2020. március 19., csütörtök

Joghurtos, karamellizált hagymás szélesmetélt



Görög mediterrán tésztaebéd. Diane Kochilas receptje.

Hozzávalók 2 főre egy kiadós leves után:
25 dkg szélesmetélt
6 evőkanál extraszűz olívaolaj
5-6 púpos evőkanál görög joghurt
2 kisebb-közepes vöröshagyma (cirka 20 dkg)
só, frissen őrölt bors
10 dkg grada padano vagy pecorino vagy más ízes keménysajt

Tedd fel a tésztafőzővizet meglehetős sok sóval. Tengervíz legyen. Amíg felforr, a hagymát nagyobb kockákra vágva először dinszteld kevés sóval az olívaolajban, majd addig pirítsd, míg sötétre karamellizálódik. A kész tésztát keverd el a joghurttal, a karamellizált hagymával, a reszelt sajttal, ha kell pici sóval (kóstold). Annyi joghurtot tégy a tésztára, amennyivel egy finom krémes szósz képződik rajta. Tálaláskor szórd meg frissen őrölt borssal. 
Magyaros gyomrúak használhatnak jó sűrű, 20%-os tejfölt is a joghurt helyett.

2 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

Azt'a! Milyen egyszerű és érzem is, hogy milyen finom! Mostanság előtérbe helyeztem a saját tányéromon a nyers zöldséget és a tésztákat is, húsmentesen. Ami nem azt jelenti, hogy vega lettem. Csak úgy érzem, a szervezetem most ezt kívánja.

duende írta...

Nagyon finom! Azt mondanám, ez az étel a vegák szalonnás tésztája, vagy pasta carbonárája. :) A karamellizált hagyma egy ízbomba! :)
Hús nélkül is irtó jókat lehet enni! :))