2009. január 2., péntek

Nyavalyaűző saláta



Mindenkinek csak egyetlen igazi megbízatása van: hogy önmagára találjon. Végezheti, mint költő, mint őrült, mint próféta, vagy mint bûnöző. Ez nem a mi dolgunk, sőt végső soron jelentősége sincs. Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig.
(Hermann Hesse)





Még mindig nem bírtam kilábalni az influenziából, csúnyán köhögök...
Hiszek abban, hogy az étel orvosság is, így ma egy nyavalyaűző étket készítettem és ettem. Emellett az év végi eszem-iszom is sok volt. Salátára vágytam.
Reszeltem le sárgarépát, csicsókát, zellert, friss gyömbért. Karikákra vágtam sok lilahagymát, és hogy valami lazább-könnyebb is legyen az ételben - egy kis kínai kelt és némi almát csíkoztam bele.
A piritós sem egyszerűen pirítós ám. Jó alaposan bedörzsöltem fokhagymával. (Annyira hogy még öt vámpírt is visszatartottak volna. Nesze neked Dracula gróf... )
Az öntetbe került egy kávéskanál repceméz, egy kávéskanál tökmagolaj, egy mokkáskanál mustár, jó sok extraszűz olívaolaj, rengeteg frissen őrölt bors, némi és némi citromlé. Nagyon szép krémesre ki tudtam keverni a mustár miatt.

Jelentem, a lehelletem nem a legfrissebb, viszont határozottan szakad föl a köhögés! :-)

2008. december 29., hétfő

Töltött, rántott gombafejek



Nem ilyen világot képzeltél,
de a csábítás hívott, hát engedtél.
Most koponyád csöndjében
némán ülsz és utazol valahol,
magányod szelíden átkarol.

(Ákos - dalszerző, énekes, költő)





Ezt az ételt még karácsonykor készítettem, vendégeket várva. Panírozás után lefagyasztottam, és milyen jól tettem... Nem fogyott volna el a teljes mennyiség. Így viszont ma nem kellett főznöm, csak kikapni a hűtőből és kisütni.
A gombák tönkjeit kitörtem, robotgépben ledaráltam, kevés olajon nagyon pici fokhagymával és kakukkfűvel zsírjára sütöttem. Ehez kevertem még fetasajtot, jó bőven trappistasajtot, apróra vágott bacon-szalonnát, ztam, borsoztam. A keveréket ezután visszatöltöttem az enyhén besózott gombafejekbe, és duplán paníroztam szezámmagos bundába. Lehet szalonna nélkül is készíteni, vegáknak így ajánlom.
Az ünnepek alatt egyébként franciasalátát gyártottam mellé. De rizzsel, krumplipürével is nagyon finom.


2008. december 26., péntek

Göngyölt karaj



Karácsony éjjeli emilváltás...


"....az álmomban kapott női hangüzenet szerint vigyáznom kell az agyhámozóval...sebaj, majdcsak megtudom miért, a telefonom ötkor ébreszt.

....háromezer évvel ezelőtt ülök az ágyam szélén, és még mindíg csak fél öt!"


(Mező Gyurka)




Hozzávalók:
1 kg tiszta, csont nélküli karaj,
30 dkg darált hús,
bacon szalonna,
10 dkg fetasajt,
só,
őrölt bors,
5 dkg vaj,
pár szem édeskömény,
késhegynyi őrölt lepkeszegmag,
2-3 szem szegfűbors,
1 gerezd fokhagyma,
diónyi vöröshagyma,
1/2 tojás.

A darált húst eldolgoztam a mozsárban összetört fűszerekkel, a vajjal és a fetasajttal. A karajt kettőbe vágtam, aztán mindkét darabot széltében hosszúra felnyitottam - kigöngyöltem. Sóztam, aztán beborítottam baconszalonnával. Erre kentem a darálthúsos tölteléket, aztán a tetejére jött megint egy réteg baconszalonna. Felgöngyöltem eredeti alakba és cérnával átkötöztem, hogy ne nyíljon le és ne veszítse el a formáját. Kevés vajat alátéve (kb. 2 dl vizet is aláöntöttem) - alufóliával lefedve 3/4-es lángon másfél óráig sütöttem. A végén levettem a fóliát, hogy kis színt kapjon a teteje.
Pulykamellből is kiváló.

Tipp:
Nekem sok szaftja maradt a sütés után (direkt sok vizet öntöttem alá), amit le lehet szűrni, és zselatinnal elkeverni. Ugyanis elsősorban én most hidegtálra készítettem a sültet. Hidegen szép vékonyra szeletelhető, majd a hidegtálra téve, a zselatinos levével megkenve nem szárad ki és szépen csillog tőle. Szilveszterre - már aki otthon bulizik annak - előre elkészíthető.