2010. október 20., szerda

Kenyérkalács vagy kalácskenyér?




A természet törvényei a művészet törvényei is: a spontán kreativitás véletlenszerű játékai. Még a természetben fellelhető szépségek leglátványosabb apró részletei is minden indoklás nélkül tárulnak elénk: mi célt szolgálnak a csodálatos minták a pillangó szárnyain vagy a páva tollazatán?

(Friedensreich Hundertwasser)






Festettem nektek kenyeret. Meg piros esernyős nénit. :) Ma egész nap szakadt az eső... Megint.




No de lássuk a receptet. Ez a nagy kalácskenyér vagy kenyérkalács készült a zsírban sütött máj mellé. A piacon lehet kapni nálunk az egyik pékségnél ilyen óriásperecet. A tésztája a kenyértésztára hasonlít, de van egy kis kalácsos beütése. Irtó finom. És ma nem volt kedvem lemenni ebben a lucskos-szakadóesős időben. Egyébként is, mióta ráleltem a dagasztás nélküli kenyér receptjére, nemigen veszek bolti kenyeret. És ilyenkor milyen jó is a sütőt begyújtani - finom meleget csinál az egész konyhában.

Hozzávalók:

3 bögre* fehér kenyérliszt,
1 bögre langyos víz,
1/2 bögre tej,
2 csapott teáskanál porélesztő,
1,5 teáskanál só,
1/2 evőkanál méz,
3 dkg vaj + a kenéshez valamennyi,
1/2 tojás.

* 1 bögre = 2,5 dl

Összekevertem a dagasztás nélküli kenyér tésztáját. A langyos tejes vízben elkevertem a mézet. A lisztet elkevertem a sóval és a porélesztővel és kis mélyedést csináltam a közepébe. Ide öntöttem a megolvasztott vajat. Ehhez öntöttem a mézes tejes vízkeveréket és kanállal összekevertem tészta állagúvá. Letakarva hagytam kelni másfél órát. Aztán a gyúródeszkát alaposan beliszteztem és a tésztát kétfelé vágtam. Mindkettőt alaposan átgyúrtam, míg szép sima lett a tészta. Aztán mindkét gombócot sodrófával kinyújtottam jó hosszú téglalappá. Olyan 20 cm-szer 70 cm-esre. A hosszabbik oldalánál összegöngyöltem mindkét téglalapot, így két hosszú hengert kaptam. A hengereket kissé megkentem olvasztott vajjal és egymáson áttekertem. A tepsit jól kiliszteztem és áttettem rá a csavarást, végül a két végét összenyomkodtam úgy, hogy koszorút formázzon a kenyér vagy kalács vagy kalácskenyér. Minek nevezzelek?



Letakartam tiszta nylonzacsival és hagytam kelni. Fél órát. Közben a sütőt is begyújtottam. Mikor megkelt, fél tojást jól fölvertem, tettem hozzá ugyanannyi vizet, és ezzel a vizes tojással kentem le a tetejét. Háromnegyedes lángon sütöttem 30 percig.

Nagyon finom, olyan mint egy sós kalács. Puha, könnyű a belseje. Remek volt a májhoz.





Kapris-vargányás csirkemáj zsírban lesütve

Ha megérem és nagyon öreg leszek, de magas koromhoz megkapom azt a nyájas és derűs bölcsességet is, amelyet annyira el kívánok érni, meg fogom írni a magyar borok kimerítő katalógusát, mert ezt megírni nagy-nagy tapasztalat, és még nagyobb nyájasság, derű és bölcsesség nélkül nem lehet. Remélem, elérem a magas kort és az utolsó években nem kívánok dugáruként semmit sem a hátsó zsebemben a túlvilágra csempészni; remélem akkorra már senkinek sem irigylem ki szájából a falatot és karjából a nőt; nem lesz eldugott bosszúm, nem lesz tartozásom, és nem fogok botorul elmulasztott dolgokon keseregni. Akkor, igen, akkor megírom a nagy borkatalógust, ízek, illatok, olajok, drágakövek, nők szerint csoportosítva, vidékenként és tájanként és fajtánként és megkeresem az ételt, a legillőbb évszakot, még napszakot is, amelyben inni tehet, hozzá a muzsikát és a vele rokon költőt. 

(Hamvas Béla: A bor filozófiája)



Szerintem ez egy igazi őszi estékre való, finom kence. Friss, ropogós házikenyérrel, lilahagymával vagy őszi kerti paprikával. Forralt borral. Lágy zene a háttérben. Könnyed vagy épp mély beszélgetéshez való, amolyan bekucorodós időkre, mikor a lelket is melengetni és kényeztetni szükséges.

Valójában a kertészlevesbe szántam a májat, gombócnak. De sok husi volt a csontokon, így ez a finom vacsoráravaló készült belőle. És még a kapris üvegcsémben is maradt a finom kis bogyókból... szeretem, ahogy az ételek maguktól születnek. Én csak segédkezem világrajöttükben.

Hozzávalók 4 főre:
70 dkg csirkemáj (lehet pulyka- vagy kacsa- vagy libamáj is),
annyi zsír, amennyi ellepi a májakat (disznó- vagy kacsa- vagy libazsír),
1 nagy fej vöröshagyma durván félkarikákra szelve,
3-4 gerezd fokhagyma,
só,
frissen őrölt bors,
1 ágacska rozmaring,
1 közepes darab vargánya (20-30 dkg),
2 evőkanál kapribogyó,
4-5 szem szegfűbors.




A készítése roppant egyszerű. A májakat megtisztítottam, a dupla lebenyeket vágtam csak el egymástól, de amúgy egyben hagytam őket. Mindent beletettem egy edénybe, fedőt tettem rá, aztán szép lassan sütöttem, kis lángon. Úgy fél órán át. Ennyi lenne. :) De az íze... mesés.

2010. október 19., kedd

Kertészleves - a magyar mindestrone



Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
(József Attila: Kertész leszek)





Kertészleves is ahány ház, annyi féle. Ez a magyar minestrone. Bármilyen zöldségféle kerülhet bele, ami csak kéznél van, aminek éppen szezonja van. Amitől nálam konkrétan ez a leves a kertészleves - és nem egyszerűen csak zöldségleves, az az, hogy mindig csontalaplére hangolom. Csirkemellet mindig csontosat veszek, karajból is ekképpen, pont az ilyesfajta jó kis levesekre előrelátóan gondolva.
Vagyis akkor készítek kertészlevest, ha vannak félretett húsos csontok a mélyhűtőben és sokféle zöldségem is van itthon. Ma ez a helyzet állt elő, ugyanis legutóbbi nagy piacos bevásárlásomkor rengeteg zöldségfélét vettem - elcsábított a gazdag őszi kínálat.

Hát a recepttel bizony bajban vagyok... :)
Mi került a fazekamba?
Az alaplébe jutott:
1 csirkemellcsont
1 darab karajcsont,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1/2 paprika,
1 kicsi paradicsom,
8-10 szem egészbors,
1 pici darab szerecsendió,
pár szem koriandermag,
só,
1 brokkolinak a szára.

A csontokat föltettem 3 liter hideg vízben főni, mikor felforrt, leszedtem a habját. Ízesítettem a fenti alapanyagokkal és fedő alatt kis lángon főztem másfél órán át. A kertészleves esetében nem baj, ha rendesen forr, nem kell annyira kímélni, mint egy húslevest.
Közben a zöldségeket megtisztítottam és daraboltam.

A zöldségek sora:
1 fél teniszlabdányi zeller,
ugyanekkora karalábédarab,
6 darab kelbimbó,
2-3 közepes szál sárgarépa,
1 nagyobb szál fehérrépa,
4-5 rózsácska karfiol,
4-5 szál zellerszárnak a nagy levelei letépdesve.
Plussz került bele:
2 evőkanálnyi száraztészta (lúdgége).

De kerülhetett volna még a levesbe zöldborsó, zöldbab, burgonya, sütőtök, cukkini is akár. Vagy fejes káposzta, spenótlevelek is. Sőt, még kukoricát is láttam a piacon.



Amikor a levesalap elkészült, a csontokat kivettem egy tányérra, a levest pedig átszűrtem egy lábosba. A feldarabolt zöldségeket beletettem, a karfiol kivételével. Forrás után főztem 15 percig, majd a kicsire szétszedett karfiolrózsácskákat is beletettem, valamint a közben a csontról leszedegetett húsdarabokat is és a száraztésztát is. Még 10 percig hagytam forrdogálni.
Hát ennyi lenne az én kertészlevesem. Tulajdonképpen egy csontleves alapú nagyon gazdag zöldségleves, húsfalatokkal, tésztával.
De főzhetünk bele akár rizst is, vagy gerslit (árpagyöngyöt) is levesbetétnek. Vagy akár bulgurt is.
Vegák is elkészíthetik, természetesen akkor már a darabolt zöldségekkel indítsunk és egyszerűen főzzünk belőle egy gazdag zöldséglevest. Házi vegeta azért nem árt bele.

2010. október 18., hétfő

Cukorban és sóban eltett citrom




Olyan világban élünk, amelyben a limonádé mesterséges aromákat tartalmaz, ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot.

(Alfred E. Neuman)





Még elkészülhet karácsonyig. A sóban eltett citromot már ismerem, mert készítettem. És tudom, már többször zengtem ódákat róla - az illata és íze felséges, semmihez sem fogható. És igen, tudom, tudom, megrögzött citromfüggő vagyok, de akkor is.
Mivel kifogytam belőle, most kétfélét készítettem. Eltettem sóban is, és tettem el egy üveggel cukorban is. Sütikhez. Ha igazam van, a cukor is ugyanolyan intenzíven kihozza a citrom aromáját, mint a só.

Vastag héjú darabokat válasszunk, mert a só szétmarja a gyümölcs belsejét, így ami használható lesz majd belőle az a héjrész, illetve a citromos aromájú só. Valamint natúr, jódozatlan sót használjunk, mert a citromsav megfeketíti a jódot.
A citromoknak alaposan megmostam dörzsis szivaccsal, meleg vízzel, mosogatószerrel a héját, mert bio citromhoz sajnos nem tudok hozzájutni. A citromokat bevágtam hosszában negyedbe úgy, hogy az aljukat egyben hagytam, aztán jól besóztam a közepüket. Az üvegbe alulra került egy félcenti réteg só, erre a belül sóval telehintett citromok, majd ismét annyi só, amennyi teljesen ellepte és beterítette a gyümölcsöket. Mindenhova szórjunk, közéjük is, az üveg legyen tökéletesen tele sóval. Majd kissé megnyomkodtam az egészet, hogy levet engedjen valamennyire. Végül kifacsart lével felengedtem az egészet, és szorosan lezártam a kupakkal. Három-négy hét érés elég is neki. Ha cukorral tesszük el, ugyanígy járjunk el.
Egész más íz a végeredmény, mintha friss citrommal és külön sóval készítenénk el egy ételt. Ezerszer intenzívebb, aromásabb így. Bármely ételhez vagy desszerthez alkalmazható, amihez egyébként citromot használnánk.
Szóval, a karácsonyi sütikhez szánom a cukros változatot, a sósat pedig halételekhez, húsokhoz, májhoz, pástétomokhoz, csicseriborsóhoz, lencséhez, zöldségételekhez... ööö kiváló, szenzációs, fenomenális? Ezeket adjátok össze és na az a végeredmény. :))

Ó, igen.
P.s.1.: készíthetjük narancsból, mandarinból, zöldcitromból is.
2.: még a házi vaníliás cukor is elkészül karácsonyig.