Almalekvár birssel, citromfűvel, gyömbérrel

Hallgatom a szívem.
Ha majd egyszer megáll, és elszakad testemtől az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot. Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet."

(Fekete István: Almárium)

Már többször tettem el almalekvárt, mert nagyon szeretem. Mindig birsalmával készítem, egyrészt mert isteni íze van, másrészt mert rengeteg zselésítő anyag van benne, így természetesen jó állagot ad rövidebb főzési idő mellett is. És idén sajnos nem jártam önként gyümölcsüket adó birsfácskák közelében mint tavaly, szóval sajnos sajt idén nem készül úgysem - de legalább a lekvárban így benne lesz az íze. Ildinyónál is láttam a múltkor csodás almalekvárt és adott egy remek ötletet is: friss gyömbérrel készítette. Ezúton is köszönöm a tippet! :)
Az udvarunk pedig telis-tele van gyönyörű friss citromfűhajtásokkal, egy nagy csokorral szedtem is piacról hazafelé. Ez a remek és finom gyógynövény az almalekvárban éli meg most már az örökkévalóságot.

Hozzávalók:

1 kg birsalma (tisztítva),
2,5 kg alma (tisztítva),
1 kg cukor,
1 csipet só,
12 db szegfűszeg,
1 nagy csokor citromfű,
4-5 cm-es darabka friss gyömbér.


A birset negyedeltem, a magházakat kivájtam és forrás után 10 percig főztem bő vízben, majd leszűrtem. Hagytam hűlni.
Az almákat meghámoztam, negyedeltem, a magházakat kivágtam és citromos vízbe tettem őket hogy ne barnuljanak be. Majd föltettem főni egy nagy lábosban a szegfűszegekkel, a csokorba szorosan összekötött citromfűvel, a csipet sóval és meghámozott és lereszelt gyömbérrel. Közben a kihűlt birsről vékonyan levágtam a héjakat és robotgépben teljesen simára pürésítettem. Az előkészített üvegeket elmostam alaposan és mikróba tettem 2 percre, nagy fokozatra.
Az almát addig főztem, míg teljesen puha lett minden darab benne, aztán eltávolítottam a fűszereket - a citromfűcsokrot és a szegfűszegeket. Botmixerrel simára pürésítettem és hozzáadtam a birskrémet is. Nagy lángon végig kevergetve 15 percig főztem, majd hozzáadtam a cukrot is és még 15 percig főztem szintén nagy lángon, kevergetve. Húzzunk mindkét kézre kesztyűt mert igen pöfög a szentem.
A forró lekvárt üvegekbe töltöttem, folpackot tettem a tetejükre, arra egy késhegynyi szalicilt, majd szorosan rácsavartam a fedőket és szárazdunsztba tettem őket.

Kitűnő palacsintába, sütikbe, vajas kenyérre, és sültekhez szószként is.

Barátfüle, alias szilvalekváros derelye

Az embert részben a tökéletlenségei teszik emberré. Az én fülemet se adná senki egy robotnak. Ez biztos.

(Will Smidth)

Az enyémet sem. Ez biztos.

(duende)

Ez a barátfüle-dolog érdekes. Néztem most utána a neten, és egészen furcsa receptekkel találkoztam barátfüle néven. Úgy tűnik, ez is tájegységenként és családonként változik. Nálunk otthon a szilvalekváros derelye volt a barátfüle. És nem krumplis tésztából, hanem sima egyszerű mezei gyúrt, nyújtott tésztából. Van, ahol háromszögre vagy kerekre formázzák - talán e forma volt a névadó - de ahogy én emlékszem, nagyi és anyu csak egyszerűen szögletesre vágta. Vagy esetleg a barátfüle név lehet hogy a barátok, papok kedvencére utalna? Ki tudja? És jesszusom!... a recepttel megint bajban vagyok... :) Mert nem méricskéltem, csak úgy sacc/kb. alapon készült. Azért hozzávetőleges mennyiségeket igyekszem írni.

Hozzávalók 4 főre (8 db/fő):
40 dkg liszt,
2, 3 vagy 4 tojás,
ha kevesebb mint 4 tojás, akkor annyi víz, amennyivel jól jól gyúrható tésztát kapunk,
1 üveg hagyományosan, sűrűre főzött szilvalekvár (6-7 dl),
só,
5-6 evőkanál olaj vagy 1 evőkanál zsír,
8-10 evőkanál zsemlemorzsa,
porcukor.


Ezek a kockák körülbelül 7-8 cm-esek.
Zsemlemorzsát pirítottam egy széles lábosban.
A lisztet kevés sóval elkevertem, aztán adtam hozzá tojást. Ha spórolunk, lehet csak kettőt vagy hármat, ha nem spórolunk akkor négyet. Ha négy tojással csináljuk 40 dkg lisztből, akkor nem kell víz hozzá, mert minden 10 dkg liszt vesz fel 1 tojást. Ha kevesebbel készül a tészta, akkor annyi vizet adjunk csak hozzá, hogy kemény, de rugalmas, gyúrható tésztát kapjunk. A tésztát 4 kisebb gombóccá gyúrtam, egymástól elkülönítve, nylonnal lefedve hagytam pihenni, mert így sokkal könynebb kinyújtani - ugyanis én sodrófával dolgozom, nincs tésztagépem.
Közben tettem föl bő, sós vizet forrni. Pihentetés után a mindegyik kis gombócot sorban lehetőleg téglalap alakúra, jó vékonyra nyújtottam. Derelyevágóval finoman bejelöltem a kockákat, és a tészta egyik felén lévő kockák közepére 1-1 kis teáskanálnyi szilvalekvárt tettem. A rácsvonalakat egy ecsettel bevizeztem, így könnyebben összeragad. Majd a tészta másik felét ráhajtottam és a kockák vonalánál jól összenyomkodtam. Igyekezzünk úgy csinálni, hogy ne maradjon levegő a tésztakockák alatt, mert akkor fönn marad a víz tetején, mikor fő és könnyebben ki is szakad. Tehát mikor jól összenyomkodtam a közöket, utána derelyevágóval fölvágtam kockákra. Minden kocka közepén szilvalekvárnak kell lennie.

Forrásban lévő vízben kifőztem úgy, hogy mikor följöttek a víz tetejére, még 3 percig főztem, aztán beleszedtem a pirított zsemlemorzsába. Én minden adag tésztát, ami már meghempergőzött a morzsában, átteszek egy másik tálba, mert így a sorban kifővő adagokat könnyű átforgatni a pirított zsemlemorzsában. Ha nagyon teleteszünk egy lábast, utána már nehéz átforgatni az egészet, könnyen összetörik.
Valójában nagyon egyszerű, szerintem leírni bonyolultabb volt. Porcukorral megszórva tálaljuk. Isteni finomság! :)

Ha valakinek nincs ilyen igazi, sűrű szilvalekvárja, töltheti más lekvárral is - csak jó régi, összesűrűsödött lekvár legyen.

Parajos karfiolleves sonkás nudligombócokkal

Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolond lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet. Nincs értelme ma a holnap problémáin rágódni.

Ha legközelebb azon kapod magad, hogy kezdesz kétségbe esni, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
“Elég levegőm van hogy lélegezzek? Mára elég ételem van?” (Ha a válasz “igen”, akkor jó irányba haladnak a dolgok!)
Gyakran figyelmen kívül hagyjuk a tényt hogy a legfontosabb szükségleteink ki vannak elégítve.

(Andrew Matthews)

Ez a leves is a maradékfelhasználás szülötte. Volt egy pici fej karfiolom, meg egy kis kupóc spenótom ami végnapjait élte, valamint két szelet száradásnak indult füstölt tarjám. Második fogásként pedig resztelt májat készítettem sima főtt krumplival - ezért kapott gombócbetétet.
Valójában teljesen másképp akartam megfőzni, de miután a hűtőkutakodás több felhasználandó hozzávalót is eredményezett, kénytelen voltam átvariálni a dolgokat.

Hozzávalók 4 főre:
A leveshez:
1 közepes fej karfiol,
1/2 diónyi nagyon apróra kockázott vöröshagyma,
só,
frissen őrölt bors,
1,5 liter alaplé vagy víz és 1 leveskocka vagy krumpli főzővíz,
1 nagyocska csipet kristálycukor,
1 kupóc spenót,
3 dkg vaj.
A levesbetéthez:
2 közepes krumpli megfőzve és alaposan összetörve,
1 tojás,
1 teáskanál búzadara,
2-3 dkg füstölt hús (tarja, sonka, oldalas),
és annyi liszt, amennyivel nudlitésztává áll össze,
ez kb. 4-5 púposabb evőkanálnyi.

A karfiolt rózsáira szedtem, a nagyobbakat négybe vágtam és vajon egy kevés vöröshagymával és pici sóval fedő alatt félig puhára pároltam. Közben a főtt krumplit alaposan összetörtem jó krémesre, hagytam kihűlni majd adtam hozzá egy kicsi tojást, búzadarát, az apróra vágott füstölt húst és annyi lisztet, amennyivel nudlitészta állagot kaptam.
A levest közben felöntöttem a krumpli főzőlevével és kevés plussz vízzel, tettem bele egy pici cukrot, borsot és a rusztikus darabokra vágott spenótleveleket. Forrás után már csak 5 percig főztem, aztán kis gombócokká formázva belefőztem a füstölt húsos nudlitésztát is. Megvártam míg följönnek a leves tetejére és még 3 percig főztem.
Tálalhatjuk így is, de be is habarhatjuk kevés tejszínnel vagy tejföllel.
Ha krumplilével öntjük fel, érdemes sűrű szűrön átszűrve adni a leveshez.
Vegák természetesen sima vagy füstölt sajtos nudligombóccal készítsék.

Kerekrépa savanyítása házilag

- Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: - Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.

(Tamási Áron)

Megjelent a piacon ismét a kerekrépa vagy tarlórépa.

Idén télen úgy tervezem, hogy tágítom ennek az olcsó, finom és nagyon egészséges zöldségfélének a felhasználási körét, vagyis igyekszem majd újabb ételekbe belevarázsolni, új recepteket kitalálni rá.
Azt gondolom, minden igazán jó étel attól jó, hogy helybeli alapanyagokból, az adott kultúra ízei szerint készül el. A legfinomabb ételek varázsa nem csak az hogy finomak, hanem a hely szelleme is hozzáadódik. Szeretem más népek ételeit is, vannak kedvenceim is köztük. De nem élnék meg rajtuk. Néha jólesnek, néha jó a változatosság. De nem enném őket nap-mint nap. Egészen bizarr lenne például egy szüreten rizottót vagy spagettit enni vagy kínai édes-savanyú sertést, vagy hasonló ételeket. Emellett itthon nálunk rendkívül sokféle zöldség és gyümölcs megterem, sok finom sajt és tejtermék van, és még sorolhatnám. A tarlórépa is ilyen. Igénytelen, könnyű termeszteni, nagyon vitamindús, roppant egészséges és finom.
Az ízét ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a retket, a karalábét és a tormát egy agyagba gyúrta volna össze a Teremtő. Az illata is egyszerre retkes, tormás - talán ez a két összetevő dominál ha orral vizsgáljuk. Állaga a karalábéhoz hasonló, talán kicsit tömörebb, nem olyan vizes. Színe hófehér. Zalában, vasban fogyasztják nyersen is, de leginkább ugyanúgy savanyítva, mint a káposztát. Hasonlóan is ízesítik és hordókban érlelik, mint ismertebb társát, és egész késő ősztől tavaszig ugyanúgy vásárolható a piacon, mint a savanyú káposzta.

Hagyományos ételekhez főleg savanyítva használják. Ez lehet a paradicsomos, füstölthúsos répa, amit tavaly föl is tettem az oldalra ITT. Isteni finom. Készíthetjük úgy is, mint a székelykáposztát. Főzik füstölt csülökkel, babbal is.

-->

"A savanyító levet kenyérhéjából is készíthetjük. Az üveg aljára pirított kenyérszeleteket teszünk, rárakjuk a répát és langyos, sós vizet öntünk rá. Tetejére ismét kenyérszeleteket rakunk. Napon, vagy meleg helyiségben tartjuk. Lyukacsos celofánnal kötjük le, vagy kistányért borítunk rá.

Gyors répasavanyítás: A gyalult répát gyöngén megsózzuk. Két liter vízbe öntsünk 1 dl ecetet és öntsük egy uborkás üvegbe. Nyomkodjuk bele a répát. Ha ezt este megcsináljuk, reggelre savanyú lesz a répa. Használat előtt a répát kissé nyomkodjuk ki. Ez az eljárás a mai időkben terjedt el."

(Ábrahám Gézáné: Vasi, zalai parasztételek)

Én most kombináltam a kétféle savanyító eljárást. Másfél liter meleg vízben elkevertem 2 csapott teáskanál sót és 6 cl 10%-os ecetet, ezt öntöttem a legyalult répára. De kenyérszeletet is tettem a tetejére, hogy egy kis kovászos ízt is kapjon.
A kerekrépáról a Terebessen olvashatsz ITT.