Karfiolos csirkemellragu tésztával

A spirituális kereső - bizonyos nagyszabású élmények és felismerések hatására - könnyen függővé válhat. Spirituális függőséget azok az élmények alakíthatnak ki, amelyek a drogokhoz hasonló eufóriával töltenek el. Ahogy eléred ezeket az élményeket, egyre többet és többet akarsz belőlük. A spirituális tapasztalásnál nem létezik erősebb drog a világon. Ennek a fajta függőségnek az intellektuális összetevőjét az a meggyőződés adja, hogy ha ezek a tapasztalatok folyamatosan veled maradnának, akkor a jó érzés, az eufória sem múlna el. Épp úgy működik, mint a morfium. És hamarosan olyan állapotba kerülsz, amely nem sokban különbözik egy egyszerű alkoholistáétól - azzal a különbséggel, hogy ő legalább tisztában van a problémájával, hiszen az alkoholizmus kulturálisan nem elfogadott dolog. A spirituális függőségben szenvedő azonban meg van győződve arról, hogy neki nincs problémája, mivel az ő részegsége különbözik minden egyéb részegségtől. Sőt, úgy gondolja, az élet értelme épp az, hogy az ember folyamatosan ebben a spirituális részegségben leleddzen. "Megvolt, és most elveszítettem. Szükségem van rá. jaj, istenem, nincs meg" - valahogy így forognak egy függő eszének kerekei.

A mi kultúránkban a szenvedélybetegeket általában szánalomra méltónak tartják. Nem így a spirituális világban, ahol sokszor azt tanítják, hogy a spirituális függőség nem hasonlít más függőségekhez. Ha beleesel, nem gyenge és talajtvesztett narkós vagy, hanem spirituális útkereső.

Az egész probléma addig tart, míg él benned a remény valami nagynak a megtapasztalására. Amint ez megkopik, kezdesz rájönni, hogy a nagyszabású, csodálatos és felemelő élmények valahogy hasonlítanak a kellemes és sokszor éppoly felemelő alkoholos állapotokhoz. A spirituális szárnyalást tehát spirituális mélyrepülés követi. Lassan aztán rájössz, hogy képtelenség az ingát szélső állapotban tartani - hiszen alapvető természete, hogy ide-oda leng. Ezt a mozgást pedig nem állíthatod meg.

Mindaddig, míg önazonosságod e szerint a mechanizmus szerint működik, nem leszel szabad - még akkor sem, ha épp fent vagy, ahonnan minden csodálatosnak tűnik. A tapasztalás lényege a mozgás, a változás, amely soha nem áll meg.

A megvilágosodás nem egy különlegesen csodálatos tapasztalatról szól. Ha ezt megérted, akkor azt is megérted, hogy a világon valójában minden tudatosság. Minden Isten. Minden Egy. Ha ezt megéled, egyetlen helyen sem akarod majd többé megállítani a tapasztalás ingáját. Hiszen ha minden Egy, akkor sehol sem jobb, mint máshol.

(Adyashanti: Az üresség tánca)

Hozzávalók 4 főre:

1 egész kicsontozott, bőrtelen csirkemell,

1 közepes fej karfiol,

3 dkg vaj,

1 evőkanál olaj,

1 közepes fej vöröshagyma,

só,

ételízesítő,

1/2 csokor petrezselyemzöld,

szárított tárkony,

őrölt bors,

pár szem édesköménymag összetörve,

reszelt szerecsendió,

pici cukor,

2 dl tejszín,

2 evőkanál liszt,

bármilyen fajta száraztészta.

A karfiolt rózsáira szedtem és sós-ételízesítős vízben előfőztem, majd a főzőlevet leszűrtem róla. A csirkemellet csíkokra vágtam, sóztam-borsoztam és lisztbe forgattam.

A vajon és egy evőkanál olajon az apróra vágott vöröshagymát megpároltam kevés sóval, majd hozzáadtam a csirkemellcsíkokat is és kicsit átpirítottam az egészet. Pár perc elteltével fölengedtem tejszínnel, folyamatos keverés közben, hogy a húsról leoldódó liszt csomómentesen elkeveredjen. Vizet is öntöttem egy keveset hozzá. Fűszereztem reszelt szerecsendióval, tárkonnyal és édesköménnyel. Kevés cukrot is adtam hozzá, tényleg csak egy csipetnyit. Ha nem lenne elég ízletes, egy fél leveskocka is mehet bele.

Tésztával tálaltam, de rizzsel is finom lehet, mert szaftos - vagy akár burgonyakrokettel. Vegáknak is ajánlom, ők természetesen hús nélkül készítsék el a karfiolragut.

Abált paprikás szalonna

A „saláta” szó igazából semmit se jelent. A „saláta” szó e tekintetben a „műalkotás” szóval rokon. Az esztétika mai állása szerint műalkotás az, amit a készítője annak szán. Ugyanígy saláta az, amit a készítője annak tekint.

Legkedvesebb salátám Lisszabonból és környékéről származik, úgy hívják, saladinha de couratos. Fentebb említettem, hogy a saláta portugálul is salada, az „inha” utótag kicsinyítő képző. Azaz: salátácska. A „couratos” szalonnát, közelebbről bőrös zsírszalonnát jelent. A saladinha de couratos tehát azt jelenti, szalonnasalátácska.

Egyszerűen imádni való. Abált szalonnáról van szó, (...)

Én ennek a salátának a csécsi változatát szeretem nagyon, ahhoz tenyérnyi vastag tokaszalonnát kell megfőzni, aztán só, fokhagyma, pirospaprika. Jól lehűteni, ujjnyi vastag szeletekre vágva cseréptányérra rakni, mellé zöldhagyma, erős zöldpaprika, netán retek, és persze kenyér meg bor. Jobb salátát elgondolni se tudok.

 

(Váncsa István: Ezeregy recept - Saláta, részlet)

Hozzávalók:
nyers császárhús,
pár gerezd fokhagyma,
sok só,
és pirospaprika.

Nagyon finom és nem egy bonyolult dolog. Kell hozzá szép húsos friss szalonnahús, nyers. Ezt megfőzzük jó sós vízben. Sok só kell bele, hogy átvegye a hús, mert sótlanul ízetlen lesz - nem jó. Szóval annyi sót kell tenni a főzővízbe, hogy úgy érezzük: elsóztuk. Akkor lesz finom. Ebben a sós vízben kell főzni kb. 2 órát, akkor omlóspuha lesz. Mikor kész, kivesszük a főzőléből, és a tetejét jó sok fokhagymapéppel bekenjük. Aztán megszórjuk bőven pirospaprikával, és hagyjuk kihűlni. Hűtőbe tesszük kihűlés után pár órára, hogy tényleg megdermedjen. Ezután fogyasztható friss kenyérrel, vagy hajában sült krumlival.

Dinsztelt burgonya

"Az ösvényt, amiről beszélünk, nehéz ösvénynek nevezik. Ez az elnevezés azt a tényt tükrözi, hogy senki sem fog megmenteni bennünket. Senki sem fog varázslatos módszerekkel eljuttatni minket a megvilágosodáshoz. Úgy képzeljük, hogy a gyakorlás lágy, békés, kellemes és együttérzeéssel teli folyamat, de az ösvény nem az elvárásainkhoz igazodik.
Azt hisszük, elegendő elkötelezni magunkat egy spirituális közösség mellett, kifizetjük a tagsági díjat, aláírjuk a jelentkezési lapot és követjük a kapott instrukciókat: "Szilárdan hiszek abban, hogy ez a közösség hiteles, mert minden kérdésemre megkaptam a választ. Mondjátok meg, mit tegyek. Rátok bízom magam." Ez a hozzáállás kénylemes, mivel nincs más teendőnk, mint engedelmeskedni az utasításoknak. mindent a közösségre bízunk. Szeretnénk, ha tanítanának, és megszabadítanának bennünket a hibáinktól. De meglepetésünkre a dolgok nem így működnek. Ha azt képzeljük, hogy részünkről nincs szükség semmilyen törekvésre, akkor csupán ábrándokat kergetünk. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy megismerjük és elfogadjuk önmagunkat, és hogy végigjárjuk az önleleplezés folyamatát. Hajlandónak kell lennünk arra, hogy megálljunk a saját lábunkon. Ez bizony nem könnyű feladat."

(Csögyam Trungpa: A szellemi materializmus meghaladása)

Úgy döntöttem kedvenc köretem megérdemli, hogy külön is megemlítsem.
A dinsztelt krumplit mondják azt hiszem zsíros krumplinak is, vagy nevezhetnénk párolt burgonyának is. Ami feltétlenül kell hozzá, az egy jó teflonlábas, fedővel. Mert olyan "leragadós".
A burgonyát vékonyabb karikákra vágom, sózom, és viszonylag sok olívaolajat, vagy napraforgóolajat öntök rá. Jól elkeverem hogy a só egyenletesen érje, és fedő alatt kis lángon párolom. Néha keverek rajta egyet-egyet. Isteni finom - olyan nagyon jó, igazi krumpliíze van - és nem száraz. Szoktam ezt petrezselymesen is készíteni, de akkor kockákra szelem a burgonyát és mielőtt készen lenne, azelőtt úgy 5 perccel elkeverem rajta a tetemes mennyiségű frissen aprított petrezselyemzöldet. Tényleg finom.
Szárazabb húsikhoz kiváló köret.

Almás, fahéjas göngyölthús

Hozzávalók 4 főre:
80 dkg csirke- vagy pulykamell vagy karaj,
1 fél diónyi nagyságú friss gyömbérdarab,
1 nagyobb alma,
1 púpos evőkanál durvára vágott dió,
1 evőkanál mazsola,
15-20 dkg reszelt sajt (trappista),
5 dkg vaj,
só,
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj,
a bundázáshoz
liszt,
tojás,
zsemlemorzsa,
olaj a sütéshez.

A húst nagyobb szeletekre vágtam, kiklopfoltam, sóztam. Egy kisebb tálkába tettem a reszelt sajtot, a lágy vajat, az almát kicsi kockákra vágva, a gyömbért reszelve, a durvára vágott diót és a mazsolát. Fűszereztem fahéjjal és sóval, aztán alaposan elkevertem, jól összedolgoztam.

A hússzeletekre vékony rétegben elterítettem a masszát és felgöngyöltem őket. A két végüket fogvájóval összetűztem, hogy a sajt ne folyhasson ki, majd duplán bepaníroztam. Nagyon lassú tűzön sütöttem, hogy a belseje is átsülhessen.

Egészen egyszerű a töltelék, de mégis nagyon különleges lett. Azt hiszem, karácsonykor többek között ezt az ételt is elkészítem majd, csak annyit variálok rajta, hogy nem fogom panírozni, és sütőben sütöm majd meg. Eredetileg csak sajttal göngyölt húst akartam készíteni, aztán túl egyszerűnek tűnt - hát körülnéztem, mit tehetnék még a töltelékbe...A fahéj igencsak feldobta.