Terebélyes fa
hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony
kupac földből emelődik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdődik.
Lao-ce
Készítettem múlt hét végén körözöttet házi kecsketúróból, de nem fogyott el. Úgyhogy ez ismét egy maradékhasznosítós recept. A körözöttben egyébként volt zsírdús tejföl is, egy kevés vaj is, így jó krémes-habos volt. A fűszerezése só, őrölt kömény, pirospaprika, 1 gerezd fokhagyma és újhagyma volt. Ez került most a pogácsatésztába, ami ugyan nem hamuban sült, de azért pogácsa. :)
Hozzávalók:
50 dkg liszt,
35 dkg kész körözött,
2 púpos evőkanál zsírdús sűrű tejföl,
6 dkg olvasztott vaj,
2,5 dkg élesztő,
1 dl langyos víz,
1 mokkáskanál kristálycukor.
A tetejére:
1 tojás,
reszelt sajt (20 dkg körülbelül)
Az élesztőt a langyos, cukros vízben felfuttattam, majd egy nagy kelesztőtálban a többi hozzávalóhoz hozzáadva tésztát gyúrtam, amit letakarva hagytam duplájára kelni. Lisztezett deszkán kinyújtottam, megkentem a felvert tojással, megszórtam a reszelt sajttal és kiszaggattam. Előmelegített sütőben, 180 fokon készre sütöttem.
Ha elkészítitek, egy pohár habzó, jó hideg sört javallnék melléje. :)
Tipp: mivel én nagyon szeretem a köménymagot - így utólag, kóstolás után - megállapítottam, hogy megszórhattam volna a tetejét még egész magokkal, akkor lett volna még finomabb. Majd legközelebb. Lesz, mert az egyik legjobb ízű pogácsa, amit valaha sütöttem.
6 megjegyzés:
Dobj meg párral! :)
:D
Vittem is a receptet, nálunk is sűrűn van körözött, én vegyesen keverem tehén ill. juhtúróval.
Én is imádom a köményt amiben csak kell vagy lehet, majd bőven megszórom a tetejét:-)))
Jaj, imádom a juhtúrót! :)) Én is szoktam abból is, tehéntúróból is, csak van a piacon egy néni, aki isteni kecsketúrót készít, jó krémeset, tőle szoktam venni, ha épp van neki, nagyon finom ez is.
Mindenképpen szórd meg, úgy lesz az igazi! Nem is tudom, miért nem jutott eszembe sütés előtt a szórás, pedig odavagyok a köménymagért, imádom, az egyik kedvenc fűszerem, ráadásul az egész köménymag, amire valami mennyei ráharapni. Na, legközelebb megszórom én is. :D
ÉN nem tudok annyi körözöttet készíteni, hogy maradjon, Z annyira imádja :) Kecsketúróval még nem próbáltam, de fantasztikus lehet.
:D :) :) Isteni, van a piacunkon egy néni, aki annyira krémes és finom túrót készít, hogy csak na, tőle szoktam venni. :)
Megjegyzés küldése