*
Kókusz cica híres lett! :)
Ismét - legnagyobb meglepődésemre - bekerült egy képem a Magyar Trikolor tizenkét hónapja című naptárba. Először 2007-ben pályáztam, a legelső kiadványba. Akkor kaptam meg a kis fényképezőgépemet, talán ha 3 napja lehetett nálam. Az a kép tulajdonképpen a legelső fotóm volt... Május elejénél a kicsi kép, a színes paprikákból és fokhagymából kirakott magyar zászló. (Ha rákkattintasz a képekre, nagyobban is láthatod őket.)
A 2010-es naptárba már nagy képpel kerültem be - és naná, hogy cicástul... :)
A kép a tavalyi nyaralásunk alkalmával készült, Badacsonytomajban. Van egy nagyon kedves család, náluk szoktunk nyaralni ha nagyobb társasággal vagyunk. Gyönyörű helyen laknak, a kert a Badacsony lábánál fekszik. Reggel, mikor a kerti kis kiülőben kávézom - a heggyel szemezek és beszélgetek... Még a sasokat is látni, ahogy köröznek méltóságteljesen.
Meglepődtem. Nagyon. :)
Ezúton is felhívom minden fotózni szerető figyelmét a pályázatra. Lehet küldeni anyagokat, csak bátran erre a címre: http://www.magyartrikolor.com/
*
2009. augusztus 26., szerda
2009. augusztus 24., hétfő
Szabolcsi töltött káposzta
Egyszer a világ egyik leggazdagabb emberének, egy hercegnek a vendége voltam. Harminchat kastélya volt Itáliában, gyárai és páratlan műkincsei.
Bejött az egyik kertésze. A gazda valamit súgott a fülébe. A kertész sejtelmesen elmosolyodott, „Értem, signor!", jelezte cinkos tekintete, s bólintott. Majd eltűnt. Hamarosan megjelentek a pincérek, libasorban. Letettek elénk két óriási, gőzölgő fazekat. A szakács is velük jött. Mint egy művész, aki remekművet alkotott, vagy még inkább egy izgatott bűvész, aki most elővarázsolja a semmiből a csodálatos nyulat. A főinas csettintett az ujjaival. Ez volt a jel. A pincérek ütemre, mint a táncosok, egy emberként mozdultak... hopp!... Lekapták a fazekakról a fedőket.
Mi ez? Mi ez a Csoda? Mi lehet ennek a dúsgazdag mesevilágnak az ünnepélyes főattrakciója? Mindenki a tányérjára meredt.
Kaptunk egy-egy nagy kanál főzeléket.
A gazda szeme titokzatosan csillogott. Föltette a nyakába a monogramos szalvétát, s gyermeki büszkeséggel azt mondta:
- Jó étvágyat!... Úgy egyék, kérem, hogy ez az én káposztám! Ezzel azt akarta mondani, hogy ez nem a piacról, hanem a saját birtokáról való.
Mintha a herceg szívét ettük volna.
(Müller Péter: Varázskő)
Milyen jó, hogy még megvan a régi receptes füzetem... Följegyeztem benne minden otthon készült, jellegzetesebb ételt.
Nagyanyámék Alföldön laktak. Valahányszor mentünk hozzájuk - és az minden évben egyszer biztosan volt - ezt a töltött káposztát készítette. Arrafelé ez az étel nem hiányozhat a vendéget váró terített asztalról.
Nagyi nyári töltött káposztának hívta, mert édeskáposztából készül és paradicsomlével van savanykássá téve. Valóban igazi könnyű nyári étel. Ha kenyér nélkül fogyasztjuk, diétásnak is mondható. Egyáltalán nem nehéz, nem laktató - tényleg könnyű és finom.
Hozzávalók 5-6 főre:
A töltelékhez:
50 dkg darált sertéshús,
1 nagyobb fej káposzta (vagy 2 kisebb)
7 evőkanál rizs vagy árpagyöngy (főttlenül),
1 gerezd fokhagyma,
1 tojás,
1 evőkanál zsír vagy olaj,
só, frissen őrölt bors,
2 csapott teáskanál pirospaprika,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 csapott teáskanálnyi mozsárban frissen őrölt koriander- és köménymag keveréke,
2 dl víz.
A levéhez:
egy kisebb fej vöröshagyma,
1/2 liter natúr paradicsomlé (ha házi, lehet 1 liter is),
kb. 1 és 1/2 liter víz vagy ennyi az abálóléből (a vízből, amiben a káposztaleveleket főztük),
1-2 ágacska csombor (borsikafű) vagy tárkony vagy kaporral is isteni
1 babérlevél,
2 szem szegfűbors,
5-6 szem egész feketebors.
Föltettem egy nagy fazékba kissé sós vizet forrni.
Közben megcsinálom a levelekbe valót, mert nem árt, ha áll egy kicsit - a rizs így némi nedvességet be tud szívni addig is. A töltelék ugyanúgy készül, mint a hagyományos töltött káposzta esetében. A húst kézzel jól összedolgoztam az apróra kockázott közepes fej vöröshagymával, a lereszelt fokhagymával, tojással, rizzsel, pirospaprikával, őrölt borssal, sóval, koriander és köménymaggal és 2 dl vízzel. Sokan nem tesznek a töltelékbe tojást. Úgy is tökéletes, ha a töltést profin tudjuk csinálni. Én szoktam tenni tojást, mert ha nem elég a káposztalevél, akkor a maradék tölteléket gombócként szoktam beletenni a káposztába, és akkor kell bele a tojás. Ha vizet adunk a töltelékhez a tojás mellé, akkor nem lesz kemény, észre sem lehet venni, hogy tojást is tettünk bele. Olyan "tocsogósnak" kell lennie a tojásos tölteléknek - ahogy anyukám mondta mindig.
Még egy variáció: a töltelékbe való hagymát, fokhagymát meg is dinsztelhetjük kevés sóval és úgy adjuk a töltelékhez, van aki így készíti.
Lehet sósabb, mert úgyis kifő majd belőle a sósság egy része.
A káposztát körben beszurkáltam a torzsa körül, hogy a levelek könnyen leváljanak róla. Egy hosszú nyelű húsvillát beleszúrtam a torzsába és a forrásban lévő vízbe tettem az egész fejet 3-4 percre. Ekkor kivettem, és a felső leveleket levettem róla. Ismét visszatettem a forrásban lévő vízbe a káposztafejet 3-4 perce, majd leszedtem a következő réteg levelet. Ezt addig csináltam, míg elegendőnek ítéltem a levelek számát a töltelékhez. Nekem most 34 kisebb töltelék lett a fent írt mennyiségből úgy, hogy felezett levelekbe töltöttem.
Mikor megvannak a levelek kicsit hagyom hűlni őket, aztán a főerénél középen elvágom félbe úgy, hogy az eret ki is vágom. Véleményem szerint az igazán finom és gusztusos töltött káposztában kicsi töltelékek vannak. Én ezért mindig felezett vagy negyedelt leveleket használok. Ha spórolni akarunk a töltögetéssel, ne főzzünk töltött káposztát. Mert ennek az ételnek a sok kis guszta töltelék a lényege.
Töltés:
Bal kézbe veszem a fél levelet úgy, hogy a testem széle felől legyen a káposztalevél széle is, tehát a vastagabb, ere felőli rész van befelé. Teszek rá egy kevés tölteléket, aztán elkezdem föltekerni úgy, mint egy süveget. Tehát a belső, vastagabb része lesz a tölcsér alja. Mikor körbeérek, a lelógó vékonyabb káposztarészt befelé nyomkodom, a töltelékbe. Így tökéletes gúla alakú lesz, középen egy mélyedéssel. Ugyanúgy, mint a töltött paprikánál, az ujjam helyét itt is meghagyom középen, mert a rizs meg fog dagadni.
Az összes tölteléket így elkészítem. Aztán a maradék káposztát félbevágom, majd megint félbe és aztán fél centis csíkokra.
Egy nagy lábos aljára teszek egy kevés zsírt, aztán elterítem rajta az aprókáposzta felét és a kis fej vöröshagyma felét is, amit apró kockákra vágtam.
Erre jönnek a töltelékek, jó szorosan egymás mellé. A tetejére ismét aprókáposzta kerül, a kis vöröshagyma másik, szintén apróra kockázott felével. Mindezt felöntöm paradicsomlével. Ha házi, akkor mehet egy liter rá, ha bolti, akkor fél liter is elég. A házi paradicsomlé ugyanis kevéssé tömény, kevéssé sűrű mint a bolti. Nem kell nagyon paradicsomosnak lennie. (Az enyém most kicsit paradicsomosra sikeredett, de ennyire nem kell.)
És hozzáöntök még annyi vizet, amennyi ellepi. Sózom és egy kistányérat ráteszek, hogy a töltelékek ne jöjjenek fel a felszínére. Fedő alatt főzöm, forrástól számítva 25-30 percig. Aztán lezárom a tüzet alatta, de hagyom még egy félórát fedő alatt. Tökéletesen bepuhul a rizs így a töltelékben. Teljesen fölösleges tovább főzni, csak túlfőznénk.
Friss fehérkenyérrel tálalom.
Van, ahol tejfölt is kínálnak hozzá.
Ezt az ételt készíthetjük kovászolt káposztából is. Ugyanúgy készül, mint a kovászos uborka, csak a káposztát csíkokra vágva tesszük üvegbe. Így még savanykásabb, pikánsabb, frissebb finomság lesz a végeredmény. Én nyáron ezt szoktam csinálni, télen pedig a füstölthúsos-savanyúkáposztásat.
2009. augusztus 22., szombat
Halászlé
.
Pablo Neruda: Óda az angolnaleveshezChile
viharzó
tengerében
ott él a rózsás
congrio, e hófehérhúsú
angolna-óriás.
És a chilei
fazekakban
a parton,
ott születik belőle
a tápdús, teli, sűrű
leveske.
Behozzák a konyhára
az angolnát, lenyúzzák,
úgy hámlik le iromba bőre,
akár a kesztyű,
és azonnal
itt láthatod
a tenger e drága-fürtű
gyümölcsét, az angolna zsenge
húsát,
mezítelen,
étvágyunkat
szolgálni készen.
No most vedd
a fokhagymát,
először
csak símogasd meg,
szívj egyet dühöngő illatából,
aztán felszeletelve vesd be hagymával és paradicsommal
a levesbe,
míg csak a hagyma
nem pirul aranyosra.
S miközben
így párolódnak
a gőzben a királyi garnélarákok,
s már mikor éppen,
betelni készen,
az ízek összefőnek
a lében,
melyben az óceáni dedvek
s a hagyma fényén átszűrődő
tiszta víz keverednek,
akkor merüljön el benne az angolna dicsőséggel,
hogy a fezékben
zsugorodva
magát olajjal teleszíjja.
Most már csak egy kell,
hogy az egészbe loccsanjon némi tejfel
mint egy tártkelyhű rózsa,
és lassu tűzön
főjjön a drága,
míg a levesben
forrón kibomlik
Chílének minden aromája,
és asztalodra
kerül, frissiben egyesítve,
a föld s a tenger
ezernyi íze,
hogy e ritka fogásban
a mennyeket megismered.
(Somlyó György fordítása)
Tegnap levest kívántam. És a halat is kívántam. Egyértelmű volt: halászlére vágyom.
Szerencsére a piacon kaptam friss pontyot is hozzá. Ha tehetjük, bográcsban főzzük, úgy az igazi.
Hozzávalók 4 főre:
1 nagy pontyfej (kb. 50 dkg),
4 pontypatkó,
1 pontyuszony,
2 "csont", vagyis a gerinc, amiről lefejtették a halhúst (elhagyható, csak halboltokban lehet, ha lehet hozzájutni),
1 keszeg vagy kárász
1 paradicsom,
1/2 csöves zöldpaprika,
1 cseresznyepaprika,
2 nagy fej vöröshagyma (30-40 dkg),
1 evőkanál pirospaprika,
só,
1 evőkanál sóban eltett darált kápia- vagy pritaminpaprika (édes anna vagy erős pista),
1 nagy gerezd fokhagyma
1 teáskanálnyi növényi olaj (elhagyható, de szebben kijön a paprika színe, és nem mindig elég zsíros a halhús)
A vöröshagymát szeletekre vágtam, a paradicsomot, paprikát szintén és a kárásszal, halfejjel, farokkal és gerinccel együtt föltettem főni. Sóztam, hozzáadtam a fele pirospaprikát és a darált paprikát is, valamint a bevagdosott fokhagymagerezdet is.
Másfél-két órán át főztem viszonylag nagy tűzön: az a jó, ha lobog és forr.
Másfél-két órán át főztem viszonylag nagy tűzön: az a jó, ha lobog és forr.
Mikor elkészült, a levét egy sűrű szűrőn átszűrtem. Mikor készen volt a sima alaplé, újra fölforraltam, a pirospaprika másik felét is beletettem. Mikor forrt, a halszeleteket is beleengedtem a lébe és forraltam kis lángon még 5 percig, míg a halszeletek megfőttek benne.
Tálalhatjuk kenyérrel vagy gyufatésztával.
Megjegyzés: a halászlét NEM turmixoljuk! Felejtsük el a vendéglőkben kapható sűrű, főzelékszerű halászlevet. A jó halászlé attól jó, hogy benne van a halak íze, hogy harmonikus, kissé csípős, és nem attól, hogy halszálkaturmix. Ha halat is akarsz enni benne, tegyél bele több pontypatkót, vagy olyan haldarabokat, amiket direkt evésre szánsz, és ezeket csak a végén főzd bele.
2009. augusztus 20., csütörtök
Szilvás gombóc
Íme a Föld.
Sose lehet tudni, hogy hol van a fent és lent.
Íme az ember.
Nem lehet látni, de ott van a lényeg benn:
Van-e titka?
Van-e íze?
Van-e szíve, ami jó?
Van-e magja?
Van-e még egy?
Van-e húsa olvadozó?
Ember, mint a Föld olyan,
Gombócnak is lelke van!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó!
Felszín édes hó...
Rajta aranyszínű morzsa!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó,
Megkóstolható!
Sose lehet tudni, hogy hol van a fent és lent.
Íme az ember.
Nem lehet látni, de ott van a lényeg benn:
Van-e titka?
Van-e íze?
Van-e szíve, ami jó?
Van-e magja?
Van-e még egy?
Van-e húsa olvadozó?
Ember, mint a Föld olyan,
Gombócnak is lelke van!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó!
Felszín édes hó...
Rajta aranyszínű morzsa!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó,
Megkóstolható!
Benne van a kenyér, benne van a víz!
Benne van a tudás, benne van az íz!
Benne van az idő, benne van a só!
Benne van a válasz: embernek lenni jó!
Benne van a tudás, benne van az íz!
Benne van az idő, benne van a só!
Benne van a válasz: embernek lenni jó!
jó, jó, jó,jó
Rajta hó, ami tűzforró,
jó, jó, jó jó
Olyan illatosan olvadó!
Jó, jó, jó, jó!
Ez egy jóízű kisbolygó!
Jó jó, jó, jó
Gomboóóc!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó
Jaj, jaj, jaj de jó!
Szilvásgombóc!
Rajta hó, ami tűzforró,
jó, jó, jó jó
Olyan illatosan olvadó!
Jó, jó, jó, jó!
Ez egy jóízű kisbolygó!
Jó jó, jó, jó
Gomboóóc!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó
Jaj, jaj, jaj de jó!
Szilvásgombóc!
(Sztevanovity Dusán, Presser Gábor; A padlás)
Húsz év alatt megszámlálhatatlan vélemény, nyilatkozat született A padlásról. Ha kérdezték tőlem sikerének titkát, azt válaszoltam, nem tudom. Pedig gondoltam valamire, de nem mertem elmondani.
Ünnep van. Nem is akármilyen. Hadd fecsegjek egy kicsit, mintha a sokadik pohár után lennénk.
Ünnep van. Nem is akármilyen. Hadd fecsegjek egy kicsit, mintha a sokadik pohár után lennénk.
Idegenként érkeztünk ebbe az országba, apámat pár év múlva elvitte a politikai foglyokat gyűjtögető fekete autó. Körülöttem mindenki sírt, kesergett. Csak a nagymamám tartotta magát. Nem... Csak a nagymamám hite volt elég erős ahhoz, hogy megőrizze életerejét, humorát. Ő magyarázta nekem, hogy bármilyen gonosz és ostoba a világ ott kint, a jó itt van a falakon belül, a családban, a lelkünkben. És ez nagy erő, mert képes átlépni a sötétségen, és ott túl a felhőkön megtalálja a békét, elragadott szeretteinket. Tudom, Isten világáról beszélt, de nekem mesekönyveim manói, varázslói, törpéi és óriásai népesítették be ezt az elképzelt utazást. Később, az egyetemen tanultam a világmindenség fizikájáról, a végtelen űrről és a fekete lyukakról. Tudtam, hívő nagymamám és a tudomány világa összeér egymással. Csak kell egy hely, ahol átléphetünk az egyikből a másikba. Egy hely, ahol az embereket a barátság, a szeretet olyan erősen fűzi össze, hogy hiába dörömbölnek otthonunkon nagy fekete autók gazdái - akár börtönbe, akár a túlvilágra akarnak vinni valakit - sohasem szakíthatnak el bennünket egymástól.
A premier szünetében egy elismert dalszövegíró megkérdezte tőlem, mit akar, miről is szól ez a darab? Akkor csak zavartan mosolyogtam, arra gondolva, mi lesz ebből, ha még ő sem érti?! Húsz év múltán bevallom: A padlással csak azt szerettem volna elmondani, hogy a világból sohasem hiányzó T. Müllerek bármennyit pusztítanak, hazudnak, ármánykodnak; nem nyerhetnek. Addig nem, amíg vannak Mamókák, akár a valóságban, akár csak az emlékeinkben. Bármilyen fájdalmas volt elbúcsúzni a nagymamámtól, az édesapámtól, az összetartozás érzése, amit örökül rám hagytak, minden jó forrása az életemben. Ebből szeretne A padlás valamennyit továbbadni a közönségnek. Ha ez sikerült - nem vágytam többre.
A premier szünetében egy elismert dalszövegíró megkérdezte tőlem, mit akar, miről is szól ez a darab? Akkor csak zavartan mosolyogtam, arra gondolva, mi lesz ebből, ha még ő sem érti?! Húsz év múltán bevallom: A padlással csak azt szerettem volna elmondani, hogy a világból sohasem hiányzó T. Müllerek bármennyit pusztítanak, hazudnak, ármánykodnak; nem nyerhetnek. Addig nem, amíg vannak Mamókák, akár a valóságban, akár csak az emlékeinkben. Bármilyen fájdalmas volt elbúcsúzni a nagymamámtól, az édesapámtól, az összetartozás érzése, amit örökül rám hagytak, minden jó forrása az életemben. Ebből szeretne A padlás valamennyit továbbadni a közönségnek. Ha ez sikerült - nem vágytam többre.
(Sztevanovoty Dusán)
Azt hiszem, nincs ember, aki ne ismerné és szeretné. A magyar konyha nagy klasszikusa.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)