2011. február 4., péntek

Sajtleves töktányérban

.

Soha nem ott vagyunk, ahol vagyunk. Vagy a múltban kotorászunk, vagy a jövőt lessük, de csak nagyon ritkán pihenünk meg ebben a pillanatban. Susan barátnőmnek van egy fura szokása: valahányszor valami csodálatos vidéken jár, kétségbeesve így kiált fel: - Ez olyan gyönyörű! Ide feltétlenül vissza kell jönnöm! -, és minden erőmet latba kell vetnem, hogy meggyőzzem: már itt van.

(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)



Ismét egy sajtleves. :)
Ez a nagyobbacska hokkaido tök már november óta díszítette a konyhámat. Halloweenre vettem hogy majd kifaragom, de aztán nem került rá sor. Ma viszont gondoltam bevetem levesfronton. Igen ám, de mikor ketté akartam vágni, akkor jöttem rá hogy úgy megvastagodott a héja, hogy én ezt az életben meg nem hámozom. Akkor jutott eszembe, hogy tányér legyen belőle. S ha már a húsát nem is tudom felhasználni, az ízét legalább adja át. Így fűrésszel! :)) lefejeztem szegényt. Kikapartam a magházát és kész is volt a fantasztikus, természet által formatervezett töktányér. Design by Gaia. :)
Mennyiségeket nemigen tudnék írni, mert tökfüggő. A lényeg annyi hogy feltöltöttem félig tej, félig tejszín keverékével majdnem tele. ztam, borsoztam, kevés kurkumát és őrölt gyömbért adtam hozzá. És reszeltem bele olvadós sajtot úgy 8-10 dkg-ot. Ráhelyeztem a kupakját és forró sütőbe toltam 45 percre.



Mivel a húsa ehetetlen volt - úgy értem annyira szálas és kemény -, ezért friss zöldekkel dúsítottam. Betétnek csíráztatott finomságokat: hajdinát szórtam bele, illetve hagymacsírát és friss, zsenge roppanós cukorborsócsírát is rágcsáltam mellé - ezeket Zolinál vettem a piacon. Hihetetlen finom volt! És a látvány... Hm... :)
P.s.: lehelletnyi tökmagolajjal is lehet cifrázni. Valamint félre lehet tenni megmosva a magjait, s ha megszáradtak, meg lehet pirítani. Vagy épp ha ráérünk, a levesbe betétnek is megpucolhatjuk és piríthatjuk a magjait.

Amennyiben nincs hozzá ilyen tökünk, jó az a hosszúkás fajta is. A gömbölyű végét hagyjuk meg egészben úgy, hogy a magház végénél vágjuk hosszában keresztbe. Állítsuk az aljára és kaparjuk ki a magházat. A száras végét vágjuk le és azt tegyük rá tetőnek. A köztes kimarad hosszúkás magtalan rész aztán bármire felhasználható. Ha ilyen tökkel sütjük, akkor a húsa is kikanalazható. Ebben az esetben nem szükségesek a plussz levesbetétek, mert a tökhús lesz az. Legfeljebb egy kis főtt kölest avgy hajdinát vagy kuszkuszt tehetünk bele.
Ha nincs alkalmas sütőtökünk ami tányérnak is jó, akkor tegyük fel főni kis kockákra vágva a tökhúst a fűszerekkel kevés vízben. Főzzük puhára, botmixerrel pépesítsük, majd tejszínt adjunk hozzá és reszelt sajtot a végén, a sajt olvadásáig. Ebben az esetben tányérban tálaljuk.

A tüskeszentpéteri liszt

.

Limara nevét szerintem minden gasztroblogokat olvasgató ismeri. Fantasztikus kenyereket és péksüteményeket varázsol mindig közös asztalunkra. Nála olvastam egyszer a tótkomlósi lisztről. Arról, hogy milyen fontos alapanyaga a jó kenyérnek a jó liszt. Okéoké.... Persze. És lapoztam tovább.



Most jöttem rá arra, ez tényleg mennyire fontos! Karácsony előtt ugyanis az utolsó nagybevársárláskor valamelyik multiban jártunk halat keresve. Ott jöttem rá, hogy elfelejtettem lisztet venni. Vettünk 2 kilót tartaléknak. Sosem szoktam semmit a különlegességeken kívül multinál venni. No mindegy, kényszerhelyzet volt. Múlt héten került felhasználásra az a liszt. Hát kérem. Egy katasztrófa volt. Ami kialakult belőle, az nem nevezhető tésztának, pusztán csiríznek. De tényleg. Ragacsos, sűrű, rossz ízű massza lett belőle. Na itt jöttem rá, mennyire fontos a jó liszt.
Hozzá vagyok szokva a tüskeszentpéteri minőséghez. Mondhatnám el vagyok kényeztetve. Mindig az ő lisztjüket veszem, mert kiváló. A vele készült kelt tészták, kenyerek, péksütemények fantasztikusak. Én meg azt hittem, ez a normále - hogy minden liszt ilyen. Hát nem. Nagyon nem. Szóval. Ha jót akarunk sütni, keressük meg hozzá a jó lisztet, mert különben bármilyen ügyesek és gyakorlottak vagyunk, az eredmény nem fogja mindezt igazolni.
A tüskeszentpéteri malom ráadásul zalai. Duplán jó! :)

"A Zala folyó mindkét partján a XVII. században több mint 50 kisebb-nagyobb vízimalom szolgálta a környezetében élőket, köztük a tüskeszentpéteri. A háborúk alatt, mint az utánpótlás fontos elemét védelmezték. A XIX. század végén a malomipar fejlődésével kiemelkedett a többi közül. Az 1920-as évektől a bérlők segítségével technikailag is megújult, megalapozva az üzem hírnevét. Az államosítás után a Zala megyei Gabonaipar része lett." Folytatás ITT.

2011. február 1., kedd

Répakönyv

.

A tegnapi Zalai Hírlapban jelent meg egy cikk.
Végre valaki írt egy szakácskönyvet a kerekrépáról! :) Talán az ország más vidékein is elkezdik majd termeszteni és fogyasztani. Mer' nagyon finom és egészséges! És olcsó.


"A Czupi Kiadó gondozásában, a Közművelődési és Városszépítő Egyesület támogatásával megjelentetett kiadványból nemcsak ezt az ízletesen feldolgozható, étrendünkben mégis mellőzött növényt ismerhetjük meg, hanem - éppen ennek feloldására - félszáz, belőle elkészíthető étel receptjét is."
A cikk folytatása ITT.



Imrei Ferenc könyve nemcsak szakmai információkat, hanem kultúrtörténeti csemegéket is tartalmaz - Fotó: Horváth-Balogh Attila
Imrei Ferenc könyve nemcsak szakmai információkat, hanem kultúrtörténeti csemegéket is tartalmaz - Fotó: Horváth-Balogh Attila Zalai Hírlap

Indiai rizspuding (Kheer)

A Legfelsőbb Lélek nem vállalja magára senki jó vagy bűnös
cselekedetét. A megtestesült lényeket azonban megtéveszti az
a tudatlanság, amely befedi igazi tudásukat.

Amikor az ember értelme, elméje, hite és menedéke mind
szilárdan a Legfelsőbben gyökerezik, akkor tökéletes tudása
által teljesen megtisztul kétségeitől, és
feltartóztathatatlanul halad a felszabadulás útján.                                                                                                                                                              
(Bhagavad-Gíta V.15. és 17.) 
 



Íme egy nagyon egyszerű desszert. Tejberizs. A világ minden népénél, országában megtaláljuk. Ez az indiai változat és nagyon finom. Egyrészt kicsit krémesebb, lágyabb mint a mi tejberizsünk, másrészt a kardamom íze valami fantasztikus benne. Nem is beszélve a manduláról.

Hozzávalók 5 pohárnyihoz:
7 dkg rizs (jázmin),
1 l tej,
8 dkg kristálycukor,
2 dkg vaj vagy ghí,
4 zöld kardamom,
4 dkg szeletelt mandula,
csipet só.
A díszítéshez: mandula,
pisztácia vagy sáfrány.

A rizst a ghín két-három percig pirítottam, míg üveges lett. Aztán hozzáöntöttem a tejet. Forrás után kis lángon hagytam pötyögni egészen addig, míg a rizs szinte szétfőtt benne és a tej körülbelül majdnem felére elforrt. Ez olyan 30-40 perc főzést jelent. Nincs vele gond, elpötyög a tűzhelyen, csak néha néha kevertem meg.
Mikor már elkészült, akkor tettem hozzá a kristálycukrot, a 4 darab kardamomnak a kiszedett és mozsárban porrá zúzott magjait, a szeletelt mandulát és a csipet sót. Két percig kevergettem, míg a cukor eloldódott és le is vettem a tűzről. A lábosban hagytam kihűlni.




(Az a jó, ha elkészültekor még egészen folyékony, úgy értem sűrűn folyékony. Mert később a hűtőben még kicsit úgyis besűrűsödik és az igazán jó állaga a krémesség-lágyság.) Kihűlés után átkevertem és poharakba szervíroztam. Hűtőben jól hűtsük be, s aztán tálaljuk. A tetejét aprított pisztáciával és mandulával díszítettem.
Készíthetjük mézzel is cukor helyett.




.