"Mindig az a perc a legszebb perc, mit meg nem ád az élet.
Mindig az a csók a legszebb csók, mit el nem csókolunk."
(Karády Katalin)
A káposztás cvekedli érdekes dolog. Mint a magyarság. Pont középen van... A németek káposztaevők. De nem ismerik a káposztás tésztát. Az olaszok tésztaevők. De nem ismerik a káposztás tésztát. Végre valami, amiben mi jártunk a legjobban! Mert ezen étel a világon - legalábbis szerintem - az egyik legistenibb.
A káposztás tésztáról nekem mindig Karády Katalin jut eszembe. Egyszer régen olvastam az életéről egy könyvet. Abban volt egy sztori. Elmeséli hogy egyszer egy barátnőjével moziba mentek. És akkor még nem volt popkorn... Viszont voltak jó kisvendéglők Pesten. Szóval mozi előtt betértek egy kockásabroszospörkölteskisföccsös helyre, és vittek két adag káposztás cvekedlit - a moziba. Rágcsa gyanánt.
Nos, a történetnek majdnem lincselés lett a vége... Ugyanis a nézőközönség úgy cuzammen rákívánt eme illatos étekre, és a film ki tudja mennyire lebilincselő képsorait elhomályosította a cvekedli illata. :-)
Hát... ez is olyan, amit csak mi ismerünk és szeretünk, és ami összeköt bennünket...
Még karácsony előtt vettem a káposztát, aztán kimaradt a menüsorból. És ma nem volt kedvem a mínusz 13 fokban boltba menni. És időm is volt. Úgyhogy ma házi, saját készítésű tésztával csináltam a fent dicsőített csodát. Minden összejátszott, a csillagok állása úgy tűnik, a tésztagyúrásnak kedvezett.
Hozzávalók 4 főre:
50 dkg liszt,
4 egész tojás,
1 nagy fej káposzta,
só,
5 teáskanál kristálycukor,
5 evőkanál olaj (zsírral mégjobb).
A káposztát megtisztítottam a torzsájától, aztán robotgéppel lereszeltem. Besóztam és állni hagytam vagy úgy húsz percet. Egy nagy lábosba 5 evőkanálnyi olajat öntöttem, és hozzátettem a jól kinyomkodott reszelt káposztát is. Fedő alatt kis lángon hagytam párolódni. Húsz perc elteltével hozzáadtam a cukrot és még egy kevés sót is tettem bele. A káposztás tészta ugyanis csak akkor finom, ha a sült káposzta kellően ízes. Vagyis kell rá só is, cukor is. a két íz legyen egyensúlyban. Második trükk: csak akkor lesz finom, ha kellően megpirul-barnul a káposzta. Mert csak ekkor karamellizálódik kicsit rá a cukor, ekkor kapja meg azt a jellegzetes ízét. Szóval ne féljünk, ha kicsit odakap, föl lehet keverni és eloszlik az egészben aztán.
Míg a káposzta puhult, elkészítettem a tésztát is.
Az átszitált liszthez hozzátettem a 4 tojást és némi vízzel együtt jó rugalmas tésztává dolgoztam. (Sót nem tettem bele, a főzővízbe viszont nem sajnáltam.) Négy darabba vágtam, a darabokat egyenként gombócokká gyúrtam, majd letakarva félretettem őket - egy kivételével. Lisztezett deszkán jó vékonyra kinyújtottam, derelyevágóval kockákra vágtam és lobogó, sós, forrásban lévő vízben kifőztem. És aztán utána a természetesen a maradék három tésztagómbóccal is így jártam el.
Eszembe jutott még egy dolog a káposztás tésztáról. Az egyik hugom hónapokat szokott Görögországban tölteni. Mielőtt jön haza, az anyu mindig megkérdezi, mit főzzön? És mindig káposztás cvekedlit kér...