A karma valójában nem annyira misztikus dolog, mint ahogyan azt általában képzeljük. A szó maga tettet, cselekvést jelent egész egyszerűen. Tehát nem fejez mást, mint hajlamainkat és szokásainkat - amikbe hajlamosak vagyunk beleragadni, vagyis "inkarnálódni" újra és újra.
Ennyi a karma jelentése sűrítve - hiszen szokásaink és hajlamaink határozzák meg tetteinket, s tetteinkből épül fel az életünk.
Persze nem ennyire végletes a dolog. Ez csak az a része, ami rajtunk áll, mert hiszen be vagyunk ágyazódva több nagyobb egészbe is, és azok mozgásának is vannak hajlamai, így okai és következményei is.
Persze nem ennyire végletes a dolog. Ez csak az a része, ami rajtunk áll, mert hiszen be vagyunk ágyazódva több nagyobb egészbe is, és azok mozgásának is vannak hajlamai, így okai és következményei is.
A csirág, vagy spárga szezonja május hónap. Ilyenkor szinte mindenütt kapni és olcsón ezt a nagyon finom zöldségfélét. Két fajta van: a zöld és a fehér. A spárgának nem csak a termesztése különleges, fogyasztásánál is ügyelnünk kell több dologra is. Először is: csak a nagyon friss spárgát szabad megvenni, mert pillanatok alatt és nagyon fásodik. Tárolása: ha sikerül szert tennünk friss példányokra és nem használjuk fel azonnal, célszerű épp csak bevizezett, épp csak nedves konyharuhába tekerni a kötegeket és úgy tenni hűtőszekrénybe. De így se tároljuk 1-2 napnál tovább. Tisztítása: a zöld spárgát nem kell hámozni, a fehéret viszont igen. De egyik fajtának sem hámozzuk meg a végét, ahol a virágszerű rész van, mert ott vékony a héja és biztosan zsenge a növény. Tisztítás előtt megfogjuk a csirág közepét és a föld felőli végét, és meghajlítjuk. Ahol elroppan, ott vágjuk le, mert onnantól fás. Ezeket a részeket nem használjuk fel. Pontosabban: el lehet tenni vegyes zöldséglevesek, húsleves ízesítésére. Ha nagyon friss a spárgánk, akkor a töréspróbát kihagyhatjuk. Főzés, párolás: Kötegekbe célszerű kötni úgy, hogy a fejrészek egyforma magasan legyenek. Egy lábosba körülbelül annyi vizet tegyünk fel forrni sóval és cukorral, amennyiről sejtjük, hogy a csirág nyakáig fog érni - vagyis éppen csak a virágrészek fognak kimaradni a vízfürdőből. Ugyanis ez a rész annyira puha, hogy a felszálló gőz éppen tökéletesen elegendő a pároláshoz, a szárrésznek viszont több kell. A spárga akkor lesz igazán ízletes, ha sós-cukros vízben főzzük elő. Kihozza ennek a nagyon finom zöldségnek az igazi ízét. Zöld csirághoz nem ajánlják a cukrot csak a fehérhez, de saját tapasztalatom szerint a zöld is finomabb sós-cukros vízben párolva. Tehát öt percet hagyjuk a a forrásban lévő vízben, aztán hidegvízfürdőbe tesszük, hogy ne puhuljon tovább, és a színe is megmaradjon. Az előfőzött csirágot lehet aztán sokféle módon készíteni.
Hozzávalók 4 főre (köretként):
2 csomag csirág (1 kg),
8 szelet bacon-szalonna,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 teáskanál olaj,
2 dl húsleves vagy csontleves,
1/2 dl száraz fehérbor,
frissen őrölt bors,
csipet cukor.
A csirágot a fenti módon tisztítjuk, daraboljuk 5-6 cm-es darabokra. A vöröshagymát apró kockákra vágva az olajon a megpároltam, majd kicsit nagyobb lángon sütöttem a szalonnadarabokkal együtt is 1-2 percig, aztán felöntöttem fehérborral, hagytam rotyogni 1-2 percig, aztán hozzáadtam az alaplevet is, és beletettem a csirágdarabokat. A virágos darabokat csak a főzés végén, 3-4 percre tettem az ételbe. Nagy lángon rotyogtattam, míg majdnem elfőtte a szaftját. Frissen őrölt borssal és icipici cukorral ízesítettem. Forrón tálaltam. Tálaláskor még kevés szűz olívaolajjal meg is locsolhatjuk.
Köretként natúr sült hal vagy hússzelet mellé is ajánlom, de önmagában is finom vagy friss kenyérrel. Ha önmagában ennénk, duplázhatjuk a mennyiséget.