.
Valójában a leveske nem újdonság. Sima kis vegyes zöldségleves. Egyszerűen föltettem főni karfiolrózsákat, sárgarépát, fehérrépát, zellert, burgonyát egy fél egészben hagyott hagymával együtt. Semmi mással nem ízesítettem, csak saját házi vegetámmal és sóval. A végén kevés zöldborsót is főztem bele. Inkább az amarantos galuska ami érdekes, pontosabban maga az amarant, mint gabona.
A galukához egy tojást felvertem, amarantmagot és egy kevés búzalisztet, sót kevertem és beleszaggattam a levesbe. Kicsit tovább főztem, mint a sima galuskát szokás.
Sajnos, a legtöbbünk ritkán főz különlegesebb gabonafélékből. Nekem volt most egy "elfekvő" készletem a spájzban amarantból - így jött az ötlet. Általában tartok itthon, kenyérliszthez szoktam keverni. Egy kiváló gabonaféléről van szó.
Az amarant
Az amarant-félék több fajtája már Kolumbusz előtt őshazájában (az Andok trópusi magasföldi völgyeiben) a kukoricával egyenértékű kenyérgabona volt.
Számos faját a magok miatt termesztik, főleg Ázsiában és Amerikában. Fontos tápláléknövénye volt az inkáknak és az Andokban ma
kiwicha néven említik. A régi aztékok is ismerték, ők
huautli-nak nevezték a növényt. Más mexikói bennszülött népek rituális italokat és táplálékokat készítettek belőle.
Sokan a mai napig megpirítják az amaránt magokat pattogatott kukoricához hasonlóan és mézzel vagy melasszal keverik; ezt a keveréket
alegría-nak nevezik (spanyolul „vidámságot” jelent).
Az apró magból készült kenyér kissé tömörebb és édeskésebb ízű, mint a búzakenyér. A disznóparéjfélék családjába tartozó növénynek kb. háromezer fajtája van. Ma már nemcsak az inkák termesztik és nemcsak táplálkozási célokból, hanem szemet gyönyörködtető dísznövényként is szerte a világban. Afrikában pl. levélnövényként fogyasztják, Belső-Mongóliában (Kína legszárazabb vidéke) kenyérgabona és zöldtakarmány. Érdekessége ezen a vidéken, hogy lefagyásig folytonosan nő, sőt aratás után hirtelen megugrik, s egyre sűrűsödik. Sokoldalúságára jellemző, hogy egyik variációja a nálunk kakastaréj néven ismert kedvelt dísznövény. Bárhol eredményesen termeszthető, mert rendkívül szívós és ellenálló.
Az amarant magja és lisztje rost-, kalcium-, vas-, vitamin- és fehérje-tartalom tekintetében felülmúlja a hagyományos gabonaféléket. Az amarant-fehérje különösen gazdag LIZIN-ben, amely összetevő a gabonafélékből és a kukoricából nagymértékben hiányzik. Az amarant- és a búza-liszt keverékében viszont a fehérje összetétel majdnem ideális. Az ilyen keverékből készült élelmiszerek élettani és beltartalmi jellemzői kiemelkedően jók (egy majdnem teljes aminosav-választékot kapunk), és az egészséges táplálkozás követelményeit sokkal jobban kielégítik, mint a hagyományos termékek.
A mag főzve, pirítva, csíra-zöldségként, lisztje a búzaliszt helyett, ill. azzal keverve mindenféle ételben használható. A mag hő hatására kipattog mint a pattogatott kukorica, s így közvetlenül is fogyasztható. Felhasználható müzli-keverékekben, süteményekben, édességekben is. Igen jóízű és sokáig friss kenyér készül az ilyen kevert lisztből.
A mag lapított gömb vagy lencse alakú, színét a maghéj külső rétegében elhelyezkedő festékanyag adja, lehet: csontfehér, sárga, barna, rózsaszín, vörös vagy fekete. Őrleménye hasonló a búzaliszthez, de inkább szürkés színű, enyhén olajos tapintású. Sütésnél a búzalisztet 10-15%-ban (lehet 1/5-d) helyettesíthetjük ezzel a közönséges amarant-liszttel. A mag különlegessége, hogy nincs benne glutén, azaz sikér, de több fehérjét, telítetlen zsírsavakból álló olajat, rostot és hamut tartalmaz mint a gabonafélék, és a B1- és B2-vitaminok mellett C-vitamint is. Teljes kiőrlés esetén 5-ször annyi vasat, kétszer több fehérjét tartalmaz, mint a búzaliszt. A szokásos őrléssel (korpa nélkül) készült amarant lisztben 10-szer több vas, 7-szer több kalcium és 4-szer több cink található, mint a közönséges búzalisztben.
