2009. március 12., csütörtök

Vega babos káposzta



Életemben először teljes bizonytalanságban találtam magam azzal kapcsolatban, hogyan viselkedjek a világban. A világ körülöttem nem változott. A hiba kétségtelelenül bennem volt. Don Juan hatása és a gyakorlataiból származó tevékenységek, amelyekkel nagyon mélyen lekötött, behajtotta rajtam az árát, és komolyan alkalmatlanná tett az embertársaimmal való kapcsolatra. Elismertem don Juannak, hogy panaszaim végtelenül kicsinyesek. Ezt nagyon jól tudtam. Azt mondtam neki, olyan mindennapi eseményekkel kerültem szembe, amik azzal a gonosz tuljadonsággal rendelkeznek, hogy megtörik elszántságomat.

- Csak szánalmas panaszaim vannak - mondtam. Pontosan olyan vagyok, mint az összes többi ember, akit ismerek.
- Ezek a mindennapi élet hullámai - mondta. - Győzöl és vesztesz, és nem tudod, mikor győzöl és mikor vesztesz. Ezt az árat meg kell fizetnie annak, aki az öntükrözés uralma alatt él. Semmit sem tudok neked mondani, és te sem tudsz semmit mondani magadnak. Csak azt tudom javasolni, hogy ne érezz bűntudatot, amiért egy seggfej vagy, de törekedj arra, hogy véget vess az öntükrözés uralmának. Még ne add fel.
- A varázslók világa nem állandó világ, mint a mindennapi élet világa, ahol azt mondják neked, hogyha egyszer elérsz egy célt, egész életedben győztes maradsz - mondta. - A varázslók világában egy bizonyos célt elérni annyit tesz, hogy egyszerűen csak megszerezted a leghatékonyabb eszközöket ahhoz, hogy folytasd a harcodat, ami egyébként soha nem fog véget érni.

Automata üzemmódban kezdtem élni. Nehéznek és csüggedtnek éreztem magam. Azonban észrevettem, hogy az agyamnak ebben nincs része. Nem terveztem semmit, és nem állítottam fel semmifajta célt vagy elvárást. Gondolataim nem, csak az érzéseim voltak kínzóak. Próbáltam magamban elképzelést alkotni eről a kettősségről a csendes elme és a viharos érzések közt.

(Castaneda: A végtelen aktív oldala)





Azt hiszem, a tél végének igazi főszereplői a káposzta- és babfélék. Ez egy nagyon ízletes és nagyon laktató egytálétel. Teljesen úgy szoktam készíteni, mint a székelykáposztát, csak a hús helyett a bab képviseli az ételben a fehérjét. De készíthető húsos változatban is, természetesen.

Hozzávalók 4 főre:
80 dkg házi savanyúkáposzta,
1/2 liter közepes szemű bab,
4 evőkanál olaj,
1 csapott evőkanál liszt,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma (vagy 2 közepes fej),
1 gerezd fokhagyma félbevágva,
1 szárított csöves pirospaprika,
2 csapott teáskanál pirospaprika,
1 mokkáskanálnyi egész bors,
1-2 babérlevél,
1 mokkáskanálnyi csombor (borsikafű),
1 púspos teáskanál sűrített paradicsom,
1 mokkáskanál édes anna vagy erős pista,
1 mokkáskanál ételízesítő,
tejföl a tálaláshoz.

Az előző este beáztatott babot föltettem főni sós, babérleveles vízben. Közben a vöröshagymát apró kockákra vágtam, és pici sóval olajon üvegesre pároltam. Lehúztam a tűzről, pirospaprikáztam, majd egy deci babfőzővízzel együtt nagy lángon hagytam rotyogni úgy, hogy a többi belevaló fűszert is hozzáadtam. Negyed óra elteltével, mikor a szaft már kicsit besűrűsödött, hozzátettem a savanyúkáposztát és felöntöttem annyi vízzel, amennyi éppen ellepte. Hagytam főni puhulásig. Közben 2 evőkanál olajjal és a liszttel világos rántást készítettem. Nem higítottam, hagytam kihűlni.
Mikor a bab is, a káposzta is puha volt, a babot hozzátettem a káposztához, főzőlével együtt. Hagytam együtt is főni 10 percet, majd berántottam az étel forró levével higítva a rántást.
Külön tejföllel tálaltam.
A babnak meg kell puhulnia, mert ha a savanyúkáposztával együtt próbáljuk megfőzni, nem biztos hogy sikerülni fog: kemény maradhat. Tehát mindenképpen külön főzzük puhára.
Házikenyérrel vagy pogácsával, sörkiflivel igazi laktató, jóízű, finom tél végi egytálétel.

2009. március 11., szerda

Banánfagyi nagyon extrán



Nagyanyámnál nehéz iskolám volt. "Légy hűséges a történethez" mondta nekem a vén boszorkány, "légy örökké és tántoríthatatlanul hű a történethez". "Miért, nagyanyó?", kérdeztem. "Ezt neked kell megmagyaráznom, aki mesemondó akarsz lenni? Hogy azzá válj, elmondom neked, miért!

Idehallgass: Ha a mesemondó hűséges, örökké és tántoríthatatlanul hű a történethez, akkor, végül, a csend fog majd beszélni.
Ha a történetet lerombolják, a csend csupán üresség. De azok, akik hűségesek, meg fogják hallani a csend hangját, amikor az utolsó szavakat kimondják. És ki meséli a legjobb történetet nekünk? A csend. És hol lehet a legmélyebb értelmű mesét olvasni, jobbat, mint a legdrágább könyv legszebben kinyomtatott oldalán? Az üres oldalon. Írja bár egy királyi, elegáns toll a legtisztább ihlet pillanatában, a legkülönlegesebb tintával a meséjét – hol olvashat valaki egy még mélyebb, édesebb, boldogítóbb, és kegyetlenebb mesét ennél? Az üres oldalon.”

(Caren Blixen)


Ez az isteni finomság a maradékfelhasználás jegyében készült... És mondhatom, én is elcsodálkoztam az eredményen, mert valami mesésen finom lett!
Voltak árválkodó és sürgősen felhasználandó banánok. Aztán a múltkori kakaós kevertből maradt tört mandula is, tészta is - amit sajnáltam kidobni. Jól megszáradt, de úgy gondoltam majd ledarálom, és valamilyen sütibe édes, csokis morzsának fel tudom használni. Jól gondoltam.
Tej nem volt itthon, de sűrített tej volt - cukrozatlan - azzal csináltam e csodás fagyit.



Hozzávalók 4 főre:
3 érett banán,
3 dl sűrített tej,
2 dl tejszín,
6 teáskanál kristálycukor,
kakaós tészta vagy keksz,
durvára darált mandula,
1/2 dl likőr vagy 3 cl tequila (mondjuk banánlikőr, de ha nincs, az se baj),
darált grillázs.

Körülbelül 4 evőkanál kristálycukorból karamellt készítettem, amit egy vékonyan kivajazott lapostányérra öntöttem ki. Mikor kihűlt, robotgéppel megdaráltam. A banánokat a cukorral, a sűrített tejjel és a likőrrel összeturmixoltam. A tejszínt jó kemény habbá vertem.
A már jócskán száraz kakaós kevertből egy keveset apró kockákra vágtam. Olyan két félmaréknyit.
A banánkrémhez kevertem finoman a mandulát, a grillázst, a kekszdarabokat és a felvert tejszínhabot. Egy lapos tálba öntöttem, és mélyhűtőbe tettem.
A grillázsból egy keveset tettem félre a díszítéshez.
A likőrt vagy pálinkafélét ne hagyjuk ki a receptből, mert ez a hozzávaló biztosítja azt, hogy a fagyi krémes lesz kevergetés nélkül is - tökéletes állagú!


Ó, csodás Afrika! :)



2009. március 9., hétfő

Sangria - utólag, de nőnapra ajánlva



A Nap mindig süt.

Csak néha felhők takarják...

Az öröm mindig bennünk van.

Így van ez.

Örvendezzetek!

Addig, míg itt lehettek.
Addig míg éltek.
Addig, míg együtt vagyunk.

Örvendezzetek!


Tegnap sangriát ittunk - minő jó kis itóka! A spájz legmélyéről ásta elő anyu, egy üveg pezsgő kíséretében. Egy jó spájz miket tartogat, ugye? :)
A nőnapot ezzel a nyáridéző itallal ünnepeltük. Talán még nem késő, utónőnapra... :)

Hozzávalók több duhajkodásra vágyó nőszemélynek:
2 narancs,
2 banán,
1 alma,
2 kiwi,
1 grapefruit,
2 csapott evőkanál kristálycukor,
1 üveg sangria (spanyol kis alkoholtartalmú vörösbor),
1 üveg száraz pezsgő vagy habzóbor,
tetemes menyniségű jégkocka,
és isteni latin ritmusok.

A gyümölcsöt megtisztítottuk, a citrusfélék héját alaposan megmostuk. Egy nagy tálba tettük a gyümölcshúst, és némi jól kinyomkodott citrom, grapefruit és narancshéjat is. Megcukroztuk, elkevertük és 10 percig állni hagytuk. Felöntöttük a borral, elkevertük, hogy ne maradjanak benne cukorszemcsék. Majd belelottyintottuk a pezsgőt is, és jó sok jégkockát is tettünk bele.
A poharak szélét citrommal megnedvesítettük és kristálycukorba mártottuk.
A sangria helyettesíthető jóféle hazai vörösborral is. Csak akkor ütősebb...
Chirio!