoholt, hetenként
méri testsúlyát, ha feje fáj, nyolcféle port vesz be, amikor a musttól hasmenése van, orvoshoz
rohan, az ember életkorának növekedéséről vitatkozik, a higiéné kérdéseit megoldhatatlannak
tartja, mert a körömkefét meg tudja mosni szappannal, a szappant meg tudja mosni vízzel, de
a vizet nem tudja megmosni semmivel.
Puritán
lehet valaki akkor is, ha materialista, akkor is, ha
idealista, akkor is, ha buddhista, vagy talmudista,
mert a puritánság nem világszemlélet, hanem temperamentum. Két
dolog kell hozzá: bizonyos meghatározott elvek vak hitében való
sötét korlátoltság és ugyanezekért az elvekért való
eszelős és alattomos harci készség. Mindezt azért, mert szegény
Isten helyett elvet talált, és
ő
ezt tudja. Ha egyetlenegyszer disznótoron venne részt,
alaposan jóllakna szűzpecsenyével, hurkával, friss kolbásszal, enne
hozzá ecetben savanyított
paprikát, hagymát, baracklekváros fánkot, és meginna két üveg
szekszárdit, meg lehetne
menteni. De nincs az a hatalom, amely erre rá tudná
bírni." (Hamvas Béla, 1945 nyarán)
