Sütőtökös gnocchi zsályás vajjal

Elhiszek mindent, amit csak mondanak nekem. Szeretem, ha szokatlan dolgokat hallok. Álmélkodásra való képességemnek nincsenek határai. Nincs, ami hidegen hagyna. Épp ellenkezőleg: óvakodom, nehogy a képzeletemet bármi is korlátok közé szorítsa. Nem az a dolgom, hogy mindenben rendet teremtsek: a magam világa is kusza és változékony. Annyi biztos, hogy nem vagyok a világos gondolkodás embere, fenntartom magamnak a jogot, hogy ellentmondjak önmagamnak. Nem szándékozom hagyni, hogy megfosszanak attól a jogomtól, hogy ostobaságokat beszéljek, és teljes tisztelettel kérek engedélyt, hogy olykor-olykor tévedjek.

(Federico Fellini)

Nagyon szeretem a sütőtököt. Gondolom ezzel többen is így vagyunk... Mindig tartok itthon készleten egy-két darabot és ha fogy, azonnal pótolom. Bár sokáig eláll - a természet a legjobb csomagolóanyagba öltöztette - és az almáriumpolcon is jól mutat. Tegnap ebédre sütöttem magamnak egyet, de ezzel a példánnyal úgy jártam, hogy nem volt igazán édes. Csak pár kanállal fogyott belőle, pedig legeslegjobban így alanatúre, egyszerűen megsütve szeretem. Sajnáltam kidobni. Nemrégiben ment a paprika tévén David Rocco édes élet sorozata, abban láttam a sütőtökös gnocchit. Rá is kerestem a receptre a neten, és Dolce Vitánál - nomen est omen - találtam rá. Csak annyit mondhatok: isteni finom! És ismét egy karamellizált vajas recept. Mostanában nagyon rákattantam, hiába. Isteni tud lenni.


Hozzávalók 4 főre:

1 nagy kanadai sütőtök (kb. 1 kg),
3 közepes burgonya (kb. 30-35 dkg),
1 tojás,
1 púpos evőkanál búzadara,
liszt, amennyit a tészta felvesz (kb. 40 dkg),
8 dkg vaj,
12-15 zsályalevél (friss).



A sütőtököt forró sütőben megsütjük, körülbelül 30-40 perc kell neki. Hagyjuk kihűlni. Közben a kockákra vágott burgonyát sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük és krumplinyomóval szép simára összetörjük. Hagyjuk kihűlni. Elkészítjük a zsályás vajat is, lásd lentebb. Majd egy nagy tálba tesszük a tök kikapart húsát, amit szintén a krumplinyomóval pépesre alakítunk. Hozzátesszük a krumplit is, a tojást, egy kevés búzadarát, sót, és annyi lisztet, amennyit felvesz. Sok kell hozzá, jó bő 40 dkg biztosan. Mikor már összeáll a tészta, lisztezett gyúródeszkára tesszük és még egyszer egy kevés liszttel összegyúrjuk. Nem kell keménynek lennie, csak álljon össze lágyan, de formázhatóan.
Sodrófával kinyújtjuk fél centi vastagra, aztán pizzavágóval vagy egy éles nagy késsel centis csíkokra vágjuk. A csíkokat megint centis darabokra, tehát kis kockákat, párnácskákat kapunk végeredményül. Jól lisztezzük, bőven kell rá, hogy ne ragadjanak össze. A kis kockák közepét nyomjuk meg az egyik ujjunkkal és egyből húzzunk is rajta egyet finoman. Így lesz egy kis mélyedés a közepén. Ez a mozdulat el is hagyható, helyette elég ha finoman meghempergetjük a deszkán bő lisztben a kis darabokat. Forrásban lévő sós vízben kifőzzük kisebb adagokban. Ha feljöttek a víz felszínére, két percig hagyjuk őket főni aztán szűrőkanállal a zsályás vajra szedjük ki őket.

Zsályás vaj: a zsályaleveleket késsel aprítsuk fel, a vajat közepes-kis lángon melegítsük fel az aprított zsályával együtt. Hagyjuk a tűzön amíg a habját elfővi és szép aranybarna színt kap, valamint karamelles illatot kezd árasztani. Ekkor szűrjük le és tegyük a nagy tálba, amibe majd a gnocchit ki fogjuk szedni. Dolce Vita reszelt parmezánt ír hozzá de bevallom, nem igazán szeretem. Nekem túl erőteljes az íze ennek a híres sajtfélének. Mindig úgy érzem, elnyom minden más ízt. De aki szereti, szórja meg vele. Nekem egyáltalán nem hiányzott róla, tökéletes harmóniában volt így is az étel. Minden kiérződött belőle: a sütőtök, a kis krumplis íz, a zsálya és a vaj is. Egyszerű. Tökéletes.
Így önmagában is, de izgalmas körete lehet szaftos raguknak is.

Kenyérleves csicseriborsóval, karfiollal

A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.

                                                                                                                                                         (Pablo Picasso)

Legtöbbször úgy főzök - főleg hétköznapokon - hogy igyekszem elhasználni azt, ami itthon van. Múlt héten szombaton sütöttem egy diós, kissé fűszeres rozscipót. A hétvégi nagy szülinapozásból pedig volt bőven maradék. A kenyér így nemigen fogyott. Viszont az általam nagyon kedvelt kenyérlevesekhez épp jóféle, szikkadt házikenyérre van szükség. Az alap már megvolt, és némi spájz és hűtőszekrény mustra után villámgyorsan el is készült ez a finom, ugyanakkor könnyű, mégis tartalmas és laktató leves.

A kenyérlevesek egyébként gyakorlatilag minden nép és égtáj konyhájában megtalálhatók. Az első levesek egyike volt, sokszor csak sós vizet vagy tejet öntöttek a megszáradt kenyérre. A gaspachot is ez a takarékos, kreatív hozzáállás szülte s indította el világhódító útjára, de a német, magyar, olasz konyha is bővelkedik kenyérlevesekben.  

Hozzávalók 4 főre:

1 közepes fej karfiol (80-90 dkg),
1 üveg csicseriborsókonzerv vagy 25 dkg száraz csicseri,
1 nagy csokor petrezselyemzöld (vagy korianderzöld),
1 szép nagy fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
3-4 szelet szikkadt házikenyér,
1 nagyobbacska burgonya vagy alaplé vagy 1 zöldségleveskocka,
10 dkg vaj,
só,
1/2 mokkáskanál koriandermag,
1/2 mokkáskanál római köménymag,
1 evőkanál olívaolaj.

Körülbelül 2 dkg vajon kevés sóval, a koriandermaggal és a római köménnyel megdinszteltem a kockákra vágott vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát. A karfiolrózsákat kisebb darabokra vágva hozzáadtam a felaprított petrezselyem zöldjével együtt, aztán felöntöttem vízzel. A burgonyát jó apróra kockázva tettem bele. Akinek van korianderzöldje, készítheti azzal is. És ha van otthon zöldségerőleves, felönthetjük azzal is, vagy vízzel és akkor tegyünk bele egy zöldségleves kockát. De a burgonya tökéletes sűrítő és ízesítő is egyben.
Hagytam forrni a levest, közben egy serpenyőben a falatkákra tépkedett kenyeret kevés olívaolajon megpirítottam. A pirult darabokat egy kis kosárba kiszedtem, a serpenyőt kitöröltem egy konyhai törlőkendővel és a maradék 8 dkg vajat kis lángon barnulásig karamellizáltam. Először habja lesz, majd elkezd barnássá válni, és valami nagyon finom karamelles-diós illatot árasztani. Ekkor jó, ne pirítsuk tovább, mert megéghet.
A levesben mikor elkészült, villával kissé összetörtem a karfioldarabokat - nem volt kedvem még a botmixert sem elővenni. De pürésíthetjük rusztikusra vagy aki jobban kedveli a simább, krémesebb leveseket, egészen krémesre. Végül hozzáadtam a csicseriborsót és még egyszer összeforraltam. A legvégén a barna, karamellizált vajat is hozzákevertem. Ha túl sűrű lenne a levesünk, a konzerv levét is hozzáönthetjük vagy ha főztük a csicserit, akkor a főzővizéből lehet hozzáadni.
(A száraz csicserit áztassuk be minimum 24 órára, majd enyhén sós, bő vízben főzzük puhára.)
Ha a leves garantáltan elfogy, akkor keverjük bele a pirított kenyérdarabokat is a végén és hagyjuk 2-3 percig állni. Ha úgy sejtjük, hogy nem fog mind elfogyni, akkor a tányérak aljára tegyünk pirított kenyérdarabokat és arra merjük rá a forró levest.
Igazán mennyei lakoma volt.

Kerekrépa karamellizált vajban

Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallgatják, hogy mit mondasz, de a Jó barát felfigyel arra is, amit nem mondasz ki.

(Szókratész)

Padparadsa barátosnőm volt olyan aranyos, hogy beszkennelt nekem egy régi újságból két oldalt. Két kerekrépás recept volt - náluk nem lehet kapni, én meg bővíteni szeretném ennek a nagyon finom és egészséges gyökérzöldségnek a felhasználási módjait.

Asztírjajazzújsáág, hogy a kerekrépa már Goethe idejében kedvelt csemege volt, Napóleon uralkodása alatt pedig a francia nemesi körökben valódi ínyencségnek számított, sőt! Az orosz cár sem akart volna lemondani - no nem a trónról, hanem a kerekrépa élvezetéről.

Sajnálom hogy kicsiny hazánkban csak zalában és vasban termesztik étkezési célokra. Pedig azon kevés zöldségféle közé tartozik, amelyek nyersen is rendkívül élvezhetők, finomak. Salátákba szerintem nélkülözhetetlen. Retekre emlékeztető íze és roppanóssága frissességet ad bármely szendvicsnek. Magas vitamin és ásványianyag tartalma pedig biztosítja a télen oly kevés friss vitamin utánpótlását.

A recept rendkívül egyszerű - de nagyon finom! Meg kellett állapítanom, hogy imádott krumplim után ez a vajban karamellizált kerekrépa lesz a kedvenc köretem.

Hozzávalók 4 főre:

1,2 kg kerekrépa,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
3 dkg vaj,
1 kisebb csokor petrezselyemzöld,
só,
1/2 erőleveskocka és 2 dl víz vagy
2 dl húsleves vagy csontleves,
2 cl száraz fehérbor.

A kerekrépát meghámozzuk és kisebb kockákra vágjuk. A vajon megkaramellizáljuk a cukrot, a répát pedig rátesszük. Felöntjük alaplével vagy vízzel és adunk hozzá fél leveskockát. Fedő alatt puhára pároljuk. Mikor már jó, elfőzzük a levet róla, ráöntjük a bort és hozzá tesszük az aprított petrezselyemzöldet is. Újra addig rotyogtatjuk, míg a folyadékot elveszíti. Ha egy kevés marad alatta, az nem baj. Sőt.

Egy serpenyőben vajat melegítünk addig, míg szép barna lesz és karamelles illatot áraszt. Ekkor sózott és borsozott karajszeleteket sütünk benne hirtelen. Én úgy tálaltam, hogy egy szelet hús, ráhalmozva a répa, megint hús, megint répa.A serpenyőben maradt finom vajat - ami a hús sütése után marad vissza - kanalazzuk a répára, mert valami isteni. Kárba ne vesszen. :)

Vegáknak főfogásként ajánlom, párolt rizskörettel.

.

Moscauer - variációk egy témára

.

Nincs szebb állat, mint a lúd,

nem kell neki gyalogút.
Télen, nyáron mezítláb,
úgy kíméli a csizmát. 

                                                                   (mondóka)

Megkezdtem a családi ünnepekre való készülődést... Ez jó, mert regement név- és szülinap esik nálunk a nagy ünnep előtti másfél hónapra. Így tudok a sütéssel kísérletezni karácsonyig. Ma kétféle egyszerű sütit készítettem, ami valójában egy, mert az alapjuk azonos. Csak az ízesítés más.

Mindkettőt a Planétás receptkártyákban találtam, csak ez az első variáció ott kifli formában van. A másik a moscauer. Azért is örültem ennek - vagy ezeknek az egyszerű édességeknek, mert tökéletesek a maradék tojásfehérje felhasználásához. Tudom hogy sok sütibe csak a sárgája kell, és egy karácsony előtti sütögetésnél mindig akad fölösleg a fehérjéből. Ráadásul én nem vagyok habcsók-rajongó, egy csöppet sem. De ezek a kis finomságok nagyon jók és gyakorlatilag korlátlan ideig elállnak. Már ha van rá esélyük, ugye... :) 

A darált magfélét (diót vagy mandulát vagy mogyorót vagy datolyát vagy fügét) összekevertem a kristálycukorral, a fahéjjal, majd a tojásfehérjékkel. Egy műanyag vágódeszkára kis halmokat tettem, teáskanálnyiakat. A közepükbe pálinkás meggyet raktam, aztán enyhén nedves kézzel kis golyókat formáztam belőlük. (Készítsünk a kezünk mellé egy tálkában vizet.) Megforgattam szeletelt mandulában és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem egymástól kb. 5 cm-re a kis golyókat. Előmelegített, közepes hőfokon 10-15 percig (barnulásig) sütöttem. Ha nincs rumosmeggyünk, akkor áztassunk be pár órára vagy napra mazsolát rumba, aztán a sütésnél csak keverjük a rumos mazsolát a masszához. A mazsola kicsi, nem érdemes golyóbisozni, csak egyszerűen a masszához kell keverni.

A lényege csak annyi, hogy a magos-cukros keverékhez annyi tojásfehérje kell, amennyi jól összefogja és kissé folyóssá teszi. Ne legyen túl száraz sem, de túl híg sem a massza, mert akkor nem lehet formázni. 

Ha mogyoróból vagy mandulából készítjük, akkor előtte 20 másodpercre dobjuk forrásban lévő vízbe a magokat, aztán már könnyen lejön a héjuk.A mandula szerintem finomabb így, mert elég vastag héja tud lenni. A mogyorót nem muszáj lemezteleníteni, az vékonyabb héjú.

Diódarálóval daráljuk finomra, vagy robotgéppel annyira finomra, mintha darálva lenne. Ez a datolyára és fügére is vonatkozik.

Ha kókuszreszeléket használunk, akkor érdemes venni hozzá egy friss kókuszt, mert intenzívebb íze lesz. Ráadásul a külső borításhoz egy részét lereszelhetjük a vastagabb sajtreszelővel, vagy tökreszelővel, és abba forgathatjuk a golyóbisokat. A kókuszosba ne tegyünk fahéjat. A kókuszdiónál szúrjunk ki 2 lyukat a tetején, ahol amúgy is van rajta. A levet csorgassuk ki belőle egy pohárba. Aztán törjük fel a diót. Csak olyan kókuszt vegyünk meg, aminél halljuk hogy locsog a lé benne.

 

A moscauer ugyanez. Annyi a különbség, hogy a tepsibe, a sütőpapírra halmozunk kis teáskanálnyi halmokat és ugyanúgy sütjük, mint a másikat. És ennél a sütinél nem kell darálni a diót, elég ha csak durvára összetörjük. 

 

Amiben még más: rengeteg reszelt narancshéj kell a masszába. Akinek van eltéve narancsos cukra, készítse azzal. Vagy kandírozott narancshéjjal. Körülbelül 10 dkg-nyi masszához kell 1 egész narancs reszelt héja. A moscauer jellegzetesen diós-narancsos. Végül gőz fölött felolvasztott étcsokiba mártjuk az alját. Ennyi lenne. 

Dia említette a kommentekben, hogy Ő a felfőzős receptet szokta készíteni és talán ez az eredeti moscauer, nem tudom.
De leírom ezt is: Hozzávalók: 15 dkg narancshéj (kandírozott is lehet), 30 dkg dió, 30 dkg kristálycukor, 2,5 dl tejszín, 1 vaníliás cukor, 2 csapott evőkanál liszt, csipetnyi fahéj, kb. 2 tábla csokoládé.

A narancshéjat nagyon apróra vágjuk, a diót egy sodrófával darabosra zúzzuk, csak rusztikusra, nem kell apróra. Minden hozzávalót egy lábosban felforralunk, és minimum 2 órán át állni hagyjuk. Vajazott, lisztezett tepsiben megsütjük alacsony hőmérsékleten. Kb. 15 perc kell neki. Mikor még langyos, kiszedjük a tepsiből (később már törik) és olvasztott csokiba mártjuk (vagy bekenjük) az alját.           (Forrás: receptmánia)

Én a fahéjat kihagynám belőle... de ki hogy szereti. Én csak húsokhoz, sós ételekhez kedvelem a fehéj erőteljes karakterét.

Ma Márton napja van. Hoztam egy mesét Nektek. A Lúdas Matyit biztosan ismeritek. De ezt a hangjátékot nem biztos. Ebben Galiba a főszereplő (Benedek Miklós) és nagyon-nagyon jó... Szereplők még: Törőcsik Mari, Garas Dezső, Balkay Géza, Kállai Ferenc. Jó szórakozást! :)