2013. január 20., vasárnap

Fokhagymás, citromos kelkáposzta



Megismerhetetlenül szeszélyes mester az élet, oly csodálatos módon önti formába a maga dolgait, ahogy rajta kívül senki. Megcáfol, felrúg minden törvényt, minden emberi okoskodást, és hinnünk kell az ő bölcsességének.

(Lakatos Menyhért)




Sokan nem kedvelik a kelkáposztát, én viszont nagyon szeretem. És ez tényleg nem a megszokott főzelékforma. (Nem mintha azzal baj lenne, mert azt is imádom.) Tökéletes köretként is, de akár önálló fogásként is, mondjuk párolt rizzsel.

Hozzávalók 2 főre:
1 kisebb-közepes fej kelkáposzta,
5 dkg vaj,
1 teáskanálnyi olívaolaj,
só,
1 citrom levágott héja és pár csepp leve,
szárított oregano ízlés szerint,
2 teáskanálnyi sós lében eltett zöldbors vagy
1 púpos evőkanálnyi kapribogyó,
1 fej fokhagyma,
1 teáskanálkányi méz.

A kelkáposztát megtisztítottam és a torzsán keresztül 8 cikkbe vágtam (így egyben marad), aztán kissé sós forrásban lévő vízbe tettem és majdnem készre megfőztem.
Közben a vajon-olívaolajon megsütöttem a fokhagymagerezdeket és a nagyobb darabokban hagyott citromhéjakat kevés sóval, oreganoval, mézzel, pici citromlével. Kóstoljuk, úgy lehet az édes-savanykás ízt összhangba hozni. Aki nem szereti a kesernyés ízt, csak a citrom héjának sárga részét tegye bele.
(Ne süssük túl nagy lángon, mert megéghet a fokhagyma.)
Mikor már puha volt a fokhagyma is, a citromhéjak is, hozzátettem a zöldborsot is, és a kelkáposztacikkeket is. Most már nagy lángon jól átsütöttem, hogy igazán összesimuljon az egész étel.
Citromlé helyett savanyítható kevés fehérborral is, ha épp az van kéznél.
És igazán sóban eltett citromhéjjal finom, ha van otthon készleten.

2013. január 19., szombat

Téli vitaminsaláta


Minden titkos emberi kapcsolat - barátság, szerelem s azok a különös kötöttségek, mikor ellenfelek találkoznak és szegődnek el, életre-halálra! - ezzel a varázsos megérintettséggel kezdődik; az álomszerű érzékeléssel, amely igazán olyan, mintha az álomban a valóságot érzékelné az ember: tömegben, idegenek között egyszerre megérint egy szempár, egy hang, s mintha elszédülnél, mintha a jelent egyszer már megélted volna, mintha előre tudnád mindazt, ami történni fog, a szavakat és mozdulatokat is; s mindez a legkomolyabb, végzetes valóság; s ugyanakkor álomszerű.

(Márai Sándor)



Jó régen nem jelentkeztem, most meg jövök egy nemrecepttel... :) Csak egy egyszerű téli vitaminbombasaláta, de nagyon finom. Lereszeltem egy nagy sárgarépát, egy darabka zellert, egy darabka céklát, tettem hozzá fél fehér salátahagymát, megsimogattam a lelkét egy kevés balzsammal ecettel, sóztam, pici mézet is tettem rá, s olívaolajt, tökmagolajat. Borsozható is, de én a csilit is csilivel, úgyhogy azt morzsoltam rá... mert tényleg imádom... A kézitáskámban pl. mindig van parfüm mert az illat, az illat... az kell, napszemüveg csak mert dögös és olyan olaszosszínésznős és persze csili mert vannak olyan elvetemült rokonok és vendéglősök, akik nem tartanak készleten, és persze kagylóhéjak és szép kavicsok és madártollak. Ezek fontosak.




Önmagában is finom, de... hm. Hajában sült krumplival meg. Isteni. Nem beszélve arról, milyen jó meleget csinál a tűzhely a konyhában ebben a zord télben. És a saláta színe is... maga a tűz.


2012. december 21., péntek

Mákos baklava


Tömjén, amely a szél szárnyán úszik, és lágyan bomlik ki, akár egy zászló – a lázadás zászlaja; ördögi kigőzölés, amely azonban korántsem kéntől bűzlő, ahogy gyerekkorunkban tanultuk, hanem minden illatszernél szédítőbb és ígéretesebb, ezernyi fűszer egybevegyülő párlata, amelytől zúgni kezd a fej, és felszárnyal a szellem. Én pedig egyszer csak ott találom magam a templom előtt, amint kiszolgáltatom fejem a szélnek, és minden erőmmel azon vagyok, hogy beszívhassam ezt az illatot.
...

A szél mindig ugyanannak a falnak a tövéhez sodor vissza bennünket.


(Joanne Harris: Csokoládé)




Este csajos beszélgetős-pezsgőzős buliba megyek, oda sütöttem ezt a mákos baklavát. A bakalava és én - égben kötettett páros vagyunk... igazi szerelem ez. A baklava édes, erőteljes, olyan, hogy ha csak egyetlen falatot is eszem belőle, úgy érzem: ez a teljesség. Semmi sem hiányzik, kerek, egész, mámorító.
A szirupba rózsavizet tettem és mézet, s csak azt sajnálom, hogy azt a csodálatos illatot nem tudom szavakba foglalni, amit e két hozzávaló a konyhámba varázsolt. A mesés kelet illata volt... Csábító és bűvöletbe ejtő.

Hozzávalók egy 20-szor 30-as tepsinyihez:
2 csomag 6 darabos réteslap,
20 dkg darált mák,
20 dkg porcukor,
2 narancs reszelt héja,
12 dkg vaj.
A sziruphoz:
20 dkg méz,
2,5 dl víz,
4 evőkanál rózsavíz.

A darált mákot összekevertem az átszitált porcukorral és a reszelt narancshéjjal. A vajat felolvasztottam, és jól kikentem vele a tepsit. Az első csomag réteslapot kibontottam, kihajtogattam és kettévágtam, illetve pontosan a tepsi méretéhez igazítottam. Beletettem az első lapot, megkentem vékonyan vajjal, majd rátettem a következőt. Hat lapot rétegeztem így. Aztán megszórtam mákkal, rá réteslap, vajjal megkentem, s rá még egy lap, vajjal megkentem. Megint mák, megint 2 lap. Pontosan annyi réteget csináltam így, hogy a végére a másik csomagból is 6 darab lap maradjon. Tehát mikor végeztem a rétegezéssel, akkor a tetejére megint 6 lap került. Ezután egy jó éles késsel fölvágtam a süteményt, mert sülés után már nem lehet.
Előmelegített sütőbe tettem nem nagy lángra, mert körülbelül 20-25 percig sütöttem, és így nem égett meg, szép lassan pirult.
Míg sült a baklava, a sziruphoz valókat fölforraltam és hagytam forrni addig, míg besűrűsödött. Ez körülbelül 10 perc forralást jelent. Akkor sűrűbb, ha a habja megváltozik, nagyobb buborékok jelennek meg a tetején. Akkor már jó.
A kisült süteményre azon forrón ráöntöttem a szirupot. Hagyjuk állni pár órát, és aztán... megkóstolható. :)
Lehetett volna gazdagítani aszalt datolyával, vagy fügével is, de most éppen nem volt itthon.
Ha nincs rózsavíz kéznél, narancsvirágvízzel is nagyon finom a szirup. Vagy frissen facsart narancslével akár, víz helyett.
A karácsonyi asztalra is méltó finomság szerintem.




2012. december 18., kedd

Aszaltszilvás, vörösboros marhasült



Azt hiszem, az idei év egyik legfinomabb ételét sikerült tegnap úgy exhasmindentbeleafazékba módra elkészítenem... az ünnepi asztalra is szívből ajánlom. Nagyon gazdag ízű, izgalmas, feledhetetlen, ugyanakkor alig-munkával elkészül és puliszkával ajánlom, mert isteni volt hozzá.
Hkrmhhh... viszont fotózhatatlan... :)

Hozzávalók 3 főre:
1 kg csonttal együtt szeletelt marhalábszár (ez nálam spec 2 vastag nagy szelet volt - olyan, amilyen az ossobuccohoz is szükséges),
2 kisebb-közepes fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
3-4 dkg vaj,
1-2 evőkanál olívaolaj,
1 csapott evőkanálnyi sűrített paradicsom,
10 dkg aszalt szilva,
2-3 piros csilipaprika,
1 darabka egész fahéj
3 szem szegfűszeg,
3 szem szegfűbors,
só, frissen őrölt bors,
1 púpos evőkanálnyi narancslekvár (ha nincs kéznél, akkor 1 narancs leve és lereszelt héja plussz 1 púpos evőkanál méz),
3 dl száraz vörösbor,
liszt a szeletek megforgatásához,
plusz víz a sütés közben.

A húst alaposan leöblítettem, megszárogattam. Besóztam, frissen őrölt borssal megszórtam, és vékonyan lisztbe forgattam. Egyrészt megvédi a húst a kiszáradástól - vagyis szaftosabb marad -, másrészt ahogy sül, a liszt kissé megpirul, ami remek ízt ad a szaftnak, no és persze be is sűríti. Egyfajta vékony rántásként működik.
A tepsit, amiben később a sütőbe került az étel, a tűzhelyen a tűzre tettem és a hússzeleteket forró vaj és olívaolaj keverékén megpirítottam hirtelen. A visszamaradt zsiradékon megfonnyasztottam a félkarikákra vágott vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát. Aztán hozzáadtam a fűszereket, az aszalt szilvát, a karikázott csilit, a sűrített paradicsomot és az elősütött hússzeleteket. Felöntöttem bőven vörösborral, és elkevertem benne a narancslekvárt is. Kóstoltam, sóztam. Alufóliával lefedve 160-180 fokos sütőbe tettem, és hagytam jó 2 órán át sülni. Közben kétszer levettem a fóliát, és vízzel pótoltam a szaftot, mert kissé elsült alóla. Erre figyeljünk, mert megéghet a hagyma, aszalt szilva és úgy nem jó. Akkor jó, ha bőven marad alatta sűrű, gazdag szaft.
A hús végül olyan puha lett, hogy leomlott a csontról. Egyszerű puliszkával tálaltam és valami mesés volt hozzá.
Ez az étel vadhúsból is finom.