Pasztinák krémleves

A leves kettéválasztása nem csoda, csak bűvésztrükk. Az egyedülálló anya aki két helyen melózik, mégis szakít rá időt, hogy elvigye a fiát edzésre, az a csoda. A tinédzser, aki a drog helyett inkább a tanulást választja, az a csoda. Mindenki mindent tőlem vár, de nem veszik észre, hogy volna hatalmuk.
Csodát akar látni? Tegyen csodát!

(Minden6ó c. film)

A paszternák is egy méltatlanul elfeledett, századok óta használatos kultúrnövény. Még nagyanyáink idejében rendszeresen termelték és fogyasztották, mára azonban a petrezselyemgyökér szinte teljesen kiszorította a mind a konyhakertekből, mind az ételeinkből. Pedig termesztése is egyszerű, nagyon igénytelen növény. Íze sokkal aromásabb, teltebb, gazdagabb mint társáé. Szerencsére nálunk a piacon kedvenc árusomnál lehet kapni - a készlet erejéig. 

Nagyon hasonlít a fehérrépára, ami azonban megkülönbözteti őket: a paszternák nagyobbra és vastagabbra, dundibbra nő. A fehérrépa a levelek kiindulásánál kúposan kicsúcsosodik, a pasztináknál a levelek töve kis mélyedésből indul. A színe is más: fehér ugyan, de egy krémes, nagyon világos tojáshéjszín csontfehérnek mondanám. Levele nem fogyasztható, egyeseknél allergiát is okozhat az érintése. Gyökere azonban nagyon finom, ásványi anyagokban és vitaminokban is sokkal gazdagabb, mint a petrezselyemgyökér.

Egy jó húslevesből elmaradhatatlan - lenne. Aki hozzájut, csak egy kicsi darabot főzzön a levesbe, mert nagyon intenzív ízű, ugyanakkor egy kis darab használata gazdagítja egy jó húsleves zamatát.

Krémlevesnek kitűnő. Aki kedveli például a zellerkrémlevest, annak ez is nagyon fog ízleni.

Most a legalapvetőbb krémlevest készítettem belőle, mert én is most kóstoltam először így önállóan. Tényleg nagyon finom. Ha valaki nem jut pasztinákhoz, ezt a krémlevest bátran készítse el ugyanígy sárgarépából, zellerből, karfiolból, kerekrépából, burgonyából is akár. Ez tényleg egy alap-krémleves recept, sok zöldségfélével működik. 

Fűszere a frissen reszelt szerecsendió, ami az egyik legfinomabb fűszernövény. Kitűnően illik szinte bármilyen zöldséghez. És egy jó húsleves sem készülhet - legalábbis nálam - szerecsendió nélkül. A porított változatát nem ajánlom. Mindig frissen reszelve használjuk, igazi aromáját így adja ki. A szerecsendió-virág is nagyon finom, húslevesbe pl. inkább azt használom, ha épp van itthon készleten.

Hozzávalók 4 főre:

40 dkg paszternák, 1 kisebb fej vöröshagyma, 4 dkg vaj, só, frissen reszelt szerecsendió, 8 dl zöldség alaplé vagy 8 dl víz és 2 zöldségleveskocka, 1 dl száraz fehérbor, 1 csapott mokkáskanál kristálycukor,1 dl tejszín, 2 tojássárgája.

Az apróra kockázott  vöröshagymát megdinszteljük kevés sóval a vajon, majd a vékony karikákra vágott pasztinákot is hozzáadjuk. Fedő alatt 10 percig kis lángon pároljuk, majd felöntjük a borral, zöldségalaplével vagy vízzel és adunk hozzá leveskockát. Ízesítjük sóval még ha szükséges, cukorral fokozzuk az ízét és szerecsendiót reszelünk még bele. Hagyjuk puhulásig főni, aztán botmixerrel pürésítjük. Kóstoljuk és ha valami még hiányzik, pótoljuk. A két tojássárgáját elkeverjük a tejszínnel és a forró leveshez adjuk, alaposan elkeverjük. Figyelem! A tejszínes tojássárgáját már csak a láng lekapcsolása után keverjük a leveshez, ekkor már nem főzzük, mert a tojás kicsapódna. Így viszont selymesen krémessé teszi a levest. Azonnal, forrón tálaljuk. 

 

Pirított kenyérkockákkal, vajon pirosra-ropogósra sütött gombaszeletekkel vagy ropogósra sütött bacon-szalonna darabokkal, vagy reszelt sajttal is gazdagíthatjuk.

Halfasírt

Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnapi nap majd gondoskodik magáról. Elég a mának a maga baja.

(Jézus)

Tegnap a szakadó esőben nem volt kedvem boltba menni, így abból főztem, ami itthon volt. A pasztinák krémlevesből kimaradt tojásfehérjéket is el tudtam így használni azonnal.
Konzerves tonhaltörzs mindig van itthon, nagy pusztítója vagyok... Ez az egyszerű halfasírt még számomra is meglepő volt - olyan jóízű, állagú, hogy megtartom máskorra is. Nem is gondoltam volna.

Hozzávalók 14-16 darabhoz:

2 olajos tonhaltörzs konzerv, 150 gramm töltőtömegűek, vagyis 300 gramm összesen (nem kell rio mare hozzá, drága is és olcsóbb kategóriában is létezik nagyon jóízű, én Tuniak márkanevűt használtam),
1 egész zsömle,
1 tojás,
só,
őrölt bors,
1/2 csokor petrezselyemzöld,
morzsa a panírozáshoz,
olaj a kisütéshez.

A konzerveket kinyitottam, az olajat lecsöpögtettem róluk. Hozzáadtam a halhúshoz egy beáztatott zsemlét, sót, borsot, tojást, aprított petrezselyemzöldet és masszává kevertem. Pogácsákat formáztam belőle és zsemlemorzsában meghempergetve közepes menyniségű olajban kisütöttem.
Csak szólnék: nem lehet abbahagyni. :)
Olívaolajos-citromos-picit sós sűrű görög joghurttal ettük, meg sült krumplival. Frissen, forrón is kitűnő volt, de hidegen is tökéletes. (Nem hűtőhidegen, csak szobahőmérsékleten.)

A fekete... nem. Nem leves. Csók.

Ha megtanulom Afrika dalát – a zsiráfokét, a hátán utazó újholdét, az ekékét kinn a földeken és a verítékes arcokét kávészüret közben – vajon Afrika tudja-e majd az én dalom? Megrezdül-e a levegő a síkság felett, ha előtűnik egy szín, mit egykor viseltem? Belefoglalják-e a nevem a gyerekek játékaiba, rajzol-e néha hozzám hasonló árnyat a telihold az út porába? És vajon meddig keresnek majd odafentről eltűntem után a Ngang keselyűi?

(Karen Blixen: Távol Afrikától)

Mindenkinek vannak konyhai bal fogásai. Vagy balfogásai? Nekem is. Írtam már régebben, hogy van egy-két bóti rágcsa, amiért rajongok. Egy jó virsliért, a finom parizerért, a kaszinótojásért... és a négercsókért. Gyerekkorom óta imádom. Beleharapni a roppanós csokoládékéregbe, hogy aztán a belül rejtőző pihekönnyű hab elolvadjon a szájban, az embert vaníliás vagy epres mennyországba repítve... Ó csodás fekete angyalok... Csókoljatok!
Hát én megadtam az esélyt egy forró fekete csókra. Megjelentem a randin, minden kellékével együtt: izgalom, heves szívdobogás, idő és ráérőség is megbeszélve. Csak őkelme maradt távol. Afrikától. No meg tőlem...
Kerek ostyalapot nem kaptam, csak szív alakút. De hát egy szerelemhez pont ez illik. A hab egészen olyanra sikeredett, mint kell lennie: rózsaszín felhőcskék lebegtek a habzsák végén. No meg szerte a konyhában. Ha azt mondom, rózsaszín felhőkben úsztam, nem túlzok. Ugyanis a recept szerinti 2 tojásfehérjéből annyi hab lett, ami a mosogató nagyságú hatalmas vájlingomból is kirepkedett. Szomszédasszony egy pohár bor mellett csillogó pajkos szemekkel vihogott rajtam, mert még a hajamon is rózsaszín habpamacsok ültek. Miután felhőcskék java részét feltakarítottam a csempéről, konyhakőről, pultról és a tűzhelyről, már sejtettem, hogy ez a nap nem Afrikáé lesz...

Varjútestvérek is összegyűltek a szemközti fán és ha jól hallottam, kárkárkár örvendően károgtak. No de semmi gátló tényező nem állhatja útját egy szerelmesnek, ha csókra vágyik. A szerelem vak meg rózsaszín köd, nem hallgattam lelkem hangjára. Felolvasztottam a  csokoládét, befejezendő művemet. Ahogy én azt elképzeltem... Csokoládé elolvasztotta gyönyörű rózsaszín habszíveimet, lefolyt és szörnyű masszává rútultak szép kis csókjaim... Hiába. Sok beteljesületlen szerelem van egy életben.

Így hát.
Hozzávalók a négercsókhoz:
kívánalom, vágy a csókra,
jó lábak, amikkel el lehet jutni egy boltig,
majd hazaérve el lehet majszolni a boltban árult mennyországot.

Alternatív recept:
végy egy jóképű fekete férfit,
hódítsd meg,
s aztán... jöhet a fekete mennyország fekete csókja.

Második számú alternatív recept:
ha nem találsz szép fekete férfit, Afrika iránti rajongásodat öntsd kreatív formába. Pl. Fess egy képet. Vagy próbálj meg négercsókot készíteni házilag. De ezzel vissza is kanyarodtunk az első számú recepthez - hacsak nem akarsz kár-örvendést magadnak.
Vagy hallgass - mindjárt kettő - szép fekete férfit gyönyörűen zenélni. :)

Sütőtökös gnocchi zsályás vajjal

Elhiszek mindent, amit csak mondanak nekem. Szeretem, ha szokatlan dolgokat hallok. Álmélkodásra való képességemnek nincsenek határai. Nincs, ami hidegen hagyna. Épp ellenkezőleg: óvakodom, nehogy a képzeletemet bármi is korlátok közé szorítsa. Nem az a dolgom, hogy mindenben rendet teremtsek: a magam világa is kusza és változékony. Annyi biztos, hogy nem vagyok a világos gondolkodás embere, fenntartom magamnak a jogot, hogy ellentmondjak önmagamnak. Nem szándékozom hagyni, hogy megfosszanak attól a jogomtól, hogy ostobaságokat beszéljek, és teljes tisztelettel kérek engedélyt, hogy olykor-olykor tévedjek.

(Federico Fellini)

Nagyon szeretem a sütőtököt. Gondolom ezzel többen is így vagyunk... Mindig tartok itthon készleten egy-két darabot és ha fogy, azonnal pótolom. Bár sokáig eláll - a természet a legjobb csomagolóanyagba öltöztette - és az almáriumpolcon is jól mutat. Tegnap ebédre sütöttem magamnak egyet, de ezzel a példánnyal úgy jártam, hogy nem volt igazán édes. Csak pár kanállal fogyott belőle, pedig legeslegjobban így alanatúre, egyszerűen megsütve szeretem. Sajnáltam kidobni. Nemrégiben ment a paprika tévén David Rocco édes élet sorozata, abban láttam a sütőtökös gnocchit. Rá is kerestem a receptre a neten, és Dolce Vitánál - nomen est omen - találtam rá. Csak annyit mondhatok: isteni finom! És ismét egy karamellizált vajas recept. Mostanában nagyon rákattantam, hiába. Isteni tud lenni.


Hozzávalók 4 főre:

1 nagy kanadai sütőtök (kb. 1 kg),
3 közepes burgonya (kb. 30-35 dkg),
1 tojás,
1 púpos evőkanál búzadara,
liszt, amennyit a tészta felvesz (kb. 40 dkg),
8 dkg vaj,
12-15 zsályalevél (friss).



A sütőtököt forró sütőben megsütjük, körülbelül 30-40 perc kell neki. Hagyjuk kihűlni. Közben a kockákra vágott burgonyát sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük és krumplinyomóval szép simára összetörjük. Hagyjuk kihűlni. Elkészítjük a zsályás vajat is, lásd lentebb. Majd egy nagy tálba tesszük a tök kikapart húsát, amit szintén a krumplinyomóval pépesre alakítunk. Hozzátesszük a krumplit is, a tojást, egy kevés búzadarát, sót, és annyi lisztet, amennyit felvesz. Sok kell hozzá, jó bő 40 dkg biztosan. Mikor már összeáll a tészta, lisztezett gyúródeszkára tesszük és még egyszer egy kevés liszttel összegyúrjuk. Nem kell keménynek lennie, csak álljon össze lágyan, de formázhatóan.
Sodrófával kinyújtjuk fél centi vastagra, aztán pizzavágóval vagy egy éles nagy késsel centis csíkokra vágjuk. A csíkokat megint centis darabokra, tehát kis kockákat, párnácskákat kapunk végeredményül. Jól lisztezzük, bőven kell rá, hogy ne ragadjanak össze. A kis kockák közepét nyomjuk meg az egyik ujjunkkal és egyből húzzunk is rajta egyet finoman. Így lesz egy kis mélyedés a közepén. Ez a mozdulat el is hagyható, helyette elég ha finoman meghempergetjük a deszkán bő lisztben a kis darabokat. Forrásban lévő sós vízben kifőzzük kisebb adagokban. Ha feljöttek a víz felszínére, két percig hagyjuk őket főni aztán szűrőkanállal a zsályás vajra szedjük ki őket.

Zsályás vaj: a zsályaleveleket késsel aprítsuk fel, a vajat közepes-kis lángon melegítsük fel az aprított zsályával együtt. Hagyjuk a tűzön amíg a habját elfővi és szép aranybarna színt kap, valamint karamelles illatot kezd árasztani. Ekkor szűrjük le és tegyük a nagy tálba, amibe majd a gnocchit ki fogjuk szedni. Dolce Vita reszelt parmezánt ír hozzá de bevallom, nem igazán szeretem. Nekem túl erőteljes az íze ennek a híres sajtfélének. Mindig úgy érzem, elnyom minden más ízt. De aki szereti, szórja meg vele. Nekem egyáltalán nem hiányzott róla, tökéletes harmóniában volt így is az étel. Minden kiérződött belőle: a sütőtök, a kis krumplis íz, a zsálya és a vaj is. Egyszerű. Tökéletes.
Így önmagában is, de izgalmas körete lehet szaftos raguknak is.