2009. április 17., péntek

Sóskaleves tavasziasan, polentavirággal


Csörgő patakokkal
     Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
     Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
     Fűszerezted azt.


(Csokonai)



Ma beszerző körúton voltam, és igazán szép zsákmánnyal tértem haza. Olcsón és sokfélét tudtam venni. Úgyhogy a mai menüt gondolatban vagy harmincszor variáltam át, mert annyi ötletem volt rá. Vettem sóskát is, gyönyörűt.

Hozzávalók 4 főre:
2 nagy kupóc (kb. 20 dkg) sóska,
1 nagy csokor újhagyma zölddel együtt,
1, 5 liter zöldségerőleves natúran vagy húsleves leve, vagy 1 leveskocka,
só,
2-3 evőkanál olaj,
1 csapott evőkanál liszt,
1 csapott teáskanál kristálycukor,
és a polentához:
10 evőkanál kukoricadara,
só,
kb. 4 dl víz vagy tej.

Először a polentát készítettem el, mert a leves 10 perces gyorsleves. Enyhén sós tejben megfőztem a kukoricadarát. Ha híg lenne adjunk még hozzá a darából, pillanatok alatt átfő és besűrűsödik. Egy üvegtálcát vékonyan megolajoztam, és elsimítottam rajta a masszát. Kekszformával kiszaggattam. Ez is készen van kb. 2 perc alatt. Ezután jöhet a leveskészítés.
Az újhagyma fehér felét karikákra vágva olajon pici sóval üvegesre pároltam, aztán lisztet szórtam hozzá, és azzal is pirítottam 1-2 percig. Majd felöntöttem apránként hideg zöldségalaplével. Az újhagyma zöld szárait szintén karikáztam és a leveshez adtam. (Meg ne engedjék a piacon, hogy letörje az árus!) Mikor a leves fölforrt, beletettem a szintén durvára-laskára vágott spenótot is, aminek a középső vastag ereit eltávolítottam a tisztításakor, illetve egy kevés kristálycukrot. Főztem még 5-10 percig, és készen is volt a leves.
A puliszka fantasztikusan illik a sóskához, ezt mától tényként kezelem. :)

Ötletek: Ez a leves fejes salátából legalább ilyen kitűnő!
Ha nincs otthon újhagyma, vöröshagymával is kiváló, egy közepes fej kell hozzá.
Készíthető a leves tejszínesen is - én ma ezt így találtam ki, mert a második fogásban volt tejszín. Ha tejszínnel készítjük, akkor egy natúr tubusos krémsajtot keverjünk el 1-2 dl tejszínben, és ezt adjuk a leveshez. Isteni lesz tőle.
Ha így készítjük natúran ahogy leírtam, akkor is variálható: a polentához keverjünk főzés közben juhtúrót. Nem fogja elrontani - sőt! Mesésen pazarul fog illeni a sóska ízéhez.
A leves kiváló maradék húsleves átformálásához. Ha nincs se húslevesünk, se zöldségalaplevünk, a leveskocka is megteszi.
A leves kiváló a 90 napos diétához is, ha vízzel készítjük a polentát is.

12 megjegyzés:

Vesta írta...

Szépet főztél, remek ez a virág !

"saját levében" írta...

Jó ötlet ez a polentavirág, lenyúlom, engedelmeddel.

lúdanyó írta...

Ez a polentavirág nagy ötlet!

duende írta...

Köszönöm, Vesta! :)

duende írta...

Persze, nyugodtan saját levében. :)
A leves is nagyon finom, egyszerűségével fordítottan arányosan. :)

duende írta...

Szerintem is, Lúdanyó! :)) Ma a múzsa homlokon csókolt, rengeteg ötletem volt. Vagy tizenötféle variációt is elkészíthettem volna. :)

trinity írta...

Duende,
ez is nagyszerű, de ne fossz meg minket a többi 15-től se!!Várjuk!
A virág-ötlet szenzációs!!!

duende írta...

Köszi Trinity! :)

duende írta...

Ja, egyébként nem most találtam ki. Már készítettem a "sült banán karamellöntettel" című művemhez, csak akkor tejbegrízből. A desszerteknél van. :))

Wise Lady írta...

A virágos ötletet én is lenyúlom:))) Szuper.

erős ildikó írta...

Szeretjük a sóskát, és nagyszerű ötlet ez a kiszaggatott polentavirág, gratulálok hozzá, gyönyörű!

duende írta...

Köszönöm Lányok! :)