.
Ma van a Föld napja...
"A Földet nem szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kaptuk kölcsön. A Washingtoni nagyfőnök azt üzente, hogy meg akarja venni a Földünket. Hogyan veheted és adhatod az égboltot, a Föld melegét? Ez idegen tőlünk. A levegő frissessége, a víz pezsgése nem a miénk, hogyan vehetnéd meg ezeket? Ennek a Földnek minden része szent az én népemnek. Minden egyes fénylő fenyőtű, minden homokos part, a homályos zugok az erdőkben, minden tisztás és a zümmögő rovarok is szentek az én népem emlékezetében és tapasztalatában. A nedv, amely a fákban áramlik, a vörösbőrű ember emlékezetét hordozza.
A fehér ember halottai elfelejtik szülőföldjüket, amikor a csillagok felé indulnak. A mi halottaink sohasem felejtik el ezt a gyönyörű Földet, mert Ő a vörösbőrű emberek Anyja. Részei vagyunk a Földnek és Ő a mi részünk. Az illatozó virágok nővéreink; a szarvas, a ló, a sas a mi fivéreink. A sziklataréjok, a legelők harmata, a ló testmelege és az ember - mind ugyanazon családnak tagjai. Így aztán, mikor a Nagy Főnök Washingtonból azt üzeni, hogy meg akarja venni a Földünket, sokat kér tőlünk.
A csillogó víz a patakokban és a folyókban nem egyszerűen víz, hanem őseink vére. Ha eladjuk a Földet, emlékezz rá, hogy megszentelt föld, meg kell tanítanod a gyermekeidnek is, hogy a folyók a testvéreink, és a tied is. Ezért ugyanolyan gyengédséggel kell a folyókkal bánnod, ahogy testvéreidet szereted.
A vörösbőrű ember mindig meghátrált a fehér közeledése elől, ahogy a köd a hegyekben elfut a reggeli nap elől. Tudjuk, hogy a fehér ember nem érti meg a mi utunkat. A Föld egy darabja ugyanolyan neki, mint a másik, mert ő idegen, aki éjszaka jön és elveszi a Földtől, amire csak szüksége van. A Föld neki nem testvére, hanem ellensége, és amikor legyőzte, továbbáll. Elhagyja apái sírját és nem törődik velük. Az apja sírját és gyermekei szülőhelyét elfelejti. Anyját, a Földet, és testvérét, az égboltot úgy kezeli, mint birkákat, vagy üveggolyókat. Étvágya felfalja a Földet.
A városokat látni fájdalom a vörös ember szemének. Ez talán azért van, mert a vörös bőrű ember mű
veletlen és nem ért semmit. Nincs nyugodt hely a fehér ember városaiban. Sehol nem hallgathatod a rügyek kipattanását tavasszal, vagy a rovarok szárnyának zizegését. A kocsizörgés sérti a fület. És mi marad még az életből, ha az ember nem hallhatja a varjú magányos kiáltását, vagy a békák vitáját a pocsolya mellett éjszaka? Az indián jobban szereti a szél hangját, amint a tó vizéhez ér, a szél szagát, ha a déli eső átmosta, vagy a fenyők illatát hozza.
A levegő kincs a vörös embernek, mert minden dolog ugyanazt lélegzi - a vadállat, a fa, az ember. A fehér ember, úgy látszik, észre sem veszi a levegőt, melyet belélegez. Mint a sok napja haldokló, érzéketlen a bűzre. De ha eladjuk a Földet, emlékezned kell, hogy a levegő kincs nekünk, a levegő szelleme egy minden élővel, melyet fenntart. A szél, amely nagyapánknak az első lélegzetvételt adta, az utolsó sóhaját is befogadja. Ha eladjuk a Földet, szentként kell kezelned, hogy a fehér ember is elmehessen megízlelni a szél ízét, amikor a rét virágai megédesítik.
Megfontoljuk ajánlatodat. Ha úgy döntök, hogy elfogadom, egy feltételt fogok szabni: a fehér ember úgy kezelje a vadállatokat a földjén, mint testvéreit. Láttam ezernyi rothadó bölénytetemet a prérin, a fehér ember a vonatból lövöldözte le őket. Műveletlen vagyok és nem értem, hogyan lehet a füstölgő vasparipa fontosabb, mint a bölény, amelyet mi csak azért ölünk meg, hogy életben maradjunk.
Mi az ember az állatok nélkül? Ha minden állat elpusztul, az ember meghal a lélek magányosságától. Mert bármi történjék az állatokkal, az hamarosan az emberrel is megtörténik. A dolgok összefüggenek. Meg kell tanítanod a gyermekeidnek, hogy a talaj a talpuk alatt nagyapáink hamva. Hogy tiszteljék a Földet, mondd el gyermekeidnek, hogy a Föld a mi törzsünk életével gazdag. Taníttasd gyermekeidet, ahogyan mi tanítjuk gyermekeinket, hogy a Föld az anyánk. Bármi történik a Földdel, a Föld fiaival történik. Ha a Földre köpsz, magadat köpöd le. A Föld nem az emberé; az ember a Földé. Minden dolog összefügg, ahogy a vér összeköti a család tagjait. Az élet szövedékét nem az ember szőtte; csak egy szála annak. Bármit tesz a hálóval, saját magával teszi. A mi halottaink sohasem feledik ezt a gyönyörű világot, amely a létet adta nekik. Tovább szeretik a kanyargó folyóit, hatalmas hegyeit és magányos völgyeit, és mindig gyengéd szeretettel vonzódnak a magányos szívű élők felé, és gyakran visszatérnek, hogy az élőket meglátogassák és vezessék. Nem sokat számít, hol éljük hátralévő napjainkat. Nem sok van már hátra. Az indián éjszakája sötétet ígér. Nem lát fényes csillagot a láthatár felett. Gyászos hangú szelek sóhajtanak a távolban. De jönnek és mennek, mint a tenger hullámai. A fehérek is el fognak tűnni - talán még előbb, mint a mi törzseink. Szennyezd be ágyadat, és egy nap meg fogsz fulladni saját szemetedben. Nem értjük, amikor a bölényeket mészárolják, a vadlovakat befogják, az erdő titkos zugai sok-sok ember kipárolgásától bűzlenek, a vad hegyek gerincén beszélő drótok feszülnek. Hol van a sűrű bozót? Vége már. Hol a sas? Eltűnt. Így aztán, ha eladjuk neked a Földünket, szeresd úgy, ahogy mi szeretjük. Gondozd úgy, ahogy mi gondoztuk. Minden erőddel, teljes lekeddel, egész szíveddel őrizd meg őt gyermekeidnek, és szeresd úgy, ahogy Isten szeret valamennyiünket!"
(Seattle indián törzsfőnök híres beszéde)
Hugoméknál beindult a kert - kaptam friss zöldeket, többek között egy kupóc zsenge rebarbara levelet. Ilyenkor még fogyasztható ennek a finom növénynek a harsogó zöld levele is. Ízben hasonlít a sóskára, pikánsan savanykás. Egy résztét vegyes zöldséglevesbe vágtam bele, a maradékkal pedig ezt a húsmentes lasagne-át dúsítottam. Előfőztem a leveleket, így a nagyon savanykás íze eltűnt, egyáltalán nem vad, nagyon finom. Ez a lasagne egyébként spenótlevéllel is kitűnő - a tavasz finom zsenge zöldje az is, a piacon is bőséggel látni már.
Hozzávalók 4 főre:
1 hámozott, szeletelt paradicsomkonzerv,
2 kisebb-közepes fej vöröshagyma,
3-4 gerezd fokhagyma,
4-5 evőkanál olívaolaj,
4 cl vörösbor,
1 csipet cukor,
só,
1 teáskanál szárított bazsalikom,
2 teáskanál szárított oregano,
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj,
2 közepes szál sárgarépa,
rebarbara vagy mángold vagy spenótlevelek,
lasagne-lapok,
3 csapott evőkanál liszt,
5 dkg vaj,
kb. 6 dl tej,
reszelt sajt (parmezán, trappista, ami van kéznél.)
A kockázott vöröshagymát, szeletelt fokhagymát és sárgarépát az olívaolajon sóval megpároltam, majd hozzáadtam a paradicsomkonzervet. Fűszereztem és hagytam rotyogni a répa puhulásáig. (A vörösbort, pici cukrot is beletettem.)
A rebarbaralevelek középső vastag erét kivágtam, aztán forrásban lévő vízbe tettem 3-4 percre, majd leszűrtem.
Tettem föl vizet forrni a tésztalapoknak és közben elkészítettem a besamel-mártást: a vajat a liszttel kicsit átforrósítottam-pirítottam, majd apránként hozzákevertem a tejet is. Végül sóztam. Sűrű palacsintatészta állaga legyen.
Mikor a víz forrt, kettesével előfőztem a lapokat (nekem kettő fért el egy sorban egymás mellé). Egy jénait kiolajoztam, majd két lapot lefektettem. A sárgarépás szószt kevés vízzel higítottam, kb. 2 dl-rel. Ebből mertem egy réteget a tésztára, majd besamel jött, reszelt sajt és rebarbara-levelek. Közben megint főztem két lapot, ez jött a levelekre, majd szósz, besamel, sajt, levelek. Nekem négy rétegem lett. A tetejét tésztalappal zártam és besamellel elkevert reszelt sajttal, amit kevés olívaolajjal is megcsorgattam. Harminc percre forró sütőbe tettem.
Laktató, ízletes, finom!
