2021. december 5., vasárnap

Almával, hagymával sült mézes oldalas



Volt öt darab kissé összeaszott almám a gyümölcsös tálban, sajnáltam kidobni. Az oldalast meg már előtte kivettem a fagyasztóból, szóval kombináltam a kettőt és nagyon finomra sikeredett. A hús olyan 70-80 dkg volt, három főnek elég leves után. Az almákat meghámoztam, negyedeltem és kivágtam a magházakat. Két közepes fej vöröshagymát szintén megtisztítottam. A húst megmostam, a csontok mentén daraboltam és jól besóztam. Egy tálkába tettem 3 evőkanál mézet, abba pedig 1 teáskanál őrölt gyömbért, egy teáskanál édesnemes pirospaprikát, egy teáskanál mozsárban frissen összetört koriandermagot. Jól elkevertem a fűszereket a mézzel és az oldalasdarabokra kentem. A tepsibe félkaréjokra vágtam a hagymákat, dobtam még rájuk pár száraz zsályalevelet is. (Ha nincs az sem baj, vagy helyettesíthető babérlevéllel.) Rátettem a húst a hagymára, közéjük pedig az almadarabok jöttek. Aláöntöttem úgy másfél deci száraz rozébort, lefedtem alufóliával és előmelegített, 160 fokos sütőben 2 órát sütöttem, majd levettem a fóliát és teljes fokozatra állítva a sütőt, addig sütöttem, míg szép pirosra sültek a húsok. Arra ügyeljetek, ha elkészítitek, hogy maradjon alatta kevés szaft, nehogy odaégjen a finom alma és hagyma, meg hogy legyen mivel meglocsolni a köretet, ami akár lehet hajában főtt burgonya, vagy rizs, vagy puliszka. Zsiradékot nem is tettem rá, mert az oldalasból kisült épp annyi, amennyi kellett.

Nincsenek megjegyzések: