2023. február 9., csütörtök

Gombás melegszendvicskrém

Finom nagyon. Egy bögre teával igazán jó téli vacsoraétel, de reggelire is kitűnő, már ha marad belőle. :) Ha nyáron készítenétek, a krém tetejére tehettek vékony paradicsomszeleteket is, nagyon jól ki fogja egészíteni a gomba mély ízét a paradicsom könnyűsége és frissessége.


 

Hozzávalók 6 főre:

  • 30 dkg barna/fehér csiperkegomba szárral együtt
  • 10 dkg vöröshagyma (egy közepes-kisebb fej)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • frissen őrölt bors (úgy meglehetősen)
  • 2 teáskanál szárított kakukkfű
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 3 evőkanál olaj
  • 2 teáskanál mustár
  • egy csipet kristálycukor
  • 20 dkg tejöl
  • 40 dkg trappista sajt
  • opcionálisan: 2 teáskanál gombás szójaszósz (nálunk kapható a kínaiban, de ha nincs, akkor helyette ugyanennyi sötét szójaszósz, ha az sincs, akkor ugyanennyi világos szójaszósz)
 
A gombákat megmossuk, félbe, majd vékony szeletekre vágjuk. Az olajon az apróra kockázott vörös- és fokhagymával, sóval megpároljuk. A végén kissé rá is süthetünk, de vigyázzunk, a fokhagyma ne égjen meg. Fűszerezzük kakukkfűvel, apróra vágott petrezselyemzölddel, mustárral, frissen őrölt borssal, csipetnyi cukorral. Ha megpuhult, elzárjuk a lángot alatta és hagyjuk kihűlni. Mikor kihűlt, hozzákeverjük a reszelt sajtot és a tejfölt is. kóstoljuk, ha valami hiányzik, pótoljuk. Kenyérre kenve, előmelegített sütőben felülről a második helyen gyors grill fokozattal (ha z nincs, alsó-felső sütéssel), 220 fokon 5-7 percig, pirulásig sütjük. A nagy gáztepsit is melegítsük elő a sütőben, akkor az alja is szép pirult lesz a kenyérszeleteknek. Süthetjük természetesen - akinek van - melegszendvics sütőben is.
 
 

 
Tipp 1: Erdei gombából is készíthető. Ha nincs gombás szójaszószunk, de van erdei gombaporunk, abból adjunk hozzá 2 teáskanállal.
Tipp 2: Göngyölt húsok töltelékeként is kiváló. Vagy töltött, sütőben sült burgonya töltelékeként is szenzációs. (Hajában megfőzzük az egész burgonyákat, majd meghámozzuk, félbe vágjuk, kivájjuk és betöltjük.)


Cica lemeózta: szagmintát vett, aszonta jó lesz! :)

2023. január 23., hétfő

Wonton leves

Rajongásom a hússal töltött kínai, japán gombócok (kínaiul jiǎozi, vagy japánul gjóza vagy gyoza) iránt töretlen. Gyakran készítem, és mivel a húslevesek iránt is hasonló rajongást érzek, egyértelmű, hogy a wonton az egyik kedvenc levesem, mikor is húslevesbe főzzük bele a gombócokat.
 
 

 
Hozzávalók az alapléhez:
  • 2 nagyobbacska csirkefarhát
  • 1 viszonylag kis fej vöröshagyma vagy 2-3 szál újhagyma
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • só, 10 szem egészbors
  • 1-2 szeletke gyömbér
  • és nálam, de ez opcionális: 5-6 darab szárított vargánya
  • 1 mokkáskanál vegeta (ritkán használom, gyakorlatilag csak húslevesbe, és abba is keveset, el is hagyható)
  • 2,5 liter víz
a gombócokhoz: 
  • 15 dkg darált csirkemell vagy sertéshús
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 teáskanál világos szójaszósz
  • 1 mokkáskanál kristálycukor
  • 1 mokkáskanál kínai főzőecet (nálam fehérborecet)
  • 1/2 szál újhagyma, annak is a zöldje
  • 1/2 gerezd reszelt fokhagyma (el is hagyható)
  • 20 dkg liszt
  • 19 dkg víz
vagy 
  • kész wonton vagy gyoza tészta (és akkor nem kell a liszt és víz)
a tálaláshoz:
  • pak choji vagy kínai kel vagy kelkáposzta vagy fodroskel vagy brokkoli 
  • jégcsapretek (nálam tarlórépa)
  • korianderlevelek, aki szereti, az újhagymának a zöldéből karikák, chilipehely

A tészta hozzávalóit összegyúrom, lefedem. Így, ahogy a videóban van.
Alaplét főzök a farhátakból a fenti hozzávalókkal, majd ha másfél óra múlva elkészült, átszűröm a levest. Ha túl zsíros lenne, a felesleges zsiradékot eltávolítom róla.
Közben 15 perc elteltével átgyúrom a tésztát. Lefedem, majd újabb 15 perc múlva átgyúrom, lefedem és 30-50 percig hagyom pihenni. Végül az olasz tésztagépemmel kinyújtom. Nekem 7 fokozata van a gépemnek, de csak az 5-ösig vékonyítom, mert ebben a tésztában nincs tojás, ha túl vékony, elázik a levesben. Olyan 8-szor 8-as, vagy 10-szer 10-es nagyságú négyzeteket vágok belőle, középre teszek a közben a fenti hozzávalókkal bekevert darált csirkemellből egy kiskanálnyit, és egyszerű batyukat formázok belőlük. Lásd a videót. Lehet tortellinire is formázni, ha az a szimpatikusabb. A gombócokat végül a forrásban lévő levesben kifőzzük. Körülbelül 5 perc elég is nekik. Vagy külön sós vízben főzzük ki, ha több a levesünk, mint amennyit megeszünk. A zöldségekkel ugyanígy járunk el: ha egyből meg is esszük, a levesben blansírozzuk őket, ha lesz maradék, akkor külön sós vízben.
Így tálaljuk: teszünk a tányérba pak chojt (nálam most kelkáposzta és tarlórépa csíkok vannak a levesben), tésztabagyukat és és alaplét. Megszórjuk újhagymazöld karikákkal, aki szereti friss korianderleveleket is tehet a tetejére és chilipelyhet is.
Tipp: az alaplét másból is főzhetjük, sertés vagy marha csontokból is. Ha nem ragaszkodunk az autentikussághoz, a tészta készülhet a szokásos módon is: tojással. Akkor viszont nyújtsuk egy fokkal vékonyabbra, mint a kínai tésztát.

Kakukkfüves csirkemájpástétom

Nincs is jobb a házi májpástétomnál, én mondom. 

 


Meg az az igazság, hogy volt még egy 25 dkg-os ír vajam, amit karácsony előtt nem sokkal vettem, és már muszáj volt elhasználni. Enni önmagában már nemigen volt alkalmas, ezért tisztított vajat készítettem egyrészről, másrészről pedig belekerült a májkrémbe.

Hozzávalók:

  • 1/2 kg csirkemáj letisztítva, lebenyeire szedve
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál ghí (tisztított vaj)
  • só, frissen őrölt bors, kakukkfű
  • 1 dl száraz vagy félszáraz könnyű, gyümölcsös fehérbor
  • 12 dkg vaj

a tetejére: 

  • 15 dkg vajból készített ghí
  • kakukkfűlevélkék

A kockákra vágott vöröshagymát a ghín kevés sóval megdinszteltem a szeletekre vágott fokhagymával együtt egy serpenyőben. Majd hozzáadtam a májat is, és nagy lángon megsütöttem folyamatos keverés mellett. Elég körülbelül 5-7 perc sütés, hogy ne keményedjen meg a máj, de azért átsüljön. Végül sóztam, borsoztam, körülbelül 1 teáskanálnyi kakukkfüvet is adtam hozzá, és felöntöttem a borral, amit szintén nagy lángon elsütöttem alóla. 

 


Áttettem a májat egy magasabb falú lábosba, és botmixerrel pürésítettem a sima vajjal. Egy tálba tettem, a tetejét szépen elsimítottam. Hűtőbe került úgy fél-egy órára, míg egészen lehűlt, aztán a kakukkfűlevélkékkel elkevert ghít szépen lassan a tetejére csurgattam. Újfent hűtőszekrénybe tettem, míg a ghí is megszilárdult rajta. Közben készítettem hozzá egy ecetes hagymát: a félkarikákra vágott vörös- és lilahagymára ízlés szerint ecetet tettem és sót, és jól átkevertem. Érdemes állni hagyni pár órára ezt is, és fogyasztás előtt kóstolni: elég ecet került-e rá, vagy só? Utólag pótolható, és nagyon jól illik a májpástétomhoz, akárcsak például egy rozskenyér pirítósként.


 

Tipp: ez a pástétom készíthető akár sertés- akár kacsa- vagy libazsírral is. Úgy is nagyon finom lesz. Illetve ha krémesebb, lágyabb állagot szeretnénk, kevés tejszínnel lazítható.

2023. január 21., szombat

Teljes kiörlésü rozsos vekni

Egész jó teljes kiőrlésű rozsos kenyeret sikerült sütnöm. Pihe-könnyű, lágy bélzet, ropogós héj, és nem morzsálódik. És nagyon jó ízű, a rozslisztnek köszönhetően.



Hozzávalók egy 70 dkg-os kenyérhez:
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
8 dkg fehér liszt
5 dkg sikér
2 csapott teáskanál só
2 cl olaj
1 tojás
1 mokkáskanál kristálycukor
2,5 dkg élesztő
3 dl langyos víz
1 evőkanál tejszín
1 teáskanál köménymag
és ízlés szerint 2 evőkanálnyi magkeveréket is hozzáadhatunk
 
Géppel szépen kidagasztjuk, hagyjuk duplájára kelni, majd olajozott vagy lisztezett pulton kinyújtjuk, veknire formázzuk, és szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire tesszük (lehet formába is). Hagyjuk kelni még 20-30 percig, majd előmelegített, 180 fokos sütőben 40 percig sütjük alsó-felső sütéssel. A tepsit alulról a második rácsra tettem. 
(10 dkg kenyérben 36 ch van.)