Krumplis palacsinta csőben sütve

A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.

Pelyhet kavarva dudorász a szél
és nagy titokról halkan
meséket mesél.

...Merő szemekkel nézek lefele,
mert énbennem talán
most minden fekete,

s reszkető térdem csöndben földet ér
és megcsókolom a havat
csak azért, - mert fehér.

(Dsida Jenő: December)

Ez az étel férjuram egyik kedvence. Egyszerűen krumplipürével töltött palacsinta, tejfölözve, sütőben piros-ropogósra sütve.
Anyóska szokta csinálni, én meg eltanultam tőle.

Szóval. Kell hozzá másnapos, vastag palacsinta. Mert ha friss és túl vékonyra van sütve, akkor elázik a krumplitól és a tejföltől. Tehát a legjobb a soktojásos, másnapos palacsinta.
A töltelék simára tört krumpli, némi tejjel kikeverve, estleg kevés vaj vagy olaj mehet hozzá.
A palacsintákat betöltöttem, majd rétegeztem egy kiolajozott jénaiban. Tejfölt elkevertem nagyon kevés vízzel (mert én mindig 20%-ost veszek és az nagyon sűrű) és kevés olajjal, majd a kész tekercsekre öntöttem. (Ennyire nem kell higítani a tejfölt, mint a képen, csak nekem most így sikerült... megburult a vizescsésze.) Forró sütőben aztán megsütöttem.
A kész palacsinta jelentem pillanatok alatt elfogyott, tehát esélyem sem volt lefotózni...



Salátaszezonban nagyon finom hozzá a hagyományos cukros-ecetes-sós-vizes fejessaláta. Ilyenkor télidőben pedig plussz tejfölt is kínálok mellé.

Diós szerencsepogácsa Luca-napra

A kezdet

Keserédes ízét néha én is érzem
a sose kóstolt, csak elregélt kenyérnek.

A szőke veknik jól megpörkölődtek,
szégyenére a meszelt kemencének.
Anyám irult-pirult, mikor cipóit kivette.
- Itt süllyedek el! - e halk szókat rebegte.
- Hát bizony, sütéskor figyelni kéne tán…!
– mordult egy hang az asztal oldalán.

Mégis óaranyba fordult a délután;
hisz fogságból, öt év év elteltével
toppant be végre holtnak hitt apám.
nem kellett a naptárt sem cserélni
és felsírtam a bábakézben én…

Így kezdődött, égett kenyérszagban
életem, e fekete kenyér.

(Kajuk Gyula)

Holnap van Luca napja. Ehhez a naphoz nagyon sok babona és népszokás kötődik. Többek között szoktak pogácsát sütni és az egyik darabba egy fémpénzt rejteni. Aki megtalálta annak bőséges, gazdag esztendőre nyílt kilátása.
Ma este buliba vagyunk hivatalosak. Sütöttem hát Luca napi pogácsát. Merthogy szerintem átnyúlunk a holnapba... De nem pénzt rejtettem el, hanem 13 jóslatot. Nehogymár csak egy valakinek legyen izgalmas az este. Sorsunk meg van írva hát... :))
Én sem tudom miket sütöttem a pogikba, mert vagy 40-et írtam le és nyomtattam ki és vágtam csíkra. Ebből húztam 13-at, szigorúan becsukott szemmel. Mivelhogy Luca száma a 13-as. Szóval nekem is meglepetés lesz, melyik mondatokat rejtik a kis sütik.

Egy zalában is szokásos és szeretett pogácsafajtát készítettem, a diós pogácsát. Általában szüretre sütötték, mert az édes szőlőhöz nagyon-nagyon finom. De almával is kitűnő. Persze borivóknak inkább egy pohár finom fehérbort javasolnék hozzá.
Az eredeti recept nem tudom hogy szól. Én pogácsát mindig exhas sütök. Volt tegnapról körülbelül 4 evőkanálnyi krumplipürém, az is belekerült. Jót tett neki, az ízén nem érződik, viszont isteni puha, könnyű lett tőle. És kevés vajam volt itthon, úgyhogy zsírral pótoltam. Lehetett volna csak azzal is sütni, de akkor már megolvasztottam a vajat...

Hozzávalók:
60 dkg liszt,
20 dkg durvábbra darált dió,
1 púpos teáskanál só,
4 evőkanálnyi törtkrupli vagy krumplipüré,
10 dkg vaj,
2 kanál zsír,
1 nagy poharas 20%-os tejföl,
1 dl langyos víz,
3-4 dkg élesztő,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
a tetejére a kenéshez egy tojás.

Az élesztőt elkevertem a langyos tejben a cukorral. A lisztet egy nagy tálba szitáltam és elkevertem a sóval, a dióval, a krumplipürével, majd hozzáöntöttem a kissé megolvasztott vajat, a zsírt, az élesztős-cukros vizet és a tejfölt. Nekem épp jó állagúra állt így össze a tészta. Ha kicsit lágy lenne, kevés lisztet adjunk még hozzá.

Kidolgoztam, aztán hagytam kelni a tálban, de nylonnal letakarva, alá és rálisztezve.
Egy óra múltán átgyúrtam lisztezett deszkán, és kinyújtottam kb. 1 cm vastagra. A felverrt tojással megkentem és késsel kockáztam. Pogácsaszaggatóval kiszaggattam. A kis papírtekercseket úgy rejtettem el, hogy az egyben lévő, még kiszaggatatlan tésztába dugtam oldalról. Aztán körészaggattam a formával. Így nem látszik, melyikben van üzenet. Ha a már kiszaggatott pogácsába akarnánk belerejteni, nem fog sikerülni, mert meglátszik. Szóval ez a módszer. :)
Kicsit kizsírozott tepsire tettem a darabokat és hagytam kelni még negyed órát, aztán forró sütőbe tettem. Szép pirossasra söütöttem.
Nagyon finom.

De most mennem kell, készülődni a buliba. A boszorkányok szelleme vezesse kezemet, mikor pogácsát eszem! :))

Luca napi szokások

A karácsonyi boszorkányleleplezést idejében el kell kezdeni. A néphit szerint erre a Luca napján elkezdett szék faragása az egyik legalkalmasabb eszköz.

Amikor életbe léptették a Gergely-naptárt, Luca napja volt az év legrövidebb napja, éjszakája pedig a leghosszabb éjszaka, s mint ilyet, gonoszjáró napként tartották számon.

Luca neve a Lux (fény, fényesség, világosság) szóból ered. A legenda szerint Lúcia az ókeresztény időkben élt, fiatal szűzlányként. Édesanyja egyszer nagyon megbetegedett, és együtt mentek segítséget kérni Szent Ágota sírjához. Lúcia ott elaludt, és álmot látott, minek hatására úgy határozott, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meg is gyógyult, de ennek ellenére sem fogadta el lánya elhatározását. Pogány vőlegényhez akarta adni, s pogány bálványok hódolatára kényszeríteni lányát. Mivel Lúcia nem tágított, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtatni testén, de az állatok megtorpantak lekötözött teste előtt. Végül megégették, így vértanúvá vált. A legenda szerint csak akkor halt meg, amikor befejezte imáját.

Egy másik hagyomány szerint saját maga szúrta ki a szemét, hogy ne tetsszen kérőjének. Ezért is lett a későbbi szent a szemfájósok, és a vakok védelmezője.
A magyar néphitben Luca nem hasonlít a legendabeli Szent Lúciához, sokkal inkább kísértetszerű, kitalált alak, kinek külseje csúnya öregasszonyé vagy fehérleples alaké. Szerepe a büntetés és a rontás. Megbünteti azt, aki fon, kenyeret süt, vagy mos december 13-án. Kölcsönadni sem volt ajánlott ilyenkor semmit, mert az elvitt dolog boszorkányok kezére kerülhetett.

A legnevezetesebb népi szokás az un. Luca székének faragása. Ennek a szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, de csak karácsony estéjére volt szabad elkészülnie vele. (Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke.) A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából.

Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ha a széket magával vitte karácsonykor az éjféli misére, ott ráállva nyomban megláthatta azt, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. Ám a boszorkányok is meglátták a széken ágaskodót, kit próbáltak elkapni. A menekülőnek az úton hazafelé szüntelenül mákot kellett szórnia, amit a boszorkányoknak kötelességük volt felszedni, s így nem érhették utol. Miután az illető szerencsésen hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.
Elődeink azonban nem érték be ennyivel, hiszen a jövőt és a termékenységet is meg akarták tudni, sőt, befolyásolni is szerették volna azt. Ez volt a lucázás szokása. A fehér lepelbe öltözött lányok ilyenkor házakhoz mentek, ahol általában különböző jókívánságokkal a tyúkok szaporulatára akartak hatni. Máshol ilyenkor a gyerekeket ijesztgették. A legények pedig a lányos házakhoz jártak, s ott ilyen és hasonló mondókákat mondtak. A jókívánságokért cserébe pedig tojást kaptak ajándékba. (Forrás ITT.)