Rókagombás szendvicskrém

A minap belefutottam a fészen egy cikkbe. Érdemes elolvasni, ha valakit érdekel a környezet védelme is, nem csak a gasztronómia.

"Sosem értettem igazán az élelmiszertrendeket. Mármint értem, hogy mi a funkciójuk, de az értelmüket nem. Hogyan lehet egy élelmiszer felkapott? Hogyan jöhet divatba vagy mehet ki a divatból egy élelmiszer? A divatban egy tervező létrehozhat egy új esztétikumot, amely sikeres lehet egy darabig mielőtt végül idejét múlttá válik, majd a tömegek rákapnak az Új Nagy Dologra – ezt értem én, de az élelmiszer egészen más.

Be kell vallanom, hogy ez félig-meddig retorikai kérdés: azért trendi, mert trendi emberek eszik, mert a húszas és harmincas éveikben járó, sok Instagram-követővel rendelkező kozmopoliták szeretnek esztétikailag tetszetős képeket posztolni a divatos, felkapott, Monsanto-mentes összetevőkből készített ételeikről, az egész közösségi média szerte. Néha ezt egészségügyi okokból teszik, néha nem. De akárhogy is, ez még mindig elég abszurd.

Vegyük a quinoa példáját. Ezzel a dél-amerikai gabonával egy hippi barátom ismertetett meg, aki hétvégente előszeretettel sétál mezítláb az angol vidéken, és az „energiáról”, valamint az „univerzumról” beszél, minden irónia nélkül. Peru és Bolívia egyes részein, ahol évezredek óta termesztik, a quinoa ugyanúgy a helyi táplálkozás egyik sarokkövévé vált, akárcsak a rizs Ázsiában vagy a kenyér Európában. Azonban a nyugati kereslet megnövekedésének következtében az ára 2006 és 2013 között megháromszorozódott.

Ennek az időszaknak a végére a quinoa drágább lett Limában, a perui fővárosban, mint a csirke, nem beszélve arról, hogy a kínálat is csökkent, mivel nagyobb haszonnal kecsegtetett azt a pénzes tengerentúli piacokra exportálni. Ez arra kényszerítette a helyi lakosságot, hogy a pénzéből olcsó, nyugati gyorsételeket vásároljon, mert csak azokat tudta megfizetni. Ennyit az egyetemes szeretet hippi ideájáról.

Van ebben valami szörnyen ironikus. A középosztálybeli liberálisok, akik vegán kávézókban fogyasztják el villásreggelijüket, és képeket töltenek fel a quinoa salátájukról vagy avokádós pirítósukról az Instagramra, valószínűleg úgy tekintenek az étkezési szokásaikra, mint a belső nyitottságuk jelére, pedig ez valójában vitathatatlanul a gyarmatosítás legújabb változata. Ahogyan a britek kifosztották Indiát annak teájáért és fűszereiért, úgy ez a modern berendezkedés is az erősebb pénzügyi hatalmak fölényét biztosítja a szegényebb és kétségbeesett kisebb hatalmak felett. Persze van egyfajta gazdasági csere, és azért nem hasonlítható a rabszolgaság borzalmaihoz, de attól ez még mindig tiszta kizsákmányolás. A pénz csak egy civilizált felszínt biztosít neki, és arra szolgál, hogy egy kissé megnyugtassa a lelkiismeretünket."

A teljes cikk a Latin-Amerika Társaság honlapján olvasható. 

Mivel az idei tavasz és nyár is meglehetősen csapadékos volt eddig, szép számmal jelentek meg az erdei és mezei gombák. Teli a piac vargányával, galambicával, de van szegfűgomba is. No és rengeteg a rókagomba - épp ezért most az ára sem olyan őrült magas. Mivel volt készen ebédünk, csak pár darabot vettem a vacsorára készítendő krémhez.

Hozzávalók 4 főre:
15 dkg rókagomba
1 evőkanál barna vaj, de a sima is jó (mégis, ha tudsz, használj tisztított vajat, karamelles íze tökéletesen kiegészíti és erősíti a rókagomba ízét)
1 mascarpone (25 dkg)
20 dkg brinza (juhtúró)
1 nagyobb gerezd fokhagyma
só, pár csepp citromlé

A gombát tisztítsd meg, vágd kisebb darabokra. A fokhagymát pépesítsd vágódeszkán kés élével. Egy kisebb serpenyőben a vajon kevés sóval süsd meg a gombát, egészen addig, míg levet ereszt, aztán a levét fője el, s piruljon is meg kissé a gomba. Zárd alatta a lángot, tedd hozzá a fokhagymát és kevergesd, míg kissé meglágyul markánssága a forró serpenyőben. Aztán tedd át egy késes aprítóba vagy turmixba, pörgess rajta kettőt-hármat míg jó apró lesz a gomba - majdnem pépes -, s végül add hozzá a túrót, mascarponét is, sózd, pici citromlét is cseppents hozzá, s kevertesd el jól a masinával.

Tipp: a krém gép nélkül is készíthető, csak akkor a gombát, még mielőtt sütnéd, aprítsd jól össze vágódeszkán.

Pirítóssal, vagy sütőben natúr sült újburgonyával isteni. Kínálj hozzá paradicsomot, uborkát, újhagymát, csípős zöld paprikát.

Ezt a krémet készítheted vargányával, szegfűgombával, fekete tölcsérgombával, őzlábbal, vagy más, ízletes erdei gombával is.

Magyaros tökleves

Alaptételem, hogy ételt nem dobunk ki. Ez tehát egy újabb maradékmentesítős recept. És bizton mondhatom: nagyon, nagyon finom lett. Csak egy adag maradék tökfőzelék szükséges hozzá. Van egyébként egy hűsítő, hideg változatom is, itt találjátok. Ez most egy meleg leves, magyaros kontúrokkal.

Hozzávalók 4 főre:
1 adag maradék jó kapros tökfőzelék
2 gerezd fokhagyma
10-15 dkg füstölt száraz pirospaprikás parasztkolbász
2 evőkanál hidegen sajtolt repce olaj
2 kisebb-közepes burgonya (olyan 20-25 dkg)
2 tojás megfőzve
só, frissen őrölt bors
1 evőkanálnyi friss csombor (borsikafű) összevágva vagy
1 evőkanálnyi friss erdélyi tárkony összevágva
és ha szükséges pár csepp ecet a végén hozzáadva
a tálaláshoz tejföl

A burgonyát tisztítsd meg, vágd kis (olyan 1cm-szer 1 cm-es) kockákra. Az olajat langyosítsd egy közepes fazékban, és futtasd meg rajta a karikákra vágott kolbászt és az apró kockákra vágott fokhagymát. Öntsd fel körülbelül 2 liter hideg vízzel, tedd bele a burgonyát, sózd, borsozd, fűszered csomborral vagy tárkonnyal és főzd puhára. Amikor kész, keverd hozzá a maradék tökfőzeléket is, és a kockázott főtt tojást is. Hagyd újra felforrni, és már készen is van. 

Kóstold, ha valami hiányzik, pótold: só vagy egy csepp ecet esetleg (ugyan a tökfőzelékben is van egy kevés, de lehet hogy a kész levesbe még kell egy kicsi), mert úgy finom, ha enyhén savanykás. Kínáld tejföllel.

A recept cukkinivel is működik, ha abból készítetted előzőekben a főzeléket.

Anthony Bourdain

Remek fickó volt. Sokszor nyers és bárdolatlan, de mindig őszinte. És végigcsinálta. Kő keményen. Nem divatból lett az, aki. Nem úgy adott ki könyveket (jó könyveket!), hogy pár év bloggerkedés vagy tévés celebeskedés után már szakácsnak képzelte magát.  Utálta a trendi sznobságokat. Kedvelte az egyszerűséget. 

Én személy szerint nagyon szerettem. Kevesen képesek megőrizni önmagukat, az egyéniségüket az után is, hogy felkapja őket a média. A Nem séfnek való vidék című műsorát kifejezetten színvonalas képírásnak, valódi értéknek tartom. Olyan tömören és lényeglátóan tudott bepillantani a kultúrák felszíni rétegei mögé az ételeken keresztül, ahogyan kevesen. Nem csak az érdekelte, mit eszik, hanem a környezet is: az emberek, a történelem, politika, társadalom is.

Hiányozni fog. Nagyon.

"Érzékenysége, empátiája, folyamatos reflexiója lehetővé tette, hogy átadja a terepet azoknak, akik nem voltak szem előtt, akik a partvonalra sodródtak, akik mások voltak. A reflektorfényt nem magára, hanem azokra a kultúrákra, konyhákra, hagyományokra és emberekre irányította, amelyeket bemutatott. Ezt a stratégiát követte akkor is, amikor a szexuális zaklatások áldozatainak adta át a szót, miközben vizsgálta a saját helyét is ebben a bonyolult társadalmi-kulturális mátrixban. „Azt hiszem, sok más férfihez hasonlóan én is felülvizsgálom az életemet. Visszatekintek, ahogy remélem sok más férfi is így tesz ebben az iparágban, és elgondolkodom – nem feltétlenül azon, hogy mit tettem vagy nem tettem, hanem hogy mit láttam, és mit hagytam figyelmen kívül. Mi az, amit nem vettem észre?” – avatta be a Daily Beast újságíróját az elmélkedéseibe egy áprilisi interjúban."

Teljes cikk a HVG-n.

A dohogó Bourdaint hallgatva az embernek mégis az a benyomása, hogy ellenérzései hiteles forrásból táplálkoznak: a főzés örömének szeretetéből. Annyira szereti az ételt, hogy nem engedi, hogy perverzek férkőzzenek a közelébe. A leendő séfeknek, profi vagy amatőr szinten, ugyanazt az egy dolgot tanácsolja:

“Az alapok elsajátítása ismétlés útján. Csináld meg újra és újra, b*szd el, csináld meg újra. Ésszerű elvárásaid legyenek. Annak láss neki, amit úgy érzel, meg tudsz csinálni. Légy engedékeny. Légy rugalmas. Attól valaki nem lesz jobb szakács, hogy valami vacakot meglocsol szarvasgombaolajjal, vagy kalácstésztában tálalja. Attól lesz jobb valaki, hogy egyre ügyesebb és okosabb lesz.” Bourdain bevallása szerint csak annyit szeretne elérni, hogy “minden jóérzésű, a kertjében grillező ember tisztában legyen vele, hogy felszeletelés előtt a steaket pihentetni kell.”

Amikor arról kérdezem, hogy nem válik-e mindez egy idő után unalmassá – hogy a világhírű séfek vajon nem vesztik-e el érdeklődésüket az alapok iránt -, hirtelen átszellemültté válik. 

“Tudod, tésztafőzésnél, amikor még al dente, kiveszed a forró vízből, és átteszed az edénybe, amiben a szósz van, és ott fejezed be a főzést, akkor eljön a pillanat, amikor a tészta beszívta magába a szószt, egy kicsit “felül” az edényben, hogy szinte ki lehet belőle emelni és rá lehet halmozni a tányérra. Ebben a pillanatban valami olyasmi történik, aminek semmi köze a szakács technikai ügyességéhez. Egyszerűen megtanulta a hosszú idők és a sok ismétlés során felismerni, mikor jön el ez a csodálatos, fantasztikus pillanat: a pasta elkészült.”

Egy pillanatra megáll, mielőtt visszatér a földre. “Basszus, ez az igazi csoda.”

A teljes cikk itt olvasható.