- A harcos szembenéz a sorsával, és alázatosan fogadja, bármi legyen is az. Elfogadja önmagát, de kihívásként, és nem azért, hogy ürügyet találjon a sajnálokozásra. Mindannyiunknak időbe telik, míg megértjük ezt és a maga teljességében átéljük. Én például a puszta említését sem álhattam az alázat szónak. Indián vagyok, és mi, indiánok mindig alázatosak voltunk, és mindig csak lehajtottuk a fejünket. Úgy véltem, az alázatosság nem a harcos útja. Tévedtem! Most már tudom, hogy a harcos alázata nem a koldus alázatossága. A harcos senki előtt sem hajtja meg a fejét, ugyanakkor azt sem engedi meg senkinek, hogy fejet hajtson neki. A koldus viszont lépten-nyomon térdre rogyik, és a földön csúszik azok előtt, akiket magasabb rendűnek tekint; ugyanakkor megköveteli a nála alantasabbaktól, hogy csússzanak-másszanak előtte.
* * * * * * *
- Tőlem félsz? - kérdezte.
- Tőled nem, de attól igen, amit képviselsz.
- Én a harcos szabadságát képviselem. Attól félsz?
- Nem. A lenyűgöző tudásodtól félek. Nincs vigaszom és nincs menedékem.
- Már megint összekevered a dolgokat. Vigasz, menedék, félelem; csupa olyan lelkiállapot, amit megtanultál, anélkül, hogy egyetlenegyszer is megkérdőjelezted volna az értéküket. És bárki láthatja, hogy mindegyik a fekete mágusok szolgálatában áll.
- Kik azok a fekete mágusok, don Juan?
- Az embertársaink, barátom. És minthogy velük tartasz, te is fekete mágus vagy. Gondolj csak bele? Le tudsz-e térni az útról, amit kijelöltek számodra? Nem. Örökre behatárolták a gondolataidat és a tetteidet, ez pedig rabszolgaság. Én viszont a szabadságot hoztam el neked. A szabadság drága, de nem megfizethetetlen. Tehát rettegj csak azoktól, akik fogva tartanak, a gazdáidtól! Ne arra vesztegesd az idődet és az erődet, hogy tőlem félsz.
(Carlos Castaneda: Mesék az erőről)
Hozzávalók:
1,5 kg rebarbaraszár,
1, 4 kg cukor,
2 liter víz,
ízlés szerint citrom (kb. 3 db.),
vagy citromsav (kb. 1-2 teáskanálnyi),
1/2 csapott mokkáskanálkányi szalicil.
A rebarbarát jól megmostam, és 1 centis darabokra vágtam. A vizet elkevertem a cukorral és beletettem a rebarabaradarabokat is. Fölforraltam, és még hagytam forrni kb. 20 percet. A darabokat hagytam állni és kihűlni, csak 24 óra múlva üvegeztem. Ha citromot is teszünk bele, azt is a rebarbarával együtt főzzük, 1 citrom héjastul is mehet bele. Ha citromsavat használunk, azt ráér a végén is hozzákeverni. Szűrtem, és üvegekbe tettem. Enyhe ízű, kellemes nyári üdítőital. Ha van kéznél friss gyömbérünk, azt is főzhetünk bele.
Gyógyászati célra általában a 6-8 éves növények gyökértörzsét gyűjtik. Már az i.e. 27. századból való kínai füveskönyv is megemlíti a „nagy sárga gyökeret". A középkorban nagyon drága és ritka volt, Európában általánosan az 1700-as évektől terjedt el. Egy ideig csak gyógynövényként termesztették, később magánosán dísznek ültették a parkokba. Az Európában termesztett rebarbarafajták jelenleg már ugyanolyan minőségűek, mint a kínaiak.
Az élő növényben a hashajtó hatású antrakinonok és antranolok glikozidos kötésben vannak, emellett összehúzó, cserző hatású tannoidglikozid keverék is található benne. Kis adagban inkább az összehúzó hatása érvényesül, nagyobb adagban kifejezetten hashajtó.
Megjegyzendő, hogy gyógyászati felhasználását számos gyógyszerkönyv (pl. a VI. Magyar Gyógyszerkönyv) nem engedélyezi, mert a fent említett anyagokon kívül egy ösztrogén hatású vegyületet (rapontikozid) is tartalmaz.
Éhínség idején nagyon sok helyen fogyasztották folyamatosan, ami súlyos egészségkárosodáshoz vezetett. Az oxálsav és sói nemcsak mérgezőek, hiszen a szervezetben is jelen vannak a védekezőrendszer (fagocitózis) egyik elemeként. A túl sok bevitel káros. A rebarbarán kívül sok oxálsav található az éretlen paradicsomban, a sóskában, az eperben, a kakaóban, valamivel kevesebb a céklában, a ribizliben, a köszmétében, az uborkában és a répafélékben. Az ételek kombinálásával ezt is célszerű figyelembe venni.
A levélnyélből tavasszal, illetve ősszel, amikor kevés a vesekövet okozó oxálsavtar-talma, különféle ételeket, szörpöt, bort készíthetünk.
(Forrás: Terebess)
