Kenyérleves csicseriborsóval, karfiollal

A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.

                                                                                                                                                         (Pablo Picasso)

Legtöbbször úgy főzök - főleg hétköznapokon - hogy igyekszem elhasználni azt, ami itthon van. Múlt héten szombaton sütöttem egy diós, kissé fűszeres rozscipót. A hétvégi nagy szülinapozásból pedig volt bőven maradék. A kenyér így nemigen fogyott. Viszont az általam nagyon kedvelt kenyérlevesekhez épp jóféle, szikkadt házikenyérre van szükség. Az alap már megvolt, és némi spájz és hűtőszekrény mustra után villámgyorsan el is készült ez a finom, ugyanakkor könnyű, mégis tartalmas és laktató leves.

A kenyérlevesek egyébként gyakorlatilag minden nép és égtáj konyhájában megtalálhatók. Az első levesek egyike volt, sokszor csak sós vizet vagy tejet öntöttek a megszáradt kenyérre. A gaspachot is ez a takarékos, kreatív hozzáállás szülte s indította el világhódító útjára, de a német, magyar, olasz konyha is bővelkedik kenyérlevesekben.  

Hozzávalók 4 főre:

1 közepes fej karfiol (80-90 dkg),
1 üveg csicseriborsókonzerv vagy 25 dkg száraz csicseri,
1 nagy csokor petrezselyemzöld (vagy korianderzöld),
1 szép nagy fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
3-4 szelet szikkadt házikenyér,
1 nagyobbacska burgonya vagy alaplé vagy 1 zöldségleveskocka,
10 dkg vaj,
só,
1/2 mokkáskanál koriandermag,
1/2 mokkáskanál római köménymag,
1 evőkanál olívaolaj.

Körülbelül 2 dkg vajon kevés sóval, a koriandermaggal és a római köménnyel megdinszteltem a kockákra vágott vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát. A karfiolrózsákat kisebb darabokra vágva hozzáadtam a felaprított petrezselyem zöldjével együtt, aztán felöntöttem vízzel. A burgonyát jó apróra kockázva tettem bele. Akinek van korianderzöldje, készítheti azzal is. És ha van otthon zöldségerőleves, felönthetjük azzal is, vagy vízzel és akkor tegyünk bele egy zöldségleves kockát. De a burgonya tökéletes sűrítő és ízesítő is egyben.
Hagytam forrni a levest, közben egy serpenyőben a falatkákra tépkedett kenyeret kevés olívaolajon megpirítottam. A pirult darabokat egy kis kosárba kiszedtem, a serpenyőt kitöröltem egy konyhai törlőkendővel és a maradék 8 dkg vajat kis lángon barnulásig karamellizáltam. Először habja lesz, majd elkezd barnássá válni, és valami nagyon finom karamelles-diós illatot árasztani. Ekkor jó, ne pirítsuk tovább, mert megéghet.
A levesben mikor elkészült, villával kissé összetörtem a karfioldarabokat - nem volt kedvem még a botmixert sem elővenni. De pürésíthetjük rusztikusra vagy aki jobban kedveli a simább, krémesebb leveseket, egészen krémesre. Végül hozzáadtam a csicseriborsót és még egyszer összeforraltam. A legvégén a barna, karamellizált vajat is hozzákevertem. Ha túl sűrű lenne a levesünk, a konzerv levét is hozzáönthetjük vagy ha főztük a csicserit, akkor a főzővizéből lehet hozzáadni.
(A száraz csicserit áztassuk be minimum 24 órára, majd enyhén sós, bő vízben főzzük puhára.)
Ha a leves garantáltan elfogy, akkor keverjük bele a pirított kenyérdarabokat is a végén és hagyjuk 2-3 percig állni. Ha úgy sejtjük, hogy nem fog mind elfogyni, akkor a tányérak aljára tegyünk pirított kenyérdarabokat és arra merjük rá a forró levest.
Igazán mennyei lakoma volt.

Kerekrépa karamellizált vajban

Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallgatják, hogy mit mondasz, de a Jó barát felfigyel arra is, amit nem mondasz ki.

(Szókratész)

Padparadsa barátosnőm volt olyan aranyos, hogy beszkennelt nekem egy régi újságból két oldalt. Két kerekrépás recept volt - náluk nem lehet kapni, én meg bővíteni szeretném ennek a nagyon finom és egészséges gyökérzöldségnek a felhasználási módjait.

Asztírjajazzújsáág, hogy a kerekrépa már Goethe idejében kedvelt csemege volt, Napóleon uralkodása alatt pedig a francia nemesi körökben valódi ínyencségnek számított, sőt! Az orosz cár sem akart volna lemondani - no nem a trónról, hanem a kerekrépa élvezetéről.

Sajnálom hogy kicsiny hazánkban csak zalában és vasban termesztik étkezési célokra. Pedig azon kevés zöldségféle közé tartozik, amelyek nyersen is rendkívül élvezhetők, finomak. Salátákba szerintem nélkülözhetetlen. Retekre emlékeztető íze és roppanóssága frissességet ad bármely szendvicsnek. Magas vitamin és ásványianyag tartalma pedig biztosítja a télen oly kevés friss vitamin utánpótlását.

A recept rendkívül egyszerű - de nagyon finom! Meg kellett állapítanom, hogy imádott krumplim után ez a vajban karamellizált kerekrépa lesz a kedvenc köretem.

Hozzávalók 4 főre:

1,2 kg kerekrépa,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
3 dkg vaj,
1 kisebb csokor petrezselyemzöld,
só,
1/2 erőleveskocka és 2 dl víz vagy
2 dl húsleves vagy csontleves,
2 cl száraz fehérbor.

A kerekrépát meghámozzuk és kisebb kockákra vágjuk. A vajon megkaramellizáljuk a cukrot, a répát pedig rátesszük. Felöntjük alaplével vagy vízzel és adunk hozzá fél leveskockát. Fedő alatt puhára pároljuk. Mikor már jó, elfőzzük a levet róla, ráöntjük a bort és hozzá tesszük az aprított petrezselyemzöldet is. Újra addig rotyogtatjuk, míg a folyadékot elveszíti. Ha egy kevés marad alatta, az nem baj. Sőt.

Egy serpenyőben vajat melegítünk addig, míg szép barna lesz és karamelles illatot áraszt. Ekkor sózott és borsozott karajszeleteket sütünk benne hirtelen. Én úgy tálaltam, hogy egy szelet hús, ráhalmozva a répa, megint hús, megint répa.A serpenyőben maradt finom vajat - ami a hús sütése után marad vissza - kanalazzuk a répára, mert valami isteni. Kárba ne vesszen. :)

Vegáknak főfogásként ajánlom, párolt rizskörettel.

.

Moscauer - variációk egy témára

.

Nincs szebb állat, mint a lúd,

nem kell neki gyalogút.
Télen, nyáron mezítláb,
úgy kíméli a csizmát. 

                                                                   (mondóka)

Megkezdtem a családi ünnepekre való készülődést... Ez jó, mert regement név- és szülinap esik nálunk a nagy ünnep előtti másfél hónapra. Így tudok a sütéssel kísérletezni karácsonyig. Ma kétféle egyszerű sütit készítettem, ami valójában egy, mert az alapjuk azonos. Csak az ízesítés más.

Mindkettőt a Planétás receptkártyákban találtam, csak ez az első variáció ott kifli formában van. A másik a moscauer. Azért is örültem ennek - vagy ezeknek az egyszerű édességeknek, mert tökéletesek a maradék tojásfehérje felhasználásához. Tudom hogy sok sütibe csak a sárgája kell, és egy karácsony előtti sütögetésnél mindig akad fölösleg a fehérjéből. Ráadásul én nem vagyok habcsók-rajongó, egy csöppet sem. De ezek a kis finomságok nagyon jók és gyakorlatilag korlátlan ideig elállnak. Már ha van rá esélyük, ugye... :) 

A darált magfélét (diót vagy mandulát vagy mogyorót vagy datolyát vagy fügét) összekevertem a kristálycukorral, a fahéjjal, majd a tojásfehérjékkel. Egy műanyag vágódeszkára kis halmokat tettem, teáskanálnyiakat. A közepükbe pálinkás meggyet raktam, aztán enyhén nedves kézzel kis golyókat formáztam belőlük. (Készítsünk a kezünk mellé egy tálkában vizet.) Megforgattam szeletelt mandulában és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem egymástól kb. 5 cm-re a kis golyókat. Előmelegített, közepes hőfokon 10-15 percig (barnulásig) sütöttem. Ha nincs rumosmeggyünk, akkor áztassunk be pár órára vagy napra mazsolát rumba, aztán a sütésnél csak keverjük a rumos mazsolát a masszához. A mazsola kicsi, nem érdemes golyóbisozni, csak egyszerűen a masszához kell keverni.

A lényege csak annyi, hogy a magos-cukros keverékhez annyi tojásfehérje kell, amennyi jól összefogja és kissé folyóssá teszi. Ne legyen túl száraz sem, de túl híg sem a massza, mert akkor nem lehet formázni. 

Ha mogyoróból vagy mandulából készítjük, akkor előtte 20 másodpercre dobjuk forrásban lévő vízbe a magokat, aztán már könnyen lejön a héjuk.A mandula szerintem finomabb így, mert elég vastag héja tud lenni. A mogyorót nem muszáj lemezteleníteni, az vékonyabb héjú.

Diódarálóval daráljuk finomra, vagy robotgéppel annyira finomra, mintha darálva lenne. Ez a datolyára és fügére is vonatkozik.

Ha kókuszreszeléket használunk, akkor érdemes venni hozzá egy friss kókuszt, mert intenzívebb íze lesz. Ráadásul a külső borításhoz egy részét lereszelhetjük a vastagabb sajtreszelővel, vagy tökreszelővel, és abba forgathatjuk a golyóbisokat. A kókuszosba ne tegyünk fahéjat. A kókuszdiónál szúrjunk ki 2 lyukat a tetején, ahol amúgy is van rajta. A levet csorgassuk ki belőle egy pohárba. Aztán törjük fel a diót. Csak olyan kókuszt vegyünk meg, aminél halljuk hogy locsog a lé benne.

 

A moscauer ugyanez. Annyi a különbség, hogy a tepsibe, a sütőpapírra halmozunk kis teáskanálnyi halmokat és ugyanúgy sütjük, mint a másikat. És ennél a sütinél nem kell darálni a diót, elég ha csak durvára összetörjük. 

 

Amiben még más: rengeteg reszelt narancshéj kell a masszába. Akinek van eltéve narancsos cukra, készítse azzal. Vagy kandírozott narancshéjjal. Körülbelül 10 dkg-nyi masszához kell 1 egész narancs reszelt héja. A moscauer jellegzetesen diós-narancsos. Végül gőz fölött felolvasztott étcsokiba mártjuk az alját. Ennyi lenne. 

Dia említette a kommentekben, hogy Ő a felfőzős receptet szokta készíteni és talán ez az eredeti moscauer, nem tudom.
De leírom ezt is: Hozzávalók: 15 dkg narancshéj (kandírozott is lehet), 30 dkg dió, 30 dkg kristálycukor, 2,5 dl tejszín, 1 vaníliás cukor, 2 csapott evőkanál liszt, csipetnyi fahéj, kb. 2 tábla csokoládé.

A narancshéjat nagyon apróra vágjuk, a diót egy sodrófával darabosra zúzzuk, csak rusztikusra, nem kell apróra. Minden hozzávalót egy lábosban felforralunk, és minimum 2 órán át állni hagyjuk. Vajazott, lisztezett tepsiben megsütjük alacsony hőmérsékleten. Kb. 15 perc kell neki. Mikor még langyos, kiszedjük a tepsiből (később már törik) és olvasztott csokiba mártjuk (vagy bekenjük) az alját.           (Forrás: receptmánia)

Én a fahéjat kihagynám belőle... de ki hogy szereti. Én csak húsokhoz, sós ételekhez kedvelem a fehéj erőteljes karakterét.

Ma Márton napja van. Hoztam egy mesét Nektek. A Lúdas Matyit biztosan ismeritek. De ezt a hangjátékot nem biztos. Ebben Galiba a főszereplő (Benedek Miklós) és nagyon-nagyon jó... Szereplők még: Törőcsik Mari, Garas Dezső, Balkay Géza, Kállai Ferenc. Jó szórakozást! :)

Csokoládés kávékrém

..

Hirtelen rádöbbentem, hogy ha azonnal nem változtatok, olyan életem lesz, ahol a legmeghittebb kapcsolat egy üveg borhoz fűz. Egyedül és kövéren halok meg, és mire három hét múlva rám találnak, már félig megettek a farkaskutyák. Vagy Glenn Close-zá változom a Végzetes vonzerőből. Így hát fontos elhatározásra jutottam. Annak érdekében, hogy jövőre ne végezzem ilyen trágya képpel, az Önsajnáló Rádió harmincon túliaknak szóló slágermúzeumát hallgatva, úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem az életem. Naplóba kezdek, és elmondom az igazat Bridget Jonesról. A tejes igazságot.
Egyes számú elhatározás: magától értetődően leadok tíz kilót. Kettes elhatározás: mindig bedobom az előző napi bugyit a szennyeskosárba. Ugyanilyen fontos, hogy találjak egy kedves, érzékeny barátot, akivel járhatok és hogy ezentúl az alábbiak közül egyikkel se alakítsak ki romantikus kötődést: alkoholistákkal, munkaholistákkal, viszonyfóbokkal, nagyzolókkal, kukkolókkal, érzelmi fogyatékosokkal vagy perverzekkel. És főleg nem fantáziálok egy konkrét személyről, aki mindezeket megtestesíti. Sajnos ez a személy történetesen a főnököm. És azt gyanítom, hogy különféle, kissé igazságtalan okokból kifolyólag, ő sem fantáziál rólam.

Fogyókúrázni fogok (most már tényleg), hetente háromszor edzőterembe járok, leszokom a dohányzásról, a fényképeket albumba rakom, nem beszélek ki másokat a hátuk mögött, otthon is rendesen felöltözöm, megtanulom beprogramozni a videót, és végre rendes pasit kerítek magamnak. 

 

(Helen Fielding: Bridget Jones naplója)

Ez egy pikkpakk-krém. Villámgyors. Egyszerű. Olyan alkalmakra, mikor csak 20 percünk van a desszertre. Olyan alkalmakra mikor ránk tör az édességéhség. Vagy olyan alkalmakra... tudjátok. Mint a filmekben mikor a főhősnő szerelmi bánatában a nyitott hűtőajtónál, az éjszaka sötétjében kikanalazza nagy lógó pulcsiban vagy méretes férfiingben, mezítláb vagy vastag kötött zokniban (mackómintával vagy norvégmintával) a nagy doboz krémfagyit... :)) Persze főhősnőnk, ha szerelmi bánata van, biztos nem áll neki házilag pohárkrémet gyártani, de ki tudja?! Én már sütöttem éjjel 2 -kor pogácsát is...


Hozzávalók 4 pohárhoz:

3 tojás,
2 dl tejszín,
3 evőkanál porcukor,
1 vaníliáscukor,
5 cl erős feketekávé,
20 dkg étcsokoládé,
1 cl rum vagy whiskey.





A tojásokat robotgéppel fehéredésig és habosodásig felvertem a porcukorral, vaníliás cukorral és csipetnyi sóval. Vízgőzre tettem és innentől kézi habverővel, állandó keverés mellett besűrítettem a krémet. Vigyázzunk, nehogy rántotta legyen belőle... Hamar sűrűsödik. A vizes lábost a tűzön hagytam, mert egy másik kislábosban étcsokit tettem rá olvadni.
Amikor a krém langyosra hűlt, hozzákevertem a kávét és a rumot is. A tejszínt kemény habbá vertem és összekevertem finoman a kávés krémmel. A közben felolvadt étcsokihoz egy nagyon kevés - 2 cl-nyi vizet kevertem. A poharakba tettem krémet, megcsorgattam az olvadt csokival, megint krém, megint csoki. Hűtőbe száműztem 4-5 órára, hogy jól behűljön. (Ha fagyasztóba tesszük, akkor 20 perc alatt lehűl.)

Ennyi lenne. Isteni, nagyon kávés. Főhősnő bánata tán kissé enyhült. Legközelebb Bridget Jones hupikék levesével jelentkezzem... ??  :))