.
A mesékben gyógyító erő lakozik. Azóta nagy hatással vannak rám, mióta az elsőt hallottam.
Hatalmuk van felettünk, noha nem követelik meg, hogy bármit is tegyünk, cselekedjünk, bármik is legyünk - csak meg kell őket hallgatnunk. A mesékben megtaláljuk az elveszett pszichikus késztetésünk visszaszerzéséhez és helyreállításához szükséges orvosságot. A mesék keltik életre azt az izgalmat, azt a szomorúságot, azokat a kérdéseket, vágyakat és magyarázatokat, amelyek spontán módon hozzák felszínre az archetípust. A mesék olyan útmutatásokat tartalmaznak, amelyek eligazítanak életünk bonyolult útvesztőjében.
A mai mesemondók a szent emberek, a trubadúrok, a bárdok, a griot-k, a cantadorák, a kántorok, a vándorénekesek, a csavargók, a boszorkák és a bolondok hatalmas, ősi közösségének leszármazottai.
Álmomban egyszer mesét mondtam, s éreztem hogy egy öregasszony vállán állok, aki bokámat fogja, hogy fel ne billenjek, s mosolygott rám.
Így szóltam hozzá: "Nem jó ez így, állj te az én vállamra, mert te öreg vagy, én meg fiatal."
"Nem, nem", erősködött, "így kell ennek lennie."
Ekkor megláttam, hogy ő egy még öregebb asszony vállán áll, aki egy még öregebb vállán áll, aki egy palástot viselő asszony vállán áll, aki egy másik teremtés vállán áll, aki...
Elhittem az álombeli öregasszonynak, hogy így kell lennie. A mesemondásról az előttünk járók gondoskodnak. A történetek elmondásához és meghallgatásához az emberiség téren és időn át egymáshoz kapcsolódó, magasan tornyosuló oszlopa nyújtja az erőt, s az oszlopot alkotók korukhoz illően finom öltözékben vagy anélkül állnak, s kicsattannak az életerőtől, amit ma mi is élünk. Ha létezik egyetlen meseforrás vagy meseistenség, úgy ez a hosszú lánc az.
A mese sokkal ősibb, mint a pszichológia tudománya és művészete, s mindig így lesz ez, bármennyi idő múljék is el.
A mesélés egyik legrégibb, engem rendkívüli módon izgató módja a szenvedélyes révület állapota, amelyben a mesélő "megérzi" az - akár egy, akár sok emberből álló - hallgatóság hangulatát és a világok közötti világ teremtette sajátos állapotba kerül, ahol a történet "talál rá" a mesélőre és általa válik hallhatóvá. A révületben mesélő El Duendét, a hallgatóság arcába lelket fújó szelet hívja.
Ő a lélekteremtést elősegítő mesemondó.
(Clarissa Pinkola Estes: Farkasokkal futó asszonyok)
Tegnap partyra voltam hivatalos estére. Jó volt. :)
Kétféle sajtkrémet készítettem, és egy nálam már szokásos
gyorskenyeret. Ugyanis egész nap kirándultunk és délután 4 óra volt mire hazaértem. A kenyérke pedig 6 órakor már kisült és istenien illatozott... Csipkebogyót akartunk gyűjteni, de még nem volt érett. Viszont rengeteg őzlábgombát találtunk! Az ősz utolsó ajándékai ezek a csodás gombák. A legkedvencebbem - rántva. Bélszín sem tud annyira lázba hozni, mint az őzlábgomba... Nagyon szeretjük.
A recepteket egyébként nem is akratam feltenni mert van már hasonló, de a lányok kérték úgyhogy megteszem. (Mert losz galádosz házigazdosz mindenkinek elárulta, hogy gasztroblot írok...:))
Hozzávalók:
1 nagydobozos 20%-os tejföl,
2 nagydobozos natúr joghurt,
10 dkg vaj,
10 dkg brinza vagyis juhtúró.
A piros ízesítés:
1 pritaminpaprika (még lehet kapni szépeket),
só.
A zöld ízesítés:
1 csokor kapor,
1/2 gerezd fokhagyma,
só.
Egy nagy tálban összekevertem a tejfölt és a joghurtot. Picit sóztam, majd
kicsöpögtettem. Délben tettem be a hűtőbe csöpögni és este 9 körül ki is vettem. Jó sűrű lett.
A kész krémsajtot elkevertem a vajjal és a juhtúróval, aztán kétfelé osztottam. Az egyiket pritaminkrémmel és kis darabokra vágott pritaminpaprikával kevertem ki, a másikat apróra vágott kaporral és kevés fokhagymával. És természetesen só is került bele.
Ez a mennyiség elég nagy. Ha csak a családnak készítjük otthon, vegyük a felét csak és még akkor is bő 4 embernek elég egy finom forróteás vacsihoz.
A
kenyér vegyes lisztből van: fehér finomliszt, kevés rétesliszt, némi búzakorpa és egy mokkáskanálnyi sikér. Kevertem bele lenmagot és tökmagot. Egy evőkanálnyi olívaolajat. Fűszereztem kevés egész köménymaggal, őrölt koriandermaggal és sóval.
