Szép kedvesem

Szép kedvesemmel meglátogattam a művészet csarnokait, s Rubens remekét mutattam néki, mondván, ó nézd a múltak ködén átcsillanó Eszményt, mely halhatatlanná teszi egy pillanat elsuhanó mámorát, ó nézd e nőt, kit kedvese szorít, míg szemében az élet ragyogása tündököl, ó érzed e Művészet örök suhogását: - és kedvesem meghatva felelt: Igen, nagyon jól meg van festve ez a nő, ugye ezek nem hordtak midért abban az időben? Látod, kérlek, az embernek nem szabad sok tésztát enni, hanem inkább főzelékeket, mert tésztától így elhízik. Nem eszem többé tésztát.

Szép kedvesemmel Thália templomában rajongtunk Shakespeare lángelméjének tüzében, és megdermedve a szavak mögött fenyegető szimbólumok mélységétől, bámultuk Duse csodálatos zsenijét, mellyel éteri magasságba emelte Macbeth tragikumát, s mikor az ábrázolás papnője a háttér enyhe homályából halkan lépett elő, még ajkán remegve a csudálatos igék, hogy szinte emberfölöttinek látszott, mintha nem is a földön, hanem felhőkön lépdelne súlytalan szellemtestével - végre megszólalt szép kedvesem, akit velem együtt hipnotizált e látomás, és szólt remegő hangon: Látod, kérlek, erről a Duséról hallottam, hogy sóskát eszik csak, mogyoróval, szaft nélkül, skurcban azért keskeny, de a lábai vastagok, meg fogom rendelni azt a hagymakonzervet, négy hónapig. Húst nem eszem.

Szép kedvesemmel elmentem az állatkertbe, és a világ csodálatos faunáját magyaráztam, s mondám, mily csodálatos e kerek föld, ezer szépségeivel pompázó rengetegek árnyában, vadállatok ezreivel, s mily csudálatos, hogy a kultúra s értelem lángszövétneke mellett az Ember megtette amaz utat a Földön, a fenevadtól egy Goethéig - és szép kedvesem sokáig, elmélyedve gondolkodott ezen s gondolkodva mondta: Igen, és hogy van az, kérlek, hogy ezek a majmok például ilyen karcsúak maradtak, ezek biztosan nem esznek kenyeret a leveshúshoz, mint a Cranachné, aki öt kilót fogyott a múlt héten, mert citromsavat evett, és milyen hasa volt, ami egészen lement. Kenyeret se fogok enni, főzeléket se fogok enni most négy hétig.

Szép kedvesemmel ott ültem merengve a romok alatt, a pázsiton. Fejünk fölött a fülemüle csattogott, és a fűben tücskök cirpeltek, s míg ezüstös árnyékok suhantak a csillagos égen, megjelent a félhold szende hajója fejünk felett, s szerelemmel és bűbájjal telt el a tájék, s én könnyekkel szememben szóltam: Nézd, nézd a csillagos harangot fejünk felett, s a csillagokat, mindegyik egy-egy világ, és mindegyiken szeretnek, zokognak és szenvednek, s mindenütt vannak boldogok is, ó nézd a csillagokat s a fogyó hold aranyát - és kedvesem végre megértett engem, s keblemre hajtva fejét, mély sóhaj tört ki szívéből, s suttogva kérdé: Ó, mondd, milyen kúrát használ a fogyó hold, hogy így lefogyott; nem eszem ezentúl borsót se három hétig.

Szép kedvesem kijött síromra, és sírva idézett fel a mélyből, és én meg is jelentem neki, csontváz alakban, fehér lepedőben, és szóltam: Ó, nő, ha te meg tudnál érteni, lejönnél velem a föld alá, hogy egyesüljünk a másvilágon - és kedvesem extázisban szólt hozzám: Mondd, kérlek, hogy fogytál le ennyire? - és én szóltam: A haláltól - és ő szólt rajongva: - Veled megyek! Veled megyek! A halál mégis a legjobb fogyókúra - és velem jött.

(Karinthy Frigyes: Fogyókúra)