2013. március 23., szombat

Medvehagymás spagetti

  
A szél mögé szegezem szárnyaim
Nem talál rám senki és semmi
Mint szennyes ruhákból úgy bújok ki
Minden fájdalomból és elutasítottságból
Egyetlen feladatom van a Földön
Életet kell menteni!

Kuplerájtól Mennyországig koptatták e titkot
Mégis ez az egyetlen út:
Engedem hogy megszeress
S te engedd meg hogy szeresselek

                                                                         (Tornay András) 



Az egyik kedvencem lett, mert annyira finom... a sajtos-tejfölös tészta kicsit extrább, olaszosabb változata. Ha egyszer kóstoltad, többször el fogod készíteni, mert isteni.

Hozzávalók 2 főre:
25-35 dkg spagettitészta (étvágy szerint),
2 félmarék medvehagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
1/2 dl fehérbor,
3 dkg vaj,
kevés olívaolaj,
só, frissen őrölt bors,
1 kisdobozos tejföl (zsírdús),
5-10 dkg reszelt olvadós sajt (lehet benne kevés füstölt is).

Tegyünk fel vizet sóval forrni a tésztának. Közben a vajat olvasszuk fel egy nagy serpenyőben, adjunk hozzá egy teáskanálnyi olívaolajat is. A fokhagymát vágjuk apró kockákra és futtassuk meg kevés sóval kis lángon a vajon. Majd öntsük hozzá a fehérbort, tegyük nagyobb lángra az egészet. Hagyjuk kissé forrni, hogy az alkohol elpárolgoghasson belőle. Tegyük bele a jól összeaprított medvehagymát is, sózzuk, borsozzuk, majd a tejfölt is keverjük hozzá. Kóstoljuk. Ha savanykás lenne a bortól, csipetnyi cukorral kerekítsük az ízét. Végül keverjük hozzá a reszelt sajtot is, hagyjuk teljesen elolvadni.
A kifőtt spagettitésztát szedjük bele a szószba, és jól keverjük át. Kevés főzővizet is löttyinthetünk hozzá, ha túl sűrű lenne a mártás. (Épp ezért a sózással óvatosan, mert a főzővíz ugye elég sós.)
Tálaláskor meglocsolhatjuk a tányérban még plussz olívaolajjal vagy tökmagolajjal. Tényleg nagyon finom.
Ha valaki nem jut medvehagymához, szerintem snidlinggel vagy petrezselyemzölddel helyettesíthető.
 

7 megjegyzés:

Anikó írta...

Finom,egyszerű, nagyon szeretem az ilyet:-))))

Hankka írta...

Nekem is nagyon tetszik, annyira jól hangzik, biztosan nagyon-nagyon finom! :)

duende írta...

Próbáld ki Hankka, ha van felétek medvehagyma, igaz szívvel ajánlom, mert tényleg finom! :)

Csibe írta...

Igazán nekem való :))

duende írta...

:)

Babette írta...

Ez nagyon klassz recept! Köszönjük :)

duende írta...

Szívesen kedves Babette! :)