2010. november 17., szerda

Kenyérleves csicseriborsóval, karfiollal


A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.

                                                                                                                                                         (Pablo Picasso)


Legtöbbször úgy főzök - főleg hétköznapokon - hogy igyekszem elhasználni azt, ami itthon van. Múlt héten szombaton sütöttem egy diós, kissé fűszeres rozscipót. A hétvégi nagy szülinapozásból pedig volt bőven maradék. A kenyér így nemigen fogyott. Viszont az általam nagyon kedvelt kenyérlevesekhez épp jóféle, szikkadt házikenyérre van szükség. Az alap már megvolt, és némi spájz és hűtőszekrény mustra után villámgyorsan el is készült ez a finom, ugyanakkor könnyű, mégis tartalmas és laktató leves.


A kenyérlevesek egyébként gyakorlatilag minden nép és égtáj konyhájában megtalálhatók. Az első levesek egyike volt, sokszor csak sós vizet vagy tejet öntöttek a megszáradt kenyérre. A gaspachot is ez a takarékos, kreatív hozzáállás szülte s indította el világhódító útjára, de a német, magyar, olasz konyha is bővelkedik kenyérlevesekben.  

Hozzávalók 4 főre:

1 közepes fej karfiol (80-90 dkg),
1 üveg csicseriborsókonzerv vagy 25 dkg száraz csicseri,
1 nagy csokor petrezselyemzöld (vagy korianderzöld),
1 szép nagy fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
3-4 szelet szikkadt házikenyér,
1 nagyobbacska burgonya vagy alaplé vagy 1 zöldségleveskocka,
10 dkg vaj,
só,
1/2 mokkáskanál koriandermag,
1/2 mokkáskanál római köménymag,
1 evőkanál olívaolaj.

Körülbelül 2 dkg vajon kevés sóval, a koriandermaggal és a római köménnyel megdinszteltem a kockákra vágott vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát. A karfiolrózsákat kisebb darabokra vágva hozzáadtam a felaprított petrezselyem zöldjével együtt, aztán felöntöttem vízzel. A burgonyát jó apróra kockázva tettem bele. Akinek van korianderzöldje, készítheti azzal is. És ha van otthon zöldségerőleves, felönthetjük azzal is, vagy vízzel és akkor tegyünk bele egy zöldségleves kockát. De a burgonya tökéletes sűrítő és ízesítő is egyben.
Hagytam forrni a levest, közben egy serpenyőben a falatkákra tépkedett kenyeret kevés olívaolajon megpirítottam. A pirult darabokat egy kis kosárba kiszedtem, a serpenyőt kitöröltem egy konyhai törlőkendővel és a maradék 8 dkg vajat kis lángon barnulásig karamellizáltam. Először habja lesz, majd elkezd barnássá válni, és valami nagyon finom karamelles-diós illatot árasztani. Ekkor jó, ne pirítsuk tovább, mert megéghet.
A levesben mikor elkészült, villával kissé összetörtem a karfioldarabokat - nem volt kedvem még a botmixert sem elővenni. De pürésíthetjük rusztikusra vagy aki jobban kedveli a simább, krémesebb leveseket, egészen krémesre. Végül hozzáadtam a csicseriborsót és még egyszer összeforraltam. A legvégén a barna, karamellizált vajat is hozzákevertem. Ha túl sűrű lenne a levesünk, a konzerv levét is hozzáönthetjük vagy ha főztük a csicserit, akkor a főzővizéből lehet hozzáadni.
(A száraz csicserit áztassuk be minimum 24 órára, majd enyhén sós, bő vízben főzzük puhára.)
Ha a leves garantáltan elfogy, akkor keverjük bele a pirított kenyérdarabokat is a végén és hagyjuk 2-3 percig állni. Ha úgy sejtjük, hogy nem fog mind elfogyni, akkor a tányérak aljára tegyünk pirított kenyérdarabokat és arra merjük rá a forró levest.
Igazán mennyei lakoma volt.

2010. november 12., péntek

Kerekrépa karamellizált vajban



Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallgatják, hogy mit mondasz, de a Jó barát felfigyel arra is, amit nem mondasz ki.

(Szókratész)




Padparadsa barátosnőm volt olyan aranyos, hogy beszkennelt nekem egy régi újságból két oldalt. Két kerekrépás recept volt - náluk nem lehet kapni, én meg bővíteni szeretném ennek a nagyon finom és egészséges gyökérzöldségnek a felhasználási módjait.
Asztírjajazzújsáág, hogy a kerekrépa már Goethe idejében kedvelt csemege volt, Napóleon uralkodása alatt pedig a francia nemesi körökben valódi ínyencségnek számított, sőt! Az orosz cár sem akart volna lemondani - no nem a trónról, hanem a kerekrépa élvezetéről.


Sajnálom hogy kicsiny hazánkban csak zalában és vasban termesztik étkezési célokra. Pedig azon kevés zöldségféle közé tartozik, amelyek nyersen is rendkívül élvezhetők, finomak. Salátákba szerintem nélkülözhetetlen. Retekre emlékeztető íze és roppanóssága frissességet ad bármely szendvicsnek. Magas vitamin és ásványianyag tartalma pedig biztosítja a télen oly kevés friss vitamin utánpótlását.
A recept rendkívül egyszerű - de nagyon finom! Meg kellett állapítanom, hogy imádott krumplim után ez a vajban karamellizált kerekrépa lesz a kedvenc köretem.



Hozzávalók 4 főre:

1,2 kg kerekrépa,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
3 dkg vaj,
1 kisebb csokor petrezselyemzöld,
só,
1/2 erőleveskocka és 2 dl víz vagy
2 dl húsleves vagy csontleves,
2 cl száraz fehérbor.


A kerekrépát meghámozzuk és kisebb kockákra vágjuk. A vajon megkaramellizáljuk a cukrot, a répát pedig rátesszük. Felöntjük alaplével vagy vízzel és adunk hozzá fél leveskockát. Fedő alatt puhára pároljuk. Mikor már jó, elfőzzük a levet róla, ráöntjük a bort és hozzá tesszük az aprított petrezselyemzöldet is. Újra addig rotyogtatjuk, míg a folyadékot elveszíti. Ha egy kevés marad alatta, az nem baj. Sőt.
Egy serpenyőben vajat melegítünk addig, míg szép barna lesz és karamelles illatot áraszt. Ekkor sózott és borsozott karajszeleteket sütünk benne hirtelen. Én úgy tálaltam, hogy egy szelet hús, ráhalmozva a répa, megint hús, megint répa.A serpenyőben maradt finom vajat - ami a hús sütése után marad vissza - kanalazzuk a répára, mert valami isteni. Kárba ne vesszen. :)
Vegáknak főfogásként ajánlom, párolt rizskörettel.

.

2010. november 11., csütörtök

Moscauer - variációk egy témára

.
Nincs szebb állat, mint a lúd,
nem kell neki gyalogút.
Télen, nyáron mezítláb,
úgy kíméli a csizmát. 

                                                                   (mondóka)


Megkezdtem a családi ünnepekre való készülődést... Ez jó, mert regement név- és szülinap esik nálunk a nagy ünnep előtti másfél hónapra. Így tudok a sütéssel kísérletezni karácsonyig. Ma kétféle egyszerű sütit készítettem, ami valójában egy, mert az alapjuk azonos. Csak az ízesítés más.
Mindkettőt a Planétás receptkártyákban találtam, csak ez az első variáció ott kifli formában van. A másik a moscauer. Azért is örültem ennek - vagy ezeknek az egyszerű édességeknek, mert tökéletesek a maradék tojásfehérje felhasználásához. Tudom hogy sok sütibe csak a sárgája kell, és egy karácsony előtti sütögetésnél mindig akad fölösleg a fehérjéből. Ráadásul én nem vagyok habcsók-rajongó, egy csöppet sem. De ezek a kis finomságok nagyon jók és gyakorlatilag korlátlan ideig elállnak. Már ha van rá esélyük, ugye... :) 
A darált magfélét (diót vagy mandulát vagy mogyorót vagy datolyát vagy fügét) összekevertem a kristálycukorral, a fahéjjal, majd a tojásfehérjékkel. Egy műanyag vágódeszkára kis halmokat tettem, teáskanálnyiakat. A közepükbe pálinkás meggyet raktam, aztán enyhén nedves kézzel kis golyókat formáztam belőlük. (Készítsünk a kezünk mellé egy tálkában vizet.) Megforgattam szeletelt mandulában és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem egymástól kb. 5 cm-re a kis golyókat. Előmelegített, közepes hőfokon 10-15 percig (barnulásig) sütöttem. Ha nincs rumosmeggyünk, akkor áztassunk be pár órára vagy napra mazsolát rumba, aztán a sütésnél csak keverjük a rumos mazsolát a masszához. A mazsola kicsi, nem érdemes golyóbisozni, csak egyszerűen a masszához kell keverni.
A lényege csak annyi, hogy a magos-cukros keverékhez annyi tojásfehérje kell, amennyi jól összefogja és kissé folyóssá teszi. Ne legyen túl száraz sem, de túl híg sem a massza, mert akkor nem lehet formázni. 
Ha mogyoróból vagy mandulából készítjük, akkor előtte 20 másodpercre dobjuk forrásban lévő vízbe a magokat, aztán már könnyen lejön a héjuk.A mandula szerintem finomabb így, mert elég vastag héja tud lenni. A mogyorót nem muszáj lemezteleníteni, az vékonyabb héjú.
Diódarálóval daráljuk finomra, vagy robotgéppel annyira finomra, mintha darálva lenne. Ez a datolyára és fügére is vonatkozik.
Ha kókuszreszeléket használunk, akkor érdemes venni hozzá egy friss kókuszt, mert intenzívebb íze lesz. Ráadásul a külső borításhoz egy részét lereszelhetjük a vastagabb sajtreszelővel, vagy tökreszelővel, és abba forgathatjuk a golyóbisokat. A kókuszosba ne tegyünk fahéjat. A kókuszdiónál szúrjunk ki 2 lyukat a tetején, ahol amúgy is van rajta. A levet csorgassuk ki belőle egy pohárba. Aztán törjük fel a diót. Csak olyan kókuszt vegyünk meg, aminél halljuk hogy locsog a lé benne.


 

moscauer ugyanez. Annyi a különbség, hogy a tepsibe, a sütőpapírra halmozunk kis teáskanálnyi halmokat és ugyanúgy sütjük, mint a másikat. És ennél a sütinél nem kell darálni a diót, elég ha csak durvára összetörjük. 
 
Amiben még más: rengeteg reszelt narancshéj kell a masszába. Akinek van eltéve narancsos cukra, készítse azzal. Vagy kandírozott narancshéjjal. Körülbelül 10 dkg-nyi masszához kell 1 egész narancs reszelt héja. A moscauer jellegzetesen diós-narancsos. Végül gőz fölött felolvasztott étcsokiba mártjuk az alját. Ennyi lenne. 




Dia említette a kommentekben, hogy Ő a felfőzős receptet szokta készíteni és talán ez az eredeti moscauer, nem tudom.
De leírom ezt is: Hozzávalók: 15 dkg narancshéj (kandírozott is lehet), 30 dkg dió, 30 dkg kristálycukor, 2,5 dl tejszín, 1 vaníliás cukor, 2 csapott evőkanál liszt, csipetnyi fahéj, kb. 2 tábla csokoládé.
A narancshéjat nagyon apróra vágjuk, a diót egy sodrófával darabosra zúzzuk, csak rusztikusra, nem kell apróra. Minden hozzávalót egy lábosban felforralunk, és minimum 2 órán át állni hagyjuk. Vajazott, lisztezett tepsiben megsütjük alacsony hőmérsékleten. Kb. 15 perc kell neki. Mikor még langyos, kiszedjük a tepsiből (később már törik) és olvasztott csokiba mártjuk (vagy bekenjük) az alját.           (Forrás: receptmánia)

Én a fahéjat kihagynám belőle... de ki hogy szereti. Én csak húsokhoz, sós ételekhez kedvelem a fehéj erőteljes karakterét.

Ma Márton napja van. Hoztam egy mesét Nektek. A Lúdas Matyit biztosan ismeritek. De ezt a hangjátékot nem biztos. Ebben Galiba a főszereplő (Benedek Miklós) és nagyon-nagyon jó... Szereplők még: Törőcsik Mari, Garas Dezső, Balkay Géza, Kállai Ferenc. Jó szórakozást! :)



2010. november 9., kedd

Csokoládés kávékrém

..

Hirtelen rádöbbentem, hogy ha azonnal nem változtatok, olyan életem lesz, ahol a legmeghittebb kapcsolat egy üveg borhoz fűz. Egyedül és kövéren halok meg, és mire három hét múlva rám találnak, már félig megettek a farkaskutyák. Vagy Glenn Close-zá változom a Végzetes vonzerőből. Így hát fontos elhatározásra jutottam. Annak érdekében, hogy jövőre ne végezzem ilyen trágya képpel, az Önsajnáló Rádió harmincon túliaknak szóló slágermúzeumát hallgatva, úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem az életem. Naplóba kezdek, és elmondom az igazat Bridget Jonesról. A tejes igazságot.
Egyes számú elhatározás: magától értetődően leadok tíz kilót. Kettes elhatározás: mindig bedobom az előző napi bugyit a szennyeskosárba. Ugyanilyen fontos, hogy találjak egy kedves, érzékeny barátot, akivel járhatok és hogy ezentúl az alábbiak közül egyikkel se alakítsak ki romantikus kötődést: alkoholistákkal, munkaholistákkal, viszonyfóbokkal, nagyzolókkal, kukkolókkal, érzelmi fogyatékosokkal vagy perverzekkel. És főleg nem fantáziálok egy konkrét személyről, aki mindezeket megtestesíti. Sajnos ez a személy történetesen a főnököm. És azt gyanítom, hogy különféle, kissé igazságtalan okokból kifolyólag, ő sem fantáziál rólam.
Fogyókúrázni fogok (most már tényleg), hetente háromszor edzőterembe járok, leszokom a dohányzásról, a fényképeket albumba rakom, nem beszélek ki másokat a hátuk mögött, otthon is rendesen felöltözöm, megtanulom beprogramozni a videót, és végre rendes pasit kerítek magamnak. 
 
(Helen Fielding: Bridget Jones naplója)





Ez egy pikkpakk-krém. Villámgyors. Egyszerű. Olyan alkalmakra, mikor csak 20 percünk van a desszertre. Olyan alkalmakra mikor ránk tör az édességéhség. Vagy olyan alkalmakra... tudjátok. Mint a filmekben mikor a főhősnő szerelmi bánatában a nyitott hűtőajtónál, az éjszaka sötétjében kikanalazza nagy lógó pulcsiban vagy méretes férfiingben, mezítláb vagy vastag kötött zokniban (mackómintával vagy norvégmintával) a nagy doboz krémfagyit... :)) Persze főhősnőnk, ha szerelmi bánata van, biztos nem áll neki házilag pohárkrémet gyártani, de ki tudja?! Én már sütöttem éjjel 2 -kor pogácsát is...


Hozzávalók 4 pohárhoz:

3 tojás,
2 dl tejszín,
3 evőkanál porcukor,
1 vaníliáscukor,
5 cl erős feketekávé,
20 dkg étcsokoládé,
1 cl rum vagy whiskey.





A tojásokat robotgéppel fehéredésig és habosodásig felvertem a porcukorral, vaníliás cukorral és csipetnyi sóval. Vízgőzre tettem és innentől kézi habverővel, állandó keverés mellett besűrítettem a krémet. Vigyázzunk, nehogy rántotta legyen belőle... Hamar sűrűsödik. A vizes lábost a tűzön hagytam, mert egy másik kislábosban étcsokit tettem rá olvadni.
Amikor a krém langyosra hűlt, hozzákevertem a kávét és a rumot is. A tejszínt kemény habbá vertem és összekevertem finoman a kávés krémmel. A közben felolvadt étcsokihoz egy nagyon kevés - 2 cl-nyi vizet kevertem. A poharakba tettem krémet, megcsorgattam az olvadt csokival, megint krém, megint csoki. Hűtőbe száműztem 4-5 órára, hogy jól behűljön. (Ha fagyasztóba tesszük, akkor 20 perc alatt lehűl.)




Ennyi lenne. Isteni, nagyon kávés. Főhősnő bánata tán kissé enyhült. Legközelebb Bridget Jones hupikék levesével jelentkezzem... ??  :))

2010. november 8., hétfő

Segítségkérés

Segítsetek, ha tudtok nekem egy kicsit. Meglepődve tapasztaltam, hogy a rendes nagy gépen a képeimnek halványszürke árnyék-kerete van. Míg itt a laptopomon egyáltalán nincs keret. A képek zömét direkt úgy készítem, hogy egyáltalán ne legyen semmilyen kerete. Vagy ha van, azt én teszem rá.

A nagy gépen Firefox 3.6.8 -as verziójú böngésző van újkeletűen. A laptopomon pedig Firefox 3.0.5-ös.

Elképesztően ronda a blog a keretekkel. Teljesen szétcseszi az egész blogarculatot. Azt szeretném kérdezni, hogy nálatok van-e árnyék a képeimen. És hogy milyen böngészőt használtok. Ezt úgy tudjátok megnézni, hogy a "súgó" menüpontban a "névjegy" címszó vagy almenü alatt kiírja.

Pl. a "puliszka" című legutóbbi bejegyzésemben legfölül a kis lábasos kép keret nélküli, lebegős. Nálatok?

És még egy kérdés. Lehet ezzel valamit csinálni? Hol lehet ezen állítani? És miért rak keretet ez a lüke böngésző ha én nem kértem???!!!!!!!!!!

Köszi szépen! Előre is. :)

Puliszka, alias polenta

.
Idehallgass – mondotta azután komolyan –, idehallgass, mert ezt tudnod kell, ha gyermeket akarsz fölnevelni. Ésszel. Embernek. Nemcsak olyan hányd-ide, vesd-odának, hanem embernek. – Ujját magyarázólag emelte föl. – Amennyi az éjtszaka, annyi a nappal. Amennyi az öröm, annyi a bánat. Minden nappalhoz szükséges egy éjtszaka, és minden éjtszakához szükséges egy nappal. Minden éjtszaka sok-sok gyermeket csinálnak ezen a világon, hogy legyen mért dolgozzanak és éljenek nappal az emberek. Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent – ujjával néhányszor rákopogtatott keszeg mellére –, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szív, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe… érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éjtszaka. A különbség csak az, hogy a nappal és az éjtszaka dolgát elrendezte az Isten. De az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát kiporciózza az ember. Hogy ennyi jut ebből, s ennyi abból. Ez a kommenció. Az öröm. Meg amit fizetni kell érte. A bánat. Ennyi jár. Akár tetszik, akár nem. Ennyi jár, s ez elől nem lehet megszökni. Mármost, aki nem egyformán osztja be, hanem előbb végez az örömmel, annak a végin csak a bánat marad. Így van ez. Meg kell enni! Ezt is, azt is. A puliszkát is, a túrót is. Aki nem keveri össze ésszel a kettőt, hanem előbb fölnyalogatja a túrót, annak a végire üresen marad a puliszka! Aki mindég csak puliszkát eszik, mindég csak puliszkát, akarattal... s a túrót félreteszi... annak vigyáznia kell, nehogy végül is a túró megromoljék... Ami pedig másokat illet... nem kell irigyelni azt, aki mind csak pusztán eszi a túrót. A puliszkát, tudod, azt mindenkinek meg kell ennie! A puliszka, az nem romlik el. Az nem. Azt bizony meg kell enni, mind egy szemig. Ha öregen is, ha kutya-fáradtan, kutya.-magányosan is. Azt meg kell enni. 

(Wass Albert: A funtinelli boszorkány)

 

A tegnapi igazán finomra sikeredett túróval töltött hústekercsek mellé ajánlottam a puliszkát - vagy olaszul polentát köretnek. Az az igazság, elég ritkán készítem én is, ezért csak utólag jutott eszembe. No majd legközelebb. De ma reggel készítettem egy kis adagot. Abszolút helye van külön bejegyzésként. A puliszka nagyon sokoldalúan szerepelhet az étlapunkon. Akár főételként, akár köretként, akár vacsora vagy reggeli étekként is. A végtelenségig variálható. 
Régen a szegények eledele volt, népélelmezési cikk. Nálunk magyarhonban ugyanúgy, mint akár Mexikóban, akár az olaszoknál. A kukorica valóban nagyon sokoldalú növény. Nagyon tápláló, emellett magas a rosttartalma és nem tartalmaz glutént sem. Tehát lisztérzékenyek, cukorbetegek is bátran fogyaszthatják.
Még egy nagy előnye, hogy roppant gyorsan elkészül, mindössze egy negyedórácska alatt tálalhatjuk.
Emlékszem anyu mesélte, hogy a háború alatt és után szinte semmi más nem volt, csak kukoricaliszt meg dara. Anyu utálta is rendesen, ha jól rémlik soha nem főzött semmit kukoricalisztből vagy darából. Pedig itt nálunk Zalában is igencsak gyakran főztek-főznek puliszkát. Az is mutatja, hogy még mindig népszerű, hogy a piacon sok idős néninél lehet venni házilag készített kukoricadarát. Nálunk itt talán az édes kukoricaprósza a legtöbbször készített étel belőle. Házi szilvalekvárral megpötyögtetve.



Bevallom őszintén, én a puliszkát a lehető legegyszerűbben szeretem a legjobban. Frissen, forrón tányér aljára tenni, aztán jó hideg tejjel leönteni és elkanalazgatni. Nagyon szeretem a kukorica kissé sós ízét a tej lágy, selymes édességével - csak így egyszerűen, a'la nature. Ezt lehet fokozni például reggelire azzal, hogy megszórjuk durvára vágott pörkölt dióval vagy mogyoróval és megcsurgatjuk mézzel is. Hm... tényleg isteni finomság.
A puliszkát kínálhatjuk finoman-lágyan-remegősen, azon frissen-forrón, ahogy elkészült. Vizes kanállal kis galuskákat formázva belőle. Ha egy vizes tányérra kilapítjuk és hagyjuk állni egy órát, bármilyen formára vághatjuk, szaggathatjuk.
Kínálhatjuk így natúran is, de meg is grillezhetjük.
Megadom az alapreceptet, ez szerintem tökéletes így mert frissen elég lágy, de elég neki 1/2 óra állás és remekül formázhatóvá válik. Ha még folyósabban, remegősebben szeretjük, vegyünk le egy keveset a dara mennyiségéből. Ne 10 dkg-ot tegyünk 4 dl vízbe, hanem elég a 8 dkg is. Víz helyett főzhetjük tejben is, teltebb, krémesebb lesz. És a végén, tálalás előtt keverhetünk bele egy kevés vajat is, szintén a krémességén javít. Ehhez a mennyiséghez 1 dkg vajat körülbelül. A puliszka készülhet kukoricalisztből is, vagy liszt-dara keverékéből is.

Alaprecept puliszkához 2 főre:

6 dl víz,
15 dkg kukoricadara,
1/2 mokkáskanál só.

A sós vizet fölforraljuk, aztán egy kézi habverővel hozzákeverjük a kukoricadarát, állandóan keverve hogy ne legyen csomós. Addig kevergetjük, amíg besűrűsödik. Ez körülbelül 5-8 perc. Ha azonnal tálaljuk köretként, vajat is keverünk bele. És víz helyett, ahogy említettem, tejjel is készülhet.
Ezt a lágyabb puliszkát elteríthetjük sűtőedényben, tehetünk rá juhtúrót, sima túrót, friss gomolyatúrót, szalonnapörcöt, tejfölt, sült hagymát, spenótkrémet, stb... Bármivel rétegezhető.
Nálam egy nagyon finom és egyszerű sóskaleves készült régebben puliszkavirágokkal.

2010. november 7., vasárnap

Rukkolás, rikottás hústekercsek



Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielõtt megöregszem,
mielõtt meghalok.

(Ingrid Sjöstrand : Svéd gyerekversek)



Felavattam a vadiúj öntöttvas serpenyőmet. Jelentem: remekül szuperál! :)
Ez a karajtekercs a látszat ellenére nagyon egyszerű és nagyon gyorsan készen is van. Ráadásul egy igazán finom és különleges fogás sikeredett belőle.


Hozzávalók 4 főre:

80-90 dkg karaj (csont nélkül),
25 dkg ricotta túró vagy sima mezei hazai zsírdús túró,
15-18 szem olajbogyó,
5-6 darab aszalt paradicsom,
ruccolalevelek,
1 doboz hámozott, kockázott paradicsomkonzerv,
4 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj,
1 dl száraz fehérbor,
2 dl alaplé vagy 1/2 erőleveskocka,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
só,
frissen őrölt bors.


A karajt úgy vágtam vékony szeletekre, hogy a hártyájánál kettőt-kettőt egyben hagytam. Így ebből a mennyiségből lesz 6 nagy szelet hús kinyitva. Kiklopfoltam vékonyra, sóztam és borsoztam kissé. A túrót összekevertem karikára szelt olajbogyóval és apró kockákra vágott aszalt paradicsommal. A hússzeleteket beborítottam ruccolalevelekkel, majd tettem rá a túróból is. A két szélén kissé behajtottam a húst és felgöngyöltem. Erős cérnával (horgolócérna) megkötöztem hogy ne essen szét a göngyöleg.
A vaj és olívaolaj keverékén erős lángon jó pirosra körbesütöttem minden oldalán a tekercseket. Aztán hozzáöntöttem a fehérbort és hagytam nagy lángon elrotyogni. Ezután tettem hozzá a darabolt paradicsomkonzervet, némi vizet, egy kevés húsleveskockát, és cukrot. Először kevesebb cukrot tegyünk bele, mert nem egyformán savanykásak a paradicsomkonzervek, szóval kóstoljunk!
Fedőt tettem rá és hagytam kis lángon párolódni 20 percig. Enyni idő elég is volt neki, a tekercsek omlóspuhák lettek. Tálalás előtt kivettem a húsokat és a madzagokat eltávolítottam a húsokról.
Tipp: Ha van otthon pár szelet papírvékonyra szelt nyers, füstölt sonka is, azt is beletehetjüka  töltelékbe. Hús, sonka, rukkola, olajbogyás-aszalt paradicsomos túró akkor a sorrend.


Tálalhatjuk egyszerűen párolt rizzsel is, de szerintem tökéletes valamilyen jóféle olasz tésztával is, hiszen van a hústekercsek alatt bőven finom paradicsomszósz. De talán a legtökéletesebben a polenta illene hozzá. Vagyis a kukoricakása. Na. legközelebb azzal jövök - még nincs fenn a blogon.
Készíthető csirke- vagy pulykamellből is vagy marha fehérpecsenyéből is. Sőt, hidegtálra is kitűnő maga a hústekercs, de akkor nem szükséges hozzá a paradicsommártás. Csak fehérbor-alaplé keverékében pároljuk meg. 

P.s.: Na nagyon nem ájlávjú. Á, nem is vagyok ideges.... Egy kicsit sem. A blogspot új bejegyzésablakja olyan szuper lett, hogy nem tudom szerkeszteni a bejegyzésemet, csak ha átmásolom egy másik ablakba, mint új bejegyzést. Gratulálok a programozóknak. Őszintén remélem, kijavítják ezt a nem is kis hibát.

2010. november 6., szombat

Kelbimbós krumpliropogós



Egy tokiói
Látogatáskor
Buddha találkozott
Egy gésával.
Amikor énekelt,
A fülemülék felfigyeltek.
Amikor táncolt,
A csillagok megálltak,
Hogy nézzék.
Ajkán
Visszanyerte fiatalságát
Az ész.
Buddha el volt bűvölve.
Gyere a szobámba,
Mondta a gésa.
Kőből vagyok,
Válaszolta a Buddha.
Én is,
Mondta a gésa.

(John Drew, versrészlet)



Múltkorában sikerült regement kelbimbót vennem... Jó része már elfogyott, de még mindig találtam a hűtőben egy kis zacsival.
A kelbimbó eléggé megosztó zöldség. Valaki vagy nagyon utálja, vagy nagyon szereti. Ebben a remek zöldséges krumpliropogósban, amit Vegasztrománia oldalán leltem, nagyszerű volt. A miénkbe került azért egy kis szalonna is, így volt kerek az íze. Egyébként a szalonna szerintem remekül illik ehhez a kicsit kesernyés, erőteljes ízű zöldséghez.


Hozzávalók 2 főre:

4 közepes krumpli (60 dkg),
18 db kisebb kelbimbó,
10 dkg füstölt szalonna,
1/2 fej vöröshagyma,
2 dkg vaj,
só,
frissen őrölt bors,
1 evőkanál majoránna,
2 cl száraz fehérbor,
1 tojás,
liszt,
olaj a sütéshez.

A kelbimbót megtisztítottam, negyedeltem hosszában (hogy a kis torzsája egyben maradjon és fogja a leveleket). A szalonnát kis kockákra vágtam és kisütöttem vajon. Kiszedtem a zsiradékból és az apróra kockázott vöröshagymát üvegesre dinszteltem benne, majd visszakerült bele a sült szalonna is és beletettem a negyedelt kelbimbókat is. Felöntöttem éppen annyi vízzel, amennyi ellepte, fűszereztem sóval, frissen őrölt borssal, majoránnával, fedőt tettem rá és hagytam párolódni. Közben a krumplit megtisztítottam, fölkockáztam és sós vízben megfőztem. Leszűrtem, villával csak úgy durván, rusztikusra törtem.
Mikor a kelbimbó megpuhult, levettem a fedőt róla és nagy lángon elfőztem róla a vizet. Meglocsoltam 2 cl száraz fehérborral és forraltam addig, míg ez is lefőtt róla.
Egyébként ez a vajas, szalonnás, fehérboros, majoránnás kelbimbó így magában is isteni volt. El tudtam volna így üresen is kanalazgatni. Tipp: Remek alap ez levesnek is, csak öntsük fel alaplével és forraljuk össze. Szaggassunk bele kis galuskákat, amilyeneket a karalábélevesbe szokás, és egy isteni kelbimbólevest ehetünk belőle. De köretként is tökéletes.
Az áttört krumplihoz hozzákevertem a tojást, aztán a fűszeres, szalonnás kelbimbót is. Pogácsákat formáztam belőle (jól nyomkodjuk össze, hogy ne essen szét a sütéskor), lisztbe forgattam és piros ropogósra kisütöttem közepes mennyiségű olajban.
Melegen is, hidegen is kitűnő. Ezt a krumplipogácsát készíthetjük más zöldségekkel is, szerintem karfiollal, brokkolival, sárgarépával, cukkinivel is nagyon jól működik. Vegák természetesen szalonna nélkül készítsék.

2010. november 3., szerda

Édesköményes partykolbászkák



Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek.

(Babits Mihály)





Tegnap Teréz barátnémat vártam délután-estére. Valami olyan ételt akartam készíteni, hogy tudjunk dumcsizni mellette. Ha együtt vagyunk, be nem áll a szánk... Szerintem több életet végig tudnánk beszélgetni... :))
Úgyhogy jó zsíros dagadót vettem a hentesnél, mert eldöntöttem hogy partykolbászkákat töltök. Legfőképpen, mert Teréz inkább sörös, mint boros.
Annyira fura nekem, hogy mi magyarok ugyanúgy kolbásznemzet vagyunk, mint pl. az olaszok vagy spanyolok vagy németek vagy az angolok, mégis az otthoni kolbásztöltés valahogy kiment a divatból. Pedig annyira egyszerű az egész. Kell hozzá egy egyszerű, hétköznapi húsdaráló és hozzá egy plussz kolbásztöltő előtét. Amit akár a piacon, akár bármelyik ezeraprócikk-szerű boltban meg lehet venni.
Emlékszem, nagyanyáméknál nyaranta sokszor ébredtünk a sülő, frissen töltött házikolbász illatára... Vagy épp ebédre készítette nagyanyám ha télen mentünk, párolt lilakáposztával, finom zsíros tört krumplival. Nincs is ennél jobb.
Szóval tényleg nem értem, miért ment ki a divatból. Pedig az egyik legjobb partyétel is. Bulikra tökéletes. Készíthetünk 2-3 félét is akár. És egyáltalán nem sok idő és nem is ördöngösség elkészíteni sem. Nálunk most kezdődött a családban a névnapok és szülinapok nagy egymásutánja. Naná hogy kolbászkákat is fogok gyártani majd az összegyövetelekre.
Emellett kikísérletezhetjük saját szánk ízére a fűszerezést, a titkos receptúrát. :)


Ez most édesköménnyel, fokhagymával és erőspaprikával készült. Legközelebb a sajtos grillkolbásszal jövök, azt feltétlenül ki akarom próbálni. És a krumplis kolbászt is.


Hozzávalók 4 főre:

1 kg zsírosabb hús (lapocka vagy dagadó),
10 dkg tokaszalonna,
2 hosszú szál sertésbél,
4 nagy gerezd fokhagyma,
1/2 evőkanál sertészsír,
2 teáskanál erőspista,
1 csapott teáskanál édeskömény,
frissen őrölt bors,
só,
1/2 teáskanál kristálycukor.

A sertésbelet csap alatt lemossuk a sótól alaposan, majd legalább 1/2 órára langyos vízbe áztatjuk. A fokhagymákat vékony szeletekre vágtam és pici sóval üvegesre sütöttem kevés sertészsíron, majd a mozsárban jól összetört édesköményt is hozzátettem. Hagytam kihűlni. A húsokat ledaráljuk és fűszerezzük a fokhagymás-édesköményes zsírral (beletettem a darálóba a hús közé és ledaráltam), az erőspistával, sóval és némi frissen őrölt borssal. És ízfokozóként 1/2 teáskanál kristálycukrot is a masszához keverünk.
A darálóról levesszük elől a tárcsát és a kést, és a töltőt tesszük rá. Ráhúzzuk a belet úgy, hogy a végén jó 10 cm-nyi bél lelógjon. Ezt meg kell majd kötni csomóra.Tekerünk a darálónk, hogy a levegőt kinyomja. Mikor már a hús jönne, akkor csomót kötünk a bélre. A darált, fűszerezett húst adagoljuk a darálóba, tekerjük és közben elől rásegítünk a bél könnyebb lecsúszásában is. Erre azért van szükség, mert nem szabad nagyon vastagra tölteni, mert akkor sülésnél kireped, hiszen a hús majd össze fog ugrani. Tehát csak olyan lazán töltsük a belet. Körülbelül 10 cm-enként elválasztjuk a tölteléket és hagyunk 5-6 cm-nyi bélszakaszt üresen. Az üres részen csavarunk jópárat. Jöhet a következő kolbászka. Ezt addig csináljuk, amíg tarta  bélből. A végét szintén csomóval zárjuk le. Ami bennmarad a kolbásztöltő előtét csövében, azt egy vastagabb végű fakanállal be lehet még szépen tölteni. Egyébként ketten sokkal könnyebb készíteni - és sokkal élvezetesebb is. Fűzzük csak meg életünk párját - mindig jó móka együtt főzni szívünk hölgyével vagy urával. Az első szerelmetes éveket juttatja az ember eszébe. :)




Sütés: Kevés zsírt teszünk egy serpenyőbe és kis lángon, egyben sütjük a kolbászszálakat. Legalább 15 percig süssük, hogy a belseje is átsüljön és szép piros-ropogósra süljön a kolbász. Tálalás előtt késsel vagy konyhai ollóval válasszuk el egymástól a kis kolbászkákat. Mustárral, friss fehérkenyérrel, sörrel tálaljuk.
Tipp: kétszer sütöttem belőle. Egyszer fedő alatt (kb. 20-25 percig) kis lángon, csak a végén levéve róla, majd a levet elforralva, kolbászkákat jól megpirítva. Így a bőre vékony lett és ropogós. Másodszor fedő nélkül sütöttem, a bőre így nem volt olyan jól vágható és rágós maradt egy kissé.

Már készítettem házi grillkolbászt, ITT találod. Jó étvágyat hozzá! :)

2010. november 1., hétfő

Lúdláb

.

A DUNÁNÁL

1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.
És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.
A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2
Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3
Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés. 
(József Attila)


A lúdlábat már régen ígértem. Tavaly, a képtelen karácsonyi recepteknél. Közeleg a karácsony. Nálunk mindig a lúdláb volt az egyik édesség. Anyu remekül készítette.
Az én kedvencem is. Csokoládés mennyország, meggyes édenkert. A világ egyik legfinomabb csokoládés desszertje. Szerintem. :)
Most feleztem az adagot. A közepes kapcsos tortaformához éppen jó a mennyiség így. Ha az eredeti nagyságrendekkel készítjük, akkor szögletes, nagyobb tepsiben süssük. Mert a lúdláb nem magas sütemény, pont így kell kinéznie.




Hozzávalók a féladaghoz:
a piskótához:
3 tojás,
2,5 dkg liszt,
0,5 dkg kakaópor,
9 dkg porcukor.
A krémhez:
3 tojás,
10 dkg vaj,
1 evőkanál kakaópor,
3 púpos evőkanál porcukor.
A csokimázhoz:
5 evőkanál porcukor,
4 evőkanál víz,
1 evőkanál kakaópor,
5 dkg vaj. Plussz:
rumos vagy pálinkás meggybefőtt.

A formát kivajazzuk és lisztezzük. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját fehéredésig és habosodásig keverjük a porcukorral. Majd a cukros sárgáját a fehérjehabhoz keverjük óvatosan, végül szintén vigyázva hozzákeverjük a kakaóval elkevert lisztet is. Közepesnél kicsit nagyobb lángon megsütjük előmelegített sütőben. Kb. 10-15 perc.
A tojásokat robotgéppel jól kikeverjük a cukorral, aztán vízgőz fölött sűrű krémmé főzzük. Ezt már célszerű kézi habverővel csinálni, mert így érezni a krém állagát. Mikor készen van, hagyjuk kihűlni, majd hozzákeverjük a kakaóporral habosra kikevert vajat is apránként. Nagyon sűrű csokikrém lesz a  végeredmény,

A piskóta tetejére meggyszemeket teszünk - nem kell telibe, csak olyan lazán - aztán rákenjük a krémet. Nem könnyű... mert tényleg sűrű a krém.
Végül a cukorból és vízből sűrű szirupot főzünk, hozzáadjuk a vajat és a kakaóport és mikor már csak langyos, a süti tetejére csorgatjuk. Nekem a fele máz kevés lett, ezért a mázból az eredeti menyniséget adom meg. Meggyel, tortadarával díszítjük. 

És én most megcsináltam Chriesi csodás csokileveleit is.