Van egy perc, amikor gutaütötten áll a délután. Még a bogarak titkos,
rejtett, parányi mozgása is megszűnik abban a pillanatban; megtorpan a
munkálkodó természet; a teremtés a káosz szélén tántorog, az asszonyok
pedig egy csepp nyállal a szájuk szélén felülnek az ágyban, az arcukra
virágot hímzett a párna, fuldokolnak a hőségtől és a bosszúságtól; és
ezt gondolják: „Még mindig szerda van Macondóban.” És akkor ismét
lekuporodnak a sarokba, egybefonnak álmot és valót, és hallgatólagos
szövetségként továbbszövik a suttogást, mintha a falu minden asszonya
egy hatalmas vászonlepedőt szőne közös erővel.
(G. G. Márquez)
Morzsás sült salátát akartam ma készíteni, de mivel igazi kerti salátát vettem, itthon derült ki, hogy bizony alaposan átnézendő. Így nem tudtam egyben hagyni a szívét, úgyhogy leves lett belőle. Meg amúgy is volt egy nagy csokor kaprom is, amit el kellett már használni. Végül is, krémlevest bármiből lehet főzni, nem igaz? 😊
Hozzávalók 4 főre:
2 kisebb fejes saláta
1,8 l víz (ennek egy része nálam ma krumpli főzőlé volt, de dobhattok bele egy zöldségleves-kockát nyugodtan alaplé gyanánt)
6 gerezd fokhagyma
3 szál újhagyma zölddel együtt
1 nagy csokor friss kapor
só
frissen őrölt bors
2 tojás sárgája
2 dl natúr joghurt (plusz egy kevés a díszítéshez)
1 púpos evőkanál liszt
1 teáskanál kristálycukor
1 teáskanál fehérborecet
(feltétnek: pirított kenyérkockák, vagy szalonnapörc vagy fürjtojás, vagy sajt, olívaolaj, stb...)
Föltettem a vizet forrni, közben a salátát alaposan megmostam, és nagyobb kockákra vágtam. Mikor már gyöngyözött az alaplé, beletettem a salátadarabokat, a darabolt újhagymát, fokhagymát is, kaprot is, és sóztam, borsoztam, hagytam főni 10 percig, aztán turmixoltam. Visszatettem a tűzre és kikevertem a habarást: a tojások sárgáját elkevertem a joghurttal, majd a liszttel is csomómentesre. (A tojás sárgája azért ajánlott a habarásba, mert így nem csapódik ki a levesben a joghurt. És sűríti is, krémesíti is.)
A levest levettem a tűzről, és egy merőkanálnyit a habarással jól elkevertem, majd hozzáadtam a leveshez, és szintén alaposan elkevertem. Már nem tettem vissza a tűzre, csak ízesítettem kevés cukorral, ecettel. (Ha visszatesszük és felforr, megfő benne a tojás, és az nem szép és nem krémes habarás fog eredményezni.)
Bármilyen feltéttel tálalható, díszíthetjük plusz joghurttal, olívaolajjal. Mi önmagában ettük, tökéletes volt így is. Hidegen is kitűnő leves. (Ha eredetileg is hideg levesnek szánnám, akkor nem tennék lisztet bele, csak a tojássárgákkal elkevert joghurttal sűríteném.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése