2009. december 6., vasárnap

Sonkás céklaleves

Ma egy nagyon izgalmas és finom céklalevest főztem. Ez sem debütálás, már régóta szerepel az étlapunkon, mert nagyon-nagyon finom. Még a Planétásban találtam anno. Igazi gazdag, tartalmas, vitamindús téli leves.




Hozzávalók 6-8 főre:
70 dkg csirkeaprólék,
40 dkg füstölt parasztsonka,
2 közepes szál sárgarépa,
1 nagyobb szál fehérrépa,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 akkora darab zeller mint a vöröshagyma,
3 evőkanálnyi olaj,
só,
egész bors,
2-3 babérlevél,
0,5 kg kész céklasaláta,
2 dl céklasalátalé,
1 púpos teáskanál reszelt torma,
2 dl tejföl,
2 csapott evőkanál liszt,
esetleg egy pici cukor vagy ecet.

A csirkeaprólék bármi lehet. Nekem most volt itthon hozzá csirkemellcsont, farhát, 4 darab csirkenyak, és 5 darab csirke felsőcomb.
A vöröshagymát az olajon kevés sóval üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a darabolt aprólékot is és együtt sütöttem pár percig - míg a hús kifehéredett. Aztán felöntöttem vízzel és hozzáadtam a fűszereket is: sót, egész borsot, babérleveleket; valamint a karikákra vágott leveszöldséget és a kis kockákra vágott sonkát is. Hagytam főni lassú tűzön 2 órát. Közben a céklát csíkokra vágtam, a lisztet pedig kikevertem a tejföllel csomómentesre.
Két óra elteltével aztán a húsokat kivettem egy nagy tálba és hagytam hogy kicsit kihűljenek.
A céklát a levével együtt beletettem a levesbe. Eszméletlen színe lett! Muszáj volt lefotóznom, mielőtt a tejföl belekerült. Mint a folyékony rubin, gyönyörű. Míg a képeket csináltam, a hús is lehűlt kissé, így már le tudtam szedni a húst a csontokról. A húsdarabokat is visszatettem a lébe, és egy nagy teáskanál reszelt tormakrémet is adtam az egészhez.
Forraltam így 10 percig, aztán behabartam a levest és újraforrás után pár perccel késznek nyilvánítottam.
Kóstolni kell mindenképpen, mert vagy cukor, vagy ecet kellhet bele. Attól függ, hogyan volt készítve a céklasaláta. Én készen vettem a piacon és nagyon édes volt. Így az én levesembe még egy kevés ecet került a végén.
Isteni, valami mesés-finom! azoknak is egészen bátran merem ajánlani, akik egyébként nem nagy céklarajongók. Ez a leves szerintem még nekik is ízlene.

2009. december 2., szerda

Marha vindaloo - a'la Fűszeres Eszter

.

Szemtől szembe - mindig.
                                                             
                                                                               (Shiyu)



Ezt az ételt nem először készítettem. Annak idején, mikor még nem írtam blogot, Fűszeres Eszternél találtam. Nagyon megtetszett, megcsináltam. Azóta is az egyik kedvencem. A marhahús egyik legjobb formája szerintem. Úgyhogy köszönöm Eszternek a receptet!
Nagyon fűszeres, telt ízű, igazi különlegesség. Azoknak ajánlom, akik bátran kóstolják más népek konyhaművészeti remekeit.

Egy az egyben leírom ide a receptet, mert tökéletes.

Hozzávalók 4 főre:

1 kg sovány marhahús felkockázva,
0,5 kg hagyma felkockázva,
3 evőkanál ghee vagy vaj,
4 gerezd fokhagyma összenyomva,
1 teáskanál őrölt római kömény,
1 evőkanál száraz serpenyőben megpirított koriander (ha van mozsarunk, törjük benne össze),
1 teáskanál kardamommag,
1-2 chilipaprika apróra vágva,
1 teáskanál lepkeszegmag,
1 teáskanál kurkuma,
1 teáskanál fekete mustármag,
1 teáskanál fahéj,
2 teáskanál tamarind paszta,
1 evőkanál cukor,
2-3 centis friss gyömbérdarabka lereszelve,
só, bors.

A marhahúskockákat elősütjük hirtelen a vajon vagy ghee-n. Kiszedjük, majd a kockázott vöröshagymát, gyömbért és fokhagymát is átfuttatjuk rajta üvegesedésig. Visszatesszük a húst, és fűszerezzük. Mindig kevés vízzet öntve hozzá egészen puhára pároljuk.
Nem volt most itthon római köményem - rosszul emlékeztem - úgyhogy sima köménymaggal helyettesítettem. És tamarindpasztához sem igen jutok hozzá, tehát az is kimaradt. Helyette egy fél zöldcitromot főztem a raguba. Így is nagyon finom lett.
A tamarindról itt olvashatsz. A ghee-ről pedig itt.



És természetesen jár hozzá a joghurtos banánsaláta is. Enélkül fele olyan az étel. Tényleg. Én a fokhagymát és a csilit elhagytam. Kell hozzá egy félliteres natúr joghurt, 3-4 banán, egy nagyon kevés cukor és icipici só.
A banánt belekarikáztam a joghurtba, nagyon kevés sóval és cukorral ízesítettem és hagytam állni 20 percet. Jó hidegen tálaltam a forró marha vindaloo-hoz. Fantasztikus étel.

2009. november 30., hétfő

Villámpalacsinta



Az ideges turista nem mert közel menni a szakadékhoz.
- Mihez kezdenék - mondta a vezetőjüknek - ha leesnék?
- Abban az esetben - válaszolta a vezető lelkesen - ne mulassza el, hogy jobbra tekintsen! Nagyon élvezni fogja a kilátást!


(Anthony de Mello)


 

Amilyen gyorsan elkészült a lencseleves, olyan - vagy mégolyanabb - gyorsan megsült közben ez a süti. Valójában palacsintatészta egyben sütve.
A világ leggyorsabb desszertje. :)

Hozzávalók 4 főre:

14 dkg liszt,
2 tojás,
3-4 dl tej,
pici só,
2 csapott evőkanál kristálycukor,
1 vaníliás cukor,
2 evőkanál olaj.
A tálaláshoz:
porcukor,
rummal felfőzött sárgabaracklekvár.



A hozzávalókból kevertem egy palacsintatésztát. Nem kell sűrűnek lennie, úgy normale. Aztán kiolajozott közepes méretű tepsibe öntöttem és nagy lángon 10-15 perc alatt megsütöttem.
Kockákra vágva tálaljuk, porcukrozva. Sárgabaracklekvárt fölmelegítunk rummal elkeverve - ízlés szerint. Azért ne úgy ahogy Fülig Jimmy a teát issza...
Forrón tálaljuk.
(Planétás recept)

Lencseleves füstölt akadékokkal

.

- Tudnál ajánlani egy jó doktort?
- Javaslom, hogy fordulj dr. Csunghoz. Megmentette az életemet.
- Hogy-hogy?
- Az úgy történt, hogy nagyon beteg lévén elmentem dr. Csinghez. Bevettem a gyógyszerét, és rosszabbul éreztem magam. Ezért aztán elmentem Dr. Csanghoz. Bevettem az ő gyógyszerét is, és azt hittem, hogy meghalok. Végül elmentem dr. Csunghoz, de ő nem volt otthon.


(Anthony de Mello)





Végtelenül egyszerű, nagyon finom és fél óra alatt elkészül.

Hozzávalók 4 főre:
35 dkg lencse,
1 szál sárgarépa,
1/2 szál fehérrépa,
1 darabka zeller,
25 dkg füstölt tarja,
10 dkg füstölt parasztkolbász,
só,
1 babérlevél,
bosikafű,
kevés egész köménymag,
pár szem egész feketebors,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
csontlé vagy 1/2 erőleveskocka,
1 kisebb fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1 teáskanál zsír,
1 csapott evőkanál liszt.

A lencsét nem kell beáztatni, anélkül is pillanatok alatt megfő. Alaposan megmostam, majd egy lábosba tettem a félbevágott vörös- és fokhagymával, a fűszerekkel (a pirospaprika kivételével), a karikákra vágott vegyeszöldséggel, a kockákra vágott füstölt tarjával és a karikákra vágott kolbásszal együtt. Vízzel fölöntöttem és egy fél erőleveskockát is beletettem.
Főztem a lencse puhulásáig, ami körülbelül 20-25 perc volt.
Közben a lisztből és a zsírból rántást készítettem, majd belekevertem a pirospaprikát is és berántottam vele a levest.
Tálaláskor tejfölt is kínálhatunk hozzá a friss kenyér mellett.
Ennyi. De nagyon finom.
Megspórolható a leveskocka egyébként, csak én most a legegyszerűbben akartam megfőzni. Ha a vöröshagymát az elején kevés zsíron kis kockákra vágva megüvegesítjük, és a többi hozzávalót ezután adjuk hozzá, akkor teltebb íze lesz és akkor nem kell bele leveskocka.

Vegáknak is ajánlom hús nélkül, mert úgy is nagyon finom. Tegyenek bele hús helyett burgonyakockákat a főzés felénél.