2011. február 9., szerda

Majonéz tojás nélkül

.

Emlékezz erre: törekvésünk abban a reményben gyökeredzik, hogy elérjük, amire vágyódunk, ellenszenvünk célja pedig az, hogy bele ne essünk abba, amit kerülünk. Aki kudarcot vall törekvésében, az szerencsétlen, de még szerencsétlenebb az, aki olyasmibe bonyolódik, amit kerül. Ha csak olyan dolgokat kívánsz kikerülni, amelyek a hatalmadban vannak, s a természettel ellentétesek, sohasem fogsz nem kívánt dolgokba bonyolódni, de ha a betegséget, a halált és a szegénységet akarod kikerülni, akkor szerencsétlen leszel.
Fojtsd el ellenszenvedet mindazokkal a dolgokkal szemben, melyek nincsenek hatalmunkban, és vidd át az olyan dolgokra, amelyek hatalmunkban vannak és a természettel ellentétesek. Egyelőre, (míg nem ismered a helyes élet elveit), száműzd teljesen a törekvést, mert ha olyasmire törekszel, ami nincs hatalmadban, szükségszerűen szerencsétlen leszel; az olyan hatalmunkban lévő dolgokról pedig, amelyekre szép dolog törekedni, még nincs fogadalmad. Csak vonzó és taszító ösztöneidnek engedj, de ezeknek is könnyedén, válogatással és kényelmesen. 

(Epiktétosz)

Íme egy majonéz, ami tojás nélkül készül. Azért próbáltam ki mert gondoltam, leállok a tojásról is. Olyan vegáknak ajánlom, akik nem esznek tojást. Szóval le akartam állni a hússal. Igen ám, de jelentem: sajt és tejmérgezést kaptam... :)) Amit nyolc éve meg tudtam csinálni, azt ma már nem. A szervezetemből kezd eltűnni a tejet lebontani képes enzim. Puffadok és hasmenésem van a tejtől és tejtermékektől, és émelygek tőle. Kis mennyiségben még kibírom valahogy, de így nagyban már nem. Szóval, ... izét - tudjátok hogy mondják, mit csináltam a számból, mert kénytelen vagyok húst enni. Csak zöldségen nem bírok élni. Ez van. Inkább bevallom nektek. Az ételhez fűződő viszonyom mostanság kissé kaotikus és viharos... :( Valójában a blogt is abba akartam hagyni, de az élet zajlik, napi szinten maradnom kell a fakanálnál és tűzhelynél, szóval ember tervez, Isten végez... Ennyit a törekvésekről.
Ez egy remek tartású, sűrű majonéz. És cirka 3 perc alatt elkészül. Célszerű egyből beízesíteni, mert önmagában nagyon tej és olaj íze van. Egy befőttes üvegbe tettem 1 dl tejet (teljes házitejet), ízesítettem 1 nagy teáskanál mustárral, kb. negyed citrom levével, sóval, kevés cukorral és borssal. A botmixert beindítottam és vékony sugárban, nagyon óvatosan öntöttem hozzá folyamatosan a dupla mennyiségű olajat, tehát 2 decilitert. Nagyon jó állagot produkál. Érdemes ha önmagában esszük zöldfűszerekkel, fokhagymával ízesíteni. Salátákhoz keverve elmegy csak ilyen tartáros ízesítéssel is. Nekem nem igazán jött be. Maradok a tojásos, igazi majonéznél.

2011. február 6., vasárnap

Csokoládés aszaltszilva mártás/leves

 .

A görög kultúrával foglalkozó és a Papadelosz által Görögország minden vidékéről meghívott értelmiségiek és szakemberek vezette két hetes szeminárium utolsó délelőttjének utolsó előadásán Papadelosz felemelkedett a terem végében álló székéből, előre ment, ott megállt az egyik nyitott ablakon beözönlő ragyogó görög napfényben és kinézett. Mi pedig követtük tekintetét az öblön át egészen a német temetőt jelző vaskeresztig. Azután megfordult. 
 - Van valakinek kérdése?
Csend ülte meg a termet. 
Ez a két hét egy egész életre elegendő kérdést vetett fel, de pillanatnyilag csak a csönd létezett.
 -Nincs kérdés?
Papadelosz tekintete végigpásztázott a termen.
Nos jó.
Föltettem a kérdést:
  - Dr. Papadelosz, mi az élet értelme?
A szokványos nevetés jött válaszul, mindenki indulásra készen mocorgott. Papadelosz kezével csendet intett, hosszasan rám nézett, szemével azt firtatta, komolyan kérdeztem-e. A szememből pedig azt olvasta ki: igen.
  - Rögtön válaszolok a kérdésére.
Nadrágzsebéből elővette tárcáját, egy darabig egy bőr pénztárcában kotorászott, aztán kihalászott egy apró kerek tükröt, nagyjából akkorát, mint egy negyeddolláros, és a következőket mondta:
  - Kisgyerek koromban, a háború alatt nagyon szegények voltunk. Egy eldugott faluban éltünk. Egy nap az úton találtam egy darabokra tört tükröt. Egy német motorbiciklit lőttek ki azon a helyen. Megpróbáltam összeszedni a tükör összes darabját, hogy összerakjam, de lehetetlen volt, így csak a legnagyobb darabot tartottam meg. Ezt itt ni. Aztán egy kövön kör alakúra csiszoltam. Játszani kezdtem vele, mint valami játékszerrel, és elbűvölt az, hogy olyan sötét helyekre tükrözhettem vele a fényt, ahova a nap sohasem sütött be, - mély lyukakba, repedésekbe és sötét beugrókba. Sportot űztem abból, hogy fényt bocsássak a legeldugottabb helyekre is.
  - Megtartottam a tükröcskét és ifjú korom üres pillanataiban elővettem és újra elfogadtam a játék nyújtotta kihívást. Amikor férfivá értem, rájöttem, hogy ez nem egyszerűen gyerekjáték, hanem annak a metaforája, mit is kezdhetek az életemmel. Rájöttem, hogy nem én vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény, az igazság, a megértés, a tudás létezik, sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm.
  - Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba - az emberek szívében lévő fekete foltokra -, és némely emberben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem. Ez az én életem értelme.
Aztán fogta tükröcskéjét, óvatosan tartva befogta az ablakon beáramló nappali fény sugarait és az arcomra, meg a padon összekulcsolt kezemre irányította. Sokat elfelejtettem már abból, amit azon a nyáron a görög kultúráról és történelemről tanultam. De emlékezetem tárcájában még ma is ott hordok egy kis kerek tükröt... ,,Van valakinek kérdése?'' 

(Robert Filghum)


 

"Hétköznapokon egyszerű, takarékos ételeket készítettek. Reggelire gyakran ettek olcsó, laktató levest /pl. káposztalevest, rántott levest, savanyú levest./ vagy különböző módon elkészített krumplit /pl. paprikás, főtt, héjában sültet/. Főleg a szegényebbek kukoricából főzött kását, pépet, gánicát, gombócot fogyasztottak. Délben kétféle étel került az asztalra, valamilyen leves mindig megtalálható volt /bableves, gulyásleves, tejfölös répaleves, tejfölös aszalt szilvaleves/. Mellé valamilyen tésztaételt ettek, pl. kifőtt tésztát, amit itt mácsiknak neveznek, kelt rétest, pogácsát, búzagánicát stb.
Vacsorára a délről maradt ételeket ették vagy levest főztek. A vacsorát nyáron aludttejjel fejezték be, télen főtt, aszalt gyümölcsöt ettek. Az aszalt gyümölcsök felhasználása széleskörű volt, nemcsak főzve, önállóan, de levesként, és tésztaételekbe töltelékként is fogyasztották.
Télen volt a disznóvágások időszaka. Mégis télen is inkább csak vasárnap ettek húst, tartalékolták azt a nyári nagy munkák idejére. Lesütötték vagy füstölték, szokás volt egy disznólábat a következő évi disznóvágásra eltenni. Baromfit inkább csak ünnepeken vágtak vagy ha beteg volt a háznál. A vasi parasztember sok tejet, tejes ételt fogyasztott, Zalában inkább gombát, gombás ételeket ettek.
A késő esti vacsora már csak egyszerűbb ételekből állt, paprikástúró, aludttej, paprikás krumpli. Ezen a vidéken az ételek egy részét tökmagolajjal készítették, amelyet otthon, házilag sajtoltak.
Érdekes szokás volt az ország nyugati vidékén a paszita, ami a keresztelői lakomát jelentette. A katolikus családoknál igyekeztek az újszülöttet minél előbb megkeresztelni. A paszita délutántól másnap reggelig tartott és hagyományos étrendje alakult ki:
  • Tikleves /tyúkhúsleves/
  • Főtt tikhús paradicsom vagy zsemlemártással
  • Rétes /mákos, diós, túrós, káposztás, tökös-mákos/
  • Sült hús/sertés, baromfi vagy borjú/
  • Köret / hajdinakása, burgonya, újabban rizs/
  • Aprósütemény
  • Fumu"
                                                                                                          (Tusor András: Gasztronómia, tájegységek étkezési szokásai)



Miért idéztem? Az aszalt szilva leves miatt és az aszalt gyümölcsök jelentős szerepe miatt a téli étkezéseknél. No meg az is érdekesség, hogy itt nálunk egy lakodalmon a húsleves után jön a főtt hús mártással, aztán a rétesek, aztán a sültek, s végül a sütemények. Minden nem zalai elcsodálkozik ezen, pedig itt ez a normále menüsor - ez gondolom a keresztelői menüből vevődött át.
No de most a mártások az érdekesek. A tél a jó húslevesek időszaka. Tavasszal, nyáron nemigen kívánjuk, de ilyenkor télen nagyon jól tud esni. Ezért a tél jellegzetes ételei a főtt húsok mellé való mártások is. Van egy régi szakácskönyvem, abban vagy 40 féle mártás szerepel. Ma megalkottam a 41.-et. :) Ugyanis aput vártam ebédre. Nagyon szereti a jó húslevest, így azt főztem a fiúknak. És nagyon szereti a főtt húst mártással. Leginkább édes gyümölcsmártással. Nála a paradicsom és zsemlemártás nem játszik. Minden héten egyszer ő is főz magának húslevest mártással, s mivel tél van, minden héten ugyan az a menü: almamártás. Mert ilyenkor ez a gyümölcs a legelérhetőbb. Gondoltam megtöröm ezt a monotóniát. De mivel? Gondolkodtam, gondolkodtam. S eszembe jutott, hogy régen jellegzetes téli paraszti étel volt az aszaltszilva leves. Volt is itthon finom magozott, nem csontszárazra aszalt, hanem krémes és lágy. Isteni. És eszembe jutott a finom szilvalekvárom is a spájzpolcról. A kettőből kombináltam egy nagyon különleges, főtt hús mellé való mártást. Különösen marhahús mellé kitűnő.

Hozzávalók 4 főre:
5 nagy evőkanálnyi szilvalekvár,
15-20 dkg aszalt szilva (magozott),
3-4 dl víz,
egy nagy csipet só,
ízlés szerint cukor,
2 darabka fahéj,
1 csillagánizs,
8-10 szegfűszeg vagy 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg,
2 kocka étcsokoládé,
1 dl tejszín,
1 púpos teáskanál liszt.

A szilvalekvárt felengedtem vízzel, fűszereztem és hagytam forrni 20 percig, hogy jól átvegye a fűszerek ízét. Aztán eltávolítottam őket és két kocka keserű csokit felolvasztottam a mártásban. Behabartam a kevés tejszínnel és liszttel, s végül botmixerrel teljesen krémesre alakítottam. Az aszalt szilva szemeket félbe vágtam, s beletettem a mártásba. Jól összerottyantottam.

Ha kissé darabos maradna a mártás, szitán szűrjük át. És a csokoládé ne riasszon senkit. Csak elmélyíti, bársonyossá teszi a mártást.

Tipp: Ez a mártás levesként is felszolgálható, ha jóval hígabbra hagyjuk. Ebben az esetben én kevés rummal vagy vörösborral még izgalmasabbá tenném. Levesként felszolgálva díszíteném tejszínhabrózsákkal is a tetején, őrölt fahéjjal gyengéden megszórva. Melegen is tálalható, de én inkább jól behűteném. Tél ide vagy oda. :)

2011. február 4., péntek

Sajtleves töktányérban

.

Soha nem ott vagyunk, ahol vagyunk. Vagy a múltban kotorászunk, vagy a jövőt lessük, de csak nagyon ritkán pihenünk meg ebben a pillanatban. Susan barátnőmnek van egy fura szokása: valahányszor valami csodálatos vidéken jár, kétségbeesve így kiált fel: - Ez olyan gyönyörű! Ide feltétlenül vissza kell jönnöm! -, és minden erőmet latba kell vetnem, hogy meggyőzzem: már itt van.

(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)



Ismét egy sajtleves. :)
Ez a nagyobbacska hokkaido tök már november óta díszítette a konyhámat. Halloweenre vettem hogy majd kifaragom, de aztán nem került rá sor. Ma viszont gondoltam bevetem levesfronton. Igen ám, de mikor ketté akartam vágni, akkor jöttem rá hogy úgy megvastagodott a héja, hogy én ezt az életben meg nem hámozom. Akkor jutott eszembe, hogy tányér legyen belőle. S ha már a húsát nem is tudom felhasználni, az ízét legalább adja át. Így fűrésszel! :)) lefejeztem szegényt. Kikapartam a magházát és kész is volt a fantasztikus, természet által formatervezett töktányér. Design by Gaia. :)
Mennyiségeket nemigen tudnék írni, mert tökfüggő. A lényeg annyi hogy feltöltöttem félig tej, félig tejszín keverékével majdnem tele. ztam, borsoztam, kevés kurkumát és őrölt gyömbért adtam hozzá. És reszeltem bele olvadós sajtot úgy 8-10 dkg-ot. Ráhelyeztem a kupakját és forró sütőbe toltam 45 percre.



Mivel a húsa ehetetlen volt - úgy értem annyira szálas és kemény -, ezért friss zöldekkel dúsítottam. Betétnek csíráztatott finomságokat: hajdinát szórtam bele, illetve hagymacsírát és friss, zsenge roppanós cukorborsócsírát is rágcsáltam mellé - ezeket Zolinál vettem a piacon. Hihetetlen finom volt! És a látvány... Hm... :)
P.s.: lehelletnyi tökmagolajjal is lehet cifrázni. Valamint félre lehet tenni megmosva a magjait, s ha megszáradtak, meg lehet pirítani. Vagy épp ha ráérünk, a levesbe betétnek is megpucolhatjuk és piríthatjuk a magjait.

Amennyiben nincs hozzá ilyen tökünk, jó az a hosszúkás fajta is. A gömbölyű végét hagyjuk meg egészben úgy, hogy a magház végénél vágjuk hosszában keresztbe. Állítsuk az aljára és kaparjuk ki a magházat. A száras végét vágjuk le és azt tegyük rá tetőnek. A köztes kimarad hosszúkás magtalan rész aztán bármire felhasználható. Ha ilyen tökkel sütjük, akkor a húsa is kikanalazható. Ebben az esetben nem szükségesek a plussz levesbetétek, mert a tökhús lesz az. Legfeljebb egy kis főtt kölest avgy hajdinát vagy kuszkuszt tehetünk bele.
Ha nincs alkalmas sütőtökünk ami tányérnak is jó, akkor tegyük fel főni kis kockákra vágva a tökhúst a fűszerekkel kevés vízben. Főzzük puhára, botmixerrel pépesítsük, majd tejszínt adjunk hozzá és reszelt sajtot a végén, a sajt olvadásáig. Ebben az esetben tányérban tálaljuk.

A tüskeszentpéteri liszt

.

Limara nevét szerintem minden gasztroblogokat olvasgató ismeri. Fantasztikus kenyereket és péksüteményeket varázsol mindig közös asztalunkra. Nála olvastam egyszer a tótkomlósi lisztről. Arról, hogy milyen fontos alapanyaga a jó kenyérnek a jó liszt. Okéoké.... Persze. És lapoztam tovább.



Most jöttem rá arra, ez tényleg mennyire fontos! Karácsony előtt ugyanis az utolsó nagybevársárláskor valamelyik multiban jártunk halat keresve. Ott jöttem rá, hogy elfelejtettem lisztet venni. Vettünk 2 kilót tartaléknak. Sosem szoktam semmit a különlegességeken kívül multinál venni. No mindegy, kényszerhelyzet volt. Múlt héten került felhasználásra az a liszt. Hát kérem. Egy katasztrófa volt. Ami kialakult belőle, az nem nevezhető tésztának, pusztán csiríznek. De tényleg. Ragacsos, sűrű, rossz ízű massza lett belőle. Na itt jöttem rá, mennyire fontos a jó liszt.
Hozzá vagyok szokva a tüskeszentpéteri minőséghez. Mondhatnám el vagyok kényeztetve. Mindig az ő lisztjüket veszem, mert kiváló. A vele készült kelt tészták, kenyerek, péksütemények fantasztikusak. Én meg azt hittem, ez a normále - hogy minden liszt ilyen. Hát nem. Nagyon nem. Szóval. Ha jót akarunk sütni, keressük meg hozzá a jó lisztet, mert különben bármilyen ügyesek és gyakorlottak vagyunk, az eredmény nem fogja mindezt igazolni.
A tüskeszentpéteri malom ráadásul zalai. Duplán jó! :)

"A Zala folyó mindkét partján a XVII. században több mint 50 kisebb-nagyobb vízimalom szolgálta a környezetében élőket, köztük a tüskeszentpéteri. A háborúk alatt, mint az utánpótlás fontos elemét védelmezték. A XIX. század végén a malomipar fejlődésével kiemelkedett a többi közül. Az 1920-as évektől a bérlők segítségével technikailag is megújult, megalapozva az üzem hírnevét. Az államosítás után a Zala megyei Gabonaipar része lett." Folytatás ITT.