Jobb mint az olívaolaj?

Új magyar étolajak, amelyek túlszárnyalják az olívaolaj tulajdonságait 
 

Öt új, egészséges étolajat és ezek esszenciáját fejlesztette ki a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. Ipari Növények Főosztálya; az olajok új napraforgó- és olajlen-fajtákból, hidegen sajtolással készülnek - mondta el Áy Zoltán tudományos segédmunkatárs az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint a termékcsalád egy most zárult pályázat eredménye. A Nemzeti Innovációs Hivatal Baross Gábor programja támogatta a munkát, amely két évig tartott, elvégzésére 50 millió forintot nyertek.

Az új olajok különlegessége a beltartalmukban rejlik, ami elsősorban a magfajtától függ, a növénynemesítéssel ugyanis az olaj minősége tág határok közt változtatható - magyarázta a kutató.

A napraforgóból készült hagyományos, boltban kapható étolajokhoz képest ezeknek a fajtáknak jelentősen módosították a zsírsav-összetételét. Az olaj savtartalmát olyan magasra emelték, amely az olívaolajra sem jellemző. Az olívaolaj savtartalma körülbelül 80 százalékos, az új olajok savszintjét pedig 85-90 százalékra emelték, míg egy hagyományos napraforgó étolajnál, ez mindössze 25 százalék.

A magas olajsav rendkívül jótékony hatással van a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére, megelőzésére, csökkenti a káros koleszterin szintjét, az érelmeszesedéseket pedig oldja. A magban levő E-vitamin belekerül az olajba, miután hidegen sajtolással készül, és nem nagyipari módon, ahol ezt a vitamint szintetikusan szokták pótolni. Ez is növeli az olaj felhasználhatóságának idejét, mivel természetes antioxidánsként gátolja az avasodást, az olajok akár négy évig is megőrzik a minőségüket.

A kutatásban két lenolajat és három napraforgóolajat kísérleteztek ki, valamint összeállítottak ezekből egy speciális arányú keveréket, ami egyesíti magában az összes termék előnyös tulajdonságát. Azaz a napraforgóra jellemző kedvező olajsav-arányt és a lenmagra jellemző magas omega3 - linolénsav - szintet tudták egyesíteni egy termékben.

A WALCER, a GK MOR, a SARAY, a ZOLTÁN és a GK LILU termékek előállításánál cél volt az olívaolaj kiváltása. A kifejlesztett termékek szeretnék drágábban adni, mint a hagyományos étolajat, de olcsóbban, mint az Oliva olajat. Áy Zoltán szerint egy éven belül meg lehetne jelenni a termékekkel a piacon.

Hozzátette: hamarosan beadnak egy új pályázatot, amelynek támogatásával az olajok gyógyászati felhasználásának lehetőségeit vizsgálnák.
- MTI -

A zalai tündérkertész

Ami nekünk alma meg szilva, az Kovács Gyulának pónyik és penyigei nemtudomka. A Kárpát-medence őshonos gyümölcsfáinak lelkes gyűjtője mára közel ezer fajtát mentett meg, soknak szó szerint az utolsó példánya áll a kertjében.

Kovács Gyula apjával az 1960-as években járta be az egész Nyugat-Dunántúlt. Akkoriban a jelenlegihez képest még eredetinek mondható gyümölcsösöket találtak ott. „Itt, a nyugati szélen a határzár miatt az öregek teljesen elzárva éltek és őrizték a hagyományokat” – érzékelteti a korabeli állapotokat a pórszombati erdész.
Munkája akár egy régészé. Sokszor már csak töredékekből próbálja újraépíteni a múlt sokoldalú fakultúráját. Egy-egy ágból, hajtásból igyekszik megmenteni egy mosolygó Batult, selyemalmát, hólyagos cseresznyét vagy a korabeli több ezer mára kihalóban lévő gyümölcsfajta valamelyikét.
A 18-19. század folyamán egyre több őshonos gyümölcs kezdett kiszorulni a termesztésből. Helyettük más európai vidékekről származó, majd Európán kívüli fajták nemesítésével létrejövő változatok terjedtek. A 20. század közepétől pedig a nagy lendületet vett intenzív mezőgazdálkodás sodort a kihalásba rengeteg fajtát.
Kovács Gyula bő három évtizede kezdte feltérképezni először a szűkebb környezetét, majd az egész Kárpát-medencét. Amikor látta, hogy gyerekkorának, sőt netán őseinek gyümölcsfáit fillérekért elkótyavetyélve tüzelőnek vágják ki, elhatározta, hogy tesz valamit az évszázados termő gyümölcsösök túléléséért.
Elkezdte gyűjteni a kertje számára a fákat, majd a különböző helyekről származó oltványok segítségével újraélesztette a kihalás szélén levő fajtákat. A Mendes-hegyen elterülő első kertjét követte a második, majd a harmadik, ma hét kertben virágzik az ananászalmától a veresszilváig mintegy ezer gyümölcsfa.
Kovács Gyula számára a gyümölcsfák begyűjtése és elültetése csak az első lépés, de ugyanilyen fontosnak tartja a hozzájuk kapcsolódó ismeretek és legendák megőrzését is. Ez egy összetett, ha úgy tetszik, néprajzi, helytörténeti gyűjtőmunka is. Ezért olyan izgalmas.
Tevékenykedését eleinte sokan rossz szemmel nézték. Gyanakodtak, nem értették, hogy mit ólálkodik ez az ember az értéktelennek hitt, kivágásra vagy eltüzelésre ítélt öreg fák körül.
Az elmúlt évtizedben azonban a hozzáállás megváltozni látszik. Amint híre ment, hogy van Zalában egy megszállott, lelkes gyümölcsész, aki a Kárpát-medence kihalófélben levő gyümölcsfáit gyűjti össze, sokan keresték meg, hogy saját vagy nagyszüleik kertjének utolsó darabjait eljuttassák hozzá.
Egy-egy jellegzetes fajtáért örömmel utazik, akár Erdély legtávolabbi szegletébe is, de nem egyszer kapott már postán oltványokat, és az is megtörtént, hogy valaki – értő, érdeklődő utód híján – végrendeletében hagyta rá kertjének öreg gyümölcsfáit.

Mindent a maga helyén
Minden régiónak megvannak a jellegzetes gyümölcsfajtái. Ezek hosszú évszázadokon keresztül váltak olyannyira ellenállóvá, hogy túléljék a sokszor szélsőséges időjárás viszontagságait is.
Ezzel szemben az elmúlt jó két évszázadban betelepített és nemesített fákkal általában sok a gond, óvni, metszeni, a kártevőkkel szemben permetezni kell őket. Kovács Gyula szerint az ősnemes fajták metszést, vegyszerezést, külön öntözést nem igényelnek, állnak és teremnek akár 38 fokos hőségben is.
Fontos, hogy a fák mellett az adott terület jellegzetes gyümölcskultúrája is megmaradjon. Ma már kevesen emlékeznek arra, miként lehet a több ezer fajta terméseit megfelelően feldolgozni. Nem mindegy pedig, melyik ételbe kerül például kobakalma, miként főzhető a tüskéskörtéből jó pálinka, vagy mire használhatjuk a lószemű szilva húsát.

Kevesen tudják, hogy a mosolygó Batul szintén egy almafajta, vagy hogy a Göcsej egyik legjellegzetesebb, már-már elfelejtett fája, a házi berkenye régen fontos népi gyógyír volt. Korábban például minden magára valamit is adó gazda saját kertjének jellegzetes gyümölcséből főzött pálinkát, ezért is alakulhatott ki oly színes pálinkakultúra, meséli Kovács Gyula. Magában a Göcsejben is legalább 500 fajta körtefát írtak le még a 19. században, ő maga, felbuzdulva az új pálinkatörvény adta lehetőségeken, a tüskéskörtéből főzte első „legális” pálinkáját.
Minden fafajtának megvan tehát a maga helye. Kovács Gyula így bárhonnan is kap megmentendő fát, amint lehet, annak oltványát visszajuttatja az eredeti termőhelyére. Ha pedig valaki csemeték után érdeklődik, akkor is a legfontosabb, hogy a helyi viszonyokhoz, hagyományokhoz természetesen kötődő fákat kell kertjében elültetnie.
Bő egy évvel ezelőtt például a szombathelyi Múzeumfaluban, a régi parasztporták mellett csemetekertet létesítettek, ahova „visszatelepítették” a környék jellegzetes gyümölcsfáit. A mintegy 50 csemetéből álló „bemutatót” Kovács Gyula a saját gyűjteményéből, a helyi adottságoknak megfelelő fajtákból állította össze.

Tündérkert közösségek
A ma mintegy bő ezer darabot számláló gyűjtemény csak a kezdeti lépés. Kovács Gyula áldozatos munkája szerencsére követőkre is talált. Egyre többen fordultak hozzá tanácsért vagy jelentkezek lelkesen, hogy megmentenék közösségük régi fáit. Ezért hozta létre a Tündérkert programot, amelynek segítségével kisközösségek ismét felfedezhetik és az utókor számára megóvhatják jellegzetes fafajtáikat.
Kovács Gyula segít a kertek létrehozásában, a fák kiválasztásában, oltványaik elültetésében, de a kertek további gondozása, a termések hasznosítása már a helyi közösség feladata.
Hiszen – teszi hozzá az erdész – a fák megtartásával, megismerésével a munka nem ér véget. A legfontosabb, hogy azok ismét teremjenek, és a helyiek gyümölcslevet, lekvárt, pálinkát, ételekhez körítést készítsenek belőlük.
Mindemellett nagyon lényeges elődeink tudásának átadása is. Kovács Gyula ezért olyan programokat szervez, amelyeken a régi parasztemberek számára egyértelmű, mára azonban elveszett tudást oszt meg, főleg fiatalokkal. Ilyen például az oltás tudománya, amely nem egy faluból teljesen kiveszett.
Ma jó egy tucat Tündérkert működik egyfajta új, falusi közéleti fórumként, ahol a gyümölcsfák megtartása mellett a tudás átadására és a gyümölcsök sokrétű, közös felhasználására is lehetőség nyílik. A gyümölcsfákhoz ugyanis komoly elhivatottság kell. A gyümölcstermesztőkkel ellentétben, akiknek ez csak egy szakma, gyümölcsésznek lenni életforma, állítja Kovács Gyula. A több mint ezer megmentett, egyes fajták esetében valóságosan utolsó gyümölcsfaegyed pedig mindenképpen visszaigazolja gyűjteménye fontosságát.
Egy mára szinte elképzelhetetlen gazdagságú gyümölcskultúra van ugyanis elveszőben, és Kovács Gyula számára személyes kihívás, hogy ezt a „kincset, amelyet vétek elherdálni”, legalább részben megőrizze az utókor számára. Ide kívánkozó szójátékkal érve, ezzel érne be munkája gyümölcse.

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 24. számában.

Internetes forrás: Tudatos Vásárló.hu

Sűrű mediterrán tésztaleves Rachel Allentől

Az éberség nem ugyanaz, mint a gondolkodás. Túl van a gondolkodáson, bár használja a gondolkodást, tisztelve annak értékét és erejét. Az éberség sokkal inkább olyan, mint egy edény, amely képes tartalmazni a gondolkodásunkat, és segít bennünket abban, hogy gondolatokként lássuk és ismerjük a gondolatainkat, ahelyett hogy valóságként látnánk őket, és a fogságukba esnénk. A gondolkodó elme időnként igen széttöredezett lehet. Sőt, szinte mindig az. Ilyen a gondolat természete. Ugyanakkor az éberség, melyet tudatos szándékkal, nagy odafigyeléssel találunk meg minden egyes pillanatban, segíthet érzékelnünk, hogy alapvető  természetünk már e töredezettség közepette is teljes és egész. Nemcsak hogy nem korlátozza gondolkodó elménk összevisszasága, hanem az éberség az az edény, mely minden töredéket magába foglal, mint ahogy a leveses fazékban is benne van az összes apróra vágott répa, zöldbab, hagyma és a többi, és az teszi lehetővé, hogy mindez egyetlen egésszé, levessé főjön össze. Az éberség viszont mágikus edény, olyan, mint a varázsló üstje, mert úgy főzi meg a dolgokat, hogy semmit sem kell tennünk érte, még alá sem kell gyújtanunk. Maga az éberség főz, mindaddig, amíg fenntartják. Az embernek csupán hagynia kell kavarogni a tört részeket, miközben az éberségben tartja őket. Bármi bukkan fel a tudatban vagy a testben, az megy az edénybe, s a leves része lesz.

(Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy)

No és akkor még egy Rachel Allen recept, "A család kedvencei" című könyvéből, amit a T.bálint Kiadó jóvoltából forgathatok ilyen lelkesen. :) Abszolút aktuális, hiszen a paradicsomtövek még ontják finom édes gyümölcseiket. A három kipróbált recept alapján ma arra jutottam, hogy minden receptet ki fogok próbálni a könyvből. Elsőre olyan egyszerűnek tűnnek - megfőzni valóban az -, mégis a végeredmény hihetetlenül jó. Ennél a levesnél is ezt tapasztaltam. Tudtam-tudtam-csak-nem-sejtettem, hogy ilyen finom lesz. Az igazi nyárízű friss paradicsom zamata könnyűvé, pikánssá, igazán frissé teszi az ételt, a sok zöldfűszer pedig kész íz-szimfónia. A finom sajt és a bazsalikompesto pedig a crescendo.
Apropo, finom sajt. A recept parmezánt ír, de ahhoz én nem is tudok hozzájutni. Néha tudok venni grada padano-t, ami szintén parmezánféle és nagyon finom, de egyrészt ritkán kapni, másrészt nagyon drága. Az igazi parmezánról nem is beszélve. Aranyárban mérik. Viszont találtam egy hazai sajtot, ami ízében nagyon erőteljes, isteni és szerintem hasonlít a parmezánra. Úgyhogy én ezzel a sajttal helyettesítem, a neve Hortobágyi Gulya sajt. Coop boltokban lehet kapni, kilója 2000 forint, illetve múltkor akciósan 1200-ért vettem. Fantasztikus íze van, bátran ajánlom a parmezán helyettesítésére. A trappista sajt egyáltalán nem jó sem olaszos tésztaételekre, sem salátákra, sem semmi olyan ételhez, amibe egyébként parmezán kéne. Régebben is, ha nem volt itthon grada padano, akkor inkább nem tettem semmilyen sajtot olaszos ételbe, mert a trappista illúzióromboló és egyáltalán nem illik az olasz ízekhez. Főleg a manapság kapható kritikán aluli minőségű trappisták. Szóval örültem ennek a sajtnak mikor megjelent a boltokban, mert nagyon finom, aromás.

Hozzávalók 4 főre:
2 ek olívaolaj,
25 dkg chorizo karikákra vágva (spanyol pikáns pirospaprikás kolbász, jól helyettesíthető a magyar parasztkolbásszal),
1 nagy fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
2 db 400 grammos aprított paradicsomkonzerv vagy 900 gr friss paradicsom lehéhajzva és felkockázva,
900 ml csirkealaplé vagy 2 húsleveskocka,
2 ek aprított zöldfűszer ( az én levesemben zsálya, kakukkfű és petrezselyem van),
1 csipet cukor (el is hagyható a paradicsom édességének függvényében),
25 dkg száraztészta (valamilyen kisebb formájú: orzo, fusilli, az enyémben copfocska van),
15 dkg spenót.
A tálaláshoz:
frissen reszelt parmezán (az enyémben Hortobágyi Gulya sajt van),
kis tálka bazsalikompesto

Még egy dolgot én lecseréltem, mert elfelejtettem venni. Kolbász helyett mangalicasonka került a levesembe, ezzel is tökéletes volt.
Egy nagy lábosban fölhevítjük az olajat és megpirítjuk a kockákra vágott sonkát. Majd hozzáadjuk a felkockázott vöröshagymát is, és a nagyon felaprított fokhagymát. Mérsékeljük a lángot és kevés sóval, borssal addig pároljuk, míg a hagyma üveges lesz és megpuhul. Hozzáadjuk a lehéjazott és felkockázott paradicsomokat és felöntjük az alaplével. Vagy vízzel és forráskor teszünk bele 2 leveskockát. Még borsozzuk, esetleg sózzuk ha szükséges, és a felaprított zöldfűszereket is hozzáadjuk a leveshez. Hagyjuk körülbelül negyed óráig forrdogálni, hogy összeálljanak az ízek.

Közben elkészíthetjük a pesto-t. Én mozsárban csináltam, mert nem kell belőle nagy adag. Nem klasszikus pestot készítettem, mert erre mifelénk a fenyőmag is nehezen beszerezhető, de nem is hiányzott a végeredmény ízét érezve. Tehát 6-7 szál friss bazsalikomról lecsipkedtem a leveleket, késsel kissé összevágtam, aztán a mozsárban csipet sóval és kevés olívaolajjal és egy egészen leheletnyi fokhagymadarabkával pépesre zúztam. Végül még körülbelül 3 evőkanálnyi olívaolajat öntöttem rá és azzal is jól elkevertem.
Amikor már elég ideig forrt a leves, beletettem a tésztát is, és annak puhulásáig főztem. Mikor már puha volt a tészta is, a nagyobb darabokra vágott spenótleveleket is beletettem, épp csak annyi időre, hogy összeessenek. Jó sűrű, tartalmas, a szokásos magyar levesekétől jóval sűrűbb leves. Igazából mi már erre azt mondjuk: egytálétel. Könnyű, ugyanakkor gazdag hozzávalókban, ízben is. Ha túl sűrű lenne - mert a tészta nagyon magába tudja szívni a folyadékot -, természetesen higíthatjuk plusz alaplével még kissé a levest. De alapvetően sűrűnek kell lennie. Csak legyen azért valamennyi leve is, hiszen leves.
Tálaláskor reszelt sajtot és a bazsalikompestot is kínáljuk hozzá.
A leves húsféle nélkül is nagyon telt, ezért vegáknak is ajánlom, nagyon finom, nyárízű leves. 

Két süti, egy lendület

Halmozhatjuk az élvezeteket, egyik örömből a másikba igyekezhetünk, de mindennek a központjában ott van az "én", aki mindezt élvezi. Az "én", aki több örömre vágyik, aki keresi, kutatja, áhítja a boldogságot, az "én", aki harcol, aki egyre kifinomultabbá válik, de sohasem szeretné, ha ez a folyamat véget érne.
Csak akkor érhetjük el az extázist, a valódi, fájdalom nélküli boldogságot - amely megalkuvást nem ismer, és nem valamiféle keresgélés eredményeképpen jön létre -, ha az "én" a kifinomulás során végül eltűnik. Megalkuvás nélküli boldogságra csupán akkor nyílik lehetőség, ha elménk az "én" gondolatán - kísérletező, megfigyelő, gondolkodó kategóriákon - túl fejti ki tevékenységét. Ez a boldogság nem lehet a szó hétköznapi értelmében állandó. Elménk viszont keresi az állandó boldogságot, valamit, ami tovább tart. A folyamatosság utáni vágy romlottságra utal... Ha képesek vagyunk megérteni az élet folyamatát anélkül, hogy jót vagy rosszat mondanánk rá, véleményem szerint akkor következik a kreatív boldogság, amely nem a "tiéd" vagy az "enyém". A kreatív boldogság olyan, mint a napfény. Ha magunknak akarjuk megtartani a napfényt, az már nem tiszta, meleg és életet adó. Hasonlóképpen, ha azért vágyunk a boldogságra, mert szenvedünk, vagy mert elvesztettünk valakit, esetleg azért, mert sikertelenek voltunk, az csak egyszerű reakció. Ha azonban elménk képes túljutni ezen, olyan boldogságra talál, amely már nem önmagából fakad.

(J. Krishnamurti)

A változás mindenütt jelen van, az ízlésünkben is. Régebben egyáltalán nem ettem sütiket, csokit... nem voltam édesszájú. Aztán pár éve elkezdtem sütni is (még most sem szeretek), és ez megváltozott. Ma már sokszor kifejezetten hiányzik egy-egy étkezés végéről a desszert. Kekszeket sem ettem régebben, sőt, ki nem állhattam. Az elmúlt 44 évem során szerintem a két kezemen meg tudnám számolni összesen hány darab kekszet/aprósütit ettem meg. Megsütni megsütöttem, de általában karácsonyra, húsvétra, hogy ha vendégek jönnek, legyen mivel megkínálni őket. Én nem ettem soha belőle.
Mára ez is megváltozott. Rájöttem, ha van itthon valamilyen jóféle házikeksz, abból 1-2 darab bőven elég arra, hogy egy ebéd után kellemes levezetés legyen.
Ezt a két sütit Padparadsa barátnőm ajánlotta figyelmembe, aki nem csak remek asztrológus, de gaszronómus is :) és milyen jól tette! A menta-csoki párosítás a kedvencem és a kókuszos dolgokat is imádom. Mindkettő isteni finom.

Hozzávalók a csokis-mentás kekszhez:
2 tojás sárgája,
10 dkg kristálycukor,
10 dkg szobahőmérsékletű puha vaj,
14 dkg liszt (lehet 2/3-a sima, 1/3-a rétesliszt),
1 kávéskanál sütőpor,
csipet só,
40-50 mentalevél vagy 3 csepp mentaolaj,
10 dkg csokoládé (a sütimban 5 dkg fehér és 5 dkg étcsoki van).

A mentaleveleket és a csokoládét apróra vágjuk. A tojást és a cukrot habosra keverjük, aztán a vajat fakanállal beledolgozzuk. Hozzáadjuk a sütőporral és csipet sóval elkevert lisztet is, végül a csokoládét és mentát is. Hengert formázunk belőle, folpackba csomagoljuk és minimum 1 órára (de inkább több) hűtőbe tesszük, míg a vaj megkeményedik benne.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tepsit kibéleljük sütőpapírral. A henger alakú tésztánkból fél centis szeleteket vágunk, és jó messzire egymástól a sütőlapra helyezzük (mert nagyon elterülnek és megnőnek). Körülbelül 10-12 perc alatt készre sütjük.
Nekem nem volt ennyi mentalevelem, úgyhogy 3 csepp 100%-os, gyógyszerkönyvi minőségű borsmenta illóolajat tettem a tésztába. (Aromax)
Figyelem! Csak ilyet szabad használni! Az olcsó, párologtatóba való műolajok nem használhatók! Valamint illóolajat belsőleg tilos használni! Kivétel ha így, nagyobb mennyiségű hordozóanyagba kerül minimális mennyiség. Az illóolajok rendkívül erősek, önmagukban marnak, égetnek. Hordózóanyag nélkül még külsőleg sem alkalmazhatók!
Elég nehéz vágni a hengerből a nagyobb csokidarabok miatt, ezért legközelebb golyókra formázom inkább, mert én elég béna vagyok... És nagyon közel tettem őket, úgyhogy mindenféle amorf formát vettek fel a darabok... No majd legközelebb már szebbek leszek. :)
Finom omlós, ropogós, ugyanakkor kellően vajas is, tehát nem száraz.

Hozzávalók a kókuszcsókhoz:
2 tojás fehérje,
13 dkg porcukor,
15 dkg kókuszreszelék,
1 teáskanál citromlé,
csipet só.

A sütőt előmelegítjük 140 fokra, a tepsit kibéleljük sütőpapírral. A tojásfehérjét a sóval, cukorral, citromlével kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a kókuszreszeléket. Kis halmokat teszünk a tepsire és kb. 20 percig sütjük.
Nekem csak 10 dekás volt a kókuszreszelékes zacsim, ezért még 5 dkg puffasztott rizst kevertem bele. Jó ropogós lett tőle. De elég lett volna 3 dkg is, úgy szebbek lettek volna a kis csókok.