Zöld dinnye és ötletek

.

Vörösmarty találta ki a fröccs szót. 1842. október 5.-én Fáy András a fóti pincéjébe hívta szüretre Vörösmartyt és néhány barátját. A barátok között ott volt Jedlik Ányos is, aki nem csak az elektromosság nagy tudósa volt, hanem a szódavíz feltalálója is. Ahhoz, hogy a bor erősségét enyhíteni lehessen, fel kellett találni egy olyan üveget is, amelyből a szódavizet ki lehetett fröccsenteni. Jedlik magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon az első fröccsöt. Ő ezt spiccernek nevezte. Vörösmartynak ez a szó nem tetszett, helyette találta ki a fröccs szót.

Kisfröccs: 1 dl bor + 1 dl szóda. Fütty vagy Rövidlépés néven is ismert József Attila szerint.

Nagyfröccs: 2 dl bor+ 1 dl szóda. Más néven Hajtás vagy Húzás, mert egy hajtásra vagy húzásra lehetett a gallér mellé küldeni, írta Móra Ferenc.

Hosszúlépés: 1 dl bor + 2 dl szódavíz. Más néven Fordított.

Házmester: 3 dl bor + 2 dl szódavíz.

Viceházmester: 2 dl bor + 3 dl szóda.

Háziúr: 4 dl bor + 1 dl szódavíz. Egyes helyeken Bivalycsók vagy Nagy Házmester, máshol Tömbházmester.

Lakófröccs: 1 dl bor + 4 dl szódavíz. Másként Kis Házmester.

Krúdy-fröccs: 9 dl bor + 1 dl szóda. Az író szerint ilyen arányban a víz "megnevetteti" a bort.

Sóherfröccs: 1 dl bor + 9 dl szódavíz. Nevezik távolugrásnak is.

Matrózfröccs: Vigyázz! Semmi köze a borhoz! Korsó sör mellé 1 dl rumot szervíroznak.

Tisza-fröccs: Szegedi találmány, vörösbor pezsgővel.

Maflafröccs: 5 dl bor + 5 dl szóda.

Magyar-angol: 6 dl bor + 3 dl szódavíz.

Színészfröccs: 2 dl szódavíz, langyosan.

Lámpás: 1,5 liter bor + 0,5 liter szóda.

Harmat fröccs: 5 dl bor + a fölötte elspriccelt szóda harmatából áll - Latinovits Zoltán is így szerette a  fröccsöt.

Gyerekfröccs: 1 dl szőlőcsepp + 1 dl szódavíz.

Kishörpi: 0,3 dl szörp + 2 dl szódavíz.

Nagyhörpi: 0,5 dl szörp + 3 dl szóda.

Márai Sándor a fröccs történetéről a következőket mondta: "S a magyar, amikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs é óvatos vegyüléket,, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkallja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelidített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot".

(ZalaEgerszeG újság)

Ettetek már kicsi zöld dinnyét? Én igen, mert anyukám minden évben szokott eltenni és nagyon finom. Kedves párom kedvence, a legjobban szereti a télrevaló savanyúságok közül. Sajnos nálunk úgy kell vadászni rá, mivel zala nem egy dinnyetermő vidék ugye. De az alföldön kedvelt csemege, szerintem ingyen is hozzá lehet jutni - gondolom a dinnyeföldesek megengedik ilyenkor, hogy a már nem beérő kicsi zöld darabokat mások összeszedjék. Vagy ha nem, hát biztosan az alföldi piacokon legalább annyira jellemző és olcsó, mint mifelénk mondjuk a zöld paradicsom. Persze csak gondolom, mert gyerekkoromban jártam utoljára a hajdúszoboszlói piacon - és akkor még nem a dinnyék érdekeltek, hanem a lengyelek által árult cicomaszerek és bizsuk...:) Húúú de régen vót...

Ma ahogy mosogattam őket, sok ötlet eszembe jutott a savanyúságon kívül is. 

Ötlet 1.: szerintem ugyanúgy lehet kovászolni is, mint az uborkát. Isteni lehet.

Ötlet 2.: a nagyobb, teniszlabdányi darabokat véleményem szerint ugyanúgy lehet tölteni és sütni, mint mondjuk a csillagtököt, gömbcukkinit. Le kell vágni a tetejét kis kalapnak, kivájni a magos részét és bármilyen finom töltelékkel megtölteni. Majd visszatenni rá a kalapocskát, sütőbe tolni és készre sütni. Vékony a héja, tehát abszolút alkalmas a töltésre-sütésre. És milyen extra elő- vagy főétel lesz belőle, igazán különleges. Ha éttermem lenne, ilyenkor koraősszel biztosan szerepelne az étlapon.

Ötlet 3.: Ugyanúgy süthető, mint a sült zöld paradicsom. :)

Ötlet 4.: Ez pedig a már jól ismert téli savanyúság.

Hozzávalók:

2,5 - 3 kg zöld dinnye,
2 liter víz,
8 dkg só,
18 dkg kristálycukor,
3 dl 20%-os ecet,
1 csapott teáskanál borkénpor,
1 csapott mokkáskanál szalicil és
a fűszerek: 1-1 darabka torma üvegenként,
koriandermag,
mustármag,
egész feketebors,
és tetszés szerint még vagy friss
tárkonylevelek vagy babérlevél vagy
szőlőlevél vagy meggyfalevél.

A kis dinnyéket alaposan megmossuk, a szárait teljesen levágjuk és az elszáradt virágmaradványokat is eltávolítjuk. A nagyobbakat félbe vagy negyedbe vágjuk, a kisebbeket egészben hagyjuk. Az üvegeket alaposan kimossuk és 2 percre még vizesen mikróba tesszük 2 percre, így csírátlanítjuk. Míg lehűlnek az üvegek, kikeverjük a savanyúságlevet a vízből, sóból, cukorból, ecetből, szalicilből és borkénporból. (Ez utóbbitól szép színe marad sokáig.) Aztán minden üveg aljára teszünk a fűszerekből és a tormadarabkákból, majd megtöltjük az üvegeket a dinnyékkel. Végül felöntjük csurig a lével. Folpackot teszünk az üvegek szájára, aztán alaposan rácsavarjuk a tetőket is. Ennyi lenne. Én sosem forralom fel a vizet a savanyúságléhez, egyszerű csapvízzel készítem és még sosem romlott meg egy üveg sem.

Savanyúságot eltenni a világ legegyszerűbb dolga. :) Aki szereti a csípőset, tehet minden üvegbe egy kis csilipaprikát is.

Zsong a város szíve...  és mi a középpontban lakunk. Szüreti napok kezdődtek ma. Koncertek vannak, zsibong minden, a piactér, a főutca... Még le sem kell mennem, mindent tisztán hallok a nyitott ablaknál is - beszűrődik a zene, a meleg nyárutó balzsamos levegője, látom a jövést-menést, hallom a felszabadult nevetéseket, végre élet van. Végre zajlik az élet! Buli van. :) Egyik sógorom most csábította le életem párját egy-két pohárka hegynedűre. Majd én is menek utána. Magna cum laude concert lesz...

... s ha utad egyszer a végére ér, ne felejtsd el, hogy honnan jöttél!:)

Csilipehely

.

  Minden egyes parányi kis magocska óriási mennyiségű kozmikus információt hordoz magában. Ezt az információtömeget, mennyiségét, és pontosságát tekintve semmilyen mesterséges, emberalkotta információval összehasonlítani nem lehet. Ezen információk segítségével a magocska pontosan, másodpercre bontva tudja, mikor érkezett el az ébredése pillanata, mikor kell gyökeret eresztenie, a földből kinőnie, milyen tápanyagokat kell felvennie onnan, hogyan kell felhasználnia az égitestek kisugárzását, tudja, mivé kell nőnie, milyen gyümölcsöt kell teremnie. A kitermelt gyümölcsök pedig az ember életének biztosítását hivatottak szolgálni. És ezek a termések ténylegesen képesek - ráadásul jobban, mint a világ legjobb, emberi elme alkotta, akár jelenleg, akár a jövőben használatos gyógyszerei - az emberi szervezet bármilyen betegségével megküzdeni és ellenállni. Ám ahhoz, hogy ez így legyen,a magocskának ismernie kell az ember szervezetét. Ismernie kell azt azért, hogy a növekedése során a termést feltölthesse az adott ember gyógyításához, betegségéhez nélkülözhetetlen arányban felveendő tápanyagokkal, feltéve, hogy a betegség már folyamatban van, vagy az emberben megvan rá a hajlam, az adottság.

  Ahhoz, hogy az ember kertjében vagy telkén termesztett uborka, paradicsom, vagy akármilyen más növény magjában meglegyen ez az információ, feltétlenül szükséges elvégezni a következőket: 

A kiültetés előtt vegyük szánkba egy vagy több pici, be nem áztatott magot, s tartsuk a magocskákat nyelvünk alatt, legalább kilenc percig. 

  Aztán vegyük a magokat két tenyerünk közé és tartsuk azokat így harminc másodpercig. Míg a magvacskákat két tenyerünk között tartjuk, fontos telkünk azon pontján mezítláb állnunk, ahol majd megtörténik az ültetés.

  Ezután nyissuk ki tenyerünk és a rajta nyugvó magocskákat emeljük óvatosan ajkunkhoz. Ekkor tüdőnkből leheljük rájuk ki a levegőt. Lélegzetünkkel melegítsük fel a magocskákat, hogy a parányi magocska megismerje mindazt, ami bennünk van.

  Ezután tartsuk még a magocskákat harminc másodpercig széttárt tenyerünkön, és mutassuk be őket az égbolton lévő égitesteknek. Így a magocska megállapítja felébredésének pillanatát. Ebben majd az összes bolygó segíteni fogja. És miattunk, értünk megajándékozzák a csírákat a szükséges fénnyel.

  Ezután a magocskákat beültethetjük a földbe. Semmilyen esetben nem szabad rögtön öntözni, nehogy a víz a magocskákról lemossa a nyálat, amit tőlünk kapott, és a már belőle és a helyzetből nyert információkat, melyeket a magocska magába szívott. Három teljes nap elmúltával azonban az elültetett magokat meg lehet öntözni. 

  Feltétlenül szükséges, hogy minden zöldségféle kiültetése a megfelelő napon történjék (ami az ember számára már hozzáférhető a lunáris kalendáriumok révén). A túl korai kiültetés az öntözés mellőzése mellett távolról sem olyan veszélyes, mint a késői.

Nem szükséges az összes dudvát rögtön eltávolítani a már kicsírázott és a földből kibukkant növényke körül. Fontos a különböző fajták közül legalább egyet meghagyni.

  A magocska az emberről nyert információkat íly módon magába fogadja, és termése növekedésének folyamatában maximális módon fogja majd a világegyetemből és a Földből azokat az energiákat felvenni, melyek éppen annak az embernek szükségesek, aki azt így elültette. Az összes dudvát azért nem lehet eltávolítani, mert nekik is megvan a maguk küldetése. Vannak olyanok, amelyek védelmezik a magot a betegségektől, mások meg kiegészítő információkkal látják el azt. A növény növekedése során feltétlenül szükséges a növénnyel kommunikálni, elmenni hozzá, és megérinteni azt, még akkor is, ha erre a növény növekedése alatt csupán egyszer kerül sor. 

  Anasztázia azt állította, hogy az olyan növények termése, melyek íiy módon ültetett magokból keltek ki, és azokat az ember elfogyasztotta, képes az embert bármilyen betegségből teljes mértékben kigyógyítani, a szervezet öregedését jelentős mértékben késleltetni, káros szenvedélyeitől megszabadítani, értelmi képességeit a többszörösére növelni és lelki békét adni neki. A termésnek akkor a legnagyobb a hatása, ha a szüret utáni közvetlen három napon belül elfogyasztásra kerül. Nem feltétlenül szükséges minden egyes sor uborkát, paradicsomot, stb. ily módon ültetni, elég csupán néhány bokrot. 

  A palánták kiültetésénél feltétlenül szükséges a földet a kiásott lyukban kézzel megnyomogatni, és mezítláb, lábujjainkkal megtaposni, majd végezetül a lyukba beleköpni. A láb izzadása által olyan anyagok távoznak a testből (valószínűleg méreganyagok), melyek tartalmazzák a szervezet betegségéről szóló információkat. Ezeket az információkat a palánták kapják meg. Ők viszont továbbadják azokat a terméseknek, melyek képesek lesznek a betegségekkel harcba szállni. Időről-időre járjunk a kertünkben mezítláb. 

  Elmeséltem Anasztáziának, hogy számos speciális gyógyszertárunk van, melyek különböző gyógynövényeket forgalmaznak, és olyan orvosaink, természetgyógyászaink, akik hivatásukból kiindulva gyógynövényekkel gyógyítanak, mire ő ezt válaszolta:

  - Az embernek egyetlen orvosa van - a saját szervezete. Régebben, a kezdet kezdetén, még megvolt az embernek a képessége, hogy tudja, mikor, milyen gyógynövényt kell használnia. Tudta, hogyan kell étkeznie és lélegeznie. A szervezeted képes a betegségeket elhárítani. Senki sem helyettesítheti a szervezetedet, mert ő a te legjobb orvosod, melyet Isten kizárólag csak neked adott. Az összehangolt kölcsönhatások kerted növényvilágával gyógyítani fognak téged, önállóan felállítják a pontos diagnózist, törődni fognak veled, és elkészítik a te gyógyszeredet, a számodra leghatásosabbat.

(Vlagyimir Megre: Anasztázia I.)

Ez is csak egy ötlet... Minden évben ilyenkor szeptemberben veszek a piacon egy nagy kupóc friss csilipaprikát. Meg cseresznyepaprikát. Van az étkezőasztalunkon egy nagy ovális afrikai faragott fa tál, az tele szokott lenni ezekkel a kis csípős csodákkal. Tavalyról marad egy kevés, azon töprengtem, mi tévő legyek vele. De utálok bármit is kidobni - nem kacatokra gondolok, hanem ételre. Hol tárolgassam, hiszen a nagy tálamba hamarosan a friss kerül... Végül eszembe jutott, hogy ledarálom: csilipehely lesz belőle. A színe ugyan kissé már megfakult, de pehelynek még így is tökéletes. Bármilyen ételbe kiválóan lehet használni, de gasztro-ajándéknak is jó, szép üvegcsébe téve. Olyan rokonoknak kell adni, akik vannak olyan elvetemültek, hogy egész háztartásukban soha egy szem csilipaprika sincs. :)) Én így szoktam csilikészleteimet kitelepíteni. Múltkorában épp ment Nigella valamelyik műsora. Abban mesélte, hogy még a retiküljében is csilipaprika van. Na nekem is. Nem vigyorogni. :) Párom jót nevetett és közölte: nem rólad forgatták ezt az epizódot?! :)

A technológia: Bár utálom a gumikesztyűt, de ehhez a művelethez melegen ajánlom. Valamint az orvosi maszkot is, mert én nagy vagányul beleszippantottam a robotgép táljába a fedél levétele után. Fél óráig tüsszögtem, prüszköltem és ríttam. Nos, légút tisztítására kiváló kúra, de ha nem muszáj, ne lélegezzük be. Szóval, a szárakat távolítsuk el, a nagyobb paprikákat törjük 3-4 darabba és robotgépben daráljuk meg. Vagy húsdarálóban vagy diódarálóban vagy kávédarálóban. Utána jól, alaposan mossuk el az eszközt.

Tipp: fogyókúrázóknak a csili kikerülhetetlen, szinte kötelező fűszer. Ugyanis valahogy nagyon kerekké, teltté teszi az ételek ízét, így sokkal kisebb mennyiségnél is azt érezzük, jól laktunk. És utána sem lesz hiányérzetünk, nem fogunk a hűtőben és a titkos fiókokban édesség után kotorászni. Az agyban endorfint szabadít fel, ami az eufórikus érzéseknél figyelhető meg a kutatók szerint. Valamint hatóanyaga, a kapsziacin védi a gyomrot, megakadályozza a gyomorfekély kialakulását. Ha pl. a csilipehelyt olajban áztatjuk 2-3 hétig, kitűnő masszázskrémet kapunk, ami ízületi fájdalmak csillapítására és gyógyítására alkalmas. Egyrészt erős fájdalomcsillapító, másrészt gyulladáscsökkentő, harmadrészt nagyon intenzíven felerősíti a vérkeringést - mindezek felgyorsítják a gyógyulást. Narancsbőrre is kitűnő bedörzsölőszer. Persze csak annak ajánlott, aki bírja a tüzet. :)

Parasztbarack

Aki nem szeret, hol él?
Éjek éjjelében.
A szerelem nyári nap
tükörsima égen.

                                                           (Robert Burns)

Csak egy ötlet... Nálunk itt zalában nagyon sok kertben terem az úgynevezett parasztbarack. Enni nem jó, mert kissé kesernyés és nem is zamatos, sokáig zöld és kemény, amikor meg beérik, akkor meg már szottyossá válik az állaga. Viszont nem kell permetezni, igen igénytelen és mindig terem. Pár napja egy néni rám tukmált egy kilót, szó szerint. Nem akartam megsérteni, így vettem tőle. Ezt a gyümölcsöt egyébként nagyon olcsón árulják, 100-140 forint kilója. Hazafelé jövet azon töprengtem, mihez kezdjek ezzel az ehetetlen barackkal. Mire hazaértem már tudtam mire alkalmas: kiváló friss nyári kompótnak sok citromlével és fűszerekkel, mert ropogós a húsa, így a kompótban is szépen egyben marad, harapható, a fűszerekkel pedig pótolni lehet a hiányzó finom ízt. Tudjátok, nem vagyok sütis, ilyen melegben meg egyáltalán nem szeretem, viszont egy jól behűtött, üdítő kompótot télen-nyáron bármikor szívesen elfogyasztok. El is készítettem, másnapra jéghidegre hűlt a hűtőben az isteni citromos, mentás barackkompót. Nagyon üdítő, könnyű, igazi kánikulaédesség lett belőle.

Befőzni is kiváló ropogóssága miatt, aki szeretne még eltenni belőle befőttnek ez alapján a recept alapján készítheti. Fűszerei lehetnek a szegfűszeg, fahéj vagy a menta vagy a kardamommag, illetve a citrom leve és héja feltétlenül. Készíthető belőle dzsem is jól megfűszerezve, illetve ez az Elifnél megtalálható finom török édesség is.

Hortobágyi húsos palacsinta

Szinte minden magyarosnak hívott étterem étlapján szerepel, elsősorban gyanútlan külföldiekre les. (Józan magyar embert még nem láttam hortobágyit rendelni.) A hazai közönség tapasztaltabb és tájékozottabb része  tudja már régen, hogy az ilyen apróhúsos fogások elsősorban arra valók a magyar vendéglátásban, hogy felszívják a konyhai hulladékot, a visszaküldött fél sült húsokat, maradék pörkölteket, nyesedéket, mindenféle selejtet.

Konyhai hulladék nincs, csak élhetetlen szakács, üzletvezető. Erre a reciklált szemétre még cinikusan eufemizáló szakkifejezést is alkotott a lehúzós vendéglátóipar: pepihús. (A becézgető formából sejthetjük, mennyire bensőséges a szakma viszonya ezzel az anyaggal.)

A hortobágyi talán a legkifejezőbb jelképe a szocializmus gasztronómiagyilkos évtizedeinek. Magát a receptet az 1958-as brüsszeli világkiállításra kreálták: pusztai romantika palacsintatésztában, paprikás mártással. A magyar vendéglátóipar évtizedeken e világkiállításon aratott sikerre hivatkozva tartotta magát világhírűnek, pedig a valóban rendkívüli érdeklődés inkább szólt a vasfüggöny mögül kikandikáló, a forradalom utáni terror időszakát élő ország horroregzotikumának, mint bármilyen szakmai teljesítménynek. A Kádár-rendszer egyik nemzetközi önlegitimációs kísérletét tisztelhetjük tehát a hortobágyiban, ami már önmagában bőven elég lenne ahhoz, hogy utáljuk.

Persze a világkiállításra kreált recept sem eredeti találmány, Kollmanné 1939-es, úriasszonyok számára készült szakácskönyvében [1] (A gyakorlati főzés) szerepel borjúpaprikásos változata: a húst palacsintára rétegezték, a tetejére tejfölt öntöttek, és beküldték néhány percre a sütőbe; ilyen borjús protohortobágyit még a hatvanas években is készített néhány régi stílusú budapesti vendéglő.

1958-ra tulajdonképpen csak a hangzatos, turistavakító „hortobágyi” nevet (nettó hazugság, az ételnek semmi köze a tájegységhez) találták ki, a borjúpaprikást kicserélték közönségbarátabb (és sokkal ízetlenebb), olajon, hagymával sült-párolt csirkemellfilé-kockákra, azt tekerték palacsintába, hozzá a paprikás szósz, annyi. A lehető legjobb indulattal, legfigyelmesebben elkészítve sem egy nagy szám, de aztán a vendéglátóipar legsötétebb bugyraiban egészen megrendítő változatok előfordulnak: a visszaküldött húslevesből kihalászott csirkemell még egyszer megsütve, pörköltmaradékok bedarálva, reciklált fasírt, minden. A palacsintatészta pedig porokból, persze.                                                          

(Cikk forrása: Index)

Nem tudom ki írta a cikket, de az egészet érdemes elolvasni, szívből ajánlom. Ez tehát a híres hortobágyi húsos palacsintánk története. Azóta igazi hungarikummá vált. Csak palacsintát kellett egy pár darabot sütnöm (10 perces művelet) és így már biza ideális volt elkészíteni ebben a rekkenő hőségben...  (A sütőbetételt elspóroltam.) Miután sikerült igen rossz hírét keltenem e nemes éteknek, azt azért hozzátenném: ha jó pörköltből készül, rendes palacsintával, akkor bizony tényleg finom tud lenni. Valójában egy előétel.  Precíze receptet ne várjatok... Kell hozzá maradék pörkölt (bármilyen húsból készülhet), pár darab palacsinta, némi tejföl és tejszín.

A pörköltből kiszedjük a húsokat, kissé szétcincáljuk őket, hogy olyan szálas-darabos legyen, majd betöltjük a palacsintákba. A szaftját kevés tejföl és tejszín keverékével behabarjuk (csak lehelletnyi liszt kell bele, épp csak hogy összetartsa és itt is igaz az, hogy ne tejfölözzük és tejszínezzük agyon, épp csak simítsa ki, lágyítsa a pörkölt szaftját, szóval a tejföllel is csínyján bánjunk), jól beforraljuk hogy semmi lisztíz ne maradjon benne, majd botmixerrel pürésítjük teljesen a szaftot. Szitán is áttörheti akinek nincs botmixere, lényeg hogy szép sima mártást kapjunk. Közben a betöltött palacsintákat vajjal vagy zsírral kikent tűzálló tálba sorakoztatjuk, kevés mártással megöntjük és sütőben pirulásig sütjük. A maradék finom szafttal tálaljuk, díszítésként tejföllel megcsepegtetkük. Ha előételként adjuk, személyenként 1 palacsinta bőven elegendő. Főételként étvágy szerint. Egy palacsintába körülbelül 5 dkg-nyi kész pörkölthús megy bele. Díszíthetjük szalonnával, pirospaprikával, plussz tejföllel, zöldfűszerrel.