2020. április 8., szerda

Gözölt piskóta (cotton cake)

Tegnap frankfurti levest főztem, s mivel az egy gazdag, sűrű fogás, csak valami sütifélét terveztem be másodiknak. Mostanában sűrűn készítek piskótatekercset, mert rájöttem: így legalább fogy a lekvár. Mert amúgy nem, pedig mindig teszek el majdnem minden gyümölcsből pár üveggel. Nem vagyok nagy piskóta-rajongó, de tekercsnek szeretem, mert lehet kis mennyiségben is csinálni, ami egyszeri evésre elfogy. A minap pedig szembe jött velem a fészen ez a recept, így most meg is sütöttem. Valójában ez az un. cotton cake, avagy japán vagy kínai gőzölt piskóta. Általában krémsajtot is tesznek bele, de ebben a videóban az nem volt, de így is nagyon finom. Kicsit macerásabb, viszont kiküszöböli a sima piskóta alaphibáját - akármilyen jól is van megsütve -, ami a fojtósság. Ebben a süteményban van vaj is, így csöppet sem száraz, és olyan könnyű, lágy a tésztája, hogy csak na. Nekem jobban ízlik, mint a hagyományos.
Hát, nem lett szép (pedig mielőtt kivettem, pont úgy nézett ki, mint a videóban, csak aztán kicsit összeesett), ellenben tényleg extra könnyű, extra puha és nagyon finom. Legközelebb kipróbálom tekercsnek is, illetve ha tortát sütök (ami ritkán fordul elő, mert a hagyományos tortákért sem vagyok oda), ezt a receptet fogom elővenni. Most feleztem, és a kis, 15 cm átmérőjű formámra kalibráltam, így csak 3 tojásból készült. (El is fogyott az utolsó morzsáig estére.)





Hozzávalók egy 15 cm átmérőjű formához:
3 tojás
0,5 dl tej
5 dkg liszt
5 dkg vaj
5 dkg vaníliás cukor
csipet só

A tejben a vajat felolvasztjuk is lángon, épp csak annyira legyen meleg a tej, hogy elolvadjon benne a vaj. Összekeverjük a tojások sárgájával, majd a liszttel is, szép simára. A fehérjét felverjük a sóval, vaníliás cukorral jó kemény habbá, majd óvatosan hozzákeverjük a sárgájás, lisztes keveréket. Szilikonos papírral bélelt formába öntjük. Ha tortaforma, és kapcsos, érdemes kívülről alufóliával bevonni, hogy a víz ne folyhasson bele, ugyanis egy nagyobb tepsibe állítjuk a tésztát, és forrásban lévő vizet öntünk alá. Így megy az előmelegített, 150-160 fokos sütőbe, 50-60 percre. Mivel ez kis mennyiség volt, én csak 40 percig sütöttem. Lekvárral megkenve ettük.




Ez pedig a kedvenc kínai szakácsnőm piskótája, ebben van krémsajt is:



Nincsenek megjegyzések: