Akik odaadással imádnak Engem, transzcendentális Formámon meditálva, azoknak elhozom, amire szükségük van, s megőrzöm, amijük van.
(Bhagavad-Gitá, IX, 22.-ik vers)
Ezt a nagyon finom és egyszerű ételt néztem ki a töltött naan kenyér mellé, mert Vegavarázs azt írta, hogy általában szabjit adnak mellé. Én mondom, fergetegesen finom volt mind a szabji, mind a kenyér és együtt tényleg szenzációsan jó.
Mindenkinek nagyon-nagyon ízlett!
El tudnék élni indiai koszton, rajongok érte... Fantasztikus ételei vannak ennek az évezredes népnek és kultúrának. Be kell valljam, a távol-keleti konyhákat egyáltalán nem kedvelem. Bajban lennék ha Japánban vagy Kínában kéne élnem. A mediterrán és arab ételeket viszont szintén nagyon szeretem. (És persze a magyar konyhát is.) Telt ízek, változatos ételek. És ez az indiai konyhára a legmesszebbmenőkig igaz.
Hozzávalók 4 főre:
3 doboz konzerv paradicsom (vagy nyáron ennyinek megfelelő friss paradicsom),
1 közepes fej karfiol (vagy brokkoli) vagy 6 nagymarék spenót vagy 30 dkg zöldborsó vagy 0,5 kg zöld csirág vagy 2 kisebb cukkini vagy 1 közepes-nagyobbacska csillagtök,
2 dl tejszín,
3 csapott kávéskanál lepkeszegmag,
só,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
2 csapottabb teáskanál kurkuma,
1 csapott kávéskanál csilipor vagy 2 csili apróra szelve.
A vajat felolvasztottam, kissé megpirítottam benne az őrölt lepkeszegmagot, majd hozzáadtam az darabolt paradicsomkonzerveket. Fűszereztem sóval, cukorral, kurkumával, csilivel és hagytam rotyogni. Közben sós-cukros vizet forraltam, és megfőztem benne a 2 cm-es darabokra vágott csirágot, de csak roppanós állagig. A spárgafejeket csak a főzés vége felé tettem a vízbe, mert annak sokkal kevesebb idő kell.
Mikor besűrűsödött a paradicsommártás, beletettem a csirágdarabokat és a kockákra vágott házisajtot is. Hagytam még 5 percig főni, majd belecsorgattam a tejszínt is és még egyszer összeforraltam.
Tényleg nagyon finom. Tálalhatjuk rizzsel, bármilyen indiai lepénykenyérrel: csapatival, rotival vagy naannal.
Gyerekkorom napjai általában nem valami izgalmasan teltek, és én ennek örültem. Egyszerű, jó életünk volt. Egyik nap úgy telt el, mint a másik. Csak egyetlen dologban különböztem más indián kölyköktől. Én sohasem voltam éhes, mivel nagyapámnak sok lova és marhája volt. Nagyanyám mindig jókor reggel felkelt, mielőtt bárki is felébredt volna, és levette a polcról a nagy pléhdobozt, amiben a kormánytól kapott kávét tartotta. Először azt hallottam, hogy pörköli a kávébabszemeket egy serpenyőben, aztán megdarálta őket. Mindig nagy, kétgallonos fazékban főzte a kávét, két bő marokkal szórt belőle a vízbe. Melasszal vagy juharszörppel édesítette; a cukrot nem szerettük. Tejet vagy tejszínt sem tettünk pézsúdá ízáfónkba - fekete orvosságunkba.
Nagyanyám mindenekelőtt kilöttyintett egy jó nagy leveseskanálnyit a kávéból, áldozatul a szellemeknek, aztán forrt a fekete lé a fazékban naphosszat. Bárkit látott meg nagyanyám a ház körül, rögtön kikiabált: - Gyere, igyál egy kávét! -, mindegy volt neki, ki az. Ha a fekete orvosság kifogyott, vizet öntött hozzá, nagy adag újabb kávét tett bele, és megint felforralta az egészet. Egyre sűrűsödött, egyre erősebb és erősebb lett. Végül megállt benne a kanál. - Most igazán jó a kávé - mondogatta ilyenkor.
Minden reggel előszedte a sütőport, és a kávéhoz szódakenyeret és squaw-kenyeret,indiánasszony-kenyeret sütött. Az utóbbival az ember jól megtömhette a bendőjét. Úgy tűnt, belül még egyre dagad. Minden nyáron, amint az idő melegre fordult, a férfiak „asszonyhűsöldét" csináltak nagymamának. Szellős lugast építettek négy felállított fatörzsből, a tetejükre néhány gerendát kötöztek vízszintesen. Aztán az egészet befedték fenyőgallyakkal. Összeütöttek egy tűzhelyet, egy kecskelábú asztalt, és hoztak egypár rönköt is, hogy nagymamának legyen hol főznie és legyen mire leülni. Nyáron az életünk legnagyobbrészt az asszonyhűsöldében zajlott, ahol mindig járt egy kis szellő. Az asszonyhűsöldék még ma is nagyon népszerűek a rezervátumban.
Nagyanya egy kis pipát szívesen elszívott. Szerette a vörös fűzfa kérgéből készült dohányt, akinikinik-et. Egyszer véletlenül egy idős látogatója ölébe ejtett néhány szem izzó parazsat. Az öreg még bőrruhát viselt. Hirtelen égésszag ütötte meg az orrunkat. A bőrruha tüzet fogott, le kellett rángatnunk az öregről, és eloltani a lángokat. A vendégnek majdnem megégett a gyerekcsinálója. Mivel nagyon öreg volt már, nem sokat számított volna, hanem ugrani, azt még tudott.
(Sánta Őz, sziú indián sámán)
Vegavarázslat áldozatául estem. :) Egy kedves lány jön ma hozzám, aki nem eszik tojást és múltkor kölcsönadtam Vegavarázs szakácskönyvét nézegetésre, mert nagyon tetszett neki. És jön még valaki, aki viszont már vagy 40 éve vegetárius. Amúgy meg nemrég kinéztem Hémangi oldaláról egy jó kis krumplis töltött kenyérfélét, az aloo naan-t. Ma itt lesz az alkalom, hogy meg is süssem - már kel a tálban. És készítek hozzá még egy indiai finomságot is. De ezekkel majd csak holnap érek már ide. Tehát visszájáról lesz most a menü: a desszerttel kezdem. És ez is vegavarázs-lat, hát persze! :)
A recept módosult, mert nincs itthon sosem instant kávé, csak rendes őrölt.
És levettem a mennyiségből is hogy pont 12 db legyen, mert ennyi hely van a muffinsütő tálcán.
Hozzávalók 12 darabhoz:
15 dkg liszt,
15 dkg porcukor,
egy csipet só,
1 teáskanál sütőpor,
1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna,
10 dkg vaj,
1 dl joghurt,
kb. 1 dl lefőzött hígabb kávé,
1 teáskanál durvára őrölt kávé,
2 cl konyak vagy rum,
1 késhegynyi fahéj.
A díszítéshez:
csokiöntet,
tejszínhab.
Vagy: vaníliafagylalt.
A szárazanyagokat összekevertem alaposan, majd hozzáadtam a joghurtot, az olvasztott vajat, kávét, konyakot is és robotgéppel jó habosra kikevertem. A tészta ne legyen túl híg, épp csak folyjon.
Mielőtt összedolgoztam volna a sütihez valókat, a muffinpapírokat egy ecsettel megvajaztam. Így garantáltan nem ragad rá, és könnyű lesz leszedni a sütiről.
Kolostorában egy reggel megkérdezték a szerzetesek Lin-csi apátot. - Mondd, apát! Fontos nekünk a buddhaság? - Fontos. - De miért? - Mert nincs más - felelt egykedvűen az apát, s bár a szerzetesek várakozva néztek rá, nem fejtette ki válaszát. - Semmi más? - kérdezték a tanítványok. - Semmi más - felelt Lin-csi kurtán. - Úgy gondoltuk az esti beszélgetésünk után, hogy mégis lenne más választás. Hiszen nem kell az embernek sok: szerény munka, csendes élet, család. ünnepek, vidámság, kirándulás. Aztán megint dolgos napok és semmi gondolkodás. Hogy ne hiányozzon a buddhaság. Hogy soha ne is gondoljanak rá - vallott esti gondolataikról az egyik szerzetes. - Este könnyű ilyet kigondolni szerzetesek - kezdte az apát. - Este egy kicsit véget ér a világ, nincs már szükség rád. Reggelig béke, alvás, álmodozás. Reggel aztán indulás! Jól képzeltétek a folytatást: szerény munka, csendes élet, család, ünnepek, vidámság, kirándulás. Dolgos napok egymás után, és semmi gondolkodás. Hosszú éveken át. Nincs megingás, nincs változás, s bár tilos a gondolkodás, egyszer mégiscsak rádöbbensz, hogy a végén mi vár rád. (Csak veszíthetsz, bármit csinálsz.) Egyre többször gondolsz rá, egyre közelebb kerülsz hozzá, és akkor már elkelne egy kis buddhaság. Aztán egyre több buddhaság. Hát így van kitalálva, szerzetesek, a világ! Akkor is elvesz, amikor ad, és te akkor is adsz,a mikor kapsz. Ezért kell az embereknek a vígasztalás. Ezért van a buddhaság, ezért van a Tanítás! - szólt Lin-csi apát, és sietősen elindult kifelé a csarnokból. - Micsoda?! A Tanítás pusztán vígasztalás, apát? - kérdezte még Lin-csit az egyik szerzetes, a többi megkövülten állt. - Mi lenne más? - kérdezett vissza Lin-csi flegmán, s még sietősebbre vette a dolgát. Odakint aztán megállt, végignézett kolostorán, majd sétált egyet a Huo-to folyó partján. Ő maga is megdöbbent a helyzet súlyosságán.
Sokszor teszem fel reggel a költői kérdést magamnak: "Má' megint mit főzzek?!". Ma reggel tudtam, mit akarok főzni. Ehhez képest... kedvenc Pista gazdámnál mit találok? Citromsárga laskagombát! Elképesztően szép volt, úgyhogy az egész menüt úgy ahogy volt elfelejtettem...Kis kosárkámmal egész úton hazafelé azon gondolkodtam, mit is készítsek majd először is kedvest-szépet e citromszínű csodából. Mire a konyhámba toppanék, már tudtam.
Ma még sok futnivaló volt, szóval gyorsnak és könnyűnek kellett lennie és persze nem akartam agyoncifrázni, hogy lehessen érezni ennek a különleges lénynek az ízét.
Az ötletet az adta hogy reggel, még piac előtt kisütöttem a mai kenyerünket.
Bruscetta! Ez az.
Aztán eszembe jutott, hogy tegnap előtt felkarikáztam az egész cukkinit a quichehez és abból is maradt, amit folpackban szépen eltettem a hűtőbe. És a múltkori túrós derelyéhez is sok lett a szalonnapörc. Mindent felhasználtam és két isteni kenyérrevaló született.
Hozzávalók a gombás bruscettához:
bármilyen gomba (erdei is lehet, sőt!),
só,
frissen őrölt bors,
olívaolaj,
petrezselyemzöld,
jófajta kenyér,
fokhagyma.
A gombafejeket levágtam a szárakról, mostam, aztán olívaolajon egy serpenyőben sütni kezdtem sóval, borssal. Szép pirosra süljenek a gombafejek, ennyi a lényeg. Mikor elkészült, összeforgattam petrezselyemzölddel és egy tálkába félretettem. Az üres serpenyőben megpirítottam a kenyérszeleteket. Fokhagymagerezddel bedörzsöltem őket és a sült gombát rájuk halmoztam.
A szalonnát jól átsütöttem a cukkinivel, a fűszerekkel, az újhagymát csak a vége felé tettem bele. Félretettem ezt is egy kis tálba, és kenyérszeleteket pirítottam a serpenyőben. Megfokhagymáztam, majd ráhalmoztam a sült cukkinit. Ezt készíthetjük szalonna nélkül is, sőt, kis kockákra vágott paradicsomot is kockázhatunk bele a végén, de azzal nem sütjük, csak összekeverjüka sült cukkinit. Ez utóbbit készíthetjük kissé előfőzött, majd ugyanígy jól átsütött, kisebb darabokra vágott csirággal is.
És itt a recept a klasszikus, paradicsomos bruscettához is, még tavalyról.
A bruscetta nagy kedvencem. Kitűnő sör- vagy borkorcsolya is, előételként is fantasztikus, de egy forró nyári, vagy csak sietős napon kitűnő éhségűző fogás. Vacsoraételként pedig evidens - gyors, finom, könnyű.
A citromsárga laskagomba egyébként nagyon finom. Vékonyabb, törékenyebb mint a hagyományos, az illata pedig szinte parfümre emlékeztet. Máskor is veszek! Sajnos a sütésnél nem igazán őrzi meg a színét, de addig is míg serpenyőbe kerül, gyönyörködhettem benne. Csodaszép! :)
Egyszerűen csak együtt akarok élni veletek: köveket cipelni, venni egy jó kis meleg fürdőt a forrásnál és valami jót enni. A zen éppen ezekben van ott.
Ha beszélni kezdek, az már egy füstölgő lámpa. Olyan, mintha egy receptet adnék. Nem működik. A receptet nem lehet megenni.
(Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy)
Most először készítettem zöldséges tortát vagy pitét vagy quiche-t. Volt egy felhasználásra váró cukkini a hűtőben, gondoltam kipróbálom.
Az eredeti receptet itt találtam. Rácsodálkoztam, mert nagyon guszta volt. Jó receptet választottam, mert az arányok is tökéletesnek bizonyultak.
Ez az egyszerű kis torta a vegák álma szerintem, mert tényleg eszméletlen finom! Melegen és hidegen is kitűnő. (Véleményem szerint a tojás teljesen ki is hagyható belőle, mert a tészta is megáll anélkül is, a töltelék is a sok sajt miatt.)
Hozzávalók egy 29-30 cm-es formához:
A tésztához:
25 dkg liszt,
1 tojás,
15 dkg vaj,
6 evőkanál hidegvíz,
1 csapott mokkáskanál só.
A töltelékhez:
1 kisebb cukkini fele,
2 közepes paradicsom,
2 nagy szál újhagyma,
só,
2 dl tejföl (20%-os),
1 dl tejszín,
1 tojás,
1 csokor petrezselyemzöld,
10 dkg feta sajt,
2 mozzarella sajt,
5 dkg Karaván sajt.
A lisztet egy tálba szitáltam és elkevertem a sóval, majd hozzáadtam a hideg vajat és elmorzsoltam a liszttel. Beleütöttem a tojást is és hozzáadtam a vizet is és gyorsan összegyúrtam a tésztát. Letakartam és míg a tölteléknek valót elkészítettem, hűtőbe tettem.
A sütőt begyújtottam. A cukkinit nagyon vékonyan felkarikáztam, a paradicsomot és újhagymát (zölddel együtt) úgyszintén. A petrezselyemzöldet is felaprítottam. Egy közepes tálban jól elkevertem a tejfölt, a tejszínt és a tojást. Belemorzsoltam a fetát, beletépkedtem a mozzarellákat és hozzátettem a reszelt füstölt sajtot is.
A tésztát lisztezett deszkán gyorsan még egyszer átgyúrtam hogy sima legyen és kinyújtottam akkora körré, ami a formánál kb. 5-6 centivel nagyobb lett. A formát vajaztam és liszteztem, majd a sodrófa segítségével beletettem a kinyújtott tésztalapot. Ha kissé följebb ér a tortaforma szélénél az oldallap, az nem baj, mert süléskor kicsit összehúzódik.
A formát ráhelyeztem sütőpapírra, körberajzoltam és kivágtam. Rátettem a tésztalapra, majd erre üveggyöngyöket szórtam. Milyen jó hogy egyszer a bolhán vettem egy nagy halom dekor-üveggyöngyöt! Az üvegvázáimba szoktam tenni, de erre a célra is kiváló. Ezt hívják vaksütésnek. Azért kell lesúlyozni a tésztát, hogy ne jöjjön fel nagyon süléskor, hogy tartsa a formáját - különben nem maradna elég hely a tölteléknek. Babot vagy égetett agyaggolyókat is használhatunk a célra. (Égetett agyaggolyókat mezőgazdasági boltban tudunk venni.)
Háromnegyedes lángú sütőbe tettem a tésztát úgy 10 percre. Csak annyira süljön meg, hogy ne maradjon nyers, hogy a tészta külseje megszáradjon. Ha túlsütnénk, akkor később a töltelékkel együtt sülve megégne.
Mikor kicsit kihűlt a félig-harmadig sült tészta, levettem róla az üveggolyókat és a sütőpapírt. A tejfölös-sajtos keverék felét elosztottam a tésztán, majd a vékonyra karikázott cukkinit is egy sima rétegben ráhalmoztam. Kicsit sóztam. A paradicsomkarikák és az újhagyma következett, ezt is kicsit sóztam. Végül a maradék folyós sajtos keverékkel fedtem le.
Visszatettem sülni ugyanarra a hőfokra körülbelül 25 percre.
Eszméletlen finom, egy pohár jó hideg sörrel vagy egy pohár finom fehérborral... Hm. Fantasztikus.
