A nyári ebédekhez nélkülözhetetlen egy hosszú tavola. Most, hogy elkészült a konyha, nekünk is kell egy kerti asztal. Minél hosszabb, annál jobb. Egyrészt azért, mert a heti piacon mindig túlságosan megrakom a szatyrokat, másrészt azért, mert gyakran toppannak be barátok, ismerősök - az otthoni barátaink, a rokonaink barátrai, akik csak beköszönnek, ha már erre jártak, meg az itteni új barátaink, akik természetesen magukkal hozzák az ő barátaikat is. Ilyenkor pár marékkal több tésztát zuttyantok a fazékba, kihozok még néhány tányért és poharat, meg pár széket. Az asztal és a konyha kötelez.
Alaposan átgondoltam, mekkora legyen az asztalom és milyen. Ha gyerek lennék, bemászhassak a végtelenül hosszú asztal alá a sárga fénybe, és megbújhassak az abrosz menedékében. Hallgatnám a hangos nevetést az asztal körül, a poharak koccanását, a felnőttek beszédét, a "Salute" és a "Cin-cin" vándorlását körbe-körbe; bámulnám a lábakat, a hőség miatt felhajtott szoknyákat. Egy ilyen asztal körül egy kutya is nyugodtan rohangászhat. Az asztal végében mindenképpen lenne egy hatalmas váza, melyben elférne az összes virág, amely nyílik a vidéken. Az asztal éppen olyan széles lenne, hogy középen kézről-kézre lehessen adogatni a tálakat, de elférnének rajta a felgyűlő boros és ásványvizes palackok is, meg a hideg vizes tál, melyben a szőlő és a körte hűl. És lenne helye egy letakarható tálnak is, melyben ott pihen a gorgonzola és a caciotta, egy helyi lágy sajt. Az olajbogyó magját a hátuk mögé dobhatják a vendégeink is. Egy ilyen asztalhoz vagy pasztellszínű, például világoskék kockás vagy zöld-piros skótkockás abrosz való, semmi esetre sem hófehér, mert attól káprázik az ember szeme. Azért is fontos, hogy elég hosszú legyen az asztal,, mert akkor nem kell folyamatosan ki-be rohangászni a konyhába, mindent ki lehet hozni egyszerre. Egy ilyen asztal minden élvezetek legnagyobbikát nyújtja: az elhúzódó ebédekét a fák árnyékában. A szabad levegő könnyeddé, lazává, szabaddá tesz. Ilyenkor az ember saját maga vendége - ez a legjobb a nyárban, ilyen az igazi nyaralás.
(......) A szabadban elköltött hosszú ebéd után csak egyetlen dolog következhet: a szieszta. A nappalt kettéosztó háromórás ájulás tökéletesen logikus. Hóna alá csapja az ember a Piero della Francescáról szóló könyvet, és irány az ágy.
Abban biztos vagyok, hogy fából készült asztalt szeretnék. Felhívtuk Marcót és Rudolfót, a szerény, csöndes asztalosokat. Mindig jól szórakoznak rajtunk, amikor itt dolgoznak. A tíz személyes, festett asztal ötlete váratlanul éri őket. Ők a gesztenyepáchoz vannak szokva. Biztos, hogy azt akarjuk? Látom, hogy lapos pillantásokat küldenek egymás felé. Két év múlva át kell festeni...! Nem praktikus. Vázlatot is csináltunk Eddel, és a festékminta is megvan. Sárga.
Négy nap múlva már hozzák is az asztalt, befestve. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsak voltak, hiszen mindig nagyon sok a munkájuk. Nevetnek. Szerintük az asztal világítani fog a sötétben. Hát, tényleg jó erős a színe. A helyére állítják, oda, ahol a legszebb a völgyre nyíló panoráma. Az árnyékban tényleg ragyog a sárga, csábít, hogy hozzuk a poharakat, a tálakat, a gőzölgő ételt, a gyümölcsöt a kiskosárban, a friss sajtot a szőlőlevélben.
(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)
Megint sikerült rábukkannom egy nagyon egyszerű, ugyanakkor könnyű és finom hideg zöldséglevesre, mely a forró nyári napokra kitűnő fogás lehet. Egészen mást kerestem... és épp volt egy minitök a hűtőben. A sors útjai kifürkészhetetlenek, ugye. :) Tavaly a hideg uborkalevesnek is nagy sikere volt...
Beírom ide az eredeti receptet, amit a Terebessen találtam. A leves az üzbég konyha remeke.
Hozzávalók 4-6 főre:
40 dkg tök (tisztítva)
4 dl víz
1 pohár rizs (2 dl)
2 l tej
1 kávéskanál só
10 dkg vaj
só, bors, sáfrány,
kapor ízlés szerint.
2 l tej
1 kávéskanál só
10 dkg vaj
só, bors, sáfrány,
kapor ízlés szerint.
A tököt lehéjazzuk, megmossuk, kimagozzuk, kockára vágjuk. Egy fazékba tesszük a vajat, a megmosott rizst átpirítjuk rajta üvegesedésig, majd hozzáadjuk a tökkockákat, felöntjük a vízzel, sózzuk, borsozzuk, sáfrányt, kaprot hintünk bele.
Félig megfőzzük.
Majd ráöntjük a tejet és tíz percig együtt főzzük.
Ezután jégre téve lehűtjük.
Ez az eredeti recept. De lehet ezt variálni is.
Tippek: más zöldfűszerekkel is készíthető szerintem. Pl.: menta, bazsalikom, kakukkfű, citromfű, lestyán, metélőhagyma, fokhagyma, újhagyma, tárkony lehet még a fűszere. Egyszerre csak egyet használnék, a leves egyszerűségéhez nem illik véleményem szerint a túlfűszerezés. A tárkonyról jutott eszembe az Alíznál látott erdélyi tartósítási mód, és ehhez a leveshez az a sóval, ecettel eltett tárkony kitűnően illenék. Csak akkor tejszínnel készíteném a levest, mert valószínűleg a tejet szétcsapná az ecet, a tejszínt viszont nem.
Víz helyett használhatunk hozzá zöldségalaplevet is.
Én vízzel és tejjel készítettem, viszont tettem bele egy csipet cukrot is, még kerekebb lett az íze. És nem volt itthon sáfrány, így sáfrányos szeklicével díszítettem. És vaj nélkül főztem, így is tökéletes volt.
Vaj helyett tálaláskor meglocsolhatjuk extra szűz olívaolajjal is, vagy tökmagolajjal is.
Rizs helyett főzhetünk bele árpagyöngyöt is vagy kölest is, vagy tehetünk bele szikkadt, másnapos házikenyérdarabokat is. Készíthetjük cukkiniből, csillagtökből, sütőtökből, céklából, salátából, sóskából, spenótból is.
Ha savanyítanánk a főzés végén citromlével vagy valamilyen finom ecettel, akkor tejszínnel készítsük a levest.
Elkészíthetjük nyersen is ugyanúgy, mint a hideg uborkalevest. Nagyon egészséges.