2025. június 7., szombat

Nyárelö-burgonyasaláta

Könnyű, finom, hűsítő, ajánlom akár a mostani hosszú hétvégére is. 

 


Hozzávalók 4 főre: 

  • 1-1,2 kg újburgonya 
  • 2 újhagyma 
  • 2 kovászos uborka (csemegeuborka is lehet, ha épp nincs kész kovászos ubink) 
  • 500 gr görögjoghurt 
  • 1/2 csokor friss kapor 
  • 5-6 levél friss menta 
  • 1 púposkás teáskanál só (kb., érdemes majd fogyasztás előtt kóstolni) 
  • frissen őrölt bors 
  • 1 teáskanálnyi mustár 
  • 2 teáskanál kristálycukor 

A burgonyát megtisztítjuk, megfőzzük, majd szűrőben hideg vízzel átöblítjük, míg szobahőmérsékletű lesz. Hagyjuk lecsepegni. A joghurtot kikeverjük a sóval, cukorral, borssal, mustárral, aprított zöldfűszerekkel, az újhagymákat is belekarikázzuk, a zöld szárrészéből egy keveset félreteszünk a díszítéshez. Az uborkákat pró kockákra vágjuk, és szintén a joghurtos alapba kerül. Végül a burgonyát is belekeverjük, és hagyjuk állni 30 percig, hogy összeérjen. Tálalásnál kevés olívaolajat is csurgathatunk rá. Köretként is tökéletes sültekhez, rántottakhoz, fasírthoz, grillezett húsokhoz, rántott vagy sült májhoz, sőt, halakhoz is. De akár önálló nyáresti vacsora is lehet, ha például még főtt tojást is kockázunk a salátába.

2025. június 4., szerda

Paprika saláta

Ha salátákról van szó, általában a következők jutnak eszünkbe: uborka, paradicsom, káposzta, kukorica. Nagyon ritkán készítünk viszont paprika salátát, pedig egy jó pörkölthöz például tökéletes kiegészítő. Vagy adható akár egy isteni sült oldalashoz, vagy pulled porkhoz, de hamburgerben is el tudom képzelni, sőt. 

 


A képen láthatót tegnap csináltam, és nagyon jól sikerült. Eddig nem így készítettem, de eztán mindig így fogom, és sokkal többször is fog asztalra kerülni, mint eddig. Pláne, hogy én nagyon szeretem a jó paprikákat. 

Pontos receptem nincs, mivel nem mértem, csak csináltam. De a lényege a következő: minél színesebb a saláta, annál szebb és finomabb. 

Karikákra vágtam a paprikákat, kevés újhagymát is vágtam hozzá. Majd lesóztam, és hagytam állni úgy 20 percig. Aztán vízzel felöntöttem, nem sokkal, csak hogy lepje el az egészet. És kóstolgatva adtam hozzá 10%-os ecetet (nem sokat, én nem szeretem a vadsavanyú salátákat), cukrot és még egy kevés sót. A cukorral bánjunk abszolút nagyvonalúan, akkor lesz finom, ha kissé édeskés a saláta összhangja. Hagyjuk állni megint 20 percet, és fogyasztható is. Érdemes annyit készíteni csak, amennyi el is fogy, ha túl sokáig áll az ecetes-sós-cukros lében, nagyon megfonnyad, és úgy már kevéssé élvezhető. Így viszont isteni. Főleg ha kicsit csípős is! Ha vége az újhagyma szezonnak, akkor lehet fehér salátahagymával, vagy lilahagymával készíteni, vagy aki hozzájut salottával.

2025. május 30., péntek

Korpás kifli

Megboldogult lánykoromban lehetett kapni nálunk korpás bucit. Imádtam. Aztán eltűnt a föld színéről. Ma már nincs, vagy amit lehet találni, az nem olyan ízű. Már többször próbáltam rekonstruálni, de talán ez a mostani közelíti meg leginkább. Ez már majdnem olyan. Fura, de a teljes kiőrlésű péksütiket, kenyereket ki nem állhatom, akármilyen kevés teljes kiőrlésű liszt legyen csak bennük, valahogy nekem mindnek fűrészpor íze van. De ezt a korpásat meg mindig imádtam. 

 


Most tölthető kiflire formáztam őket, hogy a maradék, ami nem fogy el frissen, tölthető legyen azzal a klasszik retro parizer-gépsonka-sajt töltelékkel melegszendvicsnek, pontosabban melegkiflinek. 

Hozzávalók 8 darabhoz: 

  • 35 dkg liszt 
  • 2 dkg friss élesztő 
  • 1 dl víz 
  • 1 dl tej 
  • 14 gr kristálycukor 
  • 7 gr só 
  • 1 csapott teáskanál sikér 
  • 10 gr. korpa (4 púpos teáskanál) 
  • 1 kisebb tojás (M-es) 
  • 3 cl olaj 

A vízben a cukorral elkevertem az élesztőt, aztán hozzáadagoltam a többi hozzávalót is, és robotgéppel megdagasztattam a tésztát. Hagytam duplára kelni, majd 8 darabba vágtam, lazán gombócoltam a darabokat, hagytam 10 percet pihenni őket letakarva. Végül kinyújtottam jó hosszúkásra őket és feltekertem. A szilikonos papíros nagytepsin hagytam még kelni 30 percig, aztán előmelegített, 190 fokos sütőben 20 percig sütöttem alsó-felső sütésen. Lehet formázni bucikra is vagy sima zsömlének is, vagy olyan igazi retro kifli formára is tekerhető. De megsüthető formakenyérnek is, kitűnő szendvicskenyér tészta.

2025. május 29., csütörtök

Finn lazacleves (Lohikeitto)

Itt a kaporszezon is, aki szereti, annak érdemes ezt a finom levest kipróbálni ezzel a csodás zöldfűszerrel. 

 


Lohikeitto, vagyis finn lazacleves. Újkrumplival, sok kaporral - bár nem látszanak, mert lenavigáltak a kis huncutok a leves aljára... Könnyű, ugyanakkor laktató, nagyon finom, igazi mindenévszakos leves. Sőt, nekem talán inkább olyan tavasztól-őszig fogás. És még egy előnye van, ami nem kicsi: az egész leves előkészítéssel, főzéssel együtt 30 perc alatt elkészül. Quick & easy. 

Az eredeti azzal a szép narancsrózsaszín lazacfilével készül, de nekem most volt még egy nagyobb szelet vadlazacfilém a fagyasztóban, úgyhogy abból főztem. Szerintem legalább olyan jó, mint a másik, árban viszont sokkal péztárcabarátabb. Valamint szerintem lájtosabb halíze van, így aki nem kedveli az erős halízt, az ezzel a vadlazaccal nyugodtan elkészítheti. 

Hozzávalók 4 főre: 

  • 35-40 dkg lazacfilé (vagy vadlazacfilé) 
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma 
  • 2 kisebb vagy 1 nagyobb sárgarépa 
  • 4-5 dkg vaj 
  • 1 nagyon nagy csokor kapor (úgy finom, ha jó kapros) 
  • 50 dkg újkrumpli 
  • 1 babérlevél 
  • 4 szem szegfűbors 
  • 1,5 dl tejszín 
  • só, bors 

A kockákra vágott vöröshagymát, és a karikázott sárgarépát a vajon kevés sóval üvegesedésig dinszteltem, majd hozzáadtam a kockázott burgonyát és felöntöttem vízzel. Sóztam, borsoztam, tettem bele egy babérlevelet és a 4 szem szegfűborsot. A burgonya puhulásáig főztem, de vigyázva, hogy ne főjön túl (az újkrumpli pillanatok alatt megfő), aztán hozzáadtam a leveshez a kockákra vágott lazacot is, és az aprított kaprot is, valamint a tejszínt is. Még főztem nem több, mint 5 percig, és készen is volt. Tálaláskor kínáltam hozzá citromot, így mindenki a szájíze szerint savanyíthatja.