A bor-országok és a borvidékek mind idillikusak. A szőlőtáblák
között lágy füves utak, mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt
hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember
bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok.
(Hamvas Béla: A bor filozófiája)
Hőségben ez az egyszerű kis étel maga a
mennyország. Legjobban a szőlőhegyen esik, ahol szedem a szép vadszőlő-leveleket. Elfogyasztani is ott a legnagyszerűbb, árnyas fa alatt, a teraszon. Hűs és savanykás ízével olyan érzést kelt, mintha most lépnék ki a hullámokból, felfrissülten, újjászületve. Egy-két pohár pincehideg száraz fehérborral kísérve az igazi, nem is: a bor elhagyhatatlan mellőle. Ez szentnégyesség.* A nyár, az étel, a bor és a Balaton (vagy a tenger... ♡), és Isten országába kerültél, drága barátom.
Hozzávalók:
kb. 60-70 tenyérnyi szőlőlevél (legjobb a vadszőlőlevél, mert szép kerek és nincs permetezve),
30 dkg rizs (barna rizzsel is isteni csak kicsit nehezebb betölteni, mert nem ragad annyira össze),
1 nagyon nagy fej vöröshagyma (vagy kettő kisebb-közepes),
só,
tetszés szerint fűszerek (az eredeti kaporral és mentával készül)
amivel most én ízesítettem a rizst:
frissen tört bors,
frissen tört koriandermag,
friss vágott menta,
friss vágott szurokfű (oregano, ez szárítottan is nagyon jó bele),
olívaolaj,
citromlé.
A szőlőleveleket fél percre forrásban lévő vízbe teszem. Így válik göngyölhetővé.
A rizst kockákra vágott vöröshagymán dinsztelem pár
percig, a hagyma üvegesedéséig, aztán fölöntöm dupla mennyiségű vízzel, és
fűszerezem. (Én egy leheletnyi cukrot is tettem bele, a rizs édes ízét kicsit
kihangsúlyozza, a citrom fanyarságát viszont kicsit ellensúlyozza.) Fedő alatt
kis lángon főzöm, míg a majd' az összes vizet magába nem szívja. Leveszem a
tűzről és hagyom fedő alatt puhulni kis ideig, aztán a fedőt leveszem, hagy hűljön. Nem
baj, ha a rizs kicsit kemény marad.
Hűlés után betöltögetem a szőlőlevelekbe, amiknek a
szárát konyhai ollóval levágom. A száras felével rakom magamhoz közelebb a tányéron és a levél belső fele van fölfelé, mert ebbe kerül a töltelék, ami a göngyölés után úgy néz ki, hogy a szőlőlevél külseje kerül így kívülre.
Teszek rá egy kis hengernyi rizst, és a két oldalsó szélét hajtom először rá a
töltelékre, aztán magamtól indulva föltekerem. Így a levél csúcsa lesz kívül.
Egy akkora edénybe sorakoztatom a kis hengereket jó szorosan egymás mellé,
amekkorába belefér egy lapostányér vagy egy kistányér. Ugyanis rá kell tenni a
kis tekercsekre, nehogy szétnyíljanak. Tehát ha van széles és nagy levesfőző edényünk, az a jó. (Mennyiségtől függ, ha sokat készítünk,
akkor nagy lábos és nagytányér kell, ha kevesebbet, akkor kisebb lábos és
kistányér.)
Ha mind megvan, akkor óvatosan fölöntöm annyi vízzel,
amennyi pont ellepi, kevés olívaolajat is öntök hozzá, citromlét is facsarok
bele és megsózom. Most jön rá a tányér. Kicsit rá lehet nyomni, de csak
finoman. Forrás után lassú tűzön, fedő alatt főzöm kb. 20-25 percig, majd hűlni
hagyom egy órát fedő alatt, majd fedőt, tányért levéve róla egészen hagyom kihűlni. (Melegen is
fogyasztható egyébként, citrommártással.)
Ha már langyos, átpakolom egy fedeles jénaiba a kis
hengereket, és hűtőbe teszem.
Nyári melegben nagyon üdítő és könnyű finomság,
előételnek is kiváló. Tálalni úgy szoktam, hogy jó alaposan még meglocsolom
extraszűz olívaolajjal is, és citromlével is. Lehet mellé újhagymát,
paradicsomot, olajbogyót is adni.
* Hamvas Bélát olvasva mindehhez, az meg már a tökéletesség, a legtöbb, ami ezen a Földön megadathatik. :)
